Nagycsaládban élni jó! :)

Hatalmas mennyiségű dicsekedős képem gyűlt fel a két hét alatt. Alig tudtam kiválogatni ... De akkoris feltöltögetem őket. Mindet! Persze van közötte cica is, meg vihar is, de azokat is szeretném, most először a családikat :) A többihez több a mesélnivalóm, majd azokat máskor.

Apa és fiai

Apa és Misi. Ugye milyen szépek????

Apa és fia pihenek. Ki aktívan, ki alva, kinek ahogy egyéniségéhez illik :)

Srácok

Csajok

Ugye, hogy tiszta mama?

És tiszta Réka is :)

Három a magyar igazság (mesét néznek egyébként, azért a nagy figyelem)

Először fürdenek együt hárman! Ezen is túl vagyunk, és mindenki túlélte. Igaz Misi nem bírta sokáig a zűrt maga körül...

Jaj, úgy élvezem én a strandot!

Kedves mosoly beszélő szemekkel és gödröcskés arccal 

Mindjárt sírok! - Ezt is gyakran látjuk :)

Ezt is...Már most rosszban töri a fejét, mi lesz itt két év múlva! Talán emiatt emlékeztet Nándira ez a kép???

Koncentráció

Sikerült elkapni :)

Kisasszony

Már nem azoknak, akik gyerekesen viselkednek, hanem azoknak, akiknek van gyerekük.  

Szóval ez most egy közérdekű közlemény.

Kedves olvasóim, a Babanetes fórumos anyukákkal közösen elkezdtünk szerkeszteni egy blogot, amin recepteket írunk össze abból a célból, hogy ne kelljen annyit gondolkoznunk azon, hogy mit főzzünk, meg megosszuk a kedvenceinket, ilyesmi. Nyugodtan küldjetek ti is, akár kommentbe oda, vagy e-mailben, kipróbálás után, ha bevált, feltesszük :) Kizárólag kipróbált ételek receptjeit posztoljuk, amit gyerek mellett is el lehet készíteni, bízhattok abban, ami fent van! 

Használjátok ti is, hátha másnak is segítség, nem csak nekünk! 

http://anyaehesvagyok.blog.hu

Alapvetően takarékosságra neveltek. Hogy ami van, igyekezzünk ne hagyni elpusztulni, vigyázzunk rá, tegyük félre,stb. Vannak ennek komoly hátulütői, különösen, mikor csomó "valamirejóleszmajd" cucc felgyűlik, amit igaziból most használni nem tudok, de úgy gondolom, hogy kidobni kár lenne, majd jó lesz. Egy második tojásszeletelő, üvegek, dobozok... Utálok kidobni ételt, még a kutyának is, kenyeret egyátalán nem tudok szemétbe dobni, és borzasztóan bánt, mikor gyümölcsöt látok elrothadni a fán... Pedig itt nagyon sok ilyen van.

Régen Alsó ilyen hobbitelkes rész volt, ide jártak ki a szerencsés 4. kerületiek, akiknek sikerült egy-egy kis földdarabkát megvenni itt, és akik voltak elég elszántak, hogy kijárjanak művelni. Gyümölcsfák, kis konyhakert... Aztán belterület lett, Dunakeszihez tartozik, bár Pesthez közelebb van. Ahogy bevezették a villanyt, gázt, telefont, egyre többen költöztek ki, építettek kis házakat, aztán lassan egyre nagyobbakat, a hozzánk hasonló fiatalok, meg kicsit idősebbek, kiköltözve az agglomerációba. Már nagyon kevés az eladó telek, a bontásra váró ház. De a legtöbb helyen megmaradtak a gyümölcsfák. Amit aztán a főzni sem tudó, állandó időhiányban szenvedő dolgozó nép sem gondozni, sem hasznosítani nem tud. A szívem vérzett, mikor tavaly, mikor 500 ft volt egy kiló sárgabarack, és még enni sem vettem, nemhogy befőzni, hátul a földút mellett egy talicskányit láttam kiborítva, vegyesen őszibarackkal. Gondolom mikor odakerült még tökéletes volt lekvárnak.

A házak nagy része előtt meggyfa, diófa van, a 90%-át nem szedik le. Tavaly Mari nénivel leszedtünk egy ilyen fát, sok finom meggylekvár lett belőle. Idén remélem sárgabarackhoz is hozzájutok így, hiszen roskadoznak a fák. Mivel én befőzős vagyok. Anyósom mindig mondja, hogy minek szenvedek vele, főleg a gyerekek mellett, hiszen a boltban sem drágább, ha megveszem a gyümölcsöt, cukrot, ugyanott vagyok. De szerintem teljesen más. Én nem kapok olyan baracklekvárt, amit én csinálok, annyi pénzért, amit hajlandó vagyok érte adni. Nyilván én sem veszem meg a gyümölcsöt nagyon drágán, nem főzök be málnalekvárt, ribizlit, mert irreálisan drágák, és a meló is sok vele. Megveszem a meggykompótot, barackot, ha éppen úgy van. De azért jobb, amit én teszek el. És van, hogy olcsóbb is, akkor meg, ha kapok gyümölcsöt, határozottan jól jövünk ki. És ez is spórolás.

Idén borzasztóan nehezemre esik, hogy visszafogjam magam. Már télen szoktattam magam, hogy ne gyűjtsek túl sok üveget, dobáltam ki őket, de így is szép mennyiség gyűlt fel. Szentül elhatárzotam, hogy csak minimális befőzést csinálok, és szigorúan kevés munkával járókat. De ellenemre szól, hogy csudajó év van. Minden roskadozik. Mikor anyuméknál voltam, és kicsit vigyáztak a gyerekekre, befőztem néhány üveg cseresznyét, nem nekem kellett leszedni sem. A meggynek sem tudtam ellenállni, hogy kimagozták, 13 üveg lekvár lett belőle, nagyon finom, szeretjük, és sütibe is nagyon jó, jut az egész családnak belőle. Anyósom tett el nekünk pincés meggyet, aminél jobbat sütibe kitalálni sem lehet télen, és csersznyét is. Gondoltam, meggy már van bőven, határozott nemet mondtam, mikor Marinéni megkérdezte, nem akarom-e leszedni a tavalyi fát. Aztán akkor is, mikor mondta, hogy van még az övén is. MÉg egyszer nemet mondtam. Aztán olvastam szavitri befőzős posztját, és irigykedtem. Aztán mikor mondta, hogy hogy potyog, rázzuk már le, mégis aláterítettem egy fóliát, megráztuk, és bő 2 kiló jó meggy lepotyogott, amiből kipróbáltam, tudok-e meggyszörpöt csinálni. Hát, tudtam :)
Valami olyan módot kellett találni, amivel kevés munka van, nincs szükség a magozásra, így cukrot öntöttem rá, és szétnyomkodtam a szemeket, másnap meg leszűrtem, felforraltam a levet és üvegbe töltöttem. Mit mondjak, imádták a gyerekek. A maradék trutyit átöblítettem, abból meg higított szörp lett. Aztán a trutyit kidobtam, bár biztos lehetett volna még mást is csinálni belőle, de hősiesen ellenálltam :) Annyira ízlett a gyerekeknek, hogy villámgyorsan elfogyott a két üvegből az egyik fele. És újra meginogtam. Pár napja kérdezte a szembe szomszéd, hogy nem akarok-e meggyet szedni, mert sajnálja. Akkor fájó szívvel, de határozottan nemet mondtam. Most viszont szóltam, hogy mennék mégis. Leszedtünk egy kisebb vödörrel, és megcsináltam szörpnek. Vertem a fejem a falba, hogy kidobtam a jó kubus üvegeket, merthogy úgysem szoktam szörpöt befőzni (már a bodzaszörpnél egyébként, de azt gondoltam, hogy most már mindegy, és továbbra sem kezdtem gyűjtögetni őket...).
Aztán, rájöttem újra, hogy miért is nem voltam bátor eddig, és miért mondtam nemet mindenre. A kritikus pillanatban, mikor felforrt a szörp, természetesen nem tudtam figyelni, mert hiába volt hétvége, hiába aludt a gyerekek kétharmad része, apa épp nem volt ott, és az a 33.3333% pont sürgősen igényelt. Én meg ránéztem a lábosra, még nem forr, mentem, és bizony a 3 perc alatt kiforrt, úszott minden. Hát, bőgtem. És tanultam az esetből. Nem kell befőzni. De ha mégis, ne nagy mennyiségeket. És csak olyankor, mikor mindenki alszik, és apát is oda tudom kötözni hozzájuk. Vagy ha már megnőttek.
Azért a sárgabaracklekvárt nem fogom kihagyni. Kaptam egy kilót, enni nem volt finom, hát megcsináltam egy üveg lekvárnak. Nándi úgy ette, hogy a negyed üveggel benyomta egy délelőtt alatt. Még kenyeret is hajlandó volt enni alá, csak hadd ehessen vekkájot -ahogy ő a lekvárt hívja. Az őszilekvárral ugyanígy van, meg az nekem is a kedvencem, azt is főzök be. És őszi befőttet. Cukor nélkül. Mert azt sem kapok boltban, és ha már annyi édességet esznek a gyerekek, legyen cukormentes gyümölcs is a télen.

De ennyi, és hiába olvasom a jobbnál jobb recepteket, hiába olvasok több posztot Lilinél, nem és nem és nem vagyok hajlandó mást eltenni. Majd jövőre. Vagy utána, ha nem lesz olcsó gyümölcs, vagy nem kapok. Akkor már szabadabb leszek. Remélem.

Megint hajnalban kelünk. Nem tudom, miért... Talán bátrabban eszem dolgokat, és megint fáj a hasa, talán megint jön az üzenet az ufóktól, sosem fogom megtudni. Lehet, ugyanaz, ami Rékánál és Nándinál 3 és négy hónaposan kezdődött, csak ők este kezdték az óránkénti kelést, Misi most hajnalban. Elkezdett kelni 11kor. Ilyenkor nem vagyok hajlandó neki enni adni. Sír, dugdosom neki a cumit, aztán visszaalszik előbb utóbb. Már nem is tudok lefeküdni addig, hiába vagyok fáradt, mert idegesít, hogy mindjárt kelni kell. Aztán alszik fél2-fél3-ig, utána kel, no, ekkok kap tejet. És teljesen mindegy, mikor kelt, fél5kor újra. De legkésőbb ötkor. Aztán fél6kor, aztán hatkor, aztán fél7... Igaziból letojnám, ha felkelne, és rendben lennénk, játszana, visszafeküdne, aludna. De nem. Hanem szenved, alszik, vagyis aludna, vagy ugye a kis 20 perceit nyomja két ébredés között, ami nem is igazi ébredés, csak csukott szemmel sírás, cumikeresés, ökölrágás.

