Nagycsaládban élni jó! :)

HURRÁ HURRÁ!

Nem terveztem ma blogolni, van elég dolgom, de ezt muszáj!

Az előbb hívott a doktornéni, aki az osztályon megvizsgálta, és a szövettant intézte. Nagyon köszönjük dr. Noll Juditnak! Nem értettem, miért kell nekem átvinni az üveget, nyilván nem ez szokott lenni a rendszer, és a papír is meg volt írva hozzá már előző csütörtökön. Valószínű azért, mert nagyon szem előtt tartotta a dolgot. Ugyanis azt ígérték, hogy 2-3 hét múlva lesz eredmény. Ehhez képest előbb hívott, bemutatkozott, majd gyorsan mondta, hogy ne ijedjek meg, de meg van az eredmény, és negatív. Bár tényleg gyorsan mondta, és egyszuszra, meg minden, de majdnem elájultam így is, mire kimondta, hogy negatív, pedig abból, hogy "ne ijedjen meg" már tudtam, hogy nincs semmi baj. Azt mondta, egy kék naevus ("A kék naevus 0,4-1 cm kékesfekete szabályos alakú folt, vagy tömött, ép hámmal fedett papula, mely bárhol, de elsôsorban a kézháton, alkaron fordul elô.") nőtt alá(?) az anyajegynek (vagy az anyajegy egy kék naevus? nem is tudom, túlságosan dörömbölt a vérem a fülemben), semmi teendő nincsen ezzel, jövő pénteken telefonáljak, akkor lesz hivatalos eredmény.  (!!! - jó, gondolom tenyésztik még...) És hogy telefonáltak neki ezzel az eredménnyel, és gondolta, elmondja, hogy ne idegeskedjünk. Borzasztóan hálás vagyok érte. Azt hiszem, kevés ilyen orvos van a világon, még gyerekorvosból is, bár kétségtelen, hogy aki gyerekekkel foglalkozik, általában empatikusabb, bár találkoztam már nem egy kivétellel. Szóval szólt valakinek ott is, aki szem előtt tartotta, hogy mielőbb, mikor lehet már látni, hogy mivel van dolguk, értesítsék őt, majd vette a fáradtságot a gondolom 1000 dolga mellett, hogy engem is felhívjon. Ezek azok  a dolgok, amiket nem lehet meghálálni sem pénzzel, sem ajándékkal. Részemről imával megpróbálom majd, remélem a Jóisten gondoskodik majd róla...

Egyébként még jó, hogy nem olvastam utána a bőrráknak, mert bizony a következő ismérvei vannak:

1.a képlet szimmetrikus felépítése eltűnik, alakja, felszíne szabálytalanná válik, 
2.széle szabálytalan, környezetétôl bizonytalanul határolódik el, 
3.színe egyenetlen, többféle árnyalatot mutat, 
4.szélessége meghaladja az 5-6 mm-t.

Nos, ezek alapján teljesen érthető az ijedelem az összes  doki részéről :) pontosan megfelelt mindennek. Azt olvastam, hogy a kék naevust is minden esetben el kell távolítani, bár jóindulatú, tehát legalább gyorsan és viszonylag kevés fájdalommal sikerült megúszni, rosszabb lett volna fél vagy egy évesen túl esni egy ilyenen, mikor már tudja irányítani a kezét, és állandóan a kötést boncolgatná, vagy nagyokat esne. A kötelező altatásról ne is beszéljünk.

Szóval megnyugodhatunk. Bár nem voltam ideges, nem is nagyon jutott eszembe, csak ha megkérdezték, mi van a karjával, és igaziból nem hallgattam el, hogy szövettan van, hátha mond valaki valamit, meg biztos egy kicsit azért is, hogy gondoljanak ránk. Azt hiszem, olyan nagyjából jövő hét végén kezdtem volna el rosszul aludni, most nagyon erős volt a hitem benne, hogy minden teljesen rendben van. Valószínű a hit meglett volna akkor is, csak a kisördög az piszkálja az embert.

ééljen éééééljen!!!

idézetek innen: http://sunrise.sote.hu/htsz/gilde.htm

 

A Fórumon felvetette Zsuzsi a gyerekek félelmeit. És mivel amúgy is fontolgattam egy ilyen poszt megírását, gondoltam, miért is ne vegyem előre, úgyis oda is csak azt írnám le, ami nálunk van. Ugyanis nálunk komoly félelmek vannak. Én nem igazán tudom komolyan venni őket, de ők borzasztóan.  

Rékánál még egész pici korában kezdődött, voltak az éjszakai ébreszthetetlen visításai, elég ijesztő volt, ezek időről időre elő-előjöttek talán másfél-két éves koráig. Nándi születése után már nem emlékszem, hogy lett volna, max 1-1. Aztán volt egy éves kora körül egy olyan időszak, mikor nem tudtam rájönni, mi a baja, és rájöttünk nagy nehezen, hogy a sötétben fél, és égő villanynál aludt egy-két hétig, aztán észrevétlenül kikopott ez is, és újra sötét lehetett a hálóban (egy szobában aludtunk, csak mi a galérián, nem volt túl kellemes :) ) Aztán nagy szünet, és valamikor tavaly nyáron kezdődtek újra. Talán a pókkal. 

A pók egyik első szava volt Rékának, az ő verziójaban pkó volt ugyan, de szerette őket, meg akarta fogni néha, hagytuk is, engem még nem csípett meg pók, talán ezért. Nézte ahogy igyekeznek, örültem, hogy nem fél tőlük. És egyszerre csak mégis. Nem volt csípés, nem volt mese, nem volt semmi, egycsapásra előjött a genetika - az apja és a nagybátyja is betegesen irtózik a pókoktól. Fogdossa a meztelencsigát, a hangyát, az óriási 5 centis bogarakat, de a póktól fél... Sikítozva menekül, ha csak pókhálót lát, nem mer a 2m-es körzetben sem tartózkodni, szélsőséges esetben egy helyiségben sem. Ez azért nehézkes, mert mi itt a földek mellett lakunk, és ha lepókhálózok, másnap nagyjából ugyanúgy néznek ki a sarkok. Egy éjszaka alatt beszövik a babakocsit...

Aztán jöttek a koboldok. A hercegnő és a kobold c. mesétől jött. Nem olyan félelem, mint a pókoktól, és le is játszottuk, hogy rálépünk a lábukra (ez fáj nekik egyedül), és énekelünk nekik. Azért szívszorító volt, mikor egyik reggel egy friss vakondtúrás felett állt a mi akkor három és fél éves lánykánk, és énekelt... (ugyanis ezek a koboldok a föld alatt laknak) De nem elmenekült mert látni akarta. Ha énekelt, biztonságban érezte magát, fegyver volt a kezében.

Nem fél a sárkányos meséktől, szereti az izgalmat, a félelmeteset, bár elsőre nagyon meg tud ijedni. És egészen meglepő dolgoktól. Pl egy villámlástól vagy mennydörgéstől a mesében, amit a való életben észre sem vesz. Ezért nem visszük el moziba sem, nem tudni, mitől borul ki. De az a fajta kislány, aki a szeme előtt tartja a kezét, és kukucskál ki a résen, annyira tudni akarja, hogy is lesz, és annyira tudni akarja, hogy jó lesz a vége. Ha lelőjük a poént, általában megnyugszik annyira, hogy nézni akarja, vagy tovább hallgani, ne sírjon. Az a baj, hogy ha abbahagyjuk a mesét (mert az olvasott mesétől is tud félni) vagy kikapcsoljuk, akkor meg fél, mert nem biztos a pozitív végkifejletben, és utána azért zokog, hogy nézzük, szóval nagyon ellentmondásos neki, és még ezt is fel kell dolgoznia. Most már nagyjából tudjuk, hogy ez most ismeretlentől való félelem, vagy valódi, és tudjuk, hogy erőszakkal is abba kell hagyni, hiába könyörög, vagy érdemesebb ölbe venni és elmagyarázni, hogy lesz, megbeszélni, hogy mi miért is van.

Aztán egyszer csak jöttek a szörnyek. Nem tudom honnan, jöttek. Annyira itt élnek velünk, anélkül, hogy bármikor szó lett volna róluk, hogy nem mennek fel egyedül az emeletre, csak felnőttel. Mert persze Nándi is meg van fertőzve de durván. Kezdődött neki is a pókkal, majd a szörnyekkel, és most - szerintem RÉka mondhatott neki valamit - a légytől. Ez a legnagyobb félelem, amit a gyerekeinknél tapasztaltam. Komoly hisztériás rohamot kap, ha egy légy zümmög a szobában, és ő egyedül van. Valódi, szorongó rémület visítozással és kétségbeesett zokogással egybekötve, amit soha más szituban még nem tapsztaltam Nándinál. Mozdulni nem mer. Az a Nándi, aki a merészség élő szobra egyébként. A póktól levágja azt a műsort, amit Réka, de a légy az igazi ellenség. Van, hogy nem veszi észre, ha van másra figyelnivalója, de pl. lefekvésnél nagyon kell figyelni, hogy ne legyen légy. A legyek és szúnyogok ellen szívesen kampányolok a pókok érdekében, remélem így legalább az egyikkel megbarátkoznak majd. 

Szóval a szörnyek beköltöztek az emeletre, különösen a gyerekszobába. Az ágy alját ahhoz, hogy éjszaka át tudjon jönni, el kell torlaszolni azon a részen, ahol Réka le szokott járni, mert különben "kinyúl egy karmos kéz". Gondolom ugyanez a karmos kéz nyúl ki az ágy és a fal között, ha túl nagy a lyuk. Egyébként nem hozza szóba "őket". Szóval mikor van valami szitu, hogy nem akar felmenni valamiért, valaki kísérje fel, elég sokáig tart, mire megemlíti a szörnyeket, mintha beszélni sem akarna róluk, és addigra már általában elég kétségbeesetten szokott sírni, hogy dehát ott vannak. Először jön a nem akar, aztán a pók, és a legvégén a szörnyek. Úgyhogy jelenleg ott tartunk, kb egy háromnegyed éve, hogy bizony hiába a 30nm-es hatalmas gyerekszoba mindenféle gyerekparadicsomba illő játékkal, én ettől nem nyerek semmi szabadidőt, amikor főzhetnék, vagy dolgozhatnék valamit, mert ott kell lenni, ha ott akarnak játszani, és ha szem előtt vagyok, nyaggatnak. Tavaly nyáron egyedül játszottak fent, de akkor meg mindig aggódtam, mert Nándi még csak másfél éves volt, és nagyon vakmerő. 

Úgy gondolom mindenki érdekében ki kellene küszöbölni ezeket a félelmeket. Az nekem nem jöhet szóba, hogy kinevetem, és lelegyintem. Azt gondolom tényleg fél, és mint ilyen érzelmét el kell fogadni, még ha nem is hiszem el a szörnyeket, vagy nem tartom elfogadhatónak a pókok kiirtását, és az azoktól való félelmet ilyen szinten (bottal, seprűvel sem hajlandóak a pókhálóhoz érni). Az tartom max. elfogadhatónak, hogy én nem látok szörnyet sehol sem, de ha ragaszkodik hozzá, 100-adszor is megnézem.

Próbálkoztunk ilyennel, hogy elvarázsoljuk a szörnyeket, ez működött, ha együtt vagyunk ott. Most már nyilvánosan nem mutatkoznak, meghúzódnak az ágy alatt, de azért fenn kell lennünk. Most ebben a percben eszembe jutott, hogy fogok beszerezni, vagy csinálni egy-egy varázspálcát külön erre a célra mind a kettő gyereknek. Meselényekkel mese-eszközökkel kell megküzdeni, nem? Hátha hatásosabb lesz. Most már láttak olyan mesét, amiben van varázspálca, hátha használni fog. Azt hiszem előtte kell mesélnem még olyanokat, amiben van varázspálca és a gonoszokat el lehet varázsolni vele, hogy elkezdjenek vágyni valami ilyesmire... Ha mesélek, ők is megnyílnak, és jöhetnek ötletek, hogy mit tartanak jónak a szörnyek ellen. Lehetne még olyan ruha is, amiben a szörnyek felnőttnek látják őket, és nem mernek előjönni. Már ha a felnőttektől félnek egyátalán.

Egyébként ez a másik terv, hogy ha kicsit képezem magam még "úgybeszélésből", akkor szépen bevetem a problémamegoldó sémát. Réka már elég nagy hozzá, Nándi meg mindenben utánozza, meg hát lassan már ő is két és fél lesz, és az érzelmi szál is hozzánő majd talán. Nándinak egyébként rendkívül más az agya járása, mint amivel én valaha életemben találkoztam, szóval kiszámíthatatlan. Teljesen mást tart logikusnak, mint én, ezért is nehéz nekem rá hatni néha. A gyereklogika amúgy is elég különös. Rá kellene jönni, mitől félnek a szörnyek, és mit tart szükségesnek a gyerek ahhoz, hogy megküzdjön velük. Azt hiszem neki kell legyőzni, hiszen ha én győzöm le, a többivel, akik esetleg később jönnek, nem tud megküzdeni, nem?

Érdekes egyébként, hogy éjszaka nem félnek. Nincs ilyen sírás, hogy ott a szobában az ágy alatt a szörny, ki fog jönni, vigyél át. ( Nándinál van ilyen, hogy itt a légy, a másik szobában akarok aludni, és zokogva összegyűjti a cuccát. De ha ilyenkor meggyőzöm, hogy pont a másik szobában van a légy, akkor semmiképpen sem akar oda menni, hanem hallgatózik, és ha nem hallja, marad.) Simán egyedül hagyhatom őket akár 10 percre is, míg ez napközben szinte elképzelhetetlen, sőt, tegnap teljesen egyedül aludtak el. Talán azért van, mert bármilyen elkapós, kergetős, szörnyes, sárkányos, koboldos, cicás játékot játszunk, az ágyak mindig menedékek, ahol biztonságban van az "áldozat".

Az is érdekes, hogy nincs a szekrényben, sötét sarkokban, sehol máshol ilyen. Viszont Réka fél a furcsa hangoktól, idegen dolgoktól. És persze folyamatosan ragasztja rá ezeket Nándira, aki egyenlőre a nagy részét csak utánozásból csinálja, nem érzem mögötte azt a meggyőződést, amit Rékánál, vagy amit a légynél. A furcsa hangokat, idegen dolgokat magyarázni tudom az ismeretlentől való félelmével, ami ugye egy jellemző vonás nála. De miért csak az ágy alatt vannak a szörnyek? Talán így könnyebb lesz őket elűzni is. Még jegelem a dolgot, de lassan fel fogom venni a kardot, és remélem le tudom vágni a fejüket. Legalább a szörnyeknek. A többit csak kinövik, vagy megtanulják kontrollálni, ha nem bírunk vele.

Hozzátenném azért itt utólag, hogy persze nem nonstop dologról van szó, folyamatos félésről és ijedéstől, vannak napok, mikor megbámulják közvetlen közelről az óriási pókokat, és barikádot sem kell emelni az ágy elé. Ez is, mint minden, hullámokban jön, és változó intenzitású....

Megszülettek az unokatesók. Mindenképpen akartam róluk képet feltenni, ezért késlekedtem, de most már mindkét csajsziról vannak fotók, így végre megírhattam ezt a posztot. És mindenképpen külön akartam, annyira vártuk őket!

Vikiéknek 6-án hajnalban született meg Bori lányuk. Nem kérdezték meg, hogy fiú vagy lány, így emiatt is izgulhattunk :) Réka nagyon meghatódott rajta, hogy Borbála, mert ugye ő is, bár nem hívjuk úgy, de úgy mutatkozik be. Gyönyörű, vékony, hosszú kislány, 2800gr-al és 54cm-el született meg. A képen még a kórházban, de nem újszülöttként pihenget :) Már otthon vannak azóta. 

....................

Antonia és Milán lánykája hétfő este született meg 21:53-kor, szintén hosszas várakozás után. 3500gr és 53cm a paraméterek, és szintén csodálatosan szép kislányka. Rendkívül okosan néz már a képeken, hihetetlen kis bölcs, nem csupán szép :) Azt hiszem, félni fognak tőle a pasik ha nagy lesz :) Ők még kórházban, de remélem hamarosan otthon. Nagy bánatom, hogy egyiküket sem tudtam meglátogatni, megnézni, mert pont beteg vagyok, és pont ilyen köhögős szenvedős betegség, ami igazán kitolás lenne császár után, arról nem is beszélve, hogy ugye a babáknak nincs még immunrendszerük, de amúgy is szemétség betegen gyereknézőbe menni... Így legyűrtem a vágyaimat, pedig kivételesen alkalmam is lett volna menni :(

Maráról csak kicsi képet teszek, közvetlen születése után, mert nem kértem felhatalmazást anyukától a megjelenésre, bár nagyon szép a képen, de inkább most kivágtam szegényt :) Tessék csak megfigyelni a bölcs kis arcot és a szemeket! 

Szóval éljenek az unokatesók! Mert Marát is annak fogjuk hívni, egyszerűbb így. És majdnem tényleg azok. Ha nem is vér szerint...

