Alapvetően takarékosságra neveltek. Hogy ami van, igyekezzünk ne hagyni elpusztulni, vigyázzunk rá, tegyük félre,stb. Vannak ennek komoly hátulütői, különösen, mikor csomó "valamirejóleszmajd" cucc felgyűlik, amit igaziból most használni nem tudok, de úgy gondolom, hogy kidobni kár lenne, majd jó lesz. Egy második tojásszeletelő, üvegek, dobozok... Utálok kidobni ételt, még a kutyának is, kenyeret egyátalán nem tudok szemétbe dobni, és borzasztóan bánt, mikor gyümölcsöt látok elrothadni a fán... Pedig itt nagyon sok ilyen van.
Régen Alsó ilyen hobbitelkes rész volt, ide jártak ki a szerencsés 4. kerületiek, akiknek sikerült egy-egy kis földdarabkát megvenni itt, és akik voltak elég elszántak, hogy kijárjanak művelni. Gyümölcsfák, kis konyhakert... Aztán belterület lett, Dunakeszihez tartozik, bár Pesthez közelebb van. Ahogy bevezették a villanyt, gázt, telefont, egyre többen költöztek ki, építettek kis házakat, aztán lassan egyre nagyobbakat, a hozzánk hasonló fiatalok, meg kicsit idősebbek, kiköltözve az agglomerációba. Már nagyon kevés az eladó telek, a bontásra váró ház. De a legtöbb helyen megmaradtak a gyümölcsfák. Amit aztán a főzni sem tudó, állandó időhiányban szenvedő dolgozó nép sem gondozni, sem hasznosítani nem tud. A szívem vérzett, mikor tavaly, mikor 500 ft volt egy kiló sárgabarack, és még enni sem vettem, nemhogy befőzni, hátul a földút mellett egy talicskányit láttam kiborítva, vegyesen őszibarackkal. Gondolom mikor odakerült még tökéletes volt lekvárnak.
A házak nagy része előtt meggyfa, diófa van, a 90%-át nem szedik le. Tavaly Mari nénivel leszedtünk egy ilyen fát, sok finom meggylekvár lett belőle. Idén remélem sárgabarackhoz is hozzájutok így, hiszen roskadoznak a fák. Mivel én befőzős vagyok. Anyósom mindig mondja, hogy minek szenvedek vele, főleg a gyerekek mellett, hiszen a boltban sem drágább, ha megveszem a gyümölcsöt, cukrot, ugyanott vagyok. De szerintem teljesen más. Én nem kapok olyan baracklekvárt, amit én csinálok, annyi pénzért, amit hajlandó vagyok érte adni. Nyilván én sem veszem meg a gyümölcsöt nagyon drágán, nem főzök be málnalekvárt, ribizlit, mert irreálisan drágák, és a meló is sok vele. Megveszem a meggykompótot, barackot, ha éppen úgy van. De azért jobb, amit én teszek el. És van, hogy olcsóbb is, akkor meg, ha kapok gyümölcsöt, határozottan jól jövünk ki. És ez is spórolás.
Idén borzasztóan nehezemre esik, hogy visszafogjam magam. Már télen szoktattam magam, hogy ne gyűjtsek túl sok üveget, dobáltam ki őket, de így is szép mennyiség gyűlt fel. Szentül elhatárzotam, hogy csak minimális befőzést csinálok, és szigorúan kevés munkával járókat. De ellenemre szól, hogy csudajó év van. Minden roskadozik. Mikor anyuméknál voltam, és kicsit vigyáztak a gyerekekre, befőztem néhány üveg cseresznyét, nem nekem kellett leszedni sem. A meggynek sem tudtam ellenállni, hogy kimagozták, 13 üveg lekvár lett belőle, nagyon finom, szeretjük, és sütibe is nagyon jó, jut az egész családnak belőle. Anyósom tett el nekünk pincés meggyet, aminél jobbat sütibe kitalálni sem lehet télen, és csersznyét is. Gondoltam, meggy már van bőven, határozott nemet mondtam, mikor Marinéni megkérdezte, nem akarom-e leszedni a tavalyi fát. Aztán akkor is, mikor mondta, hogy van még az övén is. MÉg egyszer nemet mondtam. Aztán olvastam szavitri befőzős posztját, és irigykedtem. Aztán mikor mondta, hogy hogy potyog, rázzuk már le, mégis aláterítettem egy fóliát, megráztuk, és bő 2 kiló jó meggy lepotyogott, amiből kipróbáltam, tudok-e meggyszörpöt csinálni. Hát, tudtam :)
Valami olyan módot kellett találni, amivel kevés munka van, nincs szükség a magozásra, így cukrot öntöttem rá, és szétnyomkodtam a szemeket, másnap meg leszűrtem, felforraltam a levet és üvegbe töltöttem. Mit mondjak, imádták a gyerekek. A maradék trutyit átöblítettem, abból meg higított szörp lett. Aztán a trutyit kidobtam, bár biztos lehetett volna még mást is csinálni belőle, de hősiesen ellenálltam :) Annyira ízlett a gyerekeknek, hogy villámgyorsan elfogyott a két üvegből az egyik fele. És újra meginogtam. Pár napja kérdezte a szembe szomszéd, hogy nem akarok-e meggyet szedni, mert sajnálja. Akkor fájó szívvel, de határozottan nemet mondtam. Most viszont szóltam, hogy mennék mégis. Leszedtünk egy kisebb vödörrel, és megcsináltam szörpnek. Vertem a fejem a falba, hogy kidobtam a jó kubus üvegeket, merthogy úgysem szoktam szörpöt befőzni (már a bodzaszörpnél egyébként, de azt gondoltam, hogy most már mindegy, és továbbra sem kezdtem gyűjtögetni őket...).
Aztán, rájöttem újra, hogy miért is nem voltam bátor eddig, és miért mondtam nemet mindenre. A kritikus pillanatban, mikor felforrt a szörp, természetesen nem tudtam figyelni, mert hiába volt hétvége, hiába aludt a gyerekek kétharmad része, apa épp nem volt ott, és az a 33.3333% pont sürgősen igényelt. Én meg ránéztem a lábosra, még nem forr, mentem, és bizony a 3 perc alatt kiforrt, úszott minden. Hát, bőgtem. És tanultam az esetből. Nem kell befőzni. De ha mégis, ne nagy mennyiségeket. És csak olyankor, mikor mindenki alszik, és apát is oda tudom kötözni hozzájuk. Vagy ha már megnőttek.
Azért a sárgabaracklekvárt nem fogom kihagyni. Kaptam egy kilót, enni nem volt finom, hát megcsináltam egy üveg lekvárnak. Nándi úgy ette, hogy a negyed üveggel benyomta egy délelőtt alatt. Még kenyeret is hajlandó volt enni alá, csak hadd ehessen vekkájot -ahogy ő a lekvárt hívja. Az őszilekvárral ugyanígy van, meg az nekem is a kedvencem, azt is főzök be. És őszi befőttet. Cukor nélkül. Mert azt sem kapok boltban, és ha már annyi édességet esznek a gyerekek, legyen cukormentes gyümölcs is a télen.
De ennyi, és hiába olvasom a jobbnál jobb recepteket, hiába olvasok több posztot Lilinél, nem és nem és nem vagyok hajlandó mást eltenni. Majd jövőre. Vagy utána, ha nem lesz olcsó gyümölcs, vagy nem kapok. Akkor már szabadabb leszek. Remélem.
