A Fórumon felvetette Zsuzsi a gyerekek félelmeit. És mivel amúgy is fontolgattam egy ilyen poszt megírását, gondoltam, miért is ne vegyem előre, úgyis oda is csak azt írnám le, ami nálunk van. Ugyanis nálunk komoly félelmek vannak. Én nem igazán tudom komolyan venni őket, de ők borzasztóan.
Rékánál még egész pici korában kezdődött, voltak az éjszakai ébreszthetetlen visításai, elég ijesztő volt, ezek időről időre elő-előjöttek talán másfél-két éves koráig. Nándi születése után már nem emlékszem, hogy lett volna, max 1-1. Aztán volt egy éves kora körül egy olyan időszak, mikor nem tudtam rájönni, mi a baja, és rájöttünk nagy nehezen, hogy a sötétben fél, és égő villanynál aludt egy-két hétig, aztán észrevétlenül kikopott ez is, és újra sötét lehetett a hálóban (egy szobában aludtunk, csak mi a galérián, nem volt túl kellemes :) ) Aztán nagy szünet, és valamikor tavaly nyáron kezdődtek újra. Talán a pókkal.
A pók egyik első szava volt Rékának, az ő verziójaban pkó volt ugyan, de szerette őket, meg akarta fogni néha, hagytuk is, engem még nem csípett meg pók, talán ezért. Nézte ahogy igyekeznek, örültem, hogy nem fél tőlük. És egyszerre csak mégis. Nem volt csípés, nem volt mese, nem volt semmi, egycsapásra előjött a genetika - az apja és a nagybátyja is betegesen irtózik a pókoktól. Fogdossa a meztelencsigát, a hangyát, az óriási 5 centis bogarakat, de a póktól fél... Sikítozva menekül, ha csak pókhálót lát, nem mer a 2m-es körzetben sem tartózkodni, szélsőséges esetben egy helyiségben sem. Ez azért nehézkes, mert mi itt a földek mellett lakunk, és ha lepókhálózok, másnap nagyjából ugyanúgy néznek ki a sarkok. Egy éjszaka alatt beszövik a babakocsit...
Aztán jöttek a koboldok. A hercegnő és a kobold c. mesétől jött. Nem olyan félelem, mint a pókoktól, és le is játszottuk, hogy rálépünk a lábukra (ez fáj nekik egyedül), és énekelünk nekik. Azért szívszorító volt, mikor egyik reggel egy friss vakondtúrás felett állt a mi akkor három és fél éves lánykánk, és énekelt... (ugyanis ezek a koboldok a föld alatt laknak) De nem elmenekült mert látni akarta. Ha énekelt, biztonságban érezte magát, fegyver volt a kezében.
Nem fél a sárkányos meséktől, szereti az izgalmat, a félelmeteset, bár elsőre nagyon meg tud ijedni. És egészen meglepő dolgoktól. Pl egy villámlástól vagy mennydörgéstől a mesében, amit a való életben észre sem vesz. Ezért nem visszük el moziba sem, nem tudni, mitől borul ki. De az a fajta kislány, aki a szeme előtt tartja a kezét, és kukucskál ki a résen, annyira tudni akarja, hogy is lesz, és annyira tudni akarja, hogy jó lesz a vége. Ha lelőjük a poént, általában megnyugszik annyira, hogy nézni akarja, vagy tovább hallgani, ne sírjon. Az a baj, hogy ha abbahagyjuk a mesét (mert az olvasott mesétől is tud félni) vagy kikapcsoljuk, akkor meg fél, mert nem biztos a pozitív végkifejletben, és utána azért zokog, hogy nézzük, szóval nagyon ellentmondásos neki, és még ezt is fel kell dolgoznia. Most már nagyjából tudjuk, hogy ez most ismeretlentől való félelem, vagy valódi, és tudjuk, hogy erőszakkal is abba kell hagyni, hiába könyörög, vagy érdemesebb ölbe venni és elmagyarázni, hogy lesz, megbeszélni, hogy mi miért is van.
Aztán egyszer csak jöttek a szörnyek. Nem tudom honnan, jöttek. Annyira itt élnek velünk, anélkül, hogy bármikor szó lett volna róluk, hogy nem mennek fel egyedül az emeletre, csak felnőttel. Mert persze Nándi is meg van fertőzve de durván. Kezdődött neki is a pókkal, majd a szörnyekkel, és most - szerintem RÉka mondhatott neki valamit - a légytől. Ez a legnagyobb félelem, amit a gyerekeinknél tapasztaltam. Komoly hisztériás rohamot kap, ha egy légy zümmög a szobában, és ő egyedül van. Valódi, szorongó rémület visítozással és kétségbeesett zokogással egybekötve, amit soha más szituban még nem tapsztaltam Nándinál. Mozdulni nem mer. Az a Nándi, aki a merészség élő szobra egyébként. A póktól levágja azt a műsort, amit Réka, de a légy az igazi ellenség. Van, hogy nem veszi észre, ha van másra figyelnivalója, de pl. lefekvésnél nagyon kell figyelni, hogy ne legyen légy. A legyek és szúnyogok ellen szívesen kampányolok a pókok érdekében, remélem így legalább az egyikkel megbarátkoznak majd.