Köszönjük, Misike jól van. Tegnap annyira jó gyerek volt délután, hogy Gergő mondta is, hogy bizony ebből a gyerekből kivágták a rosszat :) Aludt, evett, nézegetett, mosolygott, mit mosolygott, vigyorgott össze vissza! Arra készültünk, hogy fájni fog neki, hogy nem fog tudni hasalni, felsír a kalimpászástól, nem tudom majd a jobb mellemből szoptatni, mert akkor a bal karja alulra kerül... Ebből semmi nem lett. Tényleg garanciálisak, ahogy az én jó uram szokta mondani. Még a fürdést is megoldottuk, egy zacsit gumiztunk a kötésre, és csak félig töltöttük a kádat, így a fotelben csak a feneke lóg bele, és ott ülök mellette, fogom a zacsis kezét, így azért ha kicsit kevesebb is az öröm, azért jó neki. Így fürdik egyébként:

 Szóval emiatt volt az aggódás, hogy rossz lesz ettől megvonni szegény gyereket. De a találékony szülők megoldották :) Visszatérve, sem láza nem lett, sem semmi, ami miatt korábban vissza kellene menni, szóval randevú a dokibácsival vasárnap délelőtt. Egyébként a fájdalmat valószínű mi a mi műtéteinkhez hasonlítottuk, arányában csökkentve, bár nekem olyan 10 évesen fájt a szemölcs leszedés után is a kezem, de értettem, miről van szó, míg attól féltünk Misinek a kisebb fájdalom is nagyobb gondot fog okozni, mivel nem érti. Körbetelefonáltam az egészségügyet a használható fájdalomcsillapítókért, és rákészültünk, erre semmi. Hála Istennek. Sőt, éjszaka az első kelésénél is tartotta, amit már két napja, hogy egy-két cumivisszaadással megúsztam, és nem egy-másfél órát, hanem bő fél órát kellett csak fennmaradni ezzel a foglalatossággal töltve az időt, és a saját ágyamban ért a következő riadó. Nem úgy, ahogy az utóbbi időben, odaájulva Réka ágyának végébe zsibbadt, fájó háttal.

Ma persze bepótolja a tegnapi napot, vagyis nem. Hozza a formáját. Nyűgöske volt, és sokat volt kézben. Gergő most ért haza, és mondta, hogy hát neki is egész nap fájdogált a feje, és belegondolva én is elég rosszul viseltem a mai időt, nem is a meleg, mert az nem olyan vészes, inkább ez a fülledt, nyomott idő, nyálkásra izzad az ember... Most átvette őket, én pedig némi rosszérzéssel ideültem. Mert igaziból ilyenkor ki kellene élvezni, hogy együtt a család, nekem meg nincs kedvem. Végülis apából is kevés van, most inkább azt élvezzék :)

Antónia is megszült. Igaziból ezzel kellett volna kezdenem, sőt, tegnapelőtt kellett volna írnom, annyira örültem neki. De valahogy aztán nem gondoltam helyénvalónak, hogy a nagy problémám végén megemlítem, akarok egyet írni, fényképet is feltenni, mind a két unokatesóról, ami nekem mindig időigényes dolog, meg nehezen is érnek ide azok a fránya képek, aztán azóta meg nem votl időm. Remélem holnap hajnalban lesz... Kicsit korán kelnek mostanában a nagyok, még magamhoz sem térek addigra. Már fél6kor kirúgja őket az ágy, nem tudom, miért, félek tőle, azért,mert kettesben vagyok Misivel. Ezen pedig nem tudok segíteni. Persze délben is előbb van ebéd, már 11kor esznek, fél12-12 körül pedig már lefekvés. És két-két és fél órát alszanak. Ma nekem is sikerült egyet kiszakítani belőle. Jól esett, de alig tértem magamhoz utána. 

A nevelést kicsit jegelem. Nem koncentrálok annyira, hogy mit mondok, de már néhány dolog megy, meg tudok javítani is. Vannak olyan szituk, amiket meg tudok oldani. Egy kis vicces, Réka felborította a kis konyháját. Direkt. Mondtam, hogy két erős kéz kellene, ami el tudná cipelni az útból ezt. Réka azonnal a helyére vitte. Anya keble dagad a büszkeségtől, csendben, annyit mondtam neki, hogy látom igen erős. Igenám, de ez úgy megtetszett neki, hogy újra és újra megcsinálta, a vége pedig az lett, hogy gyakorlatilag rugdosta a konyháját, majd ugyanúgy ott maradt az út közepén feldöntve, mikor megunta... szóval kudarc a végeredmény :) De vannak jó dolgok is, apróságok. Lassan haladok. Ha majd lesz időm, erről is írnék még, meg a fenntartásaimról.

Anyósom is hazament tegnap, jó volt, hogy itt volt, sajnálom, hogy nem többet, de most a Vikinek nagyobb szüksége van rá, meg mégiscsak az ő anyukája. Szeretem, mikor itt van, szerintem azért is nem blogoltam annyit, mint máskor, ha időm van, mert vele lehet beszélgetni, és ami foglalkoztat, meg tudom beszélni vele. Na, nem azért írom ezt, mert olvassa. (Szia mama! :) ) Jól kibeszéltük a nevelést is, neki ezek élből mennek, nem kell, hogy összeszedje magát, meg koncepció, mert nem zökken ki belőle, irigylem érte... Bár mondta, hogy jól belefáradt a gyerekekbe :)

No, most ennyi. Remélem folyt köv... De lehet, főzés lesz reggel majd. Meglátjuk.

No, megjöttünk. Nagyon jól alakultak a dolgok a körülményekhez képest. Ott kezdődött, hogy a sógornőm megszült szombat hajnalban (hurrá, de majd ennek egy külön poszttal áldozok, már az új unokatesóknak) , és anyósomék jöttek vasárnap délben, onnantól itt volt, ez volt a terv is, de kapóra is jött. És ezért is nem írtam, nem volt időm. Aztán hétfőn mentünk be csak mi ketten Misivel az anesztes doktornénihez, és egyúttal a csípőszűrést is elintéztük hipphopp. 

Az anesztes doktornéni ránézett az anyajegyre, és eddig a legnyíltabban, és legkevésbé idegesítően mondta, hogy hát igen, ez nagyon ronda, nem véletlen sürgősségi, és akarják minél előbb levenni, ennek mélysége van, és nagy is a babához képest, ő nem javasolja a helyi érzéstelenítést, ami egy krém lenne, mert nem hat elég mélyen. Abszolút meg lettem győzve, hogy altatás kell, hiszen az a lényeg, hogy minden rendben legyen, de nagyon rossz is volt, merthát ugye így egy nap kórház, steril műtő, nem mehetek be, rongybabát csinálnak az én kicsi Misimből, koplalás hajnaltól, és még a műtét után is... szóval rosszak a kilátások. Utána sebészet, felvettek minket, elláttak tanácsokkal, nyeltem jó sok könnyet, és haza. Reggel7kor indultunk itthonról, fél12-re értünk haza, de legalőbb az ortopédia is meglett. 

Ma hajnalban én keltettem Misit háromnegyed4kor, megtömtem, ahogy tudtam, aztán meg kellett fürdetni, azt nagyon élvezte. Sajnos egy ideig ennek is lőttek, csak leszivacsozás lesz :( Vigyorgott össze vissza, én meg magyaráztam neki, hogy nem lesz ma jó napja, készüljön fel rá. Aztán autóval Gergő bevitt minket újpestig, onnan metróztunk együtt, negyed8ig kellett odaérni. Mindenki előre tudta, hogy jön, meg hogy ő a Misike, aranyosak voltak, csak három hónaposnak mondták, én meg javítottam ki, hogy kettő... :) Kapott ágyat, és mondták, hogy hámozzam ki a kendőből, apuka meg húzza el a csíkot, mert csak egy hozzátartozó lehet bent. Nem igazán értettem, miért is kell kivenni a kendőből, ugyanolyan, mintha a kezemben lenne, de többedik felszólításra végül szót fogadtam, de azt nem tudtam lenyelni, mikor a nővérke mondta, hogy nem baj, ha sír. Válaszoltam, hogy de igenis baj. Nem akartam, hogy sírjon, fog még eleget a nap folyamán.

Jött a vizit fél8 után valamikor, egyesével, több doki is megnézte, kérdeztem, mikor fog sorra kerülni. Kiderült, hogy beesett valami, és borult minden, így nem tudni, de ne etessem meg. Jó. Nemsokára jött a doki, akihez ki voltunk írva, és mondta, hogy ő további anesztesekkel is beszélt, meg dokikkal, és továbbra is fenntartja, hogy helyi érzéstelenítés, nem csak krém, hanem szuri is. Merthogy az eddigieken kívül még az is van, hogy 11 felé kerülne be, és addig nem ehetne, és még utána két órát ugye. Elkezdte mondani, én pedig, aki hallottam mindenfélét már, nem tudtam dönteni, hogy mi a legjobb a Misinek, kell a Gergő. Kimentünk, és ő tudott dönteni, mondta, hogy legyen helyi. Nekem annyi volt az állandó és visszatérő kérdésem, hogy ugye így is ki tudnak vágni mindent, amit kell, nem fog bennmaradni semmi - nem, nem, altatásban is pont ennyit szedne ki. 

10 perc múlva már kapta is a karjára a krémet, ami fél óra alatt hat, mondták, hogy a lidokain szurit se érezze. Fél óra múlva jöttek értünk, mentünk le a sebészeti ügyeletre, ott volt egy kis műtő, oda mentünk be. Szabaddá kellett tenni a karját, odaülhettem a fejéhez - szigorúan rámparancsoltak, hogy üljek le, ne térdeljek, hogy ne ájuljak el, mert nem tudnak összeszedni - és én fogtam a fejét meg a másik karját. Egy segéd a pocakját meg a bal karját, amit műtöttek. A lábát hagyták rugdosni, ez azért jó volt, kivéve az asszisztensnek, aki az arcába kapta a rúgásokat, de békésen tűrte :) Elég ijesztőek volt az előkészületek, aztán kapta a szurit, addigra már nagyon sírt, hiszen le volt fogva egy ideje. A szuritól nem sírt jobban, így azt hiszem, az sem fájt neki szerencsére, erre kellett a krém (amikor az oltást kapta, akkor is ordított előtte, de a szurinál máshogy, úgyhogy tudok különbséget tenni). Amikor vágtak, csíptek, azoknál sem sírt, sőt, 1-2 perc múlva elaludt, és a kb 10 perces beavatkozásból 7-et biztos aludt. Én meg énekelgettem neki, duruzsoltam a fülébe, simogattam, meg dugdostam a cumit, a pelust a pofijához. Szóval majdnem altatásban volt. Meg is dicsértek, hogy jó az aneszteziológia, de nekem is nagyon jó volt, hogy nem sír, ez volt a legteljesebb garancia arra, hogy tényleg nem fáj neki, és jól döntöttünk, mert a bizonytalanság az bennem volt azért még. Még most is győzködöm magam, hogy így volt a legjobb. Néha fel-felsírt, de az érezhetően csak azért volt, mert mozdult volna, és nem tudott. És amúgy sem szokott háton aludni szegény, csak oldalt a karomban, függőlegesben a kendőben, vagy normál esetben az ágyában hason. Meg hát ő reggel nyűgös amúgy is. Ez meg fél9kor volt. Ráadásul az anesztes doktornéni direkt utánunktelefonált, hogy nem javasolja a pici baba helyi érzéstelenítéssel történő beavatkozását. Rossz érzés volt. Később találkoztam vele, és elmondtam neki, hogy hogy volt, de meg volt sértődve, ami végülis érthető...

Aztán kész lett. Egy kb 3cm-es vágás van keresztben az alkarja belső oldalán. Egy kb másfél centi átmérőjű, fél centi vastag darabot vágtak ki, amit aztán át kellett vinnem a bőrgyógyászatra, hogy szövettanra küldjék. Azért megnéztem, hogy tudjam, mekkorát vágtak ki belőle, és majdem elhánytam magam, ezt nem kellett volna. A fene a kíváncsiságomba. Sikerült nem eldobni végül. Többet nem csinálok ilyent. Megkaptam a papírokat, vissza az osztályra, és már mehettünk is haza. Fél11kor itthon voltunk. Biztos, hogy kevesebb volt így a sírás, a trauma is. Ha ott maradunk, még most is sírna, mert nem adhatok neki enni. Érezte volna, hogy cserbenhagytam, odaadtam vadidegeneknek, elaltatják, felébred, fáj neki, és nem adok neki enni, csak ringatom ringatom... ez rémálom. Aztán az éjszaka sem lett volna semmi. Jó volt ez így.

Hogy hogyan tovább? Várunk az eredményre. 2-3 hét múlva szövettan eredmény, ha rosszindulatú, akkor újabb műtét, kianyarítanak egy nagyobb darabot, azt már tuti altatásban, azt újra szövettanra. Utána nem tudom, mi lesz. Nem lesz utána. Most éppen bizonytalanabb vagyok a pozitív végkifejletet illetőleg, de biztos, hogy meg fogunk vele birkózni, akármi vár is ránk. Szóval lehet, hogy kórházazunk még, de biztos, hogy a végén Misi egészségesen fog felnőni. Azért bizonytalanodtam egyébként el, mert tegnap óta megint nőtt egy szürkés darab az eredetihez a másik oldalon, és ettől kicsit megijedtem, ez túl gyors... Persze hátha nem is rosszindulatú burjánzás, de most nem vagyok annyira biztos benne. Holnap jobb lesz megint :) Olvasok egy kis bibliát, kicsit imádkozok, és máris bizakodóbb leszek :)

Szóval ez a történetünk, ami remélem még egy nagyon rövid poszttal fog véget érni 3 hét múlva, aminek valami ilyesmi címe lesz, hogy Vége, vagy Ennyi volt, vagy Megnyugodtunk.  Remélem. Talán holnap már hiszem is. 

Ma már nagyon jól vagyok. Egészen biztos vagyok benne, hogy semmi baj nem lesz. Nyugodtan aludtam éjszaka is - már amennyire hagyták - és elmúlt minden rossz, és mi lesz ha gondolatom. Azért nagyon jó nekem, hogy van hitem :) Nem hiszem, hogy anélkül menne. Mondjuk ma nagyon mosogatórongy voltam, elég sokat kivett a tegnapi nap, meg valami front is volt, vagymi. 

Annyi maradt az aggódásból, hogy sajnálom Misit. Mert azért ez az anyajegy most már 8x7mm-es, ezt kivágják, gondolom nem a széle mentén, kicsit nagyobbat, mélysége is biztos lesz, hiszen csomó van rajta, szóval ez egy elég nagy seb lesz, ami fájni fog neki. Meg vinni kell majd kötözésre, varrat is lesz biztos, még a mozdulatait sem tudja kontrollálni, hiszen pici, fájni fog neki, ha véletlen kalimpászik, nem nagyon fog tudni könyökölni, talán még a hasalással is gond lesz, ami azt jelenti, hogy az alvással is. Az imádott sokvizes fürdésnek is lőttek, hiszen vigyázni kell majd rá, hogy ne legyen vizes. Mondom is neki, hogy élvezze ki. Meg drukkolok nagyon, hogy ne altatás legyen, mert nagyon utálnám ott látni kis rongycsomóként, ahogy pakolásszák, és a kórházast is megúsznám, ha egy mód van rá. Meg utálom a gondolatát is, hogy a kis darabkát, amit kivágnak belőle, nekem kell majd vinni a szövettanra. 

De túl leszünk rajta, hétfőn tudok majd részleteket is, meg jön mama vasárnap vigyázni a nagyokra, hogy tudjunk nyugodtan menni. Lehet, már haza sem megy, hátha megszül végre Viki. Drukkolunk neki mindig. Ha Gergő ír messengeren vagy hív már mindig izgulok, hogy hátha, hátha... De még várnak ezek a kicsik. Antoniáéké is, meg Vikiéké is. Lusta uncsitesók! Mindkettejüknek hétfőn kell befeküdni, ha addig nem indulnak a csemeték kifelé. Jaj, nagyon várom már őket! Pedig lehet, látni sem fogom őket egy darabig, hiszen fáj a torkom, úgy meg nem lehet látogatóba menni... Vagyis lehet, de bunkóság...

Gergő szerint képaláírásokat kellett volna, nem föléírásokat, de így jött össze :) ez is szép teljesítmény tőlem. De már olyan régen tettem képeket...

A két "káráslós" (varázslós) nyumis 

Birkózós

Hármasban játszás

Pótanyuka 

"Nagy"papával esznek a koszmanók... Papával nagyon jó enni :) Mindketten akartak.

Hercegnő és királyfi. Felhívnám a figyelmet a vihar előtti égre... 

Nándimaszat

Beájulva 

Hedonozás Réka módra 

Brútusz is kedvet kapott, mikor már mindenki lelépett a színről... 

Misi arcok:  

No, megvan Misivel az első komoly aggódás. Hurrá. Minél előbb, annál jobb...

Éjszaka gondolkoztam sokat, és hajnali 7kor kivertem Gergőt is az ágyból, hogy készüljön, mert bevisz minket, nincs időpontos rendelés nyáron a Heim Pálban - mondja a honlapjuk.  És még mindig féltem a három gyerekes tömegközlekedéstől, így legalább odafelé lesz segítség, haza meg majd hazajövünk valahogy. 