Most nem voltam hajlandó megetetni fél5 után fél6kor is. Fél óra bőgés és cumivisszaadogatás után lehoztam, a babakocsiban fekszik, és tologatom a lábammal... Megpróbálom átbillenteni, hogy nem adok neki ilyenkor enni. Rontja a helyzetet, hogy nem tudok vele együtt aludni. Egy szobában sem, olyan hangos, és belegondolni sem merek, hogy milyen alvásmennyiség, és mennyire pihentető jutna, ha óránként fel kellene kelni, átmenni hozzá, ciciztetni, aztán visszabotorkálni... Arról nem is beszélve, hogy Misi nem alszik el evés közben, és ugye én sem tudok, mint ha velem aludna. Gyakran fel sem ébredtem egészen anno...

Nagyon idegesítenek a visszalépések. Az egész gyereknevelésben ezek a legbosszantóbb dolgok. Mikor már azt hiszi az ember, hogy tud valamit a gyerek, egyszercsak visszaesünk a kezdetekhez. A háromóránkénti kelésekhez, a hajnalozáshoz. Vagy a dackorszakhoz. Vagy a pelenkához. Vagy egyéb már átküszködött dolgokhoz, amiről azt gondolná az ember, hogy letudtuk. Olyan,mintha azt mondaná valaki egyik napról a másikra, hogy elfelejtettem olvasni. Hát, elég nehéz elhinni.
 

Mármint egyre nagyobb :) ügyesedik. Bár valami miatt olyan érzésem van, hogy el van maradva a nagyoktól, de nem keresem vissza, hogy melyik mit csinált ilyen korában. Mindenesetre biztos, hogy Nándi 4 hónaposan hintázott a térdein, és erre gyúrt már háromésfél hónaposan. Ha ezt csinálta, valszeg fogott is, és határozottan irányította a kezét, testét, különben nem ment volna. Misit anyira nem érdeklik a tárgyak, hogy nem nagyon fog. Nyúl, azt már egész ügyesen, nem is ököllel, hanem fogásra készített kezecskével, de nem fog. Vagyis most pont játszik a tornázója alatt, és úgy látom, igen, és mikor tőlem távolabb játszik, úgy látom, mintha fogna, mintha azért nyúlna, de amikor az ölemben van, mindig letojja a tárgyat, amit felkínálok neki. Mondjuk, ha fölé hajolok a pelenkázón, akkor megérinti az arcom, megpróbálja megfogni a nyelvem. Vagy csak megérinteni? Na, mindegy. Nincs messze ez a fogás sem biztos, miért érzem úgy, hogy el van maradva? :) Szegény harmadik, neki csak ez a sorsa, az örökös hasonlítgatás. És miért is számít, hogy el van-e maradva, vagy nincs. Akarom, hogy nagyobb legyen, mert már tudom, hogy mennyit egyszerűsödik az életünk azzal, hogy okosabb lesz. De nem mindegy, hogy 1-2 héttel vagy hónappal több? Lehet, hogy ez az utolsó csecsemőnk, aki nem fog, aztán várhatom a nagymamakort :)

Na, megyek, összeszedem, mert fogy a türelme...

Annyi témát felvetettem már itt, amin csak dolgozom, dolgozom itt - mármint nevelésügyileg, aztán olyan vagyok, mint a bulvárlapok, felvetem a nagy hírt címlapon, aztán a folytatásról meg a megoldásokról  egy sort sem. Pedig a legtöbb dologban haladunk elég rendesen. Megyek időben visszafelé.

+/- 

Hát, még mindig pozitív. A trend folytatódik, minden nap van valami, ami jó volt a napban, igaz rossz is. De eljutottunk addig, hogy tegnap már csak a szurikat tudta mondtani rossznak. Azt, amit a Misi kapott, meg amit a Nándi, meg amit ő. (utoljára egy éve...) Azért ez szép teljesítmény.

Válság

Mivel éppen jó időket élünk, nincs :) Néha egészen olyannak látom a gyerekeimet, amilyennek a kívülállók: szépek, aranyosak, nagyon okosak, talpraesettek. Nem várom a szeptembert, amikor Réka már ovis lesz, és nem esek kétségbe rajta, hogy hogy fogok tudni Nánditól megszabadulni egy-egy délelőttre, hogy ügyeket intézzek, vagy legalább szusszanjak egyet. Meg fogjuk oldani :) Csak a gyerektársaságot kell majd valahogy megszervezni, mert azt nagyon igényli. Réka is abbahagyta az érzelmi zsarolást, használt, hogy igyekeztem nem csinálni ügyet belőle. Ez általában használ nála. Szereti, ha ügyet csinálunk :)

Szerepjáték

Hát, igen... Ez még mindig nem megy. Utálom. Sokat gondokozom rajta, és beszélgettünk róla Gergővel is, és azért, mert unalmas. Nagyon. Nándival jó, vele is sokat autózok, vonatozok mostanában, és sokkal jobb. Egészen addig, míg Réka be nem kapcsolódik, mert onnantól csak azt lehet játszani, hogy megbüntetik a gyorshajtókat, és "börtön, vagy pénzt fizetsz?". Míg ha Nándinak felvetek egy ötletet, pl. csinálok egy lejtőt, akkor nem félresöpri, és azt mondja, hogy "fogd azt az autót, és menjen gyorsan!", hanem kihozza a legtöbbet a lejtőből. Rárakja a sínt, két autót csúsztat le rajta, a sínen vonatot, versenyezteti a sínen a vonatot meg az autót, felfelé is, és még sorolhatnám. Azért él a reflex Nándinál is: mikor jön, hogy "autozosz velem?", még az első reakció a menekülés, szóval a mondat továbbfejlődött, hogy "autozosz velem kézzel?". Merthogy apa nem egyszer lábbal kezdte tologatni az autókat, hogy hamar szabaduljon :D

Félelmek

A szörnyek is oldódnak, bár nem sokat tettünk, csak elfogadjuk a félelmeiket, nem erőltetjük, magyarázzuk, hogy nem kell félni, csak ha szóba hozzák direkt ezt. Tegnap olyan történt, ami már vagy egy éve soha, egyedül játszott fenn Réka. Már tegnapelőtt is fent játszottak a vendég gyerekekkel, holott felnlőtt nélkül nem szokott felmenni egyátalán. És ma reggel is tök egyedül volt Réka megint jó sokat, és semmi hiszti, hogy fennmaradt egyedül, otthagytuk, ilyesmi. A legyes félelem is oldlódik, bár Réka mondta, hogy ő is akar félni a légytől, és elkezdte a mizériát, de le sikerült szerelni sikeresen. Most Nándi inkább csak a szúnyogoktól fél, azoktól nagyon, már mindenféle szúnyogriasztót és ölőt beüzemeltünk. Nem az állattól, hanem a hangtól fél. Az nem zavarja, ha mászkálnak is rajta (engem annál jobban), de a hangjuktól síkideg lesz. Kezeljük, kezeljük, majd lesz ősz, eltűnnek, és jövőre elfelejtjük az egészet...

Beszélj úgy...

Igyekszem. Egyre jobban megy, és talán ez is használt abban, hogy mindenki nyugodtabb. Nyilván az is sokat segít, hogy többet alszom, és Misi is kiszámíthatóbb. Mindenesetre segít hatékonyabban odafigyelni rájuk, hogy nem csak én gondolom, hogy odafigyelek :) Vannak sikerek, vannak kudarcok. A kezdeti lelkesedést letörte Misi anyajegyes menete, mármint a dokumentációval kapcsolatban, mostanára beépült annyira az életünkbe, hogy ne kelljen rá figyelni, és nem is fáraszt ki. PErsze nem vagyok tökéletes, de egyre jobban megy. Meg a többi mindenféle összeolvasott kedvenc szakirodalmak hasznosítása is. Úgy gondolom elég jó az eredménye is, látszik, legalábbis belülről. Nem azt mondom, hogy nincsenek harcok, alkudozások, csörték, de lényegesen kevesebb, és megkockáztatom, hgy általában komolyabb ügyeken...

Körömrágás

Hááát... ez sem fog megoldódni maholnap... Látom, hogy szeretne, de nem megy. Most igyekszem nem foglalkozni vele. De baromi nehéz. Nem akarja rágni a körmét, és csomószor szólt, hogy kér rágót, meg valamit, de mindig rágcsa lett a vége. Próbáltuk, hogy minden levágható méretű körömért kaphat valamit, amit ő választ. A lelkesedés megvan, de nem lett belőle semmi. Szegény. Nézi, hogy nőjön, fehér legyen, megkapja a hercegnő babát, de lerágja, így ez is frusztrálja talán. Próbálja azt is, hogy beledugja valamibe az ujját, azt rágja. A legszebb ruháit tönkretettte ezzel... Szóval komolyabb a vége, nem könnyen letehető apróság, és főleg nem megszokás. Még várunk, hátha lassan ez a szorongás is kioldódik belőle - az ovi még ludas lehet ebben rajtunk kívül -, ha nem, akkor keresünk szakembert, de meglátjuk még addig.

Esti mizéria

Na, az van, semmit nem változott. Néha előjön, máskor napokig, hetekig elkerül továbbra is. Egyre inkább Nándi a felbujtó, Réka boldogan asszisztál. Nem hiszem, hogy az elkövetkezendő években megszabadulunk tőle végleg. Sebaj, túléljük. Viszont egyre gyakrabban alszanak el egyedül, nem kell ott ülni melletük. Elég jó, bár vannak hátulütői. Azért az értelmes ottülések hiányoznak, de könnyebben elalszanak, ha nem vagyok ott. Néha sajnálom, máskor örülök a felszabadult időnek. 

Szóval ezekben haladtunk, vagy nem haladtunk, lehet, még van, amiről csak egyszer írtam felvetett kérdéseket, de címek alapján nem emlékszem. Majd mikor újraolvasom, vagy a gyerekek, megtaláljuk majd a hiányosságokat úgyis. Akkor meg majd sajnálhatom...

Biztos velem van a baj.

De ma van lomtalanítás itt Dunakeszin. Mi is összeszedtük a szemetünket, kipakoltuk a garázst, és kiraktuk. Délben el is vitték szépen, Nándi ki is borult, hogy hova viszik a holmijainkat, nem fontos.

A lényeg, hogy három másfél méteres, vastag műanyag csővel most ment el itt egy anyuka meg a barátnője a kb. másfél éves kislányt triciklin tolva a megművelt, bevetett szántón keresztül, hogy a három csövet elhelyezze Dunakeszi alsó szemétlerakójaként használt fás gödrében... 

Már az is kiakasztó számomra, hogy azt a gödröt mindenki szemétlerakónak használja. A patakpartot is, ami igazán idilli lenne egyébként sétálásra, de így nem. De hogy a lomtalanítás napján! Ha olyan hülye, hogy nem tudja elolvasni a kukán, hogy ma kell kitenni (ráragasztják matricával előző héten), talán feltűnhetne neki, hogy tegnap óta az egész városrész tele van cirkáló teherautókkal és pótkocsikkal, akik a kirakott szeméthalmokban turkálnak valami menthető után, legalább tenné be egy még nem sorra került szeméthalomba, egész nap hordják el őket...

De ha még ez sem megy, egyszer megkéri a kukásokat, hogy vigyék már el, és ad nekik 2-300 ft-ot... Megteszik, mert rendesek, és jól jön a pénz is. Én is csináltam már így. De egyszerűbb kihordani a vakvilágba... 