Szóval a szörnyek beköltöztek az emeletre, különösen a gyerekszobába. Az ágy alját ahhoz, hogy éjszaka át tudjon jönni, el kell torlaszolni azon a részen, ahol Réka le szokott járni, mert különben "kinyúl egy karmos kéz". Gondolom ugyanez a karmos kéz nyúl ki az ágy és a fal között, ha túl nagy a lyuk. Egyébként nem hozza szóba "őket". Szóval mikor van valami szitu, hogy nem akar felmenni valamiért, valaki kísérje fel, elég sokáig tart, mire megemlíti a szörnyeket, mintha beszélni sem akarna róluk, és addigra már általában elég kétségbeesetten szokott sírni, hogy dehát ott vannak. Először jön a nem akar, aztán a pók, és a legvégén a szörnyek. Úgyhogy jelenleg ott tartunk, kb egy háromnegyed éve, hogy bizony hiába a 30nm-es hatalmas gyerekszoba mindenféle gyerekparadicsomba illő játékkal, én ettől nem nyerek semmi szabadidőt, amikor főzhetnék, vagy dolgozhatnék valamit, mert ott kell lenni, ha ott akarnak játszani, és ha szem előtt vagyok, nyaggatnak. Tavaly nyáron egyedül játszottak fent, de akkor meg mindig aggódtam, mert Nándi még csak másfél éves volt, és nagyon vakmerő.
Úgy gondolom mindenki érdekében ki kellene küszöbölni ezeket a félelmeket. Az nekem nem jöhet szóba, hogy kinevetem, és lelegyintem. Azt gondolom tényleg fél, és mint ilyen érzelmét el kell fogadni, még ha nem is hiszem el a szörnyeket, vagy nem tartom elfogadhatónak a pókok kiirtását, és az azoktól való félelmet ilyen szinten (bottal, seprűvel sem hajlandóak a pókhálóhoz érni). Az tartom max. elfogadhatónak, hogy én nem látok szörnyet sehol sem, de ha ragaszkodik hozzá, 100-adszor is megnézem.
Próbálkoztunk ilyennel, hogy elvarázsoljuk a szörnyeket, ez működött, ha együtt vagyunk ott. Most már nyilvánosan nem mutatkoznak, meghúzódnak az ágy alatt, de azért fenn kell lennünk. Most ebben a percben eszembe jutott, hogy fogok beszerezni, vagy csinálni egy-egy varázspálcát külön erre a célra mind a kettő gyereknek. Meselényekkel mese-eszközökkel kell megküzdeni, nem? Hátha hatásosabb lesz. Most már láttak olyan mesét, amiben van varázspálca, hátha használni fog. Azt hiszem előtte kell mesélnem még olyanokat, amiben van varázspálca és a gonoszokat el lehet varázsolni vele, hogy elkezdjenek vágyni valami ilyesmire... Ha mesélek, ők is megnyílnak, és jöhetnek ötletek, hogy mit tartanak jónak a szörnyek ellen. Lehetne még olyan ruha is, amiben a szörnyek felnőttnek látják őket, és nem mernek előjönni. Már ha a felnőttektől félnek egyátalán.
Egyébként ez a másik terv, hogy ha kicsit képezem magam még "úgybeszélésből", akkor szépen bevetem a problémamegoldó sémát. Réka már elég nagy hozzá, Nándi meg mindenben utánozza, meg hát lassan már ő is két és fél lesz, és az érzelmi szál is hozzánő majd talán. Nándinak egyébként rendkívül más az agya járása, mint amivel én valaha életemben találkoztam, szóval kiszámíthatatlan. Teljesen mást tart logikusnak, mint én, ezért is nehéz nekem rá hatni néha. A gyereklogika amúgy is elég különös. Rá kellene jönni, mitől félnek a szörnyek, és mit tart szükségesnek a gyerek ahhoz, hogy megküzdjön velük. Azt hiszem neki kell legyőzni, hiszen ha én győzöm le, a többivel, akik esetleg később jönnek, nem tud megküzdeni, nem?
Érdekes egyébként, hogy éjszaka nem félnek. Nincs ilyen sírás, hogy ott a szobában az ágy alatt a szörny, ki fog jönni, vigyél át. ( Nándinál van ilyen, hogy itt a légy, a másik szobában akarok aludni, és zokogva összegyűjti a cuccát. De ha ilyenkor meggyőzöm, hogy pont a másik szobában van a légy, akkor semmiképpen sem akar oda menni, hanem hallgatózik, és ha nem hallja, marad.) Simán egyedül hagyhatom őket akár 10 percre is, míg ez napközben szinte elképzelhetetlen, sőt, tegnap teljesen egyedül aludtak el. Talán azért van, mert bármilyen elkapós, kergetős, szörnyes, sárkányos, koboldos, cicás játékot játszunk, az ágyak mindig menedékek, ahol biztonságban van az "áldozat".
Az is érdekes, hogy nincs a szekrényben, sötét sarkokban, sehol máshol ilyen. Viszont Réka fél a furcsa hangoktól, idegen dolgoktól. És persze folyamatosan ragasztja rá ezeket Nándira, aki egyenlőre a nagy részét csak utánozásból csinálja, nem érzem mögötte azt a meggyőződést, amit Rékánál, vagy amit a légynél. A furcsa hangokat, idegen dolgokat magyarázni tudom az ismeretlentől való félelmével, ami ugye egy jellemző vonás nála. De miért csak az ágy alatt vannak a szörnyek? Talán így könnyebb lesz őket elűzni is. Még jegelem a dolgot, de lassan fel fogom venni a kardot, és remélem le tudom vágni a fejüket. Legalább a szörnyeknek. A többit csak kinövik, vagy megtanulják kontrollálni, ha nem bírunk vele.
Hozzátenném azért itt utólag, hogy persze nem nonstop dologról van szó, folyamatos félésről és ijedéstől, vannak napok, mikor megbámulják közvetlen közelről az óriási pókokat, és barikádot sem kell emelni az ágy elé. Ez is, mint minden, hullámokban jön, és változó intenzitású....