Odaértünk, a bejelentkezéskor mondták, hogy előre fogják venni Misit, mert pici. Éljen, délre tuti otthon leszünk. Nos, ehhez képest mikor bejutottunk fél óra várakozás után hatalmas tömegben, eléggé megijesztettek. A dermatoszkópos vizsgálat után elég aggodalmas képet vágott a doktornéni, és újra rákérdezett a részletekre, mióta van meg, mióta nő, stb stb. Majd mondta, hogy elég csúnya ez az anyajegy, és mindenképpen, minél előbb le kell venni. Nekem úgy látszott, hogy elég komoly a helyzet, csak próbálja enyhíteni. De telefonon konzíliumot kért, és kérdezgette, hogy ugye az ilyen picit előreveszik a műtéti rendben. Szóval elég jó állapotba kerültem gyorsan, és én is nekilátam kérdezgetni. Hogy most akkor ez mint jelent. Hosszas faggatózás után annyit sikerült kideríteni, hogy ilyen piciknél ritkán rosszindulatú az ilyen elváltozás, de tény, hogy randa a dolog, kiváltképp a szélein. 20%esélyt ad rá, hogy rosszindulatú az anyajegy. A levétel után szövettan, és minden minél gyorsabban. Innen elkapott minket az egészségügy gépezete. Fel az osztályra, megnézte egy másik doki is, egyetértett, hogy minél előbb leszedni, le is fényképezte, és kezdte is szervezni a dolgokat. Leküldött a sebészetre, ott megint megnézték, és kaptunk időpontot jövő hét keddre, hétfőn pedig anesztezológushoz kell menni. Megvizsgálják, és megnézik, hogy kell-e altatni, vagy elég a bódítás és helyi érzéstelenítés. A sebész szerint igen, mert nagyon jó helyen van a bibi, és tapintásra könnyű lesz kivágni,  5 perc alatt kint lesz. Megint fel az osztályra, megírták a papírt a szövettanhoz, nekem kell majd vinni a mintát a műtét után... Hurrá. Aztán még vérvétel. Na, ez elég tragikus volt, nem találtak vénáját, le lettem cseszve, hogy miért etettem meg - direkt megkérdeztem, megetethetem-e a vérvétel előtt - mivel evés után lassabban megy a vérük. 4 kémcsővel vettek le szerencsétlent kis Misitől, nem is nagyon maradt neki szerintem... Nagyon nagyon ordított, a nő ötletszerűen bökte meg, mert nem látszott egy véna sem, össze vissza nyomorgatták, nyomkodták, lila is lett a kis karja. De beletrafált. Lehet, hogy az emberekhez nem, de a munkájához nagyon értett a nő. Borzasztóan negatív volt, folyamatosan azt magyarázta, hogy milyen nehéz, milyen rossz, és egyékbént is, és a többi... közben irgalmatlanul leszúrt egy apukát, mert a leletesfiókba kakimintát tett bele, majd azért, mert nem írta rá a nevet a minta dobozára. Szegény kis Misi ott ülve elaludt az ölemben, gondolom a vérveszteségtől meg az ordítástól, vagy 10 percig tartott a procedúra... 

Az összes többi vizsgálatot egyébként megcsinálták úgy, hgoy aludt rajtam kendőben, nem kellett sem kivenni, sem felébreszteni. Nagyon kedvesek voltak, mosolyogtak, viccelődtek, próbálták oldani a helyzetet. Miután bő 2 órát eltöltöttünk ebben a gépezetben, lassan lenyugodtam, és már nem akartam percenként elbőgni magam. Rendben lesz minden. Azért lesz 3 rossz hetünk most, nehéz éjszakai visszalvásokkal, és rémlátomásokkal, de tudom, hogy rendben lesz minden. A Jóisten vigyáz Misikére is. Baj nem lesz. Még ha esetleg bele is esünk abba a 20%-ba, most kivágják, és vége, nem lesz semmi tovább. Nem lesz.

Most annyira erre az újra normálisan viselkednire koncentrálok, hogy lehet, hogy néhány csupa ilyen bejegyzés lesz mostanában :) Eléggé kitölti a gondolataimat. Emellett még a vallásos nevelésük a másik, de arra gondoltam, hogy ha jobban szót értek velük, és nem gyötör a lelkifuri, sokkal hatékonyabban tudok majd arra is koncentrálni.

Szóval ma úgy beszéltem. Nem volt fárasztó, viszont hatékonyra sikerültem. Persze ötvöztem az egészet a "Gyerekekre hangolva" című másik kedvencemmel, szóval sok együtt játszás és szeretgetés volt. Azért néha még kicsúszott a kezeim közül a gyeplő. Egyszer rákérdeztem Rékánál, hogy normális-e, mikor Misit bántotta valamilyen módon, és egyszer, mikor fejbedobott egy kisautóval, mivel nem voltam hajlandó valamit csinálni, amit ő akart, visszadobtam reflexből, persze nem fejbe, és nem erősen, de akkor sem megfelelő reakció volt. Sőt, igaziból elfogadhatatlan lesüllyedni négyéves szintre... És Nándival is volt valami kiabálás, de nem maradt meg, miért is. Túl sokminden volt ma :) Persze néha nem jól reagáltam, és utána mondtam is magamban, hogy a francba, már megint belecsúsztam a szentbeszéd kategóriába, vagy ottmaradt a de, vagy inkább az egyszavast kellett volna választani, de persze bőven adtak lehetőséget :) A mai napon összesen kétszer fenyegetőztem fenékrecsapással, és még nem is mélyedtem bele a büntetés c. fejezetbe. Átolvastam ugyan tegnap, de már félálomban. A módszerek mondjuk ismerősek, mert még régen használtam őket, csak nem büntetés-elkerülőként definiálva. Csomóminden megvan tényleg a könyvből, de így egyben elolvasva, meg tudatosítva azért jó. Meg ugye ad némi kitartást meg türelmet, hogy igen, lesz ennek valószínűleg foganatja, vagy egy másiknak. 

Meglett különben az első igazán nagy és látványos eredményem is. Akár a könyvbe is belekerülhetne :)  Van a szomszédban egy 3-4 hónapos kis pulikutya, a Dorkával kb 3 hete játszottak vele-gondolom kínozgatták is- és megharapta Rékát. Vagy nem is harapta meg, csak bekapta a kezét, egy ilyen pici kutyának még egyrészt könnyen megy az ilyesmi, másrészt hegyesek nagyon a fogai, és harapásnak érezhette. Nos, azóta nem ment át, és a kerítésen kersztül is mindig rugdosni próbálta szegény kis állatot. Ma sütit küldtem át Mari néninek (kaptam rebarbarát a nővéremtől, és isteni finom pitét sütöttem belőle), és Réka megint kiborult a kutya miatt. Ő nem megy be, de közben érik a cseresznye, azt nagyon menne át szedni. No, mit csinál kikocs, hát hiszen olvastam a nagy problémamegoldó ötletbörzézést! Ha működik kétévesekkel - a könyv szerint -, működni fog az én nagylányommal is! Szóval ahelyett, amit hajtogattam már 2 hete, hogy ugyanmár, biztos csak játszani akart veled, vagy meghúztad a fülét, biztos nem fog bántani legközelebb, hiszen szereti a gyerekeket, stb stb, ezúttal azt mondtam, mikor Réka előadta, hogy fél Bundástól mert megharapta, hogy jaj, Réka, biztos fájt, mikor megharapott, és nagyon megijedtél, és most is félsz attól, hogy megint megharap, ha odamész. Erre Réka helyeselt, és még mondott valamit, amit már elfelejtettem. Erre jövök én a nagy tervvel, hogy jó lenne kitalálni valamit, hogy újra meg tudj barátkozni Bundással, és ne féljél többet tőle. És már jött is az ötlet, hogy viszek neki át labdát. És vigyél neki egy kis husit is, annak biztos örülni fog - mondom én. Így 5 perc múlva már néhány szelet parízerrel és egy labdával felszerelkezve vonult át nagy izgatottan, és negyed óra múlva már jött haza, nagy boldogan, hogy már megint jóban van a Bundással, és már nem fél, hogy megharapja. És lehet, hogy csak azért harapta meg múltkor is, mert rálépett a lábára, vagy meghúzta a fülét... HURRÁ HURRÁ!  És boldogan szedtünk cseresznyét, nem kellett bezárni a kiskutyát, dobálták neki a labdát, és attól sem volt gond, hogy felugrált a kis vakarcs :)

Volt még egy sikerélményem ma, de azt nem írom le részletesen, mert nem gyereken, hanem az én szűkszavú férjuramon alkalmaztam, és nem akarom leírni, mert olvassa. És most biztos gondolkozik azon, hogy mi is lehetett. De egy jól elhelyezett mondattól sokkal többet beszélt, mint bármikor beszélt volna ugyanerről a dologról, és ez olyan jó volt nekem...

A nyugodt, odafigyelős napnak valószínűleg az is oka volt, hogy Misi sokat aludt, nem sokat nyűglődött, én is tudtam aludni éjjel 6 órát, és délben is egyet. Azt hiszem, délután már érződött a gyerkőcökön a normális délelőtt, és az esti mizéria is elmaradt, mondjuk ez a hidegfront miatt is lehet az egész, amitől az enyémek mindig lelassulnak, de én szeretném azt hinni, hogy a türelmem hatott rájuk így.

Voltunk tornán is, hát, kell még mennünk, Misi megint abbahagyta a sírást a kúszatástól :) vicces. A terpesze már egész jó, szépen ki van lazulva, és meg lett dicsérve, hgoy milyen erős kis kölök. Hát, úgy is van. MEg hogy milyen nagyot nőtt. Kéne tennem. 

Viszont sürgősen el kell mennünk bőrgyógyászhoz, valami történt a karján a nagy anyajeggyel, olyan, mintha festékszálak mennének belőle. Holnap el ne felejtsek telefonálni, hogy mikor lehet menni időpont nélkül..

Most megyek aludni, hogy holnapra is maradjon... Már türelem.

Hát, nagyon kivagyok. Nagyon durva ez a koncentrált figyelem arra, hogy mi is esik ki a számon. És még nem is teljes a kontroll. És még nem is hatásos...  Bár párszor Réka meglepődött, mikor nem a szokásos válaszok jöttek, lehetett rajta látni. De engem eléggé taccsra tesz, a fejem is megfájdult.

Bizonyára több dolog is közrejátszik benne. Egyrészt Misi délelőtti szokásos folyamatos bőgése. Másrészt nagyon koncentrálok most Nándira, mert éppen jó úton halad affelé, hogy visszarázódjon a normál kerékvágásba, egyre kevesebbet nyumizik, de ennek az az ára, hogy nagyon gyakran félre kell tenni mindent, és csak szeretgetni, közben hallgatni, ahogy bőg a másik, vagy a másik kettő. Hogy ne én tegyem le, hanem ő akarjon elmenni akkor, mikor úgy érzi, elég a szeretgetés. Mindeközben a teljes káosz a lakásban, amin úrrá kell lenni, mert egy nap alatt valami szörnyű, ahova el lehet jutni, tényleg, nincsenek nagy igényeim, de legalább ne essek hasra, ha keresztül kell menni a nappalin, és a konyha se ragadjon. A mi szobánk nem igazán érdekel, ott úgysem vagyok nyitott szemmel, ahogy bemegyek, elájulok. A gyerekeké meg elég nagy, hogy ösvényt lehessen vágni benne az ágyukig, és azért igyekszem összepakolni közösen esténként, Réka mostanában közreműködő ebben. 

Olvastam tovább, és a sok ijesztő rosszulcsinálom mellett (amik többnyire azért engem is zavartak) találtam megnyugtató dolgokat. Mert pl. az egyik gondom az volt, hogy oké, hogy  azt mondom, hogy sáros cipőnyomokat látok a szőnyegen, (ahelyett, hogy 1000szer megmondtam, hogy ne gyertek be cipőben! esetleg még: Most nézzétek meg! pedig most porszívóztam!) de én ettől a hajamat tépem, mert tényleg ezerszer megmondtam, az elmúlt órában csak 3szor. És éljen! Lehet kiabálni, nem kell kedvesen mondani. Szóval itt pl. a legjobb megoldás, hogy rájuk kiáltok, hogy CIPŐ! (Hiszen tudják, mert tényleg hallották már 1000szer.) Merthogy az van, hogy a kiabálás nekem feszültséglevezetés is. Nekem az kevés, hogy "gyerekek, felbosszant, ha sáros a szőnyeg". Délben már majdnem bőgtem, annyi lenyomott feszkó maradt bennem a sok kedvesen szólás miatt, mikor belül tajtékzottam. Nem kell kedvesnek lenni. Igaziból az, hogy minden megszólalás előtt elgondolom, hogy mit is fogok mondani, hogy fogok megszólalni, és hogy tudok az adott helyzetben legjobban reagálni már elég ahhoz, hogy ne kiabáljak, ha nem muszáj. De tényleg van, hogy KELL kiabálnom. Talán eljutunk majd addig, hogy nem kell, mert nem gyűlik fel, és nekik is elég lesz, ha rendesen szólok. 

Réka az, aki jöbban reagál, Nándi pedig az, aki egyenlőre így sem hallja meg, amit mondok. Azt hiszem neki még ez az összezavarodottság is van, amiből már mászik kifelé, remélem a sok szeretgetés, ölelgetés, együtt játszás segít majd. És össze fogom hozni azt is, hogy ketten csináljunk valamit vele. Akárhogy ki fog borulni Réka, akinek nem a közös program kell velem, hanem az, hogy ő is ott legyen, ahol a többiek, nehogy lemaradjon valamiről, és akármilyen rossz lesz szegény Gergőnek, hogy neki üvölt majd Misi. Volt olyan, hogy elvittem Rékát bevásárolni, és már oda úton sírt, hogy a Nándi hogy hiányzik neki, és legközelebb csak úgy akar jönni, ha a Nándi is ott van...

Egyébként Nándi terelhető, kizökkenthető, ha arról van szó, nagyon könnyű dackorszakosnak is, az óriási szívás, hogy nincs idő, energia terelni, mert szét kell szakadni, a hisztik általában egy másik fél miatt is vannak. Meg hogy Réka annyira mindenlébenkanál. Ha egy játékot ajánlok fel Nándinak, már egyezkedik is vele, rosszabb esetben tépi ki a kezéből.

De szép lassan szedem össze magam, és menni fog ez is. Érzem én, ahogy fogynak a hormonok, és remélem tényleg kapok eszközöket a könyvtől is. Ahogy túl leszünk ezen az első három hónapon, sokkal jobb lesz a helyzet. Már ma is volt olyan időszak, hogy Misi lenyűgözve nézte a fellógatott játékot a pihenőszékben, ettől csak az tántorította el, hogy a nagytesók tiszta jóindulatból elkezdték ringatni... hogy majd kiesett... A földön is elvolt egy ideig, és Réka kezében is. Elkezdték érdekelni az arcok, az emberek. Vicces volt, itt volt apukám, aki nagy. És nagy, felnőtt feje van neki. Misi a kezemben volt, apu elkezdett hozzá beszélni, kb fél méterről, Misi arra fordult, és próbálta belőni, hogy hol is van az, aki a hangot adja. Egyre kisebb köröket írt a fejével, majd fókuszált, megtalálta, és elkezdett sírni :D Egyébként most már talán elalszik, ahogy itt blogolok, a babakocsit húzogatom a lábammal, és várom, hogy elaludjon, akkor végre tudok enni ebédet... Ha már aludni nem tudtam miatta. Pedig nagyon kiszámoltam, és rákészültem, dehát ez van. Egy nagy puki felébresztette, és ha felébredt, akkor fél-másfél órát ő bizony fenn is marad. A nagyok meg mindjárt kelnek, így semmi esélyem. Inkább tanulmányozom tovább a könyvet :)

Ez a címe annak a könyvnek, amit elkezdtem tegnap olvasni végre, és amitől a megváltást várom. Néhány  tippet már használok belőle, ugyanaz a szerzőpáros írta, aki a Testvérek féltékenység nélkült, ott említenek pár dolgot, de itt részletesebben körülírják, buktatókat is, ilyesmiket. Meglátjuk. Arra gondoltam, hogy megpróbálom blogolni, hogy hogy sikerül bevetni az egyes módszereket, így kicsit talán még jobban odafigyelek majd, másrészt meg lesz hova visszatérni, mikor megint elfelejtem, hogy mi is működött.

Amin túl vagyok, az első fejezet, és amit használok már egy ideje amúgy is, az érzések elfogadása, megfogalmazása, vágyak képzeletbeli teljesítése. Ez elég jól működik, de meg kell mondanom, maximálisan egyetértek azzal, hogy ez bizony művészet, és nem igazán könnyen tanulható, tehetség kérdése is...

A legjobb ötletnek a könyv azt tartja, hogy rajzolja le a gyerek, hogy milyen dühös. Nos, az én gyerekeim nem rajzolják le, mert nem szeretnek rajzolni. Rékával anno dobáltunk labdát morogva, Nándival ez nem kivitelezhető, mert Réka mindenbe beleüti az orrát, elveszi az összes labdát, ő akar, és egyébként is, így még nagyobb a düh, amit amúgy is általában ő okozott... Szóval Nándinál kell valamit találnom, ami segít neki levezetni a mérgét, csalódottságát, szóval a negatív érzelmeit. Amit fontosnak találtam, hogy a nehezen beszélő gyerekeknél az a legfontosabb, hogy az ember ott legyen mellette, mikor megtestesíti az érzéseit, dühét, ha párnát püföl, ha rajzol, vagy akármi, nem elég utasítani, vagy javasolni, ott kell lenni, hiszen ezzel mutatom meg, hogy igenis megértem, hogy ezt érzi, hogy rossz neki, és hogy elfogadom az érzéseit, ha a kifejezési módját elfogadhatatlannak tartom is. Azt hiszem, nálam ez volt eddig a legnagyobb buktató mostanában, hiszen mindig 1000 mindent kellene még csinálni. A másik a hangnem, nem szabad rutinból nyomni az "úgy látom, valami nagyon feldühített" szöveget. Ami szintén reflexből megy már, és én is hiteltelennek érzem. 