A minap panaszkodtam pont, hogy Réka milyen negatív, semmiben nem leli örömét. Szóval hogy utólag úgy beszél mindenről, mintha rossz lett volna. Hát, tegnapelőtt végre örült!!! Megint megpróbálkoztam a "mi jó történt velünk ma" című kérdésemmel este, és a kb 10 alkalomból először sikerrel jártam! Most vagy beért a gyümölcs, vagy nem tudom. Mert bár Nándival nagyon sokat vonatoztunk, Rékával pont sok volt a konfliktus, még el is kellett fenekelnem a kismacska miatt, aki sajnos visszaköltözött hozzánk, mert nem maradt meg az új gazdájánál. A kis hülye. És Réka sokat nyúzta, meg behozta a lakásba, kivitte neki a takarókat, szóval nagyon sokat kellett rászólnom, sokat sírt is a korlátok miatt. Ennek ellenére, mikor este jött a szokásos szájhúzogatás, hogy nem volt jó, és megkérdeztem a biciklizést, felderült az arca, hogy de igen, az jó volt! És jók voltak a kisnyuszik is! A vonatozás is! Azért nem hazudtolta meg magát, mert mondta, hogy kettő rossz volt: mikor Nándi megharapta (keményen ám!) meg hogy zörgött a biciklije, mert kiesett a csavar. De a többi jó volt! És a nap végre nem úgy zárult, hogy semmi sem volt jó, hanem azon gondolkozott, hogy tényleg jól érezte magát. 

Ezek után ma egész délelőtt vásárolni voltunk, meg a szomszéd nénit is vittük. Három gyerekkel egyedül nem leányálom az Auchan, de gondoltam, megbirkózunk vele. Sikerült is, Meg néha összetalálkoztunk Mari nénivel is, bár eleinte voltak kemény menetek Rékával, nem jött, eltötyörgött, pedig igyekeztem bevonni. Aztán mikor eltűnt, bünti, beültettem a bevásárlóba, olyan hiszti volt, hogy össszeszaladt mindenki, és bizony nem kaptak semmi finomságot, meg innivalót sem. ÉÉÉÉÉS, NEM EZ MARADT MEG!  Mikor jöttünk hazafelé, óvatosan megkérdeztem, hogy jól érezte-e magát, és azt mondta, hogy IGEN!  Hogy jó volt! Mert azért ezen kívül még elmentünk játszani a pénzbedobós autókhoz (amibe nem dobunk pénzt soha), meg a Mari néni bátyjához, ahol gyümölcsöket ehettek a fákról, bokrokról, meg azért az Auchan mindig izgalmas, tele ingerrel, még akkor is, ha sok a korlát. 

Most vagy jó időket élünk, vagy tényleg sikerült átbillenteni. Máskor is volt, hogy valamire azt mondta, jó volt, közvetlen utána, de egy óra múlva már panaszkodott. Úgy örülnék neki, ha ez most tényleg változás lenne!

Ma este Pipacska és Kockapaci történetét meséltem a gyerekeknek (nagy nehezen jutottam hozzá gyermekkorom eme könyvemlékéhez, ha valaki az első részt látja valahol, vegye meg, azonnal átveszem tőle!). Éppen egy olyan képhez értünk, ahol Kockapaci táncol, mellette két vizeskorsó billeg a földön, együtt táncolnak tulajdonképpen, kis versike is van hozzá.

Réka kérdezi, hogy Kockapaci lelöki ezeket? "Nem, szerintem táncol ezekkel a köcsögökkel" - nevezem a vizeskorsót meggondolatlanul köcsögnek. Erre Réka felháborodottan: "Nem, azok nem köcsögök, a Kockapaci löki le őket, az a köcsög!!!" 

Nos, azt hiszem, eláshatom magamat, hiszen a fazekasság ifjú mestere várományos nagynéni ellenére a gyerekemnek a köcsögről bizony a csúnya szó jut az eszébe, mert az anyja ebben az értelemben bírja csak használni. Szégyen és gyalázat. Pedig milyen büszke voltam rá, hogy nem nagyon hall csúnya szavakat! 

Ma veszettül ugatott Brútusz, kinéztem, két macska kurrogott egymásnak pont a kerítésnél. Persze, hogy irritálja szegény kutyát, hát beszélje meg velük szemtől szemben, kiengedtem (tegyük hozzá, még soha nem harapott meg se kutyát, se macskát, bár elég kis agresszív dög a méretei ellenére, vagy pont azért)

Szóval Brútusz kirohan nagy elánnal, neki a macskáknak, akik ahelyett, hogy macskaszokás szerint elszaladnának előle, bizony szembefordultak vele. Jaj! Én is megszeppentem, mert alig voltak kisebbek a kutyánál, de Brútusz jobban. Megállt, abbahagyta az ugatást, nézte a két felfújt, köpködő macskát, majd megcsóválta a farkát, mint aki azt mondja: "Én csak épp erre jártam, folytassátok csak!" Majd elkezdett szimatolni, pisilgetni, mintha tényleg csak. Amikor hátat fordított, az egyik macsesz elinalt, a másik maradt. Brút ezt észlelvén megint nézni kezdte a megmaradt áldozatot, még mindig farkcsóválva. De a macska ekkor elkövette az egyetlen hibát, amit elkövethetett: futni kezdett. A kutyát ez helyrebillentette, és morogva sprintelt utána, bekergette a szomszéd kerítésen, majd visszakocogott az udvarunkba, bár sejtette, hogy ezúttal annyira nem állt a helyzet magaslatán. 

Remélem azért a macskákat távol tartja továbbra is az udvartól, annyira nem vette kedvét az incidens...

Kis színes a kocsiból Kaposvárra odafelé: 

Nándi: Add vissza!

Én: Mit? nem is vettem el semmit (kettőjük között ülök)

Nándi: De add vissza! - átgondoltam, fogok itt vitatkozni vele, fogtam egy marék semmit, a kezébe nyomtam.

Nándi: Nem te, a Réka. - fogok én itt vitatkozni, Réka épp nem figyelt oda, fogtam egy marék semmit Réka öléből. 

Én: Tessék! Visszaadta!

Réka erre már felfigyelt: Add vissza!

Én: De mit? A semmit?

Réka: Add vissza! Az enyém! -Visszaadtam. És újra. És újra... Talán úgy oldottam meg, hogy kettéosztottam, és mindketten egyszerre kaptak a semmiből. De lehet, ezt már csak álmodtam.

Szóval összevesztek egy marék semmin, úgy, hogy tisztában voltak vele, hogy az semmi... Na, ez a nem semmi...

Erre a szenzációs klipre bukkant Gergő ma. Már 10millió ember ismeri ezt a pasit a youtube-ról, de eddig nem találkoztam vele. :) csak azt sajnálom, hogy nem tudok annyira angolul, hogy feliratozzam az angolul nem tudóknak... Nekem nagyon bejött!!

A klipben a saját csemete van :) 

És ez is nagyon tetszett :):):) és és és, de aki többet akar, menjen a you tube -ra!

Nem hiszek benne, hogy járnak közöttünk szellemek. De ha hinnék, akkor most kicsit lehet, hogy be lennék tojva. 

Kettő falióránk van, egy fent, és egy lent. Ma reggel mindkettő késett két órát, negyed órás eltéréssel. Jó, a lenti utána még tovább, szóval egyértelmű, hogy ez elemmel van gond, de a fentinél nem ez az első, hogy igazodik az alsóhoz... A lenti az a vonathozmenős óra, mindig szokott sietni egy kicsit. Magától. Mikor már túlságosan siet, beállítjuk. A fenti meg igazodik hozzá. De estéről reggelre. Meg megáll egy órára, aztán ugyanúgy megy tovább. Többször előfordult. Lehet, álmomban állítom be...

De ez csak fura, meg akár mi is lehetünk tényleg éjjel, félálomban, nekem nagyon gyakran vannak olyan dolgaim, amikre nem emlékszem, de megcsináltam. Pl. volt olyan, hogy arra ébredtem, hogy Nándi ott fekszik mellettem jóllakottan, mikor még ő volt éjszakai-szoptatós korban. Ma reggel azonban, mikor hirtelen ötlettől vezérelve- eszembe jutottak a többi esetek - egyeztettem az órákat, és kiderült, hogy negyed óra híján egyeznek - a fenti volt a gyorsabb, de akkor már felébredtünk egy ideje, kicsit többet beszéltünk a dologról. És kicsit borzongtunk is :)

Többször hallottam gyereksírást, mikor nem volt itthon gyerek. Persze ez lehet attól, hogy lépten nyomon hallok valódit, és állandó feszültségben vagyok az ügyelettől, ezzel szoktam magyarázni. Két nagyon idegesítő, és ezért emlékezetes történetem is volt azonban, amit csak félálommal tudnék magyarázni, de meg voltam róla győződve, hogy ébren vagyok. Szoktam álmodni álmomban, meg álmomban felébredni, de mikor tényleg felébredek, mindig tudom, hogy álom volt, ezeket pedig nem ilyeneknek éltem meg, de ettől függetlenül valószínű, hogy álmodtam. Az egyik az volt, mikor a szőnyegen pici talpak lépteit hallottam, majd a lépcső reccsenését, ahogy valaki megáll a felső lépcsőfokon (a mi szobánkba 2 lépcsőfok vezet le) köszöntöttem Nándit, hogy szia, gyere, bújj ide, és bizony nem volt ott senki, ahogy odafordultam. Átmentem, mindkét gyerek aludt az ágyában. Ez még tavaly volt. Aztán volt egy olyan, mikor anyukám itt aludt, ez Misi születése előtt volt valamikor, és hallottam, hogy valaki suttogja a nevem. Mondtam, hogy mondjad, azt hittem, anyukám szól. De semmi válasz, megyek, alszik, mint a tök. Pedig a közlekedőből hallottam, azt hittem wc-re megy, és szól, mert kell valami, pl wc papír.

Na, ezeket elmondtam Gergőnek, aki már nem emlékezett ezekre, viszont azt mondta, hogy ennek fényében ő már nem akarja elmondani az ő történetét. Azért rábeszéltem. Ez még akkor volt, mikor Nándi pici volt, tehát miután ideköltöztünk. Nándi aludt a babakocsiban, én fent voltam, Gergő lent ült a klotyón. Egyszer csak sírt Nándi. Én meg nem mentem valami miatt, Gergő mérgesen elkezdett szedelődzködni, még maradt volna, és akkor hallja, hogy ssss cssss, Nándi elhallgat. Szóval megnyugodott. Később jön ki, nem vagyok sehol, vagyis jövök le, és mondom, hogy el is aludt? Vagy valami ilyesmit. Persze azt hiszem, hogy tényleg én voltam, majd utána fellopakodtam, és olyan halkan, amit G. már nem hallott, mert olvasott, vagy valami, és nem voltam benne biztos, hogy elaludt, vagy el fog még, csak jöttem ellenőrizni. 

