Szóval, hol is kezdjem... Talán ott, hogy Misi pont úgy viselkedik, mint aki dackorszakos. Elképesztő műsorokat képes levágni, pontosan úgy, ahogy Nándi most háromévesen, vagy annak idején Réka másfél évesen. Vagy egy évesen, mert ő 13 hósan kezdte. Még anyukám is megjegyezte, aki ugye csak pasi-párti, hogy a legnagyobb akarata ennek a gyerekünknek van. A címet eddig Réka birtokolta...
A két kedvenc példámat leírom. A reggeli most már elég fixen lekváros kenyér. Nagyon szereti, sárgabarack lekvár, én tettem el még nyáron, direkt neki, nagyon minimális cukorral, egy evőkanálnyit kb kikanalazok neki egy tálkába, és belemártogatom a kenyérbél-darabkákat, amit ő nagy lelkesedéssel befal. Ott tartottam, hogy kikanalaztam a lekvárt, és a kezébe akartam nyomni a kiskanalat, hogy szopogassa le. Erre Misi ahelyett, hogy tátotta volna a száját, éktelen üvöltésben tört ki. Először nem értettem. Aztán mikor hátravetette magát a székben, és a kezem kezdte csapkodni, rájöttem, az a baja, hogy ő nem kanalasat akar. Hanem a kenyerét lekvárral. Menjen a búsba mindenki minden kanalassal, neki lekváros kenyér jár. Látta, hogy van, az kell, kész. Mondom neki, te kis bolond, hát itt a lekvár a kanálon, ez finom, kapod a kenyeret is, de nem. Közelítettem a kanállal felé, csapkodás, üvöltés, de én már gaz anyává váltam, aki meg akarja győzni a gyerekét, hogy nem akar neki rosszat, így csakazértis a szájába akartam erőltetni a lekváros kanalat. Meg persze azért is, hogy lássam, igazam van-e. De teljes ellenállás, végül lefogtam, és beleerőltettem a szájába a kanál hegyét, azonnal elvágott sírás, elernyedés, kitátott száj, és kanál-nyalogatás.
A másik meg tegnapelőtti, hazajöttünk Óvárról, nővérem mondta, menjek csak, feküdjek bele egy kád forró vízbe. Misi jött, nézte, boldogan belepancsolt, Hajni elvitte, játszottak, megfürödtem, kimentem játszani hozzájuk a szobába. Misi kb 2 perc után éktelen bőgésben tört ki, és zokogva csattog a fürdőszobába. Teljes kiborulás, semmivel nem lehetett megnyugtatni. Rájöttem, hogy olyankor, mikor napközben fürdök, általában úgy van, hogy bejöhet a fürdés végén. Na, jó. Akkor csinálunk neki is vizet, mondom is neki, hogy akkor fürcsi lesz, bevittem a fürdőbe, csinálom a vizet, sírást elvágták, ül türelmesen, várja, hogy vetkőztessem. Jön Réka, mondom neki, hogy gyere te is, fürödj meg Misivel meg Nándival. RÉka elkezd vetkőzni, mászik bele a vízbe, Misiből megint kitör a jóság, üvölt, csapkod, alig tudom levetkőztetni, belerakni a kádba, azonnal feláll, üvölt... Velem akart fürdeni. Semmi más nem jó, csak amit kitalált. Nincs kompromisszum, nincs terelés. Addig üvöltött, amíg annyira el nem fáradt, hogy elaludt a karomban. Aludt másfél órát, este később volt fekvés.
Ez két tipikus sztori, amikor rájövök, hogy mit akar. De csomószor van, mikor csak érzem, hogy nem tetszik valami, de elképzelésem nincs, mi a fenét akar a kis zsarnokom. Tényleg úgy viselkedik, mint valami kis milliárdos öregúr, akinek az örökségére kell ácsingózni, és ezért úgy viselkedni, ahogy ő fütyül. Aztán annak nagyon csúnya világ következik, aki ellenkezik vele.
EZ a bajom egyébként az éjszakai sírásaival is. Hogy nem tudom, nem valami hülyeség van-e a háttérben, amit nagyon akar, vagy tényleg van valami baja. (pl. foga, hasa, meleg, hideg, akármi) Ugyanez az akaratos ordítás, bőgés, csapkodás, sikítozás, hörgés, hihetetlen választéka van az önkifejezésre, ha elégedetlenségről van szó... A feje szerintem azért lapos hátul, mert annyiszor veri magát hátra, ha éppen nem azt akarja, amit én csinálok vele... A pelenkázásnál, öltöztetésnél pl. szinte mindig. Megfogom, teszem le a földre - mert a pelenkázót már hónapok óta nem merem használni, félek, hogy kiugrik a kezemből - és ívbe vágja magát, vagy elengedi magát, miközben két lábbal elrúgja magát, tiszta erőből odavágva a fejét a földhöz, és akkor már tényleg van oka a sírásra. Pedig baromira figyelek. Most már talán kifejlesztettem egy fogást, ami elég biztonságosnak tűnik a letételnél, csak ritkán üti meg magát, inkább az én kezemet, mert a fejét is tartani kell, a nyakát is, közben arra is figyelni kell, hogy ne forduljon közben, mert akkor egyszerűen kiugrik, és több helyen is összeveri magát... eszméletlen a kölök. Pelenkázni csak úgy tudom, ha valaki szórakoztatja a fejét, bár néha még úgy sem, a talpam teszem neki is a mellkasára, így sem elfordulni, sem ívbe vágni magát nem tudja. Bár Nándi talán nem üvöltött ennyire. Határozotan kellemes.