Egyébként ezt az egész stílust, amit követ a könyv elég borzasztónak tartom, de tényleg többször észrevettem, hogy használ, még ha néha eléggé forog a gyomrom, hogy ilyeneket mondok, vagyis hogy inkább így mondom, és ez milyen amerikai, de erre is írta, hogy nem baj, majd beleszokik az ember, meg a gyereket is meglepi, hogy ilyen nemnormális hangnemet ütünk meg, és ez is segít, hogy lássa, odafigyelünk rá. Hozott egy példát, mikor a kamaszgyerek panaszkodott valakire, és anyuka mondta, hogy biztos nagyon rossz volt neked ez, és a gyerek reflexből vágta rá üvöltve, hogy mert te mindig az ő pártját fogod, és mondta neki anyuka, hogy nem figyeltél, azt mondtam, hogy, és teljesen paff lett a gyerek, mondta, hogy apunak is kéne járni a tanfolyamra :)

Egyébként sok példát hoz a könyv, kitaláltakat, meg szülői kérdéseket, amik igen, egy részük bennem is felmerült, szóval tök jó. Meg szülői tapasztalat-történeteket.

Most kezdtem bele a következő fejezetbe, az együttműködésbe, ami nagyon érdekel, mert a bevezetőt elolvasva a 12 rossz módszerből 7-et használok, abból vagy 5ről tudtam eddig is, hogy rossz... És nem is működnek együtt :D:D:D Kíváncsi vagyok nagyon a megoldásra, meg hogy működik-e nálunk. Néha kényszert érzek, hogy előrelapozzak az elfogadható büntetésekhez, de nem, egyenlőre ellenállok. Egész biztos, hogy nincsen ilyen közötte, hogy fenékrecsapás...

Na, az nálunk elmaradt. A szülők fáradtságára, lustaságára való tekintettel úgy döntöttünk, hogy amiről nem tud a gyerek, az nem fáj neki, így nem mentünk ki a dunakeszi jobboldal jóvoltából szervezett  gyereknapi programra. Ugyanott, ahol a baloldali majális volt, gondolom mintegy ellenpontozásul :) A gyereknapot úgy abszolváltuk, hogy este lehetett nézni a tv-t. Volt valami malacos mese, azt nézhették. Nem hiszem, hogy sokat értettek belőle, voltak kérdések is közben, valamint a reklámot közben sem tudták hova tenni, de megnézték. És ma este megint lesz egy rajzfilm, azt is megnézhetik. Ez a gyereknap. Végülis nálunk minden nap gyereknap van.

Tegnap egyébként itt volt a Milánnal Antonia, aki remélhetőleg hamarosan szintén anyuka lesz. Már nagyon várjuk Marcsát. GOndolom ők jobban, de azért én is álmodok vele. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy aludtam, és álmodtam, és az álombeli álomban Mara üzent valamit Antoniának, és mire álmomban felébredtem, már el is felejtettem. És persze akkor sem emlékeztem, mikor ténylegtényleg felébredtem.  Minden reggel úgy nézek a telefonra, hogy remélem, hogy ott a kis boríték - sms- hogy megjött a leány végre. De sose, és mindig csalódok. Viki is mindjárt szül, őt is nagyon várjuk, de gondolom Gergő kapja majd az értesítést, így amiatt nem aggódok annyira. Meg hát Vikiék életébe nem is látok bele annyira. Az első unokatesók. Mert Mara is unokatesóként lesz előadva. Igaz, nem vérszerinti rokon lesz, de remélem, a gyerekeink már a harmadik generációban is életreszóló barátságot kötnek majd. 20 év múlva már az a 4 év, ami Réka és Mara között van sem fog semmit jelenteni, abban azért nem hiszek, hogy a a fiúk, és a leányzó olyan fene jóban lesznek, de semmi sem lehetetlen, főleg gyerekkorban várható majd az együttjátszás :) 

Misinek ma überszar napja van, kendőben is üvöltött, mit üvöltött, sikítozott  vagy 20 percet, mire el tudott aludni, és kézben is rossz neki. Ráfogom a kettős frontra, legalábbis remélem, az a bűnös. Nem olyan, mintha a hasa fájna, meg nincs is felpuffadva most különösebben. A kaki gondok nem tudom, rendeződnek-e, kakilt ugye szerdán, aztán szombaton. Mindkétszer sírás és különösebb szenvedés nélkül, most remélem, hogy holnap jön még egy adag, és akkor rámondhatom, hogy az én fiam háromnaponta kakil, és megnyugszom. Valahogy olyan érzésem van, hogy valami ott nincs rendben neki, de remélem tévedek. Most alszik a babakocsiban, kúp segítségével. Viburcol. A csodaszer. Így is kellett bőgetni kicsit, mert sehogy, de sehogy nem volt képes megnyugodni. És már indítózik is. Fél órát bírta. De legalább ettem, és ide is eljutottam, ami nem nagyon sikerült, pedig hétvége volt... 

Most az enyém már megint. Itt ülök éjfélkor. Nem elég, hogy hajnaltól fenn kell lenni. Nem elég, hogy délben nem hagy aludni. De most már éjfél előtt sem hagy. Itt jött el az a pont, hogy magamat jobban sajnálom, mint őt. Tipikusan a napirendfüggő gyerek napirendtől való eltérésének esete forog fenn.

Persze borzasztó, mert az van, hogy Misi estére belázasodott, de nagyon, a szuri következményeképpen. 39,5. Ami nagyon sok egy ilyen picikének. Ijesztő is. Egész délután nyüszített álmában, ment fel a láza, és bizonnyal fájt a lábacskája is. Ráadásul nem volt itthon kúp, csak a recept, mert eszembe sem jutott kiváltani, olyan nyűgöske is volt, nem szoktak belázasodni az enyémek. És semmit nem tudtam neki adni, amíg Gergő haza nem ér, és el nem hozza a kúpot. Az nem is jutott eszembe, hogy bepakoljam az egész családot, és zarándokoljunk el az Auchanba az ügyeletes gyógyszertárba.

A priznic és a hűtőfürdő közül az Unióban már gyerekkínzásnak tartott és betiltott hűtőfürdőt választottam (túl drasztikus, és hirtelen viszi le a lázat, azért tilos pl. kórházakban alkalmazni). A fürdést szereti, legalább nem végig üvölti, ami a priznicnél várható lett volna. Így is lett, de a lila, libabőrös gyerek csak 38.8-ra ment le, mindegy, ez már élhető, várjuk a kúpot. Eszembe jutott még a viborcul, azt is kapott, így már nem nyöszörgött folyamatosan. Békésen, de nagyon kevés aktivitással, és sápadtan nézegetett a felhúzott térdemen, míg a nagyokat mesenézéssel kötöttem le. A nagy lazulásnak és békének hála, ha kaki nem is, de több köbméter levegő távozott a pocakból. Megjött Gergő, a kúp, ágyba be, alvás. Egy órát aludt, míg levitte a lázát a dolog. Ez 9kor volt, azóta nyűg van, nem akar aludni. 3 órája! Nézegetni akar. Jól van a kis szenya, és mivel nem úgy történtek a dolgok, ahogy este szoktak, hát, nem is akar aludni! Most már nem annyira tudom sajnálni, mint egy-két órával ezelőtt, sőt. Hiszen tartok tőle, hogy ezúttal négy és fél óra éjszakai nyugalom sem fog jutni, a hat órámról, ami a normális életvitelemhez szükséges lenne nem is álmodozok immár. Rövidesen újra felmegy majd a láza, és én sajnálhatom majd újra, és izgulhatok, hogy lemegy-e a kúptól, mikor, és hogy el ne aludjak, amíg ellenőrizni kell, és aggódok majd, hogy ha elalszom, felébredek-e, ha valami baj van, valószínű állítom be majd az órámat megint, mint mikor Nándi volt lila, hogy ellenőrizzem, van-e valami, megy-e fel a láza. De addig is haragszom rá, ahogy itt lóg a kendőben rajtam szuszogva, és puszilgatom a babaillatú buksiját...

Ma volt utoljára Réka oviban... Már a helyi családi napközire gondolok. Remélem Nándi járhat majd jövőre pár napot, ráférne, de csak ha megkapjuk az önkormányzati támogatást. Sajnos egyébként nincs rá keret. Réka egyébként minden reggel ugye sírt, hogy nem akar menni, de most sajnálja, hogy nem lehet többet... Azt hitte, holnap már az új oviba megyünk, de sajnos nem. Pedig dejó lenne! Nekem is :) Bár úgy tervezzük, hogy elég keveset leszünk itthon a nyáron, ezért is nem fizetünk be egy hónapot sem, nem tudom kiszámolni, hogy mikor mennyit kéne befizetni, sem megmondani előre, hogy melyik napokon mennek. Inkább vegyenek fel valakit a helyükre, aki folyamatosan van, és pénzt is ad érte :) Azért szomorú vagyok, mert kedvesek, aranyosak, igaz, fenntartom, hogy Réka már rég kinőtte ezt a kategóriát.

Nándi meg fogzik. Irtózatosan viselkedik. Egyik este még nyumizni sem tudott, folyton eldobálta a cumiját, aztán bőgött érte. Mivel Réka is benne volt a műsorban, eléggé szigorúan léptem fel, és még fenékrecsapás is sikerült, mikor eszembe jutott, hogy hiszen nekem is fájt a fogam, az egész múlt héten be volt gyulladva, és meg is állapítottam, hogy Nándinak is jön, nem ez bántja? És de. Jól elszégyelltem magam a fenékrecsapásért, hiszen azért dobta el a cumit, mert fájt neki a cumizás, és azért sírt utána érte, mert szüksége volt a megnyugtatásra. Leellenőrizve kiderült, hogy a 19. fogacska 4 csücskéből egy már kint van, gondolom a többi 7 bántja a gyereket, mert a másik oldal is be van dagadva, a 20. helye. Kapott fájdalomcsillapítót, és dentinoxszal is kezeltem a helyét, amitől kiborult, hogy csíp, de aztán 2-3 perc múlva megnyugodott, és mondtam, hogy próbáljuk ki, hátha már finom a nyumi, és finom volt, addig ki is tartott a zsibbadás, míg a hatott a panadol, és így aztán el tudott aludni. De napközben is borzasztó, lépten nyomon elsírja magát mindenen, dühöng, csapkod, én pedig tanácstalan vagyok. Mert tudom, hogy ez nem egyszerű hiszti, hanem fájdalom, de eszköztelen vagyok. Már megint. De legalább a türelmem sokkal több, ha arra gondolok, hogy ez nem  határfeszegetés és kíváncsiság, hanem rossz neki, és segítséget vár, még ha nem is hagyja, hogy segítsek. Egyébként csak a figyelemelterelés működik, de Nándi elég magánakvaló, szóval a rohangáláson és önmaga életveszélybesodrásán kívül kevés dolog érdekli. Még az autók, néha a meseolvasás, de én pl. autózásban nagyon rossz vagyok. Nem tudom lekötni. Meg ugye minden rossz. Minden minden. Akármit ajánlok fel, nem, nem, nem és nem. Nagyon a kegyeit sem akarom keresni, mert félek, hogy átcsap határfeszegetésbe majd később a dolog. Szóval nem egyszerű Nándival, de ez úgyis olyan ritka, hogy ki lehet bírni :) Nándi egyenlőre az én ajándék gyerekem. Vele volt eddig a legkevesebb gond, csak aggódni szoktam érte, hogy bajba kerül, mert olyan bátor és szeleburdi is hozzá, de nagyon ügyes, és ahogy nő, azért kezd egyre óvatosabb lenni. 

Meg az is volt ma, hogy kiborítottak ma. Kezdődött reggel a gls ügyintéző csajával, akit felhívtam, hogy szóljak, ha jön a futár a könyvekkel, amiket rendeltem, akkor délután jöjjön, mert nem leszek itthon délelőtt. Mondta, hogy fél óra múlva telefonáljak, mert még nem vette fel a futár a cuccot. Mondtam, nem tudok fél óra múlva telefonálni, mert nem leszek itthon, de ő nem tud segíteni. Fájt volna neki felírni a csomagszámot, és fél óra múlva telefonálás nélkül ellenőrizni, hogy felvették-e, és beírni, hogy délután hozzák. Mondtam, hogy jó, akkor legfeljebb feleslegesen jön a futár, viszlát. Töröm én itt magam, hogy ne dolgozzanak hiába... Aztán végülis szerencséje volt a csávónak, mert sikerült abban az egy órában jönnie, amikor itthon voltam, így mégsem jött hiába. Ezek után a boltban egy vénasszony jön oda megnézni a Misit, aki előtte kapta  a szurit, és amúgy is jó rossz napja van, kézben is bőg. És persze a hordozóban is, ami a bevásárlókocsira volt téve. De bevásárolni kell, úgy döntöttem, dugdosom a cumit, és minél gyorsabban igyekszem elintézni az egészet, nem próbálom kivenni és vigasztalgatni, úgysem lesz jobb, már a dokinál a várót is végigsírta, ott is a sajnálkozó pillantások, és még akkor a szurin innen voltunk. "Jaaajbiztoséhesvagykicsike! nemadenniazanyu!" De elszúrta, ezek már leperegnek rólam, három gyerekem van. Látja, semmi reakció. Következő:"jaaaajmertanyucinembeszélhozzádazértsírsz" Na, itt már kezdett felmenni a pumpa, de nem válaszoltam, pont nem is sírt már 2-3 perce, csak szomorúan nézett. Mikor erre sem adtam választ, egyenesen nekemszegezte, hogy "Miért sír a baba?" hirtelen köpni nyelni nem tudtam, hogy egyrészt mi köze hozzá, másrészt egy felnőtt ember nem tudja, hogy nem tud beszélni egy két hónapos? Mondtam, hogy mert fáj neki az élet, vagy fáj a hasa, vagy biztos van valami baja, talán azért. "De hát miért nem veszi fel akkor?" Na, itt már elég ideges lettem, mondtam, hogy mert akkor is sír. Elég baj volt az nekem, hogy sír, hogy hiába veszem fel, és hogy otthon hagytam a kendőt, nemhogy még vadidegenek is piszkáljanak vele. " De a babának az anyukája kezében van a helye, ott biztos nem sírna ennyire, meg ott úgyis jobb, ha ott sír" Na, mondtam, hogy nagyon rossz sora van ennek a gyereknek, igen nagyon rossz neki nálam, rossz anyja vagyok, és otthagytam. A pénztárnál aztán ki tudtam venni Misit, persze bőgött tovább, tudom én, mi van a gyerekemmel. Mondta az egyik pénztárosnő, emlékezett ránk, hogy múltkor hogy megdicsérte, milyen jó gyerek, mondtam, hogy akkor az is volt, most rossz napja van. Meg azt is, hogy milyen nehéz egy ilyen picivel bevásárolni. Hát, elnevettem magam, hogy ááá, nem nehéz, nincs itt a két nagy, na, azokkal nehéz. Hú, hát nem irigyel, három gyerek. Na, ez kellett még csak, szegény beletrafált, más napokon biztos mosolyogtam volna, és hajlandó lettem volna elérteni, hogy nehéz nevelni őket, vagy ilyesmi, de most támadólag riposztoztam, hogy pedig nyugodtan irigyelhet, mert szerintem nagyonis irigylésreméltó vagyok a három gyerekemmel, szegény győzött mentegetőzni, hogy a mai világban három gyereket vállalni, meg ilyenek, de nem javított a helyzeten. Gyorsan leléptem inkább, mielőtt tényleg bunkó leszek, menni akarok én még oda vásárolni. Remélem ma már senki nem mond nekem semmit, mert az alaphangulatom megvan...

Aztán még az is van, hogy Réka tud gombot varrni. Nagyon kis ügyes. Egyszer sem hurkolta át. Néha, mikor elbizonytalanodott, hogy hova is kell most szúrni, alulról vagy felülről, kérdezett, de nagyon szépen felvarrt egy gombot egy darab anyagra. Nagyon büszke vagyok rá :) Egy ideje már néha mondta, hogy meg akar tanulni varrni, és most eszembe jutott, mikor időm is volt. Nándi megijedt a hegyes tűtől, hogy az bökős, és inkább nem fogta meg. Érdekes, hogy a gombostűkkel viszont vidáman játszott. Lehet, hogy félt a kihívástól :)

Tegnap Misi csodálatosnagyot aludt. Elfelejtett 5kor kelni, és utána is visszaaludt, amire szerintem nem volt példa még az utóbbi 6 hétben. Én már nem tudtam, meg Gergő is fent volt már, meg gyerekek is nemsokára keltek, érdemes sem lett volna. Viszont ettől hihetetlen energiáim lettek. Már reggel sütit sütöttünk, tortát Rékával meg Nándival, ez is két vagy három napos kívánság volt. Igaziból meggyes-csokis piskóta lett tortaformában. Aztán a szomszédban voltam fát átpakolni, lemostam a konyhabútor ajtajait kívülről, felmostam, mostam, porszívóztam, eltettem a száraz ruhákat, lemostam a lépcsőt, máskor három nap alatt nem sikerül ennyimindent, mert mindig belebőg valaki, elfelejtem és kedvem sincs. Meg ami nincs meg délelőtt, az már nem is lesz meg. Délután nem tudom miért, de nem nagyon tudok csinálni semmi. Még ha időm van, akkor sem. Addigra lemerülök teljesen. Max egy mosás vagy teregetés. Gyűjtöm az erőt az estére.