Szóval nem hiszek a szellemekben. De azért ezek így összegyűjtve, meg hogy nem csak nekem van ilyen élményem, hiszen az tudvalevő, hogy én hülye vagyok, meg túlfáradt, meg hogy a gyerekek félnek fent lenni, kicsit ijesztő. Bár, ha megvigasztalta Nándit, biztos kedves szellem :) Mindenesetre elég horrorfilmet láttam már, igyekszem figyelni majd a klisékre. 

Jó nekünk itt Kaposváron. Már vasárnap este jöttünk, azóta töltjük itt az időnket. Gergő is kivett egy hét szabit, mégis az ő szülei, szóval teljes a család. Itt is teljes lakosztályt kaptunk, mienk a nappali, ahol a gyerekek alszanak, meg a szülők hálószobája ahol mi, és amit már 4 éve bitorlunk, ha jövünk, hogy ne a gyerekeken kelljen keresztülmászni, mert ők korán kelnek, de még mindig nem tudtam megszokni, hogy szülők ágyában alszom. Valahogy belém ilyen szülői ágy tiszteletet neveltek, vagy nem tudom, sőt, a szülői szobában sem nagyon lehetett lenni, arra volt a gyerekszoba, talán azért. Pedig aludtam is velük, szöktem éjjel rendszeresen, meg a családi ágyból való tévézésekre is emlékszem, aztán mégis... No, mindegy. Szóval mi a szülők szobájában, azok meg a nyárikonyhában meg a sátorban...

Szóval nagyon jó dolgom van, papa és mama is itthon vannak, unokáznak, főznek, pakolnak utánunk... Mert itt sem vagyunk rendesebbek, mint otthon :( Van egy nagy ilyen köralakú medence, abban megy a nagy pancsolás, reggeltől mást sem hallgatunk, mint hogy mikor lehet a medencébe belemenni, aztán a déli alvás helyett is ezt hallgatjuk... Most már mindkét gyerek biztonsággal leér, azért van rajtuk karúszó, szóval jól elvannak magukban is külső felügyelettel, nem feltétlen kell bemenni hozzájuk. Majdnem minden nap van vihar, ami keresztülhúzza általában az egész napos fürdőzést (a 11-15ig tartó időszakot kihagyjuk mindenképpen), de azért mindig jut egy kicsi. Mivel a melegek még csak most kezdődtek, nem nagyon melegedett meg még a víz. Hétfőn még határozottan hideg volt. Kedden már volt nagy napsütés, és sírás, hogy mikorlehetmármedencézni, nemishidegavíz, stb stb. Kijelentettük, hgoy csak alvás után. Lett is alvás, mire felébredtek, ronda viharfelhők, gyorsan be a medencébe, egész nap erre vártak, legalább egy kicsit hadd pancsoljanak, elvállaltam, hogy megyek. Nándinak volt esze, ő látta, hogy esik az eső, nem akart, de Rékával egy 5-10 percig először csöpögő, majd jéghideg szakadó záporban pancsoltunk a szintén nem meleg vízben... Beteg is vagyok, de valszeg nem csak emiatt.

Autót is megcsinálták, le van vizsgázva, szóval ez is rendeződött. Két éve volt törött az egyik ajtónál... VOlt egy balesetünk, azt megcsinálták - egy év elteltével, mert nem volt vészes- majd rá 3 nappal a parkolóban az Auchannál állt ki Gergő, és fennakadt egy oszlopon... Most, hogy újra vizsgázni kellett, megint meglett. Kicsit félünk, hogy egy héten belül megint baja lesz, én álmodtam is róla, hogy becsúsztunk egy teherautó alá, és mondtam Gergőnek, hogy szerencse, hogy még nincs megcsinálva, mert akkor még előtte voltunk :D

Annyira sikerültek a dolgok, hogy ma még turiba is el tudtam menni ruhákat venni magamnak. Ez igen nagy dolog. Ugyanis rettenetesen le voltam rongyolódva. Amúgy sem vagyok ilyen ruhavevős valaki, de mostanra az összes ruhám, amiben emberek közé lehetett menni, megszűnt. El is használódtak, meg kövérebb is vagyok. Van ugyan egy-két csajosabb pólóm, meg talán egy halásznacim, és egy rövid - bár az lehet, hogy már foltos - de valahogy együtt nem lehetett őket felvenni. Úgy jártam, hogy kinn voltam az udvaron, játszósba, ahogy reggel felöltöztem, póló, meg elhasznált rövidgatya. Jött Gergő, hogy akkor indulhatunk. Mondtam, jó, csak átöltözök valami normálisba. És átnéztem a cuccaimat, és nem találtam normálisabbat...

De most bevásároltam. Gergővel meg Misivel mentünk, anyós elmondta, hogy hol van jó turi, és tényleg jó turi. Vettem 2 pólót a férjemnek, egyet a Rékának, magamnak egy hosszú szoknyát, két halásznadrágot, egy hosszúnacit, egy rövidet, egy ujjatlan, egy rövidujjú és egy háromnegyedes felsőt. Ez volt 3400ft. És csinos vagyok, már amennyire a 80 kilómtól kitelik. Jó érzés volt az is, hogy találtam az én méretemnél nagyobb nacikat, általában az volt már 70 kiló körül is, hogy az én méretemben nem volt a butikokban. Az xl méretűek nem jöttek rám. Pedig most is "csak" 44-es vagyok. A 44-es molett méret, és csak gumisderekú szaladgálóst lehet kapni mindenhol, meg farmert. Azt sem értem egyébként, hogy belehalnának a gyártók, ha 5cm-el hosszabb felsőket csinálnának? Az összes felsőt megvettem, amit kb 30kiló csak pamutfelső áttúrásával találtam, vagyis 3db-ot. Ebből az egyik klepetus, az egész család beleférne, a másik meg Prenatal kismama felső. A többi 326 db, amit kézbe vettem, gyönyörű volt, jó is lett volna rám, de mindenből kilógna a hasam. Mert a nadrágból a csípő a divat, de olyan pólót nem csinálnak, ami a csípőjéig ér az embernek, csak szintén középkorúaknak valót, meg műszálasat. Azért ott még nem tartok...

Szóval jó nekünk itt. A gyerekeknek is, nekünk is. A nagyszülőknek és nagybácsiknak nem tudom. Máté biztos szenved, mert Réka meg Nándi időnként szeretetrohamokat kap, és egy majdnem 14 éves fiú ezt azért rosszul tolerálja, ami érthető is. Örülnek, hogy vagyunk, de annak is fognak, ha megyünk. Zajosak vagyunk, és rendetlenek, és néha megkapjuk hogy hogy kéne csinálni inkább...

Dédiztünk is, az átlagosnál többet. A dédimama, aki a mama anyukája minden nap jön, vagy mi megyünk, csodálja a kis életeket, gyönyörködik bennük. Már nyolcvanon túl van, máshogy látja az életet. Dédinagyi is jött, a papa anyukája, meg holnap is jön. Mi akartunk menni egyet fagyizni, sétálni a sétáló utcán, ott lakik, de olyan bizonytalan az idő, meg egyenlőre kiszámíthatatlanok vagyunk...

Misike okosodik. Beszereztünk egy szupi tornázót, a Zsibvásáron lőttem, hogy milyen jó lesz, kaposvári, pont jövünk, apósomnak bevitték a Tescoba, hát, ott derült ki, hogy milyen kicsi a világ, valami országos haver unokája használta a tornázót :) No, Misi ezen a játékon már talált fognivalókat, két kezében tartja az egyik macit. Készült videó is - másról is - talán alkalomadtán töltögetek is majd fel. Még mindig nagyon vigyorgós, és egyre többet dumál, sikongat, hihetetlen aranyos! Egyik este észrevette magát a tükörben. Napi rendszerességgel mutogattam őt magának, eddig nem nagyon volt reakció, de tegnapelőtt jót dumált a másik kisfiúval, sajnos ennek csak a végét sikerült rögzíteni. Lassan kezd csikizésre vigyorral válaszolni, tud izzadni és könnyel sírni :(  Kétszer is beriasztott a légzésfigyelő, az nem volt jó. Mindkétszer éjjel 1kor. Most nem kapcsoltam be, inkább melletem altatom, mert tartok tőle, az a baj, hogy túl vékony a szivacs, és esetleg ha félig lecsúszik, már rosszul érzékel, vagy nem tudom. Misivel továbbra sem lehet együtt aludni. Sajnos a hajnali kelések is visszajöttek két napja, tegnapelőtt be is kellett kendőzni, ma visszaaludt némi sírás árán. Remélem otthon visszarázódik majd. Egyik nap kakilt, és egy nagy hajcsomó-dugó jött ki, sürgősen be kell jelentkeznem fodrászhoz, és rövid hajat csinálni. Mindjárt jön a hajhullós időszak, egyidőben az ő mindentszájbavevősével... Nem jó kombináció, tekintetbe véve, hogy mivel ritkán kakil, több napi adag haj és szösz gyűlik fel neki a kis belében. Féltem szegényt...

Remélem nem lesz sok időm egyébként blogolni a jövő héten, többen ígérték, hogy kijönnek a Fórumról, jó lenne, nagyon hiányoznak már.  Meg a barátnőm is, aki júni elején szült. Remélem összejön, de első kicsi gyerekkel elindulni emlékszem még, milyen... Kb mint hárommal :)

Láttunk a Boriról képeket, hát valami cuki az a leányka!!! nagyon kis vékony, hosszú, hatalmas nagy szemekkel, amikkel rendkívül okosan és figyelmesen néz!  Mint egy két hónapos, pedig még csak egy sincs, meg még kevesebb is, nem tudom a képek keletkezési dátumát... Jó lenne már nagyon megnézni őket élőben is, de most megint beteg vagyok, nem kéne vinni ilyesmit picinek.

Na, kedves naplóm, mára ennyit, mert Péter szóvá is tette, hogy nem tud utolérni, mert túl sokat írok, meg csak jönnek jönnek az apró részletek, amikbe ha belemegyek, akkor még holnap is itt fogok ülni.

Úgy gondolom, alapvetően pozitív ember vagyok. Igyekszem mindig félig tele látni a poharamat, még ha tele is vagyok félelmekkel, és szeretek felkészülni a rosszra, és persze túlgondolom néha a dolgokat. Vagy gyakran. Mindenesetre ezt a pozitív életszemléletet igyekszem belecsöpögtetni a gyerekeimbe is, úgy gondolom, nem élünk olyan egyszerű világban, hogy enélkül boldoguljanak. (haha, lehet, mégsem vagyok pozitív? :) ) Hát, elég vegyes az eredmény.