És éjszaka is rájönnek ezek a hisztirohamok. Elég sok variáns van arra, hogy miért is akad ki, és kezdi belelovallni magát valamibe. Pl. nem jön a tej. Esetleg jön. Vagy miért nem ringatom hosszasan - nem is fogom, engem be nem fog az éjszakai kézbenalvásra, így is túl sokat vár tőlem éjjel. Vagy miért viszem át a felnőtt szobába, illetve miért is nem. Tegnap éjjel, mikor levittem a nappaliba, és letettem a földre, míg kipakoltam a járókából a játékokat, elstartolt felfelé az emeletre üvöltve, nyál, takony és könnycsíkot húzva maga után. Attól függően, hogy mennyire éli bele magát, van 5-10-30 perces roham. NIncs eszközöm egyenlőre a rövidre zárásra. Szenteste pl. valószínűleg az volt a baj, hogy maradt volna még játszani, pedig látványosan fáradt volt. 70 percet bírt folyamatosan ordítani max fél perces szünetekkel. Végigzongoráztunk akkor is mindent. Kapott mindenféle lenyugtató szereket, fájdalomcsillapítót, és az összes gyereknyugtatási módozatot, meg kizökkentést, felébresztést, hideg vizet az arcába, meg nem is tudom már mit. Végül az ergoban aludt el, ott is majdnem fél órás sírás után. Akkor már nagyon aggódtam, mert jó kis sípolva, darth vader nagyúr módjára vette a levegőt, jól be is volt rekedve utána majd egy hétig, és egy pár perces sírás után jött megint a kruppos levegővétel. Ja, és persze félidőben azt is kipróbáltuk, hogy biztos maradt volna még, jöjjön le mégis játszani, de csak ordított, addigra úgy beleélte magát, hogy semmi nem volt jó.
Eljutottam addig, hogy igaziból jó az óránként kelés, ha csak megszoptatom, vagy cumit dugok neki, és alszik tovább. Ha ilyenből egy éjszaka van 6, az egy pihentető éjszaka. Ettől a nem tudom, van-e baja, és ha van, mi a baja műsortól teljesen kikészülök. A másik, ami nagyon fárasztó éjjel, hogy mégse jó. Mikor nem óránként sír fel, hanem 5-10 percenként mondjuk egy-két órán keresztül. Általában ez szokta megelőzni a hosszabb műsorokat, mert a kísérleteim az igények kielégítésére és a tökéletes állapot létrehozására megbuknak, és a kis öregúr besokall. Ha egy héten 2-3 éjjel megúszom a fentiek valamelyikét, konkrétan jó eset van.
Hulla fáradt vagyok, ami a fentiek tükrében nem csoda. Nem csak a nemalvás fáraszt ki, hanem az idegfeszültség, a kétségek, bizonytalanság, tehetetlenség. Eljutottam addig, hogy haragszom Misire egy-egy ilyen alakítás közben, és kis hülyézem meg idiótázom. Meg még mást is. (Nem ordítok vele, és nem fajult tettlegességig, kiélem magam verbálisan.) Nem magam miatt haragszom rá, én fáradt vagyok, majd elmúlik, fogok én még aludni egy-két év múlva. Azért vagyok dühös, mert a testvérei felébrednek rá, hallom, ahogy Nándi hangosabban nyumizik, Réka fel-felül. Akkor is, ha másik szobában, másik szinten vagyunk. Elképesztő a hangereje, és fáj nekik, hogy a kis nyomival foglalkozom. Azért haragszom rá, mert fáradt vagyok, és a testvéreitől veszi el az energiáimat, szinte mindent magának követel. A fáradtságtól türelmetlenebb vagyok, és ez nem a nagyok miatt van, mégis ők isszák meg a levét. Mert nincs elég energiám a házasságomra, bár nem hiszem, hogy ettől tönkremenne, de oda is több energiát feccölnék szívem szerint, nem csak zombiként feküdnék az ágyban esténként, és várnám, hogy mikor kezd el követelőzni a legkisebb királyfink.
Szóval nagy vonalakban ez a Misi-ügy, a jó dolgokat majd a hónapfordulós összefoglalóban, amit remélem meg tudok írni majd szintén ma vagy legkésőbb holnap. Mert azért sok jó dolog van, csak ezek túlságosan meghatározzák az idegállapotom.