Miért voltam a szomszédban fát átpakolni. Van egy nagyon rossz szomszédunk. Nagyon nagyon rossz. Rosszabb, mint amit az emberek 99%-a el tud képzelni. A maradék egy százalék talán már találkozott ilyennel, vagy legalábbis hasonlóval. Ha a Gergőt kérdezzük, ő azt mondaná, nem hiszi, hogy van hasonló. Nem is érdemes róla több szót ejteni. Viszont én katolikus vagyok, és nem szabad utálnom, így edzem magam, és igyekszem ugyanúgy viselkedni vele, mint mással (de nagyon igyekszem elkerülni, hogy találkozzunk). És az történt, hogy Cimbi cica bizony oda ellett hozzájuk. Már egy hete lapos hassal jött haza, írtam is ide, és pár nap múlva láttam, hogy reggelenként onnan ugrik át. Nem mertem szólni, félek tőle. (egy 43 éves, kb ugyanennyi kiló csöpp kis nőről van szó egyébként, aki elsőre telve jóindulattal és kedvességgel és megértéssel) Aztán beszéltem a húgommal, és mondta, hogy bizony bármelyik szomszédomnak szólnék, hogy te, valszeg a macskánk hozzád ellett, nézd már meg, nem tett-e tönkre valamit, meg elhoznám, hogy ne ott, meg minden... Na igen, ez egy jó lépés, hogy ne utáljam, hiszen a szeretet nem érzelem, stb stb, úgy bánok vele, ahogy a többi emberrel tenném. Úgyhogy el is kaptam, mikor jött haza tegnapelőtt. Pont aznap reggel egy cicát találtunk a teraszon, hazahozta Cimbi, gondoltam, akkor rendben is vagyunk, ennyi volt. Azért szóltam, hogy nem tud-e róla, mondta nem, de aztán később jött, hogy ő nyávogást hall a lépcső alól a fák közül. Úgyhogy mentem, vittem Cimbit, de nem hozta ki, ki kellett pakolni a fele fát, mire kimentettünk még egy kiscicát, aki leesett a fák közé, és nem tudott odamenni az anyja hozzá. Ezért hozhatta haza a másikat, mert már ott nem volt biztonságos. Viszont találtunk sajnos egy földi maradvány cicát is, és ezért másnap délelőtt át kellett mennem, kipakolni a fákat, kifertőtleníteni a lépcső alját, és visszapakolni. De most van két nagyon aranyos kis kandúrkánk, olyanok, mint az anyjuk. Eldugtuk őket a gyerekek elől raklapok meg deszkák mögé az erkély alatti száraz részen, elég lesz szegényeknek a kiképzés, ha már elő tudnak jönni. Az egyiknek már gazdája is van, a szomszéd Szilvinek kell. 

Érdekes egyébként ez a cica-dolog. Réka nagyon sírt, állandóan cicázni akart, mikor itt lettek ugye kedden délután és este. Igazi durva konfliktusforrás lett, hiszen az állat nem játék. Lehet majd vele játszani, mikor nagyobb lesz, kötünk majd dugót madzagra, lehet majd simogatni őket, stb. De most még csak egy hetesek, és max a helyén szabad simogatni az anyja mellett. És ettől teljesen kiborult. Ki akarja venni, hintázni akar vele, aludni akar vele... MOndtam, hogy jó, apa elviszi a cicákat, és nem lehet velük játszani akkor, addig is a garázsba bezártam őket. És ettől megnyugodott. El lettek "víve" tegnapelőtt este, és egyszer kérdezte reggel. Gyanakodott a szüleire, mert úgy indította, hogy apa elvitte a cicákat? Igen. Megnézhetem a garázst, hogy ott vannak-e?  És én pontosan számítottam erre, így egy széles lelki vigyorral nyitottam neki ki nagyvonalúan, minden szorongás nélkül a garázsajtót, hogy tessék, nézz csak körül, ezúttal nem vertünk át!

Na ez elég vegyesre sikerült, és szokás szerint hosszúra. Alszanak a kölykök még mindig. Este jó lesz nagyon... Sebaj, megjött a könyvem, majd jól kiképzem magam!

Misi  kettő hónapos. Sokminden nem történt vele, most legalábbis úgy gondolom, de persze ez így ebben a formában nem igaz. Sokat változott nagyon, kinyílt a világra, okosodott, nyűgösödött :)

Megkapta az első szurijait is szegény, eléggé óbégatott, ami érthető. 

5880gr

57,5 cm

Ha már egy hónaposan is így volt, nézzük, mit mond a babaszoba, mit kellene tudnia:

hangokat formáz, gügyög - ez már a múlt hónap eredménye, geeee-vel és nnnyyaaaa - val (ez már majdnem anya :D:D:D) bővült a szókincse, bár a kedvenc továbbra is a sima sírás :( Sőt, igaziból azt hiszem, sírósabb lett, mint volt a múlt hónapban. Talán a hasa miatt, talán unatkozik, inkább ez utóbbi.
 szemével követi a tárgyakat - hát, csak akkor, ha érdekli. És nagyon kevés dolog érdekli. A kedvence, ha a felhúzott térdemre fektetem a kanapén ülve, nézi a Réka bohócos képét , a fürdő ajtót és a villanykapcsolót. Hatalmas, csodálkozó, érdeklődő, gondolkozó, derűs szemekkel. Lassan végig ér egyébként a térdemen, és egyre többször próbál leborulni, ahogy kalimpál, rugdalózik.
 rövid ideig tartani tudja a fejét - ez is megvolt már múlt hónapban, ez elég hamar ment.
 rugdalódzik - hát ezt ezerrel. Jár keze lába, teker, integet, közben szuszog mint egy sündisznó, meg magyaráz. Annyira igyekszik, mintha úszna, vagy el akarna repülni :)
  mosolyog - hát, igen, végre. Nem nagyon sok, és nem minden körülmények között mosolyog vissza, de azért szépen lassan egyre többet. Még messze vagyunk attól, hogy alvásból felébredvén egy mosollyal ajándékozza meg az anyját, de a fent említett felhúzott combokon való fekvésben gyakran eltalál engem is egy-egy vigyor, talán nem csak akkor, ha rosszul céloz, és eltéveszti a villanykapcsolót.
 fejét 45 fokos szögben tartja - ez némi kívánnivalót hagy még maga után, a szögek száma nem az igazi, de reméljük Lilla, a gyógytornász segíteni fog rajta hamarosan.
 fejével a hang irányába fordul - ez is olyan, hogy holmi csörgők már nem feltétlen kötik le. Szereti a zenélő forgót, ha ismeretlen csörgészörgés van, arra is kinyitja a kis csipáit... De valahogy  nyitottabb a dolgokra. Múltkor újságot olvastam vele, feküdtünk az ágyon, és óbégatott (mikor ugye szédültem) fogtam egy reklámújságot, és zörgettem, és néztük a színes képeket. Én az árakat is :)
 mozgásai finomabbak - igen. Törögeti a kezét, néha mintha már próbálná irányítani is, hogy merre menjen  a kalimpászás, de erre még nincs bizonyítékom, és neki is elég kevés a sikerélménye. A cumit viszont, ha nincs messze, már be tudja kapni úgy, hogy addig rakosgatja a fejét, míg a szája oda nem ér. Hacsak el nem fogy előbb a türelme, és kiborul.
 "a"-"o" hangot hallat, torokhangot ad - ez azt hiszem még nincsen... torokhang van, ha a hörgést annak lehet nevezni, ami főleg a mosolygásokat kíséri, néha önállóan is van. Az a-o még hiányzik. Ja, mondja, hogy nnya, úgyhogy a is van. O nincs :)
  fejét stabilan tartja - ez így van, ha nem is hosszú időn keresztül, előbb-utóbb leengedi magát, de szépen tekergeti a fején a kis nyakát, ha a hóna alatt tartom. Nem kell megtámasztani a fejét, ha a vállamra pakolva cipelem, ha kapaszkodni tudna, már karonülő lehetne :) Jó, bólogatni bólogat még, néha jól be is inog, ahogy próbálja utolérni a kis fejét , nagyon aranyos! ÉÉés, ha  felemelem magasra, már repül, homorít, tartja fejét, kezét lábát, nem lóg. Persze ezt még kevés ideig, 5-10 mp-ig, de szerintem nagyon ügyes :)
 súlyát állva megtartja - igen, ez az én döbbenetem, de aztán megnyugodtam, hogy itt van az elvárások, lehetséges tudományok között, még ha a néhány babára vonatkozik is csak. Sőt! nem is csupán megtartja, hanem 1. talpon!!! tartja meg - úgy tudom, a babák szokása, hogy ilyenkor, sőt, még jóval később is a spiccükre állnak - 2. kinyomja a saját, nem kis súlyát!!!
 fejét és vállát meg tudja emelni - Nos, ez az, amit csinált pár napig, meg is fordult ebből, ami véleményem szerint tudatos volt, majd abbahagyta, és egyátalán nem csinálja, esetleg néha a mellkasomon. Remélem a gyógytorna segít majd ezen, meggyőződésem, hogy sok a két hét kihagyás... Persze lehet, hogy a földön hasaló repülőzésre gondol itt a babaszoba, akkor ez nincs. Ez a könyökölős fej és váll kiemelés :)

MI van még?

Továbbra is szenvedünk a kakival, de már csak egy hónap, és talán túl vagyunk rajta...

Továbbra is szenvedek a hajnali kelésektől, pedig sokkal jobb az éjszakai helyzet, mint egy hónapja volt. Vagyis többnyire. Gondolom a fáradtság kumulálódik, és ezért is élem meg rosszul. Továbbra is 8 körül alszik el, többnyire magától, szóval nem alva teszem az ágyába, cumi segítségével. Mostanra már fél2-2 előtt ritkán kel, de többször előfordult a fél3 is. Ha kel is előtte, a cumi egyszeri visszadása általában segít, kétszer volt az elmúlt hónapban, hogy hosszasan dugdostam vissza a cumit, cserébe jó későn ébredt enni, de nem biztos, hogy ez megéri. Utólag mindig úgy gondoltam, hogy inkább etettem volna meg, de nem törvényszerű, hogy utána nem kel, és féltem, hogy utána ugye háromóránként lesz a kelés, és nem 5kor, hanem 3kor kelünk mondjuk :) Ez az egy kelése van éjjel, utána már nem lehet visszaaltatni az ágyában, meg mellettem fekve sem, sehogy sem, csak kendőben. Úgyhogy ilyenkor kendőbe rakom, és jövök blogolni :) Nem vagyok hajlandó bájologni vele ilyenkor, akármilyen aranyosan is nézeget, igenis, ez még alvásidő, szokja meg, hogy ha nem fáj a pocak, akkor tessék aludni. Csak vége lesz ennek is egyszer, legalább hatig aludjon majd, ne szokja meg az 5 órás kelést, amit most előző kajához képest óramű pontossággal űz. Esetleg korábban kel, ha mondjuk 1kor ébredt enni.

Enni eszik rendesen, hízik is. Jó nehéz. Most olyan 6 rendes evés van kb, de van, hogy 10-15ször is van cicin egy nap, ha rosszabb neki. A sűrítés délelőtt, illetve estefelé szokott lenni, kivált, ha elfogy a tejem addigra. Egyre gyakrabban fordul elő, de szerencsére egy napnál még nem tartott tovább, ezt már reggel érezni szoktam, hogy ma nem lesz jó, és minden nyikkra üres cicit kap, hogy szívja csak, másnapra általában rendeződik a helyzet, és még éjszaka sem keltünk emiatt többet, bár nem tömi meg este annyira a pocakot, mint szokta. Talán tartalékokat gyűjt napközben.

 

Napirend nem nagyon változott, 5kor nyűg kezdődik, tart kb délig, kis alvásokkal megszakítva, utána egy nagy alvás, ami néha 4-4.5 óra is szokott lenni jó napokon, máskor több kisebb, közötte egy-egy óra ébrenlét. Fél hattól már igyekszünk fenntartani, már nem kell kelteni a fürdéshez fél7kor. 

Mozgásban még annyi, hogy forog a tengelye körül, tolat, előre tekereg a kiságyban, vagyis ugyanakkor csinálta, amikor tudta kiemelni a fejét, vállát, meg megfordulni hasról hátra. Most már ezt sem. Lehet, hogy csak a hasával van elfoglalva szegény :(

És ide, a végére egy videó, főleg a nagyszülőknek mostani olvasatra, és magamnak későbbre. Úgy nézem, nagyjából benne van Misi minden funkciója és jellemzője :) Mármint a mindenféle speciális nézései, mosolyból, és sírásból is jutott bele, látszik a kalimpászás, a jókedv, a villanykapcsolófixírozás, és hogy ugye nem bír sokat... Talán később már unalmas lesz nekem is, de most még nagyon elszórakoztat a kis fintorok, grimaszok figyelgetése :)

Hát, igen. Réka rágja a körmét. Már nagyon régóta, talán egy évesen kezdte, vagy másfél. Úgy, hogy felszedte a levágott körömdarabkát, és rágta... Aztán rájött, hogy van neki olyan is, amit nem tudunk elvenni, és akkor rágta azt. Nem volt csúnya a keze, nem lett sebes, nem csinálta gyakran, így nem foglalkoztam vele, két éves kora körül már így altatta magát, azt gondolom cumi helyett használta, hiszen ő ugye soha, aztán másfél éves korától cici sem volt, neki ilyen rongyija sem volt még akkor - most már Nánditól elirigyelvén van gyürögetője -, egyszóval ráhagytam, majd kinövi.

Mostanában azonban egyre többet van a szájában a keze. Ami még mindig nem zavarna, ha nem lenne koszos az a kéz. Felállítottuk a szabályt, hogy csak mosott körmöt lehet rágni. Ezt nagyjából sikerült is betartani. De aztán mostanában már nem. És mégtöbb lett a körömrágás. Mivel egy rakás gyerekem van, és egy rágott körmöt nem kell lecsipkedni, nem nagyon vizsgáltam meg Réka kezecskéit mostanában. Apa fürdeti őket, szépen, és alaposan mos egyedül kezet, valahogy tüzetesen nem néztem. De kb egy hete megnéztem direkt, hogy mi a helyzet a körmökkel. Hát, az van, hogy durván vissza vannak rágva. Alig van körme. Sehol nem sebes, sehol nincs tépkedve se hús, se bőr, nem gyulladt, tört, szakadt, de bizony alig van köröm. Szélesebb, mint amilyen magas. Eléggé megijedtem, hogy észrevételenül az elmúlt két hónap alatt ide jutottunk - mert kb. ide teszem ezt a durvább körömrágást, bár az ovi is dobott rajta valószínűleg. Így aztán utánaolvastam. A Hoxán találtam egy összefoglalóbb cikket, ami nem a felnőttekről szól - akik még mindig rágják a körmükat, na szép kilátások...

Egy másik elmélet szerint a körömrágás a szeretteinktől való elszakadás fájdalmát is kifejezheti szimbolikusan, a tépés, szakítás, sebzettség a szeretett személy hiányából adódó bánatot fejezi ki. A gyermek tünetével (mint oly sok más betegség esetében is), a passzívan elszenvedett traumát fordítja aktívba, vagyis saját akaratából újra megéli, miközben környezetének is megmutatja azt.

Bár a körömrágás általában szorongásra utaló jel, nem feltétlenül jelenti, hogy a gyerek beteg, vagy súlyos lelki bánata volna. Felléphet átmenetei jelenségként az ujjszopás elhagyásakor, vagy amikor a kicsi új környezetbe kerül, nagyobb kihívásokkal találja magát szemben, esetleg kórházba kerül, vagy testvére születik. Ha egy-két hét, hónap után a rossz szokás elmúlik, ha a szülő kérésére a gyerek könnyedén le tud mondani róla, nem kell foglalkozni vele.
Oda kell figyelnünk a dologra azonban akkor, ha a gyerek keze szinte folyamatosan a szájában van, ha körmei, ujjvégei már kisebesedtek, vagy, ha a körömrágáshoz más tünetek is társulnak, pl. gyakori fejfájás, hasfájás, alvási gondok, beilleszkedési nehézség.

A szigor, a büntetés-jutalmazás ilyen esetekben mit sem segít, inkább csak ront a helyzeten; a kicsit újabb, szorongáskeltő feladathelyzet elé állítja, miközben figyelmét folyamatosan a körömrágásra irányítja. Ha úgy érezzük, a dolog több mint múló rossz szokás, érdemes szakember segítségével utánajárni, mi okozhatja a gyermek szorongását!
 