Réka. Már megint. Ő a nehezebb eset már megint. Szegény. Nándi szereti az életet, ő mindenen tud nevetni, ha elesik felkel, fut tovább, már el is felejtette, mindenben talál valami érdekeset, valami jót. Réka meg most vagy úgy csinál, mintha erre képtelen lenne, vagy tényleg így éli meg a dolgokat. Az egyik kedvenc sztorim, mikor tavalyelőtt késő ősszel a medve ottonban voltunk Veresegyházon. Etettük a medvéket mézzel, beszélgettünk, sétáltunk, játszótér is volt... Hazafelé megkérdeztem - nem is tudom miért - hogy jól érezte-e magát (Nándi még kicsi volt). A válasz szinte várhatóan "nem" volt. Nos, kérdem, akkor ne is jöjjünk többet? ....Néma csend kb egy percig, majd beletörődően megszólalt: "Nem volt jó, de azért eljöhetünk máskor is." Én nagyon nem akarok skatulyázni, de ez tipikus. Keményen küzdök, hogy ne tudjam előre, hogy úgyis azt mondja, hogy nem volt jó, hogy ne, hogy nem, hogy mégse és a többi. Pedig nyilván skatulyázok, vagy nem tudom, de bármikor kérdezem tőle, hogy jó volt-e, szinte mindig nem a válasz. Igyekszem nem jelentőséget tulajdonítani neki.

Mindenesetre a pozitív életszemlélet, és a tudjunk hálát adni, hálásnak lenni jegyében megpróbáltam bevezetni egy új momentumot az estébe. A teljes esti rituálé után megkérdeztem tőlük, mi volt jó a napban. Úgy, hogy én elmondtam, hogy mi volt nekem nagyon jó aznap. Egy kis rejtett dicséretet is szántam ebbe, olyan dolgokat mondtam, amik velük voltak kapcsolatban, pl. hogy megoldottak egy konfliktushelyzetet békésen, vagy segítettek, vagy mikor együtt játszottunk. De csak három-négy napig bírtam, utána elfelejtettem - tudat alatt, nem tudatosan, mert rossz volt nagyon. Nándival versengve mondtuk, hogy ez is milyen jó volt ma, meg az is, míg Réka szomorúan ( és színpadiasan) sóhajtozva közölte, hogy semmi sem volt jó. És meg is mondta, hogy miért. Mindenben, amiben mi örömünket leltük, ő talált valami kivetnivalót. Amire én nem is gondoltam volna. Szomorú.

Szóval ez a kezdeményezésem most elsikkadt. Pedig nem kéne. Hátha sikerülne kirángatnom a skatulyából, amibe vagy mi tuszkoltuk bele az évek során, vagy magát sorolta az általunk elcsípett ígyvolt-úgyvoltokból. Mindegy, úgyis a mi hibánk. Mert harmadiknak az jutott eszembe, hogy már picinek is ilyen volt, nem mosolygott, nehéz volt felvidítani. Mégiscsak szülő által kreált ez a skatulya. Úgybeszélős könyvben van is rá megoldás, majd kipróbálom... Olyan jó ötlet lenne ez a nap kellemes lezárására, hogy jó érzéssel feküdjünk le.

Nagyon rég tettem fel képeket, nem is nagyon készültek mostanában sajnos :( Azért most teszek néhányat, dicsekedhetnékem van :)

Képek (ezúttal Gergő kedvéért tényleg aláírással...)

Nagyon sok eső esett ma, és mentünk pocsolyázni :)

Ez az egyszem kismacsesz maradt az alomból, remélem tényleg, mert Réka folyton vele játszik, és aggódom szegény életéért...

Kedvenc mostani Misi-képem. Ez egy olyan arca, amit én gyakran látok, de még talán soha sem sikerült lefényképezni. Ilyen kedves-aranyosan tud nézni :)

És ilyen aranyosan tud mosolyogni még :)

 Ez meg csak szimplán cuki. Ilyen ügyesen tud már könyökölni a nagy golyó fejével :) Mindhárom kép Misiről Óváron készült.

És videók:

Itt Nándi ugrik bele a strandon a vízbe, és úszkál öcsémmel meg Réka van még ott, szintén narancs karúszóban, és apukám, aki tologatja a kis gumicsónakot.

Itt pedig a mai pocsolyázás videója van. Így örülnek a víznek :) Most különösen sok és mély pocsolyák voltak, de nem volt hideg, így nem kaptak esőnadrágot. Csurom lucskosan jöttek be, még a bugyijukból is csavarni lehetett :D. Felhívnám a figyelmet 2 perc környékén, Nándi csizmájának kiürítésére, és a végén, ahogy Nándi számol: kettő, piros, három!

 Hihetetlen, hogy hogy repül az idő. Megint eltelt egy hónap, és 27-én túl vagyunk a bűvös 3 hónapos koron. Ennek megfelelően el is múlt a hasfájás, két napja már a napi két Gripe Watert sem adom a legénynek, simán jönnek a pukik is. Túl vagyunk a három hónapos fejlődési ugráson is, úgy néz ki, a három nap alvást három nap sírás és rengeteg cicizés követte, és ma reggel egy tök jó fej kiscsávó kelt fel, aki már nem feltétlen sírva ébred. Fele-fele az arány.

6710gramm, 64 cm hosszú, fejkörfogat: 44 cm ( :O)

Nézzük, mit is mond a babaszoba, mit is kell tudnia egy három hónaposnak. (sorban úgy van, hogy először amit majdnem minden baba tud, a végén amiket csak néhány)

 mosolyog - Rengeteget. Jól meggondolta eleinte, hogy juttat-e, egy hónapja már kaptunk mi is egyre többet, de most már egyszerűen egy kedves szótól is akkorákat vigyorog, hogy majd kiesik a feje rajta, néha sikongat is hozzá, gőgicsél. Tündéri. Szereti az életet. Persze fotózni nem nagyon tudom, mert ha látlóképbe kerül a masina, azonnal azt bűvöli, így inkább bamba képei lesznek :)
 fejét stabilan tartja - igen, alig van bólogatás, imbolygás, az is akkor, ha nagyon keres valakit, akinek hallja a hangját.  Gyönyörűen kiemeli a fejét, vállát, 90 fokban tartja.  
 az emberi arcot felismeri - és tegyük hozzá, visszamosolyog rá :)
 a szagokra is reagál - nem bírja pl. a kaki szagot, teljesen kiborul tőle, ha a közelében biliznek  a nagyok :)
  erősen sír, gügyög, gőgicsélget - igen. Hihetetlen durván bír ordítani, most már a hangerő sem semmi, elég sokféle sírása van, és egyre hangosabb. És borzasztó aranyosan magyaráz, lehet rajta látni, ahogy koncentrál, hogy mondja, amit akar. 
 az ismerős hangot azonosítja - és azonnal forog a feje, hogy honnan hallja. Elég nehezen fókuszál a hang tulajdonosára, még ha egy méterre is van tőle,  ide-oda jár a feje, mire befogja, de akkor aztán vigyorog. Leginkább apánál lehet ezt lemérni, de a tesóit is keresgéli. Lehet, azért, mert a tesókat sose lehet befogni neki fókuszba, annyira gyorsan mozognak :)
 rugózik - nem, mert nem áll. Vagy nem tudom, mire gondol itt a babaszoba. Rugdos, azt igen. Jár a keze lába mint a motolla. (és én tudom, mi a motolla, motolláltam eleget felvető fonalat :) )
 a hangos hang felé odafordul - és még mindig él a moro-reflexe...
 kezét összekulcsolja, játékért nyúl- Réka szokta is dicsérni, hogy milyen szépen imádkozik. Nagyon aranyosan tördeli a kezét, és lökdösi a játékokat, amiket fölé lógatunk. Hason még nem próbálkozik ilyesmivel. Többször előfordult, hogy ha beleakadt a kezébe valami, megfogta, a szájához húzta és szopogatta. Magától nem fog meg semmit, de ha a kezébe adom, megtartja. Egyébként nem igazán érdeklik a játékok, kevés tetszik neki. 
 forgáshoz hasonló mozdulatokat végez - direkt fordul hasról hátra. Nem mindig sikerül neki, sőt, csak ritkán. Olyankor behergeli magát, és kúszik körbe körbe. Leteszi a fejét, és feltolja a fenekét, a jobb karjával meg ellöki magát, így fordul át. Ha nincs útban a keze. Ami többnyire útban van. Ha viszont nincs, akkor sokszor megismétli, és boldog tőle. 

Aztán mi van még... 

A hajnali kelések - ahogy a posztok keletkezési idejéből is következtetni lehet - határozottan ritkulnak. Az utóbbi hetekben már mellettem visszaaludt, igaz én nem tudtam aludni, de mégis csukott szemmel fekszem, az is valami, és mikor a nagyok felkelnek, még van, hogy fél-1 órát tovább alszik hasra fordítva. Ha jól időzítem a kilopózást. Többször átaludta az éjszakát, legalábbis én azt gondolom, hogy ha 8-5ig alszik valaki, az 9óra, amit én nagyon régen nem aludtam egyben. Vagy 5 éve... Most új rendszer lesz, ez már érezhető, de az ugrás előtt úgy volt, hogy felkelt fél3-3 körül, aztán 5-fél6, majd az első kelés tolódott egyre inkább fél4-4, fél5 végül 5 lett belőle. (ha volt második, az maradt 5-fél6 továbbra is. Valami van akkorra időzítve az ő kis agyában...) Az  1-másfél órás fentlevések és cumivisszaadások is megszűntek, most már a 10 perces szopi-büfi program után vissza is fekhetek, és általában max 1-2szer kell cumit adni, de az utóbbi napokban már az sem. Hallom  két szobával arrébb, hogy morog, nyögdécsel, de segítséget nem kér. 

Nappal megszűnt a nagy alvás, most éppen nem tudok rendszert felfedezni a napjainkban. Talán annyi, hogy ha fent van, akkor egy órát van fent, másfelet, utána alszik valamennyit, de ez is rendszertelen. Néha csak fél órát, máskor másfelet, ritkán kettőt is. Gondolom itt is alakul most majd valami. Eddig csak hason aludt, de óváron kénytelen volt a hátán is, úgy nem alszik annyit, de azért  el tud, ez már haladás. Kell is, mert lassan kinövi a mózest. 

Mozgásban továbbra is forog a tengelye körül, meg kúszik - persze ezek nem irányított mozgások, de halad. Járunk még gyógytornára, nagyon ügyes, szépen lazulnak az izmai. Ha vízszintesen felemelem, szépen homorít, repülőzik, elég jól bírja, ha fekszem a földön eközben, akkor csorgatja rám vigyorogva a nyálát :)

Olyan hirtelen nőtt, hogy a 62-es méretű ruhákat alig tudta hordani, talán egyszer voltak rajta, hirtelen kicsi lett mind. Most már rugiból, bodyból a 68-as kell neki, az is éppencsak jó, vehetem elő a 74-eseket, mert a végtagjai nem nagyon hosszúak, a teste viszont eléggé. Mint Nándi volt, olyan kis pasis :) Naciból még jó az 56-os, felsőből a 62-es. 

Hát, nem nagyon jut eszembe semmi több. Pedig biztos van, de most nagyon várok, hogy mi lett belőle. A mai nap nagyon biztató. Az én sokat síró, sokat kézben levő kicsi fiacskám 20 percig is nézte hason,  háton, hogy hogy játszom a nagyokkal, elhasalt a teraszon egyedül a járókában egy ideig, felébredt , és nem sírt ma többször is, hanyatt fekve békésen nézegetett a babakocsiban séta közben, többször felébredt majd visszaaludt a hordozóban, ahogy hazaértünk délben, és a nagyokat láttam el, holott abban csak akkor volt el, ha ment az autó... Ráadásul ma szurit is kapott. Meglátjuk, meglátjuk.
 