No, ez nem nyugtatott meg... Azt tettem ide csupán, ami úgy érzem, érint minket. (A cikk egészét itt olvashatod) Lelkifúrom nincs azért, mert korábban nem tettem ellene semmit, mindenhol azt olvastam, hogy a szorongásos körömrágás 4 évesen kezdődik, tehát korábban tényleg nem kifejezett lelki oka volt, csak mint a cumi, vagy az ujjszopás, meg szerette, igaziból kis kapaszkodó volt neki. A szorongásos körömrágás pedig a belső feszültségek külvilágnak megmutatása, és most átcsaptunk ide. Hát, nem örülök. Annak sem, hogy most már tudom, hogy igen, a tesó, az ovi, és a rákényszerített elszakadás az oka. Hiszen ő mindig nagyon anyás volt, nagyon nehéz neki az újdonságokat feldolgozni, még ha kívülről felszabadult, barátkozós kislánynak látszik is, az esti beszélgetésekben, a játékaiban mindig kijönnek a kis félelmei, fél attól, hogy mit szólnak hozzá a többiek, hogy fogadják, kis megfelelni akaró kislány. 

Ami mondjuk pl. a viselkedésén velem szemben nem látszik, mert folyamatos határfeszegetés van, és semmibevevése annak, amit én mondok. Pl. tegnap eltettem egy párnát magam mellé, mert miközben szoptattam, dobált vele, ami nem lett volna baj, de többször fejbe dobta Misit, direkt, és mondtam, hogy csak akkor lehet, ha  fejére vigyáz, a lábát el lehet találni. Hát, nem vigyázott. Én meg elvettem. És addig ügyeskedett, míg hátulról kilopta, mikor lankadt a figyelem, és nevetve hozta, hogy látod, vissza tudtam szerezni! (mentségére legyen szólva, visszatette, mikor szembesítettem vele, hogy nem az ügyességét akartam próbára tenni, hanem elvettem, mert nem tartotta be a szabályokat... Gondolom azért is, mert én sem kiabálva szóltam rá, mint tettem volna még terhesen, hanem teljesen emberi hangon :) )

Elég sokat ront a helyzeten az akcióterv készítésében - arra vonatkozólag, hogy most ezt hogyan kezeljük - az utolsó bekezdés, amit fent idéztem. Ugyanis így is állandóan kétségek között vagyok, hogy nem vagyok-e túl szigorú, közben gyűlölöm a zsarolásaimat - hogy nem kap édességet, nem csinálhatja ezt vagy azt -, a kilátásba helyezett és esetleg megkapott fenékrecsapásokat, kiabálást, és a többi számomra nem nevelési eszköznek nevezett eszközt, amit mostanában eszközként használok a nevelésre... Igyekszem azt sulykolni, hogy az idézet a körömrágásra vonatkozik, nem az egyéb nevelési "módszereimre", valószínű ez volt a cikk írójának a szándéka, viszont ha nem ez lett volna, szerintem akkor is igaza van. 

Node most nem erről akarok írni. Hanem hogy mi legyen. Első lépésként megpróbáltam megbeszélni Rékával, hogy én nem bánom, ha rágja a körmét, de most nagyon nagyon csúnyán lerágta, és most már veszélyes, mert esetleg egészen elfogy a körme, és sebes is lesz, és kicsit hadd nőjenek meg a körmöcskék. Néha képes kivenni a szájából a kezét, mikor emlékeztetem erre, néha látom, hogy a takaróba csavarva rágja a körmét, néha viszont elbújik. Azt hiszem, az lenne a legjobb megoldás, hogy emellett, hogy időről időre, ha látom, hogy lankad a figyelme, emlékeztetem, de nem túl gyakran, hogy ne ez legyen a legfontosabb dolog az életében, és elkerüljük az utolsó bekezdés buktatóit,  a megfelelni vágyás feladatszerűségét. A másik, hogy figyelmeztetés helyett olyan dolgot csinálni vele, amihez kell a keze, így nem tudja rágni. Ez lesz a nehezebb. Már a folyamatos figyelés is nehéz lesz, elég könnyen lankad az enyém, és a két nagy már nagyon önjáró, én pedig hajlamos vagyok arra, hogy hagyjam őket, ha egy kis levegőhöz jutok ezáltal. Csináljanak bármit, engem már a konyha rendberakása is ki bír néha kapcsolni, ha folyamatosan csinálhatom, és nem szakítja meg két víz adás, két enni adás, 100 nemadoktöbbfinomságot, és 3 nehúzdmegamásikhaját, esetleg ajátékaddigjátékamígsenkinemsír. Harmadik dologként pedig lesz itthon mindig rágó, hogy az orális fixációját ki tudjuk elégíteni valamivel, ne kezdjen szájat rágni, vagy nyelvet a körme helyett...

Most, hogy jobban belegondolok, ez az odafigyelősdi és figyelemelterelés másra is jó lesz. A szorongás feloldására, és Réka "szeretettankjának" feltöltésére. Már ha nem csak a Misi meg az ovi az oka, hiszen az ovi megszűnik, Misi pedig lassan beépül a családba, így megszűnik, mint szorongásforrás. Réka szeretetnyelvének én a minőségi időt gondolom,  bár néha elgondolkozom, hogy a szolgálat, de néha az is eszembe jut, hogy mi van, ha a szolgálatkéréssel kikényszeríteni akarja csak az időt, amit ráfordítok... Talán visszakapom lassan a könyvemet ( Gyerekekre hangolva), és újraolvasva okosabb leszek. Ma megérkezik a Beszélj úgy...  is, nagy reményeim vannak abban is, némi erőtadást, és kiabáláscsökkentést várok tőle :)

Hát, remélem bejönnek a terveim, és leépítjük ezt a fránya körömrágást annyira,hogy legalább egy kis körme maradjon felnőttkorára, amire műkörmöt ragaszthat, hogy ne rágja a körmét :)

Megint gyűlt egy-két dolog, aminek szívesen szentelnék egy-egy posztot. Az egyik ez a bizonyos esti mizéria. Vagy inkább Esti Mizéria, hiszen annyira gyakori vendég nálunk, hogy nyugodtan adhatunk neki nevet... A Mizéria akár női név is lehet :)

Ez egy olyan kínnal altatás, ami Réka születése óta minden évben augusztusban jött, egy bő hónapig tartott, és utána elmúlt. Egészen tavalyig, amikoris július elején elkezdődött, és nem, nem, nem akar távozni tőlünk azóta. Vannak hetek, mikor kihagyjuk, aztán újult erővel tör elő. Mi is ez tulajdonképpen most?

Hát, leginkább az, hogy nem akarnak lefeküdni aludni, akármilyen fáradtak. A Suttogó szerint jönnek egymás után az Időrabló játszmák, amikről pontosan tudom, hogy időrabló játszmák, és nem is megyek bele, de így is jön a hiszti.

Hogy is néz ki az egész? Ott kezdődik, hogy fél7kor van a fürdés nálunk,  néha csúszik picit, és 7 lesz belőle. Ilyenkor veszek egy nagy levegőt, és alámerülök. Legalábbis így érzem. (Előtte van ugyan vacsi, de ez többnyire még nem olyan vészes) Innentől fogva az összes türelmemre, határozottságomra, és minden erőmre szükségem van egészen háromnegyed9-9ig. (ezekből ilyenkorra már az összes is elég kevés egyébként) Nekem ez a legnehezebb része a napnak, annak ellenére, hogy 90%-ban ketten vagyunk rá. Legalábbis egy részére. Felmerülhet, hogy vajon miért is nem kezdjük az esti szertartást később. Hát, azért, mert akkor később van vége. Ha fél8kor fürdünk, 10 mire alszanak. A játszmákat le kell játszani, ha a kedvük olyan. Ha nem, akkor persze, működne, de ezt előre sosem lehet tudni. 

Fürdéskor MINDIG kilocsolják a vizet. De annyira, hogy ott állsz, fogja a poharat, megmeríti, kiborítja a padlóra. Az orrod előtt. Múltkor, mikor Gergő megkérdezte Rékától, miután az orra előtt csinálta ezt, hogy ez meg mi volt, RÉka erre azt felelte, hogy a Nándi... Ha 213-szer szóltál is már érte, akkor is ugrálnak a vízbe a sarokkád kiülőjéről, ha egyszer ezt találták ki. Nagyon szeretnek fürdeni, ezért elég nehezen jött az, hogy akkor vége a fürdésnek, de most már ez van. Mióta bekeményítettem, akire kétszer rászóltam, harmadikra kijön, akármennyi is telt el a két szólás között. Akkor is, ha egy perce van bent, akkor is, ha végigüvölti az estét. A másik fürdés-rosszalkodás az iszunk a vízből. A minap azon gondolkoztam, hogy születésüktől fogva vajon hányszor hallották, hogy nem iszunk a fürdővízből. HIába mondom, hogy koszos, hogy a Nándi rendszeresen belepisil, hogy beteg lesz. Kapnak rendes vizet, ha kérnek, egészen addig, míg nem az van, hogy egy korty, vagy annyi sem, és a jéghideg maradékot a másik arcába löttyintjük...

Utána jön a törölközés, és a meztelenül rohangálás. Egy hete Nándi lecsúszott a hátával a felnőtt szobába vezető 2 lépcsőfok élén, még mindig lila a háta, így azóta legalább a vizes lábbal felnőttszobában szaladgálás megszűnt, mindketten tanultak belőle, maradnak a szőnyeges placcon. Merthogy van, hogy kimásznak a kádból, és rohangálnak, hogy ők befejezték, miközben a szülő egy fél percre kiment a fürdőből. Most, hogy meleg lett, már sokkal jobb ez a része. Egyrészt nyugodtan szaladgálhatnak meztelenül, amit nagyon szeretnek - visítozzák közben, hogy meztelen gólya, kiszakadt a pólya! - másrészt sokkal kevesebb ruhadarabot kell rájuk varázsolni, és Nándi ekcémája is sokkal szebb, nem kell annyi és többféle krémmel kenegetni. Az öltözésnél mindig, minden nap eszembe jut az a "készüljük az apaságra" című kis írás, amit még Rékát várva olvastam a Kismama újságban, és azóta új értelmet nyert. Miszerint úgy gyakorolhatunk megfelelően a gyermek öltöztetésére, hogy 1. Tuszkoljunk bele egy polipot egy hálós szatyorba, hogy egy karja se lógjon ki. 2. Tegyünk egy pontyot a mosógépre, kapcsoljuk be a centrifugát, majd öltöztessük fel. Azt hiszem, ennél gyengébb edzés tényleg nem alkalmas az én gyerekeim felöltöztetésére. De mivel meleg van, most egy bugyi egy póló elég, Nándi még egy pizsinacit is kap. És mióta nincs pelus, ez is könnyebb. 

Misi velük egyidőben fürdik, őt most én öltöztetem, szoptatom, míg apa megküzd a nagyokkal, én, mint edző, a pálya széléről, vagyis a fotelomból osztogatom a válaszokat, és a kéretlen jótanácsokat, valamint a távfegyelmezést is gyakorolom, általában kevés sikerrel, apa, mint kinyújtott karom működik sikertelenség esetén :) Néha, mikor látszik rajta is az ideg, felajánlom neki, hogy szívesen cserélek vele, elláthatja Misit, de csak csúnyán néz rám tőle. Az a baj, Misi nem egy nyugodt gyerek, így foglalkozni kell vele, de ha kicsit elvan egyedül, gyorsan besegítek egy bugyi, póló, vagy törölközés erejéig, amire futja :)

Most jön a mese, ami már mutatja, hogy a Mizéria vendégségben van-e nálunk, vagy nincs. Már hogy egyrészt összevesznek-e rajta, hogy miket meséljek, meghallgatják-e, vagy egymást ölik közben. Elvileg minden gyereknek van egy mese. Tehát összesen most már három. Nándinak Petikés (Bartos Erika Anna, Peti és Gergő sorozatából) Rékának már valami nagyos mese. A mindennaprából. Ezt korábban nagyon betartottam, de mostanában van, hogy 4-5öt is mesélek, ha nem túl hosszú, valahogy ezt a játszmát legyűrtem már, hogy naaaa,csakmégyegyetmégegyet, így lazultam. Igaziból szeretek nekik mesélni, csak azt nem szeretem, hogy nem is figyelnek, csak felhasználják arra, hogy húzzák az időt. Mert közben kitűnően össze lehet balhézni azon, hogy pl. ki hol ül, hozzáér-e a másikhoz, kirángatni a könyvet a kezemből, hogy ne meséljek a Rékának/Nándinak, csak neki, mindeközben vagy szoptatom Misit, vagy fel kell ugrálni hozzá, hogy visszadugdossam a cumit, és viszonylagos csendben kell őket tartani, hogy legalább ne visítsanak... Mese közben kapják az esti kakaót, ami Nándinak tej, Rékának kakaó, de ha olyan napjuk van, jön itt is a túl hideg, túl meleg, túl édes, túl nem édes, öreg, állott...Réka azt képes kiérezni a kakaójából, ha leszopogatott kávés kanállal volt megkeverve!!!!! és persze visszaküldi a főpincérrel... Ja, és persze a NEMEZTKÉRTEMVOLNAAAAAA! inkább szörpöt, teát, stb. Persze néhány ilyen eset után már előre kérdezi az ember, hogy mit kértek lefekvéshez, de eddig el kell jutni. Aztán mikor végre megint állandó a kívánság, és elmarad a kérdés, megint jön az új vágy...

Na, végre kivégeztük a meséket, túléltük, ilyenkor kb 8 óra van már, ha nagyon jók voltak, vagy mi apával nagyon határozottak, fél8 - és jön a villanyoltás, előtte pisi. Imádkozunk, és énekelek nekik. Na, itt ugye jön megint, hogy én ezt nem imádkozom, inkább azt, ma nincs kedvem, ezzel nem foglalkozom, nem akarom, hogy kötelesség legyen az ima, azért én helyettük is, néha be is kapcsolódnak. Utána a veszekedés megint, hogy mit énekeljek. Mert a Nándi utálja az erdő erdőt, a Réka utálja a megyakocsit, és visítva mondja közben a másik, aki éppen nem akarja, hogy eeeeztnnnneeee!!! amitől én teljesen abbahagyom az éneklést, hogy ha veszekednek rajta, akkor egyiknek sem. Egyékbént lehet kívánság, de felváltva. Most már nagyjából be vannak idomítva, hogy ha nem hallgatják az éneket, akkor nincs. Addig énekelek, meg mesélek fejből, amíg ez nem konfliktus forrás, meg nem bohóckodnak. Talán elfáradnak bele, vagy nem tudom, de szinte mindig az lesz. Aztán: vihetnek az ágyba magukkal valami játékot, aludni. A cicájukat, Nándi kisautót szokott vagy éppen valami aktuálist. Na, ezen is jól össze lehet kapni. Hogy cseréljenek, vagy ne, vagy add oda, vagy másikat akartam. Ilyenkor ezt is elveszem 3 szólás után. Akkor elkezdenek bohóckodni, kimászkálni az ágyból, vagy egymáshoz átdobálni valamit, átnyúlkálni, én már ilyenkor kiabálok általában, hogy elég legyen - mióta Misi van, azóta nem, csak fenyegetőzök, pl. nincs másnap semmi finomság, fagyi, vagy esetleg otthagyom őket, de ha felbohóckodják, akkor viszont zeng a ház tőlem... Néha fenékrecsapás is van most már ilyenkor. Mikor már azt hiszem, hogy megnyugodtak, jön, hogy pisilni kell, sőt, kakilni kell!  Ha az egyiknek, a másiknak is. És gyorsan össze is vesznek a bilin meg a vécén, hogy ki az első, és ki hol. Egy pisilést szoktam engedni, utána pisiljen be, nem érdekel, általában kilátásba helyezem, hogy azért akkor elverem a fenekét, ha bepisil... Aztán jön a szomjas vagyok, éhes vagyok próbálkozás, ezeknek már rég nem dőlök be. Van vacsoraidő, és most ittak kakaót. Reggelig sem éhenhalni, sem kiszáradni nem fog. Néha fut még a de a nemtudommilyenjátékot ottfelejtettem a nemtudomhol! vagy a leesettagyürögetőmnemtudomfelvenniiiiii! És az új kedvenc az apának jóéjszakát puszi, szeretgetés és simogatás. Ez kizárólag lefekvés után jó, hiába volt mese előtt, vagy után, amikor apa lement... Ja, és a ringass. A székben ülve ölbevenni őket, és ringatni. Ebből egyet most már beépítettem az imádság után, ugyanide a szeretgessmegéspuszitisakarokadni-t. Ennek a legnehezebb ellenállni, de párszor belementem, és kiderült, hogy ez is csak játszma, nem a szeretgetésre van szükség, hanem csak az időhúzást szolgálja. Azért nagyon tudja Réka, hogy lehet hatni az anyaszívre, mert ez az ő eszköze. Nándinak még lehet hinni :) Hú, az örök kedvencet majdnem elfelejtettem. Az alhatok-e a felnőttszobábant!!! És nekem nem kell ugye elhinni, elmegy a lépcsőhöz, és leüvölt, hogy apa! alhatunk a felnőttszobában? és jön az alkudozás, hogy de akkor csak ott elalszunk, aztán áthozol, meg a jók leszünk, meg a többi. Szerencsére a következetességtől most már ez is lejáróban van. 

Ha jók, és megdicsérem őket, akkor az a baj, rögtön elszabadul a pokol. Ezt egyébként nem értem, miért van. Most már nem dicsérek, csak másnap.

És persze az a legviccesebb, hogy általában ahogy sikerül az össze buktatón túl lenni, pár percen belül el is alszanak. Legkésőbb 9kor csend van, és alvás. Ha Réka nem aludt délben, akkor is képes eddig kihúzni, ha olyan napja van. És van, hogy jó napja van, és fél9kor már szunya van, úgy, hogy 8-tól csendben fekszik, esetleg beszélgetünk halkan. Ezeket a beszélgetéseket nagyon szeretem, mikor nem időhúzásból van, hanem tényleg beszélgetés. (Elég könnyű megkülönböztetni, mert az időhúzósban gyakran benne van, hogy nem akarok aludni, és valami alkudozás is :D) 

Egyébként Réka egy ideig nem aludt délben, és most visszaszokott rá, mert megint szüksége van a déli pihire. Mondjuk ez nekem jó, mert nekem is jól jön nagyon a déli nyugi, néha nekem is sikerül aludni. Ha megúsznánk az Esti Mizériát, és 8-ra alvás lenne, lehet, viszonylag könnyen beáldoznám egyébként, de ez nem törvényszerű, ahogy kiderült, ráadásul Réka is nyűgös egész délután, ha nem alszik. 

Nehezítettem is magamnak a dolgon, mert elkezdtem kötelezővé tenni a pakolást is, igenis vegyenek részt benne, Rékának a playmobiljait, Nándinak az autóit kötelező elpakolni, azzal a fenyegetéssel, hogy ami elölmarad, bizony megy a kukába.

És hogy hogy lesz ez jobb vagy könnyebb? Most éppen azt találtam ki, hogy villanyoltás után megmondom, hogy itt a lehetőség az utolsó kívánságokra. Ez után semmit nem lehet kérni, sehova nem lehet menni, most lehet menni pisilni, apát szeretgetni, játékot ágyba vinni. Egyenlőre nem működött maradéktalanul, de talán idővel jobb lesz, ha következetesen betartom. A remény hal meg utoljára. Csak nem így mennek érettségizni...

Úgy néz ki, elérkeztem teljesítőképességem és anyai tartalékaim végső határához.

Tegnap hajnalban (4kor) mikor Misi sírt, kimásztam az ágyból, kicsit fura volt, felálltam, elindultam, majd jól el is vágódtam, úgy szédültem. Eltámolyogtam valahogy Misiért, szerencsére akkor már Réka a mi szobánkban volt, így az ágyán fekve megszoptattam, és mikor újra sírni kezdett, és továbbra sem tudtam felállni, négykézláb visszamásztam, és felkeltettem szegény Gergőt, hogy övé a pálya. Ez az állapot eltartott olyan 9-ig, akkor már ha kapaszkodva is, de legalább fel tudtam állni, bár a gyereket azért nem cipelgettem volna jó érzéssel. Szegény apa vitte az egész reggeli balhét Misi üvöltésével és a nagyok kívánságlistájával együtt... Persze a dolgozót kihagyta, betelefonált, kivett egy nap szabit. Aztán már igyekeztem kicsit beszállni. Délre már csak feszített a fejem, és ha nagyon belelendültem, és sokat ugráltam, akkor szédültem meg, estére meg a fáradtságtól eltekintve a régi voltam.

Nem is biztos, hogy a fáradtságtól volt egyébként, kettős frontnál szokott hasonló lenni, (nem ilyen durva) de tegnap pont semmilyen front nem volt :) Mindenesetre mikor Gergő elment Misi úgy hasfájás gyógyszeréért, hozattam vele elevitet, hogy kicsit aktívabban támogassam a szervezetemet, elvégre szoptatok, zöldséget, gyümölcsöt viszont gyakorlatilag nem eszem, hiszen szinte mindentől fáj Misi hasa. Husi, krumpli, rizs és parízeres kenyér gyakorlatilag, amit büntetés nélkül ehetek - büntetés Misinek, és persze nekem, aki próbálok segíteni rajta. A tejtermékekre is nagyon oda kell figyelnem, de azért néha eszem egy kis joghurtos müzlit, kefirt, kevés sajtot, vagy egy-egy korty tejet. MInt a zugivók a féldecit... Tojás semmi. És most, hogy ennyire nem jön össze az éjszakai alvás, elég sok csokit nyomok, gondolom a b vitamin miatt igényli a szervezetem. 

Remélem a tegnapi pihenéssel most fogom bírni megint legalább hétvégééig, a nagyok még a héten mennek oviba kétszer, utána vége ennek is. Elvileg minden hónapban két hetet nagymamázunk, és az elvileg segíteni fog, bár általában Óvárról fáradtabban szoktam hazajönni, mint ahogy megyünk, de talán most máshogy lesz.

Tegnap príma kis családi szombatunk kerekedett, nagyjából olyan, amilyen hétvégékre mindig is vágytam. Persze lelkiismeretfurdalásom volt, mert Gergőnek dolgozni kellett volna, és így este sikerült neki, de hát mikor legyünk együtt, ha ne ilyenkor. Ebből a munkából pénz megint nem lesz, jó, tanul vele, élvezi, de nem gondolom, hoyg érdemes beáldozni egy ilyen napot érte. Amiért a lelkifúr, az azért, mert tudom, hogy őt meg nyomasztja a nem elvégzett...

No, mindegy, a lényeg, hogy reggel baromira kiborultam, mert Nándi kelt 5kor, utána Misi fél6kor, Réka háromnegyed6kor, és mind lejöttek, és én meg  ugye megint a szokásos négy és fél óra alvásommal majdnem megőrültem a folyamatos "anyapisilnikell, anyakérekinnát, anyakaphatokfagyit, anyakaphatokmézescukrot, anyaéhesvagyok, misikemisikemisikedemisizniakarok, anyabántanándi/réka" -tól. Persze mindeközben Misi üvölt, mert ugye üvöltőideje van, neki sem segít, hogy még négy erőszakos mancsocska matatna rajta... Ilyenkor csak Misivel szoktam foglalkozni, próbálom visszaaltatni kendőbe, ellátni, ha nagyon felébred, akkor meg beszélgetek, játszok vele. Mindenesetre általában fél7-7 körül szoktak kelni mostanában a nagyok, és van egy jó óra, másfél, mikor csend van, Misi sem sír, és ezalatt én magamhoz szoktam térni szellemileg is, mert oké, hogy a lábaim visznek, a kezeim teszik a dolgukat, de max egyfélére tudok figyelni. Ehhez képest most fulljárat. Mindig az esték és a reggelek a legnehezebbek, ilyenkor kell mindenkinek minden egyszerre. Szóval csak azt bírtam hajtogatni, hogy túl korán keltetek, meg kell várni, míg Misit ellátom, túl korán keltetek, miértkellettilyenkorán felkelni... És persze a hangzavarra aztán felkelt Gergő is, akinek jobb lett volna, ha alhat még. De ettől megnyugodtam, mindig jó, ha mellettem áll, főleg ha rossz nekem. Bőgtem egy kicsit, aztán egyesítettük erőinket, és elláttuk a siserehadat. Nándi még tanyált is egy óriásit, elcsúszott, és elharapta a száját, persze, hiszen fáradt, de túlélte. Papírzsepivel leitattam a vért, hogy lássuk, máshol is van-e gond, úszott a szája a vérben. Ez nagyon tetszett neki, délután, mikor elesett, és a térdét horzsolta fel, ment rögtön a zsepiért, ült ide mellém, mondta, hogy anya, nézd, vérzik, és itatgatta fel, és nézegette :)

Szóval 7-re kész is voltak, Misit is le lehetett tenni, Gergő felvitte őket, és én is kaptam egy kis nyugalmat, össze is szedtem magam. Aztán lenyírtam a füvet bent, Gergő kint, addigra már 10 óra lett, összeszedtük a szomszéd kislányt, Dorkát, és mentünk a reptérre, mert repülőnap volt Dunakeszin. Tőlünk kb olyan bő egy km a reptér, de mi még ráhúztunk egy szűk km-t, így kb kettő séta után értünk oda a vitorlázórepülők gyülekező és felszálló helyére. Rengeteg vitorlázórepülő szokott lenni, főleg hétvégén, de néha hétköznap is. Messziről már gyakran láttuk,hogy szállnak fel, keringenek fent, láttunk olyant is, mikor repcsi húzta fel, és mikor integetett a szárnyával, elengedte, de ilyen közelről nagy élmény volt, igaziból nekünk is. Nándi nagyon boldog volt. Lenyűgözve nézte, ahogy fel és le szállnak a néhány személyes repcsik a közelben, kb 5m-ről figyelte, hogy húzzák fel a levegőbe a csörlővel indítottakat, és hogy szállnak le 20m-re tőlünk, és végre közelről is megfigyelhette az "utánfutós" repülőt is :) Rékának a kirándulás, a füben kekszeszegetés talán még nagyobb öröm volt. Misi békésen szuszogott a babakocsiban, a hepehupás földút jól elrázta, végigaludta a két és fél órát, amíg távol voltunk. kb háromnegyed órát voltunk ott, én le is égtem közben a karomon :)  Egyébként szép a reptérről a kilátás, gondolom fentről még szebb, nem csodálom, hogy népszerű...

Hazafelé várható volt, hogy nehezebb lesz az út, hiszen nagyon korán keltek,és hát a táv sem kicsi, így néha egyiket vagy a másikat fel kellett venni, de elég hősök voltak, Dorka meséket mondott, és végül különösebb nyafogás nélkül hazaértünk. Nándi lerogyott a hátsó ajtó előtt, míg apa körbement, és elölről kinyitotta, majd sírva követelte a nyumiját és kakaóját, gyürögetőjét, miután megkapta őket, kb 2 perc múlva aludt is. Réka már nehezebb eset volt -természetesen. Némi következményt kilátásba helyezve azonban kb 10 perc alatt ő is bevágta a szunyát. A következmény az volt, hogy nem lesz akkor este szalonnasütés, hiszen fáradt lesz.

A szalonnasütést azért találtuk ki, mert a második szomszéd kivágatta az óriás nyárfát a kertjük végében, mert berepesztette a  kerítésüket. És nem kell nekik a fa. Ott a hatalmas famennyiség kidöntve, rönkökre fűrészelve. A legvastagabbak kb egy m átmérőjűek, nagyon brutális. (Milyen jó lenne asztalnak, de elhozhatatlan, és lefűrészelni sem tudnánk róla korongot) Kértem tőle párat, hogy legyen min ülnünk a tűz körül, majd ha itthon lesz a férje, meghívjuk őket egy főzőcskére cserébe. Na, amíg aludtak a nagyok, ezeket pakoltuk talicskára, és hoztuk haza, és estefelé ki is próbáltuk. Persze nagyon élvezték, bár legjobban a Brútusz járt, szerintem többet evett mint a három gyerek összesen (Dorka is itt volt), de lehet, hogy mindannyiunknál... Megkapta ugyanis a tűzbe esett, földre hullott ésvalakirálépett, megégetett és egyéb falatokat, meg még azokat, amiket a jószívű csemetéink neki adtak jószántukból. Meg amiket kilopott a kezükből, felbátorodva a dőzsölésen...

Közben jókat játszottak, szaladgáltak, mondanom sem kell, hogy fürdésre a két kis füstöltsonka ismét hullára fárasztotta magát. És én is. Én jobban, tekintve, hogy délben sem aludtam. Annyira, hogy mikor fejből meséltem az "új ludasmatyit" (Ludas Matyi egy ferrarival megy, mikor már gazdag, mert híres lett, elüt egy csigát, egy diót, egy mandulát, egy kígyót, egy gyíkot és egy egyszarvút - ezt kell hosszan mesélni), akkor beszéd közben elaludtam... Ott is hagytam őket, és mentem fürdeni, mire végeztem, szunyáltak, aztán nem sokára én is. 

Dorkával egyébként a múltkori panaszáradatom óta javult a helyzet. Ugyanis másnap megint elkezdték az undokoskodást, akkor már sírva jött Réka, és akkor kiosztottam a nagylányokat,  mondtam Rékának, majd én játszom vele, bemegyek a bokor alá, de csak ha ezek az undok kis békák nem lesznek már itt, mert én nem akarok játszani velük, olyan irigyek. Na erre aztán elszégyellték magukat, és beengedték a kicsiket is, és később hallottam, hogy egyesével bocsánatot is kértek tőlük. Azóta múlt héten találkoztak egyszer, de nem nagyon, meg most, msot egész elviselhető volt. Dorka megosztotta még az uzsiját is Rékával, ami ugye Rékának nagyon fontos, mindig mindent meg akar kóstolni, amit más eszik... Sőt, az egyszem almáját is neki adta.

Elszúrtam egyébként, mert anyukámék épp akkor hívtak, mikor ez foglalkoztatott, és elmondtam. És utána azzal zaklattak, apu meg egyenesen ezért hívogatott, hogy küldjem el a fenébe a kiscsajt, meg ilyenek. És nagyon felidegesítettek, mert egyrészt jönnek azzal, hogy ők is elküldték az ilyen "barátainkat", másrészt viszont egyikünk sem tudta gyerekkorában megfelelően kezelni a pajtásait, sőt... Én meg azon agyaltam, hogy Réka nagyon szeret(ne) Dorkával játszani. Ha én most megtiltom neki, sosem tanulja meg, hogy hogy kell kezelni az ilyen helyzeteket, mert úgymond "kimentem" a konfliktusból. Ő persze rám fog haragudni emiatt, és az én "áldozatom" lesz, legalábbis így érzi majd. (én így éreztem annak idején, mikor anyukám kirúgta a "barátaimat", még ha 10 év múlva meg is értettem, hogy igaza volt) Hagyni sem hagyhatom annyiban a dolgot, hiszen akkor meg lehet, hogy egy idő után rájön Réka arra, hogy hogy is kell kezelni, de addig lehet, hogy sérül, de mindenesetre szenved, ha szenved, tehát a nagy "áldozata". Réka ráuszította Nándit Dorkára egyébként, mikor megbántódott, ott álltak a bokrok mellett, és Réka lökdöste befelé Nándit, hogy harapd meg! harapd meg! :D:D:D persze ilyent nem szabad csinálni, de akkor is vicces :) Talán ez a beolvasás, hogy nem játszok velük, kicsit adott némi irányt Rékának, talán nem azt, hogy anyát kell hívni, hanem talán azt, hogy hagyni kell a fenébe az ilyen pajtásokat. Közben én is sulykolom, hogy nem kell nagyokkal együtt játszani, hiszen azok másokat játszanak, és hogy a butáktól félre kell menni. Csak megokosodik majd előbb utóbb. Nem akarom kimenteni a konfliktusokból, ha nem muszáj. Nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy nem engedem vízbe. Inkább dobnék úszógumit, hogy megtanulja, hogy maradjon fenn. Aztán majd egyszer megtanul egyedül is úszni. Persze van olyan víz, amibe nem engedem bele semmiképpen, de azt hiszem, ez még nem ez a kategória...

Tegnap Gergő nagy felfedezést tett. Hogy miért is van az, hogy  Réka időről időre reggel kiborul az oviba menéstől, vagy bármi olyan dologtól, amikor mi nem vagyunk ott vele. Persze elsőre az jut az ember eszébe, hogy fél az ismeretlentől, és biztonságban érzi magát, ha ott van anya. Na de, mikor már 5 hónapja jár az oviba, ismeri az összes gyereket, óvónénit, szabályokat, mitől fél??? Hát, az ismeretlentől. Hiszen minden nap új és új ismeretlen van, valahogy el fog telni a nap, de nem pontosan ugyanúgy, mint az előző. Nekünk, felnőtteknek ugyanolyan, hiszen ugyanúgy játszik a gyerek, ugyanaz a napirend, kedden énekelnek, csütörtökön sétálnak, 9ig közös játék, kilenckor reggeli, utána udvar, kézmosás, ebéd, és megyek érte. Így látom én, a felnőttek, és a legtöbb gyerek. De Réka nem. 

Ez úgy derült ki, hogy tegnap csinin ment oviba. Felvehette végre a kedvenc nyári ruháját, a dédimamától kapott csillogós nyakláncot hozzá, és még a gyűrűjét is, amit a "nagy" papától kapott. Viszonylag simán elmentek apával reggel, és ahogy odaértek, elkezdte mondani, hogy apa, vigyél haza! Apa persze elkezdte mondani, hogy dehát felöltöztél szép ruhába, mutasd meg a többieknek, és így úgy amúgy, ami csak olaj volt a tűzre - félt, hogy mi lesz a reakció. Attól billent át végül, hogy egy csomó kislány pont nyári ruhában ment, és Gergő azokat hozta fel példának, hogy ők is kis hercegnők, olyan szép ruhában vannak, mint Réka. Ettől aztán azonnal megnyugodott, és már ment is játszani. Hát, én eléggé kész lettem, De legalább magyarázat van, ha eszköz nincs is hozzá, néha segíthet a tudás. Például kezdhetünk tudatosan készülni a júliusi egy-egy hétre, mikoris ott fognak maradni a mamáknál a nagyok. Mert eljött az ideje. Biztos, hogy jól fogják érezni magukat, biztos, hogy nehéz lesz nekik is, nekünk is, de azt hiszem, itt is inkább az elválással lesz a gond, a félelemmel, hogy hogy fog sikerülni. 