Tegnap megkaptuk. Rékától. Vagyis Gergő, de nekem is szólt. Megint valamilyen szóváltásba keveredtek valamin, megesik ez nem ritkán, "öntudatos a kis latol", hogy idézzek a Bryan életéből. De ez kemény volt. Szóval a szóváltás után Rékából dühében az tört ki, hogy "nem is kellett volna nektek gyerek!" "nem tudtátok, hogy a gyerekek sokat rosszalkodnak!". Tudtuk. Azt nem tudtuk, hogy mi ezt ilyen nehezen viseljük. Vannak napok, mikor különösen nehezen, máskor kicsit könnyebb. Most nehéz napjaink vannak éppen, amiről ők csak részben tehetnek. Csomó felnőtt mentségem van, de ezeket hogy magyarázzam meg egy gyereknek? Számára nem logikus dolog az, hogy ha nem indul az autó, és minden előre tervezett programunknak fuccs, és be vagyunk ide zárva, az felborítja az egész napomat, és síkideg leszek mindentől, főleg, ha Misi csak úgy tud aludni, ha tologatom a babakocsit, mindeközben időnként elered, hogy még sétálni se indulhassunk el. Ő a legsúlyosabb problémán is túlteszi magát legkésőbb fél óra alatt, esetleg előjön később kicsit újra, ha tényleg nehéz feldolgozni. Lehet, példát kellene róla vennem...

Most ez nyomaszt. Nem vagyok jó anyuka. Nem, ez biztos nem igaz. Jó anyukája vagyok a gyerekeimnek, mert nagyon szeretem őket. De ahogy lehetnék rosszabb is, lehetnék sokkal jobb is. Szinte hallom az anyósomat, hogy túl sokat agyalok ezeken a dolgokon :) Biztos igaza is van, de én ilyen agyalós vagyok. Tervek kellenek, hogy ami nem megy azonnal, az menjen lassacskán. Valamit ki kell találnom, hogy ne veszekedjünk mindenen. Egyre jobban szégyellem magam, ha kiabálok, és egyre többet gyötrődök rajta, hogy hogy kerüljem el.

Az is igaz, hogy Nándira koncentráltam most nagyon, de meg is van az eredménye. Már megint csak alváshoz van a cumi, és nem hempereg gyürögetve és nyumizva egész nap. MÉg néha verekszik, de egyre jobb a helyzet, és általában én vagyok az oka, mert nem figyelek rá. 

Megint mentegetőzök. Nem kéne. Egyszerűen csak jobban kéne csinálni, mert az embernek nincs mentsége a gyereke előtt. Az igazi szeretet az, mikor úgy szeretünk valakit, ahogy azt ő szeretné. Nekem most ez a dolgom,majd megjön az is, hogy ők is figyelnek az én igényeimre. 

Még Óváron elkezdte mondani Réka, hogy nem is szeretem őt. Valami konfliktusok, nem teljesített kérések után. Nagyon rossz hallani. Az a vicces, hogy a többség azt mondja, hogy el van kényeztetve, hogy túlságosan hozzám van nőve, válasszam le, stb stb. És közben ilyenek vannak. Valószínűleg a leválás miatt vannak ilyen gondolatai, de ezeket nekem nem erősítenem kell, hanem biztossá tenni, hogy de igen, mindig ott vagyok, és mindig számíthat rám,mert szeretem. Nagyon nehéz lehet neki most. Mondok egy példát, nem sarkalatos, hasonló konfliktusaink vannak.

Tegnap dobálta a kiscicát. Már régi dolog ez, a kiscica érző állat, nem bántjuk. Túl vagyok azon, hogy ezeket elmondjam újból és újból, tudja jól, naponta 50szer hallotta. Egy kismacskát tavaly majdnem ki is nyírt... Szóval megláttam, ezúttal elvertem a kezét, és holnap cicázhat legközelebb, hogy jól jegyezze meg, hogy cicát nem bántjuk. Zokogva berohan, érthető. Jön ki az ajtóba, kiabál, hogy nem is szeretem. Visszakérdezek, hogy úgy érzed, nem szeretlek? Igen..... Adjál mézes cukrot. Akkor úgy éreznéd, szeretlek? igen. Hát, adtam neki. Ne ezen múljon. Vádaskodás befejezve, azóta annyi, hogy szokásos manipulatív harcok, alkudozás, hisztik, hogy hadd cicázzon mégis. Magammal szúrtam ki jobban, mint vele, de talán szegény macsesszal nem, és tényleg kímélni fogja. 

Najó, nem csak neki nehéz, nekem is. Gergőnek is. Most néha azt gondolom, hogy várni kellett volnal még a harmadikkal. Több idő lenne ezekre a körökre. De valószínűleg lennének másik körök, akkor. Nem lenne könnyebb. Belejövünk, megoldjuk majd. Én meg fogadalmakat teszek, hogy hogyan próbálok rájuk több időt szánni. Az a baj, hogy most úgy szánnék magamra is egy kicsit, pihennék, kikapcsolnék, nagyon elfáradtam. Kierőszakolnék néhány 10-20 percet ébrenléti időben is, amikor a magam kedvére csinálok valamit. Hülyeség, ennek még nincs itt az ideje. Majd eljön az is. Addig meg válságkezelünk. Remélem sikeresebben, mint a pénzügyit...

Ma jobb idő van. Azért remélem lesz még eső, kell a földnek, de nem bánom, hogy ki lehetett menni délelőtt. Jól kipucoltam a gyomokat, a kis kertjeimben, nem biztos, hogy lesz még rá lehetőség a héten, és jövő héten megint nem leszünk itthon. Misi rendes volt, kezdeti lázadások után végülis aludt két és fél órát egyben, ami elég volt, és a nagyok is hol segítettek, hol elvoltak magukban.

Azért is jó, hogy ki lehetett menni, mert nem kellett szerepjátszani. Az "Anya játsszál velem!" c. mondat szégyenteljes módon görcsbe rántja a gyomrom, és cikázni kezdenek a gondolatok, hogy tudnék kibújni a feladat alól. Mert ez nekem az utóbbi egy évben igen kemény feladat. Nem élvezet egyátalán, sőt, legtöbb esetben kínszenvedés. Szívesen mesélek, éneklek, bújócskázok, rajzolok, még kergetőzök is, de még a hátamon is szívesebben cipelem őket, minthogy a rettegett szerepjátékok kerüljenek terítékre. "Anya! Te vagy ezzel!" - mondja Réka, és kezembe nyomja az éppen aktuális szereplőt: állatot, babát, autót, pónit, mikor mi van terítéken. És aztán következik a kínos csend. Én várom, hogy mi a szitu, ő várja, hogy mit mond az ő fantáziátlan öreg anyja, aki már gyerekkorában sem tudott nagyon ilyeneket játszani. Megépítettem az állatkertet, megcsináltam a boltba gyurmából a kenyeret, tejet, megvarrtam a babaruhát, berendeztem a házat, és itt általában be is fejeztem, vagy 5 perc alatt letudtam a játékot. De most kamatostul be kell pótolni. Jaj, de utálom pedig! Ennél már csak az kínosabb, mikor Nándi hoz két kisautót, hogy "Találkozzanak össze!" - és újra a kínos csend. Talán nekik sincs fantáziájuk. Aztán persze megszólalok, valamit próbálok. Nándival még csakcsak, mert ő is elunja 5 perc alatt, és megszabadulok. De Rékánál fél óra is eltelik a felszabadító "Menjél internetezni" -ig. Ezzel bocsájt el ugyanis. De fél óra alatt legalább 30szor el lehet játszani ugyanazt a jelenetet, ugyanazokkal a szavakkal 0 szabadságot kapva bárminemű kreativitásra az első borzasztó verziót továbbfejlesztendő. És az is idegeimre megy, mikor doktorost játszunk, és már 3 hete mindenkinek pontosan ugyanaz a baja, és senki nem gyógyul semmit. Nem törhet el a lába, nem fájhat a torka, csak a foga vérzik. ÉS MÉG MINDIG NEM GYÓGYULT MEG!!!! A zebra megint a lábát töri, a baba megint hasfájással küzd, az oroszlán meg a fogínyvérzéssel. Tudom, makacs dolog, nekem is van, de hiába kap speciális fogkrémeket és corsodyl szájöblögetőt, puha fogkefét. Ha véletlen elvétem, azonnal rendre vagyok utasítva. Semmit nem lehet hozzátenni, semmit elvenni. Egészen be tudok csavarodni egy fél óra alatt... De azért erőt veszek magamon, és odaülök, és játszom, mert nekem nincs emlékem arról, hogy anyukám játszott volna velem. Mesélt, volt közös munka, de közös játékról semmi nincs. Remélem az én gyerekeimnek lesz, erre gondolok, és nyelek egyet, mikor jön az "Anya pónizz velem!", és megyek, és pónizok. Ki tudja, talán még meg is szeretem egy idő után....

Ma rendesen zúg a fejem. Biztos van valami, ami miatt nehezebben viselem el ezt a hangorkánt, de egyszerűen már majdnem sírva könyörögtem a végén, hogy hagyják abba a visítást. Aki már hallotta, tanúsíthatja, hogy az én gyerekeim valami hihetetlen mennyiségű decibellel teszik próbára a dobhártyákat, és ez átlagon felüli, nem az elfogult anya beszél belőlem. Ami meg pluszban dob a helyzeten, az pedig az a valahol az agy mélyén ható hangszín, ami a halk beszédet is elviselhetetlenné teszi időnként. Ma viszont az idegtépő hangszínt dobhártyaszaggató hangerő ötvözte, és így majdnem teljesen megbolondultam a nap végére. Nem is altatok, lejöttem. Mesélni is alig tudtam, Nándit el kellett vonszolni a közelemből. Misi nyűglődve altatja magát, Nándi visít, hogy neneneneneolvassmesét!, RÉka meg denándinecsukdbeakönyvet! Réka aztán szerencsére látta, hogy anyánál komoly a helyzet, és vagy defensztráció lesz - az övék -, vagy példát veszek honatyáinkról, és kivonulok nemjátszokveled felkiáltással. Így igazi problémamegoldóként felajánlotta Nándinak, hogy akkor neki meséljek először kedve szerint, de sikertelen volt, mert Nándi ma csak lázadást akart szítani, de hárman végül lenyomtuk. 

Szóval a nap nagy része abból állt, hogy szépen kérve, mérgesen, fenyegetőzve, könyörögve hajtogattam, hogy "Ne visítozz!"

Valószínű az lehet a baj, hogy 2 napja esik az eső, és be vagyunk zárva, itt benn adnak ki mindent. Be kell vezetni újra a sikítószoba intézményét - ez még a panelban volt. Talán az segít majd. Vagy ha újra kisüt a nap. 

Amúgy is használom a Hírkeresőt azon ritka alkalmakkor, mikor kíváncsi vagyok rá, hogy mi újság a nagyvilágban, meg csütörtökönként, mikor a Tombola.hu írja, hogy ellenőrizzem, hogy nyertem-e, és felajánlja, hogy ha a hírkereső oldalát megnyitom, a következő sorsoláskor 4 tombolajegyem lesz :) De most a hírolvasással segíteni is lehet. Hogy hogyan? Itt elolvashatod. Vagy pedig:

Kedves zug- és bevallott olvasóim, katt ide, hírekre fel :)

Még van egy kis időm azt hiszem, így megpróbálom összeszedni azokat a gondolatokat meg dolgokat, amit ez az egy hét otthon ébresztett bennem. Nem is értem igaziból, hogy eddig hogy nem kerültek elő ezek, hiszen máskor is voltunk otthon ilyen hosszú ideig, Gergő nélkül is. Talán azért, mert most kényszerültem rá, hogy többet sétáljunk a gyerekekkel, vagy mert több mint fél éve nem voltam otthon, vagy mert ezzel a harmadik gyerekkel mintha még véglegesebbek lennének a dolgok. Eddig is végleges volt, de két gyerek még "normális" mennyiség, ezzel a hárommal most nagyon bezártnak érzem magam felnőtt és anya szerepbe. Anyósom mondta, mikor itt voltak, hogy látott olyan képeket most Vikiéknél, amik akkor készültek, mikor Rékát bejelentettük, hogy meg fog születni. És hogy mennyire gyerek voltam, most meg már felnőtt. Hát, igen. És most olyan helyeken is voltunk, ahol gyerek voltam, igazi gyerek.

Voltunk pl. a játszótéren, ahol még én is hintáztam. Ugyanazon a hintán, vasból, meg minden. (ugye ez már nem szabályos, de kiírták rá, hogy nem felel meg az eu szabványoknak, csak saját felelősségre lehet használni) Használtuk :) engem is fejbevert anno néhányszor, estem is ki belőle, mikor azon versenyeztünk, hogy ki tud kiugrani belőle messzebbre. És számoltam, hogy ennek már 20-25 éve. Borzasztó. Nem is az a sok, hogy az ember harminc éves. Az az ijesztő, hogy az emlékei régiek.  És biztos, hogy 6 évesen én erre a játszótérre, sőt, a Fő út másik oldalán levőre és a boltba is egyedül mentem. Vannak emlékeim, hogy kaptam a kezembe a papír 100ft-ost, és bevásároltam belőle tejet, kenyeret, parízert, és még kaptam vissza belőle. Nem tudom, mikor lennék képes megengedni Rékának, hogy elmenjen a boltba ott...  Én a családi archívum szerint ennyi idősen, mint most az én lányom, már jártam. Igaz nem volt ekkora forgalom. Igaz nem történt ennyi szörnyűség, legalábbis nem hallottunk róla. 

Voltunk másik játszótéren is, ott régen kőcsúszda volt, ez már eu-konform játszótér azóta, bár a vasból készült létra-ívek még megvannak, tábla nélkül, lehet, az is eu konform? A rúdmászás egészen lenyűgözte Rékát, egy 6-7 éves kislány mászott fel rá - én is ott tanultam meg 22-23 éve (aki akkor született, már az egyetemet is elvégezhette).

Anyuéknál a "lányszobámban" alszunk, ami kicsit modernizálva lett egy dupla ággyal, mikor összeházasodtunk. Nem olyan ősi szoba, kb 12-13 évesen költöztem fel, mikor még sem ajzatbeton, sem szigetelés nem volt, de olyan elegem volt az öcsémből, aki szobatársam volt. Mindenféle ócska bútort, matracot felhordtam, pedig lépcső sem volt, a lépcsőfokoknak kialakított vasszegélyeken egyensúlyoztam fel. Ekkor már látták a szüleim, hogy itt az ideje a különköltözésnek, és megcsinálták lakhatóvá a felső szintet is, és lett külön szobám. Már gimnazista voltam, mikor rendes bútorra is került pénz, de lett. A ruhásszekrény ajtaját beborítottam fehér öntapadós tapétával, és beszereztem egy-két alkoholos filcet, és a barátaim telefonszámát oda írtam fel, meg mindenkit, aki jött, megkértem, hogy írjon valamit rá. Valahogy a s most először tűntek fel a telefonszámok : egyik sem volt mobilszám, sima hatjegyű számok :) és az évszámok is csak most ütötték meg a szememet: 1994? 15 éve? Annyira régen volt, mikor jártuk a várost, meg fagyiztunk esténként a Magyar utcán, kritizálva a jónépet, mindenkinél mindent jobban tudva? És rögtön eszembe is jutott, hogy igen, dolgoztam anyuék boltjában 4-ig, aztán kaptam 100 (vagy 150?) ft-ot, és mentünk a Bilivel fagyizni, találkozni a többiekkel, utána meg néha beültünk a Yes vagy Yenkee pubba egy őszilére. Akkor már csak ennyire futotta 100ft-ból, ma már egy adag fagyira sem futná :) De amikor cigizni kezdtem (ez egy-két évvel később volt ugye) még mindig csak 115ft volt egy doboz Pall Mall, ha jól emlékszem. Persze most megint elbizonytalanodtam, hogy létezik? De léteznie kell, mert 165 volt, mikor fixálták az árat, a 215nél már nagyon sokalltam, és 315-nél hagytam abba a dohányzást 5 éve (Te jó ég, hiszen én még mindig úgy érzem, hogy nem szoktam le, szeretnék dohányozni, de már csak a gyerekek miatt sem...)

És 12 és fél éve voltam 18 éves, és 11 éve találkoztam Gergővel, és 8 éve leszünk házasok augusztusban. Ez már egy új időszámítás valójában, szép lassan eltűntek a kamaszkori barátok, és döbbenetesen fiatalnak és gyereknek tartom a 17-18-20 éveseket, holott magamat akkor felnőttnek tartottam. Sőt, mi 13-14 éves korunkban tini diszkóba jártunk (17-20-ig, hoppá!!!), és teljes létjogosultságát láttam ennek :) Igaz, rendes diszkóba én csak 18 évesen mehettem, akkor is éjfélig, amit nem is bánok így utólag sem. 16 éves koromig 8-ig, 18 éves koromig 9kor legkésőbb otthon kellett lenni, Ha Levélre - közeli falu volt - mentünk a haverokhoz, maradhattunk a 21.14-es buszig, nem mindig kellett a 19.20-assal hazamenni. (Iskolaszünetben természetesen)

És nem tudok semmit 8 éve kamaszkorom legjobb barátnőjéről. A többiek néha előkerülnek, de Bili nem. Én némi gyerekességről téve tanúságot nem kerestem az esküvőnk óta. Nem jött el, és nem írt, és nem hívott fel, és semmit sem, ami rosszul esett nagyon. Már előtte meglazult a barátság, én dolgoztam meg Győrbe jártam suliba, ő Óváron csinálta az érettségit, másokkal barátkozott, meg hát változtunk. Aztán már kérdezősködtem utána, de nem nagyon. A gyerekekkel meg ezeken a hétvégéken valahogy sosem jutottam el addig, hogy a szüleihez becsöngessek, hogy mivan. Lehet, hogy azóta van telefonjuk is, mert nem volt, hogy felhívhassam. Sőt, szinte biztos, hogy legalább mobilja.

Hogy hazajöttem Óvárról, előkerült az a szintén kamaszkori barátnőm, akivel a nyarakat nyomtuk együtt, egy nagyon vagány holland-magyar csaj, kicsit mindig felnéztünk rá, ő olyan NŐ volt ízig vérig, kimondott olyan tabu dolgokat, amiket mi nem, meg egyátalán egészen máshogy élt, mint mi. Vele is elveszítettük a kapcsolatot, és több próbálkozás után egy éve sikerült felvenni újra. Most orvos, gondolom megkomolyodott :) Most talán majd kiderül, mert írt egy év után, benne Kriszti e-mailjével is, akivel meg egyenesen csak néha néha futottunk össze az utóbbi években, pár szót váltottunk, és úgy maradt. Hátha sikerül majd összehozni tényleg. Érdekes, hogy ezek így egybe esnek most, megpróbálom kihasználni, és időt szakítani rá. Remélem sikerülni fog! És talán kiderül, mi van a többi lógó ruhás rapperrel is.

Megjöttünk. Végre. Jó volt, meg minden, de iszonyúan elfáradtam, meg hát mindig jó hazajönni.

5kor indultunk, beugrottunk Gergő egyik volt kollegájához, nem semmi a kertjük :) szökőkutak, kavics, tó, híd, sziklák, halak, szobrok, pavilon és persze növények... Amit lehetett a két önálló járásra képes gyermekünk lebontott, szétszedett, szétdobált, kifogott (halakat és bedobált egyéb tárgyakat hálóval) elég rendes kis csatateret hagytunk magunk után, kicsit szégyelltem magam, sokat mentegetőztem, ők elhárították - végülis van egy másfél éves kislányuk nekik is. (Aki boldogan kacagva tanulta el Nánditól azt, hogy hogy kell dobálni a lábbal hajtós motort... "így kell! grrr!" )

Persze most sem aludtak útközben, kibírták hazáig, nem semmik ezek a kölkek, de legalább már negyed10kor itthon voltunk, és 10re már a többség aludt is, csak Gergő maradt fent, megint kiszúrt velük az iPhone program jóváhagyó gárdája, és pár nappal előbbre datálták a friss programjukat, így az az első oldal helyett a 8.-on landolt, így persze alig vették észre néhányan, és így persze alig vettek belőle, és így persze az én szegény jó férjecskémnek este kellett némi frissítést csinálni, amit ma beküldenek, és reméljük, hogy így majd tényleg a friss programok között lesz, és talán többen vesznek belőle. 

Misi emlékezett, hogy hazajöttünk, hamar magára talált, nagy kerek szemekkel csodálkozva nézett, hogy jééé, tényleg, nahát, naneeee, húúú :) aranyos volt. Szépen aludt is éjjel, már világosodott, mikor először kelt, aztán persze 5 körül újra, de némi tej árán összebújva nyomta még fél7ig. (akár ki is pihenhettem volna magam, ha Nándi nem esik le mellettem az ágyból, meg nem rúg fejbe többször) Egyébként azóta is összesen két órát volt fenn, vagy max hármat két részletben, fejlődési ugrik szerintem. Pár napja csak alszik alszik, eszik, alszik, nyűglődik. Az alvás részét szeretem :) Kíváncsi vagyok, mit hoz majd ki belőle, az eddigiek alapján az a tapasztalatom, hogy bizony 3 nap jóvilág után mindig csúnyavilág jön, így lélekben készülök. Nagy csalódás nem érhet, max 1-2 hét után megkönnyebbülten sóhajtok majd egyet. Meglátjuk.