Olvastam még egy nagyon jót. Nézni szoktam időről időre egy fórumos barátné blogját, szavitriét. Ők is küszködtek mindenféle hisztikkel, és az egyik kommentben azt olvastam... inkább idézem:

"Én azt vettem észre, hogy sokszor "nem önmaguk" a gyerekeim. Rengeteg elfojtott vagy csak nem tudatosult problémámat, feszültségemet (ill. az apjukét) átveszik, és csak akkor kezdem érteni egy-egy abszurd viselkedés miértjét, amikor rájövök, melyikünk árnyékát "játsszák ki" éppen. Pl. anyukám és a férjem közt egy csomó - nagyon kezelni próbált, felnőtt számára észrevehetetlen - zsigeri feszültség van. A kisfiam ezeket tűpontosan érzi, és "kijátssza" anyám soha ki nem adott reakcióit, mikor hazajön tőle, és ő (a gyerek) van legnagyobb zavarban ettől a fura médium-szereptől. Sok ilyen van. Az én hisztijeimet, félelmeimet vagy azok továbbgörgetett gyerek-verzióit is sokszor felfedezem bennük..."

Ezt is nagyon elgondolkoztatónak tartom, bár nem ismerek fel egyet sem, és mostanában a lefekvéses játszmáktól eltekintve egészen jó napokat élünk - talán a sok ovinak köszönhetőleg - de figyelni fogom, mert nem tartom lehetetlennek. 

Tegnap arra mentem be az oviba, hogy valakit nagyon szidnak a konyhában. Az Erika néni. Ő egyébként amúgy is a poroszos iskolát követi, de folyamatos szapulás volt, vagy két percen keresztül. És hát, a szegény kis Nándi jött ki a konyhából  Mindenki panaszkodott rá. Azt hiszem, a csúcs az volt, mikor kijelentette, hogy ő nem kér több ebédet, és kiborította az asztalra a levest… Nem tudom, mitől lehetett. Biztos a front is, meg szerintem az is nagyban közrejátszott, hogy bár az összes óvónéni shortban és trikóban volt, az senkinek nem jutott eszébe, hogy a tréningnadrágot lecserélje rövidnacira… Réka önállóan ellátta magát, de Nándi nem az az emberke, akit érdekelnek az ilyen dolgok, de bizonyára befolyásolta a komfortérzetét, és közrejátszhatott abban, hogy gyakrabban húzott hajat. Tudom, hogy én is meg bírok őrülni a melegtől…
Ahogy kimentünk az ovi elé, azonnal bemászott a babakocsi bevásárlókosarába, ráfeküdt a gyürögetőjére, majd Réka gyűrögetőjét is megkapta, és mire hazaértünk, majdnem elaludt… alig tudtam kibányászni onnan. Egyébként ez hiba volt, nem kellett volna, alhatott volna ott is, lefeljebb rácsos lett volna a popója  Elég káoszos altatás lett belőle. Ki volt számolva, hogy mindenki alszik majd, beleértve engem is, ehhez képest Réka műsorba kezdett, amitől Nándi kizökkent, és mire Rékát legyűrtem, Nándi kezdett bele, felébresztette Misit, aki visszaaltathatatlan volt, tekintve, hogy egy óra eltelt. Pedig ilyenkor, délután néha 4 órát is le szokott nyomni, van, hogy csak enni kel fel, és szundizik tovább, ha kellően feltankolt délelőtt, akkor azt sem. Kipiheni a hajnali/délelőtti nyűglődést. Egyébként leggyakrabban az van, hogy végigszenvedi a délelőttöt, és mikor megyünk az oviba a nagyokért, ott megnyugszik, és kezdi a nyugis délutánját. Ma pl. úgy aludt el, hogy feküdt mellettem a hátán, és figyelte a mesét 
Az altatás egyébiránt tegnap óta nem a legjobb. Eddig mikor láttam, hogy ásítozik, meg már csukott szemmel sír, szépen hasra letettem, cumit a szájába, pelust odagyűrni, és általában nemsokára aludt - ha rossz napja volt, akkor ugye sehogy, tehát arról nem beszélünk, de jó esetben. Nos, most ez megszűnt, ha hasra leteszem, fejet fel, és bólogat, nézeget, cumi kiesik, messzire általában, néha vissza tudja applikálni, de ez a ritkább. Ott még nem tartok, hogy lenyomjam a fejét, remélem nem is jutok el arra a szintre. Tegnap délben folytatta a forgolódást is, akkor is megfordult 5-6szor, de látszik, hogy fárasztó neki még így tartani a fejecskéjét, meg szerintem feszesek még ott az izmai. Kár, hogy nem megyünk pénteken tornázni, megnézném a hatást…

közben megint másnap lett, és ezt nem publikáltam, megpróbálom folytatni. 

TEgnap nagyon rosszul voltam. Valami vírust kaptam el, Gergőn is átment a hét elején. Fájt a hasam nagyon, és még egy pohár víztől is olyan érzés volt, mintha kővé szorult volna össze a gyomrom, mozgástól szédültem, meg fájt a fejem. El is határoztam, hogy nem csinálok semmit. Ami mondjuk Misi nonstop abajgatását jelenti, hiszen ő délelőtt általában szenved, szerencsére a nagyok oviban voltak. De mégsem tudtam ezt megtenni, mert eszembe jutott, hogy elfelejtettük a gyerekeknek a vizesüvegeket elvinni az oviba. Misi épp elaludt, gondoltam, hogy egy fél órát azért fog talán aludni, áttoltam Mari nénihez, és én meg biciklivel elmentem. Hát, hiba volt. Mire odaértem, féltem, hogy elájulok, szédültem, és remegett meg zsibbadt a kezem. Hazafelé jó lassan mentem, de muszáj volt. Alig tudtam hazatolni Misit - aki persze felébredt, és bőgött, pedig 10 percet voltam távol - és elvergődni a kanapéig. Már vízért nem mertem felállni. Szoptattam, szoptattam, így csendben volt legalább, és egy fél óra alatt magamhoz tértem annyira, hogy felálljak legalább, aztán, ha nem ugráltam nagyon, egész jól elvoltam. Délben az összes gyerek aludt, csak én nem tudtam, mert fekve is fájt a hasam, legjobb ülve volt. Viszont jó képet csináltam róluk, ahogy alszanak. Nagyon jó hármojukat látni egy kupacon:

Aztán este lehetett látni, hogy tényleg nem csináltam semmit. A gyerekek délelőtt oviban voltak, délután aludtak, 3 után keltek fel, az idő nagy részét az udvaron töltötték, a nappali mégis így nézett ki fél7re, és a holmijaikat már felvittem nekik:

Nem vagyok rendes, sőt, rendetlen, de mindennek van határa. Szerencsére apának volt ereje este összerámolni, én nem tudtam volna. Még fel is porszívózott. Én meg reggel rendberaktam a gyerekszobát is nagyjából, egy zsák játékot tettem megint el, meg szétválogattam a játékokat, amik ömlesztve voltak már, és csak azokat hagytam elöl, amivel játszani is szoktak. Még így is sok. :) Már régóta terveztem ezt, de nem volt rá energiám, meg annyi időm egyben, amennyi a kivitelezéshez kell. De ma reggel végre megcsináltuk Misivel :) néha szundikált kicsit, néha nézegetett, volt az ölemben is. Jó volt.

 Már ezt is tudja  Misike :) Igaziból ma reggel csinálta először, hogy hosszasan így tartotta a fejecskéjét, és nem alulról nézett fel rám. Sőt, ahogy észrevett, hogy odahasaltam elé, hatalmasat vigyorgott rám! És vagy 5ször átfordult a hátára ebből a pózból, szerintem tudatos volt, de csak a póznak köszönhetően, önállóan nem tudná megcsinálni, ha nem pont így állnának a kezei. ÉÉÉÉs, fél6-kor kelt, így hosszú idő óta először sikerült összehozni éjjel a hat óra alvásomat, de most véééégre!!

Na, ezt sikerült összehoznia másfél óra alatt koszmennyiségben... Fél öt körül vettem le a pólóját alvás után, és ez a kép kb 6kor készült...

Apja fia. Ásni is csak ülve :D

Együtt fürdenek :) Mert azért azt nem merem, hogy egy vízbe tenni őket, az aztán koszmennyiség a javából, amit Misi megkapna... De így működik :) 

Hát, a gyerekeket elküldtem oviba. Felkeltek, bezengték a lakást, és azt mondtam, ezt nem bírom egész nap... És végülis nem piros a torka egyiknek sem, nem lázasak... Aljas módon mindketten kaptak fenistil cseppet, Réka köhögéscsillapítót, Nándi orrcseppet, hátha kihúzzák a napot, nem küldik haza őket. És végülis kint voltak az udvaron a reggelit meg az ebédet leszámítva, így annyira nem fertőznének amúgy sem... Én pedig egész délelőtt Misit abajgattam. Nem volt jó napja. Gyakorlatilag végigüvöltötte a délelőttöt is, kb 10 perces alvásokkal megszakítva. Néha letettem, hogy mossak, mert a nyári ruháit elő kellett szedni. 11-től aludt egy 40 percet, azalatt tudtam enni, meg megsütni a maradék rántotthusikat, hogy legyen vacsi. Akkor is végig ébrenvolt, míg hazajöttünk a gyerekekkel, érdekes, hogy az oviban már nem bőgött egyátalán, talán a 12 a határ, onnantól van vége a nyűgnek. Hazajöttünk, lefekvés, ami nem volt rövid, de akkor sem sírt, viszonylag simán elaludt 2 felé, vele én is. 4kor keltettek a nagyok a veszekedésükkel meg a rugdosásukkal. Azt hiszem aludtam volna ájultan még egy pár napig...  Talán Misi is... így viszont felkelt, evett, kicsit fent volt, nézegetett is, de nem óbégatott okkal ok nélkül, és most megint alszik. Láttam, hogy már csukott szemmel reklamál, betettem hasra a babakocsiba pár korty cici után, és szépen elaltatta magát. Ez szokott működni, ha normálisan funkcionál a gyerek. A nagyok a szomszédot kínozzák Gergő szavajárása szerint. Én meg élvezem a csendet és nyugalmat. Rám is fér. Persze közben egész nap mosok, teregetek, és szedem be a ruhákat, mert a napi egy mosás megint kevésnek bizonyult, főleg, hogy egyet kihagytam hétvégén, meg persze Misi új ruhatára.

Gyürögetős lesz egyébként a Misi is, már most látszik, de neki a pelus az igazi. Mindkét kezével marokra fogja, ahogy hasra leteszem, attól megnyugszik, főleg, ha oda is gyűrök egy nagyobb darabot a cumi meg a keze közé, és az arcocskájához is hozzáér. Erre figyelek már mindig, szokja csak meg! Meg nagyon nagyot változott, nagyon kis határozott és élénk lett, nem is tűnődik annyit, érdeklődve és csodálkozva néz bele a világba inkább. Nem lesz bamba :) Most kéne képet tennem, de nincs. Mert az utóbbi napokban főleg csak sírt, mire a géppel odaért volna az ember, már megint ökölbe szorult arccal óbégatott

Ja! és hír! Cimbi -a macskánk ugye- lerakta valahova a kiscicáit. Éjfél körül jött, és nyávogott az erkélyajtónál. Én meg jól elkergettem, dühösen, hogy nem elég, hogy három gyerek ébreszt, még ez is! Utána jutott csak eszembe, hogy lehet, hogy eljött az ideje szegénynek. Csináltunk neki cicakosarat, ki is béleltük régi ruhákkal, már hetekkel ezelőtt, és felkelhettem volna, berakhattam volna a garázsba, de nem jutott eszembe, annál meg fáradtabb voltam, hogy nekilássak utánamenni, hogy hol lehet a macsesz, meg ciccegni utána éjjel a kertben. Majd megoldja. Megoldotta, de van egy kis lelkifurim, hogy lehettem volna érzékenyebb a problémájára, mint anyuka... Egész nap nem volt itthon, kb egy órája jött haza enni és inni relatíve lapos hassal. Remélem kevés cicája lett, és azok is kandúrkák...

Hát, ez egy nemírós hétvége volt. Tegnap és tegnapelőtt hajnalban ugye fogadalmam szerint nem erőltettem, hogy ágyban aludjunk, és szoptatgatom közben, hanem lejöttem, és kendőbe kötöttem. És nem netezgettem, ahogy szoktam, hanem pakoltam, meg főztem, ilyenek. Mivel az alvás négy és fél óra volt, így eléggé taccsra tettem magam. Ráadásul le sem tudtam dőlni délben a gyerekekkel, mert kellett csinálni a rántotthusikat, és 3-kor meg mentem a templomba megbeszélésre. Indítanak karitász csoportot, annak volt az első találkozója. Remélem hatékonyabb lesz a Júdea Népe Frontnál... Vagy a Nemzetinél. Már nem is tudom, meg kéne nézni újra :D

Elég mászkálós hétvége volt előzmények szerint, megspékelve az én hülyeségemmel és egy fronttal.

Szombaton Auchan meg Dunakeszi volt a program, el is ment vele a komplett délelőtt. Aztán Délben a mekiben kajáltunk, kaptunk csomó kupont, meg Gergőnek nagyon sok kajajegye maradt, mert sokszor főztem olyant, amit tudott vinni ebédre, meg ugye áprilisban itthon volt két hetet. Úgyhogy kirúgtunk a hámból. Réka és Nándi viszont a csibefalatokat és a sültkrumplit valami miatt nem a majonézbe, hanem a vaníliafagyiba mártogatták... Nekem a gyomrom forgott, a környékünkön ülők meg sugdolóztak, és vigyorogtak. Az egész menüt így ették meg. Hogy hogy került a vaníliafagyi az asztalra? Hát, ők desszerttel akartak kezdeni...

Mire a mekiből hazaértünk, bizony már senkinek nem volt kedve aludni a szülőkön kívül. Misi folytatta a szenvedéseit, gyerekek játszottak, Apa, a Hős, lesarlózta az utcán az árokban a füvet. Sebaj, majd este hamar elalszanak. Úgy is lett.  Késő délután néztük az Ászok ászát, szülői engedéllyel a gyerekek is - ez mindig nagy dolog, ha tv-t nézhetnek :) . Na, 6kor Nándi lehetetlen pózban el is aludt. Ennak az lett a következménye, hogy 10kor felébredt, és fenn is volt 11-ig... Először csak sírt, hogy üljek a székembe, aztán odakéredzkedett, és mint egy kis béka, kiterült rajtam, úgy nyumizott. Elvoltunk egy negyed órát, letettem, aztán sajnos 5 perc múlva felkelt...

Egyébként szombaton nekem teljesen lefogyott a tejem, szinte semmi sem volt, estefelé már félóránként lógott cicin Misi, szerencsére ettől ugyanúgy kelt negyed2kor, nem előbb, így jutott egy kis alvás, az már az én hülyeségem volt, hogy belementem a filmnézésbe. De olyan jó néha valamit csinálni apával, nem csak anyának lenni folyton. Szükségem van rá. Vasárnap megint hajnali kelés, főzés, pakolás, templom Misivel, aki fél órát is csak nyöszörögve tudott aludni, a kendőben is, de a kendőben is üvöltött nagyokat. Amíg nem voltam itthon, Réka és Nándi megpróbáltak öngyilkosok lenni, de nem sikerült nekik. Aztán egymást próbálták megölni apa biztatására, aki megunta a sok árulkodást, és mondta Rékának, mikor 100adszor ment oda, hogy a Nándi bántja, hogy védje meg magát, ő az erősebb. Na, ebből nagy BÉKÉS birkózás lett, senki sem sírt, és a sérelmek is elfelejtődtek. Én ezt soha nem mondtam volna, de lehet, hogy működik?!

Mire hazaértem, ebéd, fekvés a nagyoknak, Misi ugye nem. Gergő is lefeküdt a fejfájásával, nekem maradt a síró Misi, meg a bepanírozandó 4 kiló hús, amiből annyit sikerült, hogy legyen mit enni ebédre, mert addig csak levest sikerült. A maradékot lefagyasztani vettem, hogy rosszabb napokon - mint a mostaniak is - csak elő kelljen venni a hűtőből.  Aztán templom, 4 helyett 5kor haza, befejezni a panírt, Nándi segített, nagyon ügyes volt! Eltekintve talán attól, hogy kanállal ette a lisztet... ugyanis ő lisztezett!

Aztán végre vége lett a napnak, és alvás, ami sajnos megint nem sikerült a várakozásoknak megfelelően, így kb négy és fél óra alvás után virrasztok itt már megint, és már fekve is szédültem a fáradtságtól, így ülve is, felállva meg egész bizonytalan vagyok. És Misi megint bőg a kendőben is. Szuper nap lesz. Gergő dolgozni megy, Réka nagyon be van rekedve, Nándi pedig taknyos. Nem tudom, hogy vigyem el őket így oviba, ráadásul ma lenne a 3. időpontom a 6 hetes kontrollra. Kicsit úgy vagyok vele, hogy viszem, aztán majd hazaküldik, ha bajuk van, úgyis onnan hozták, elegem van, hogy mások hurutos köhögéssel bent lehetnek, minket meg egy kis orrfolyással hazaküldenek. Nagyon szükségem lenne egy kis alvásra. Sebaj, júniustól nem mennek, megyünk majd nagyszülőzni. Már alig várja mindenki. Hiányoznak nagyon a gyerekeknek. Majdnem minden nap mondják, hogy most azonnal induljunk, pakoljunk. Hol az én szüleimet emlegetik, hol Gergőéit...

Szóval megyünk majd, megyünk!! Már ha megérjük...