Nándi nyakában kullancsot találtam ma reggel, ahogy megsimogattam a buciját... Szuper. Már benne kellett legyen 1-2 napja, mert eléggé megszívta magát. Majdnem elhánytam magam. Az élősködő a gyerekemben olyan kategória, amit elviselhetetlennek érzek. Láttam már kullancsot állatban, szedtem is ki. Undorító volt. De ez, hogy az én gyönyörűséges kisfiam vérét szívja, és esetlegesen fertőzi akár halálos vírussal, ez valami olyan élmény volt, mint Misi anyajegyét viszontlátni formaldehidben. Ennek kapcsán ki is derült, hogy a fogyatékos agyamnak köszönhetőleg elfelejtettük a harmadik oltást beadatni neki idén tavasszal. Hurrá. Hiába lett beoltva kétszer, teljesen felesleges volt, hiszen most nem védett. Úgyhogy most eléggé aggódok, egyrészt a lyme kór miatt, másrészt meg ugye az agyvelő gyulladás miatt. Ráadásul pont elszántuk magunkat, hogy nyakunkba vesszük az országot, és megindulunk a nagymamákhoz. Megbeszéltük Gergővel, hogy mérem, és ha láz lesz, azonnal jövünk haza a mi doktornéninkhez. Én annyi mindenféle orvossal találkoztam már, hogy csak benne bízok. Nem paráztat feleslegesen, de mindig elküld mindenhova, ha valami gyanús, és olyan érzésem van, mintha mindig mindenre gondolna, nem hagyna ki semmit a számításból. 

Végülis számíthattunk volna kullancsra, közel két éve lakunk itt, másfél hónap híján, és még nem volt, pedig mindig a fűben, bokrok aljában játszanak. Valószínű, ha lett volna már több, akkor nem lennék ideges, most megint az vagyok. MAjd megnyugszom, úgysem rajtam múlik. Az állatokban is csomó lett most, biztos azért, mert beszántották a földet mögöttünk, és ide menekültek a dögök a kertünkbe. A napokban pont nagyon keveset voltak kint a gyerekek, és azt is a kertben, az utcán alig... 

A kullancsot a sebész dokival szedettük ki, ha már ott voltunk úgyis, mivel Misikét kellett kötözésre vinni. A feje persze bennszakadt így is. Gergő aztán hazafelé mondta, hogy valami kullancs-kutatótól olvasott valamit, hogy cérnával kell körbetekerni a fejénél és azt kell meghúzni, úgy szakad be legkisebb eséllyel. Na, legközelebb azt is megpróbáljuk. Vagyis ő, remélem, nekem ezt nem kell nézni sem. Érdekes, nem vagyok egy kényes valaki, tényleg nem, de ez sokkolt most.

Misi sebe egyébként szép nagyon, jól gyógyul, a bepólyálás helyett most már csak egy egyszerű tapaszt kapott, az ezzel járó tortúrát is jól viselte. Pénteken valahova el kell menni, és kivetetni a varratot, mert a doki nem lesz, így nem kell a Heim Pálba menni. JÓ is, mert így akkor indulunk világgá. Ma este. Várom, hogy felébredjenek a gyerekek, és kezdek összepakolni. 5 nap, 3 éjszaka Gergő nélkül. Így, 11 évi együttlét és 8 évi házasság után is elég rossz nélküle, pedig mindenki azt ígérgette, hogy még örülni is fogunk egy kis levegőnek egymás nélkül. Nem így van. Legalábbis részemről :) Kíváncsi vagyok, ő hogy fogja bírni itthon a csendet. Lehet, hogy lelkesebb lesz, mint egy éve, akkor mondta, hogy nem volt olyan jó, de azóta egyel többen vannak a zajcsinálók, és én is idegesebb vagyok, szóval szerintem jót fog tenni neki. Szegény. Elvileg dolgozik is majd, legalábbis remélem, nem foghatja majd ránk, hogy miattunk nem tud. És alhat 8ig is, ha akar, azt hiszem, ezt irigylem tőle a legjobban :)

Anyukámékhoz megyünk most elsőre, már nagyon régóta rágják a fülemet, és hát anyósék most voltak itt, oda majd két hét múlva megyünk. Be van ígérve a strand, a biciklizés és a málna. Nagyon boldogok, bár Réka kicsit fél, hogy otthagyjuk, de ez egy másik történet. Misit meg meglátjuk, hogy reagál majd. Két szobát foglaltattam a szülői házban, hogy biztos legyen legalább egy kis alvás, ne keltegessék egymást. :) Réka ma egyenesen negyed6kor kelt, Nándi háromnegyedkor (Misi fél5kor), délben meg majdnem 3 órát alszanak. Nem normális ez így,hülye féltékenység... Most özönlöttek le, kérik a fagyijukat, úgyhogy legközelebb majd Óvárról :)

Már megint hajnal... Mostanában kicsit később kezdődött a nap, igaz azonnal teljes üzemmódban, fél6kor már nem egyszer apán kívül mindenki fent volt, pedig nagyon próbáltam, hogy ne ébredjenek fel a nagyok. De ma Misi megint igen korán kelt. És sajnos egészen felkelt, most itt nézeget mellettem a földön a takaróján. Közeledünk a három hónaphoz, és mintha kezdene jobb lenni a pocakja, vagy talán a világra nyílik? MIndenesetre egyre többet van el csupán a világ szemlélésével, nézeget, magyaráz. Azért még nem az a kategória, mikor simán bele mernék fogni bármibe, amíg leteszem, de 5-10 percet már megint elvan önállóan, és gyakran a nézegetésen húzza fel magát, nem hirtelen kezd sírni, hanem szép lassan belelovallja magát.  És az sem kissebbíti a fáradtságomat, hogy tegnap este későig néztük a tvt Gergővel, nem is tudom, mikor kapcsoltuk be utoljára fent... De most nem dolgozik. Leadták az utolsó munkát, most egy szintit csináltak, és várjuk, hogy feltöltsék. Nekem már nincs igazán bizodalmam benne, hogy ebből valaha is lesz pénz, de talán. Mindegy, jól érzi magát többnyire, meg képezi magát, végülis ez sem rossz. Sőt, tök jó lenne, ha nem érezném úgy, hogy a családtól megy el az idő, meg hogy jobb lenne több segítség, de ezt már kifejtettem párszor. Aztán meg az is lehet, hogy egyszer tényleg sikerül egy olyant kitalálniuk, amiből pénz is lesz.

Misi egyébként nagyon mosolygós is lett az utóbbi egy hétben. Akkorákat vigyorog, hogy hihetelen. Mintha Nándi is ilyen lett volna, de nagy élmény, hogy Gergő is odahajol olyankor is hozzá, mikor nem kötelező, hogy kicsikarjon belőle egy kis mosolyt, többnyire sikerrel is...

Jaj! Jön az egyik gézengúz. A Réka. Pedig este nagyon későn feküdtek le, jócskán elmúlt 9, mire elaludtak, most meg még fél6 sincs... Vendégek voltak, Balázs és Kati, akiknek az esküvőjének köszönhetjük Misit. Ugyanis minden alkalommal, mikor sikerült csemetét összehozni, abban a hónapban esküvőn voltunk, és munkahely váltás volt Gergőnek. Volt még más feltétel is, de arra most nem emlékszem, majd visszakeresem egyszer. Szóval azért lett áprilisi babánk, és nem februári, mert Balázs bátyjának volt az esküvője májusban, és az övék júliusban, így májusban nem voltunk esküvőn azon az éven. :) Jó, persze, értem én a Jóisten akaratát, igaziból nagyon hálás is vagyok, hogy nem kellett 3 gyereket téli ruhába öltöztetni, meg ki lehetett menni hamar velük, jobb volt így sokkal, de vicces, hogy így egybe esnek a dolgok. És júliusban kezdte Gergő a távmunkázást is, azóta van alig szabadideje. De ez kell a nagy álmunk megvalósításához, miszerint a Balaton mellé költözzünk lakni. Nagyon vágyunk rá. De mintha ezt is írtam volna. 

A gyerekek szokás szerint nagyon boldogok voltak a vendégektől. Misnek pedig sikerült 6 nap után kakilnia az asztalnál, szerencsére már az én kezemben, mert persze kifolyt, és minden csupa olyan lett. De jobb, ha szokják, mert náluk is kopogott a gólya, decemberre várják a picit, le is passzoltam gyorsan a kismama-felsőimet, nem foglalják legalább a helyet :) Jó volt találkozni velük, egy évben általában kétszer szoktunk összejönni, többnyire nálunk, de mi is voltunk már náluk. Most  is hívtak, hogy bontsuk le a két éve felújított lakásukat... Meglátjuk... Egyébként nagyon felnőttek vagyunk már, nem gondoltam volna, hogy lakáshitelekről és kamatokról fogok beszélgetni a ritkán látott haverokkal, ha végre összefutunk :D:D:D vicces. 

Hiányoznak ezek a vendégségek. Antóniáék jönnek még néha, akiknek így tudok örülni, mert kis ablak a külvilágra. Az én gyerekes barátaim egész más kategória, velük nagyon jó a gyerekekről beszélni, mert nagyon egyformák a problémáink, és nagyon sokat segítenek a beszélgetések. Most, hogy ugye mindenki oviban, mi meg nem megyünk világgá, mert nem merek a 3 gyerekkel útnak indulni, hiányzik is rendesen.  De a "dolgozó", férjjel, feleséggel, baráttal, barátnővel érkező ismerősök egy "normális" világból érkeznek, és egész máshogy látják a világot, nem abból a béka-perspektívából, ahonnan az utóbbi időben én :) Szóval kell néha ilyen is. Elég kevés van, mert Gergő nem egy társasági ember, de ha mégis jön valaki hozzá, az többnyire asszonypajtás nélkül van, és adott a téma...

Nagyon fáradt vagyok, nem jönnek a gondolatok. Újabb fogadalom, hogy este lefekszem 8kor... Tegnapelőtt, mikor megjött a jó hír, hogy negatív a szövettan, akkora teher esett le rólam, hogy sikerült betartani. Én olyan vagyok, hogy ha valami feszkó van, pl. vizsga, vagy egyéb, ha túl vagyok rajta, kimegy az adrenalin, vagy nem tudom mi, és hihetetlen fáradság tör rám. Alig éltem túl a délutánt, szerencsére Gergő már negyed6kor itthon volt. Este meg előbb aludtam el, mint a gyerekek. Ennek köszönhetőleg Misi nem lett betakarva, mert bár szóltam, de nem ellenőriztem, és éjfélkor felébredt, mert fázott... nos, innentől sokáig nem aludtam, majd 10 perceket, majd volt egy kicsi nagyobb lélegzetű szundi, aztán fél4től semmi megint. Mikor a nagyobb alvásból keltett Misi, álmomban megcsináltam a rutint, aztán csodálkoztam, mikor felébredtem, és egész máshogy volt minden :) szerencsére délben alhattam tegnap...

Sok minden foglalkoztat, de nem tudom összeszedni  a gondolataimat, szétszaladnak, van itt három gyerek most már mellettem, aki kergeti. Hol cumit adok vissza, hol reggelit adok, pisiltetek, fegyelmezek... Ez ilyen hétfő délelőtti hangulatú bejegyzés. Fáradt és szétesett. De igaziból jó, hogy a fáradtság ismét problémaszámba megy...