Tegnap príma kis családi szombatunk kerekedett, nagyjából olyan, amilyen hétvégékre mindig is vágytam. Persze lelkiismeretfurdalásom volt, mert Gergőnek dolgozni kellett volna, és így este sikerült neki, de hát mikor legyünk együtt, ha ne ilyenkor. Ebből a munkából pénz megint nem lesz, jó, tanul vele, élvezi, de nem gondolom, hoyg érdemes beáldozni egy ilyen napot érte. Amiért a lelkifúr, az azért, mert tudom, hogy őt meg nyomasztja a nem elvégzett...
No, mindegy, a lényeg, hogy reggel baromira kiborultam, mert Nándi kelt 5kor, utána Misi fél6kor, Réka háromnegyed6kor, és mind lejöttek, és én meg ugye megint a szokásos négy és fél óra alvásommal majdnem megőrültem a folyamatos "anyapisilnikell, anyakérekinnát, anyakaphatokfagyit, anyakaphatokmézescukrot, anyaéhesvagyok, misikemisikemisikedemisizniakarok, anyabántanándi/réka" -tól. Persze mindeközben Misi üvölt, mert ugye üvöltőideje van, neki sem segít, hogy még négy erőszakos mancsocska matatna rajta... Ilyenkor csak Misivel szoktam foglalkozni, próbálom visszaaltatni kendőbe, ellátni, ha nagyon felébred, akkor meg beszélgetek, játszok vele. Mindenesetre általában fél7-7 körül szoktak kelni mostanában a nagyok, és van egy jó óra, másfél, mikor csend van, Misi sem sír, és ezalatt én magamhoz szoktam térni szellemileg is, mert oké, hogy a lábaim visznek, a kezeim teszik a dolgukat, de max egyfélére tudok figyelni. Ehhez képest most fulljárat. Mindig az esték és a reggelek a legnehezebbek, ilyenkor kell mindenkinek minden egyszerre. Szóval csak azt bírtam hajtogatni, hogy túl korán keltetek, meg kell várni, míg Misit ellátom, túl korán keltetek, miértkellettilyenkorán felkelni... És persze a hangzavarra aztán felkelt Gergő is, akinek jobb lett volna, ha alhat még. De ettől megnyugodtam, mindig jó, ha mellettem áll, főleg ha rossz nekem. Bőgtem egy kicsit, aztán egyesítettük erőinket, és elláttuk a siserehadat. Nándi még tanyált is egy óriásit, elcsúszott, és elharapta a száját, persze, hiszen fáradt, de túlélte. Papírzsepivel leitattam a vért, hogy lássuk, máshol is van-e gond, úszott a szája a vérben. Ez nagyon tetszett neki, délután, mikor elesett, és a térdét horzsolta fel, ment rögtön a zsepiért, ült ide mellém, mondta, hogy anya, nézd, vérzik, és itatgatta fel, és nézegette :)
Szóval 7-re kész is voltak, Misit is le lehetett tenni, Gergő felvitte őket, és én is kaptam egy kis nyugalmat, össze is szedtem magam. Aztán lenyírtam a füvet bent, Gergő kint, addigra már 10 óra lett, összeszedtük a szomszéd kislányt, Dorkát, és mentünk a reptérre, mert repülőnap volt Dunakeszin. Tőlünk kb olyan bő egy km a reptér, de mi még ráhúztunk egy szűk km-t, így kb kettő séta után értünk oda a vitorlázórepülők gyülekező és felszálló helyére. Rengeteg vitorlázórepülő szokott lenni, főleg hétvégén, de néha hétköznap is. Messziről már gyakran láttuk,hogy szállnak fel, keringenek fent, láttunk olyant is, mikor repcsi húzta fel, és mikor integetett a szárnyával, elengedte, de ilyen közelről nagy élmény volt, igaziból nekünk is. Nándi nagyon boldog volt. Lenyűgözve nézte, ahogy fel és le szállnak a néhány személyes repcsik a közelben, kb 5m-ről figyelte, hogy húzzák fel a levegőbe a csörlővel indítottakat, és hogy szállnak le 20m-re tőlünk, és végre közelről is megfigyelhette az "utánfutós" repülőt is :) Rékának a kirándulás, a füben kekszeszegetés talán még nagyobb öröm volt. Misi békésen szuszogott a babakocsiban, a hepehupás földút jól elrázta, végigaludta a két és fél órát, amíg távol voltunk. kb háromnegyed órát voltunk ott, én le is égtem közben a karomon :) Egyébként szép a reptérről a kilátás, gondolom fentről még szebb, nem csodálom, hogy népszerű...
Hazafelé várható volt, hogy nehezebb lesz az út, hiszen nagyon korán keltek,és hát a táv sem kicsi, így néha egyiket vagy a másikat fel kellett venni, de elég hősök voltak, Dorka meséket mondott, és végül különösebb nyafogás nélkül hazaértünk. Nándi lerogyott a hátsó ajtó előtt, míg apa körbement, és elölről kinyitotta, majd sírva követelte a nyumiját és kakaóját, gyürögetőjét, miután megkapta őket, kb 2 perc múlva aludt is. Réka már nehezebb eset volt -természetesen. Némi következményt kilátásba helyezve azonban kb 10 perc alatt ő is bevágta a szunyát. A következmény az volt, hogy nem lesz akkor este szalonnasütés, hiszen fáradt lesz.
A szalonnasütést azért találtuk ki, mert a második szomszéd kivágatta az óriás nyárfát a kertjük végében, mert berepesztette a kerítésüket. És nem kell nekik a fa. Ott a hatalmas famennyiség kidöntve, rönkökre fűrészelve. A legvastagabbak kb egy m átmérőjűek, nagyon brutális. (Milyen jó lenne asztalnak, de elhozhatatlan, és lefűrészelni sem tudnánk róla korongot) Kértem tőle párat, hogy legyen min ülnünk a tűz körül, majd ha itthon lesz a férje, meghívjuk őket egy főzőcskére cserébe. Na, amíg aludtak a nagyok, ezeket pakoltuk talicskára, és hoztuk haza, és estefelé ki is próbáltuk. Persze nagyon élvezték, bár legjobban a Brútusz járt, szerintem többet evett mint a három gyerek összesen (Dorka is itt volt), de lehet, hogy mindannyiunknál... Megkapta ugyanis a tűzbe esett, földre hullott ésvalakirálépett, megégetett és egyéb falatokat, meg még azokat, amiket a jószívű csemetéink neki adtak jószántukból. Meg amiket kilopott a kezükből, felbátorodva a dőzsölésen...
Közben jókat játszottak, szaladgáltak, mondanom sem kell, hogy fürdésre a két kis füstöltsonka ismét hullára fárasztotta magát. És én is. Én jobban, tekintve, hogy délben sem aludtam. Annyira, hogy mikor fejből meséltem az "új ludasmatyit" (Ludas Matyi egy ferrarival megy, mikor már gazdag, mert híres lett, elüt egy csigát, egy diót, egy mandulát, egy kígyót, egy gyíkot és egy egyszarvút - ezt kell hosszan mesélni), akkor beszéd közben elaludtam... Ott is hagytam őket, és mentem fürdeni, mire végeztem, szunyáltak, aztán nem sokára én is.
Dorkával egyébként a múltkori panaszáradatom óta javult a helyzet. Ugyanis másnap megint elkezdték az undokoskodást, akkor már sírva jött Réka, és akkor kiosztottam a nagylányokat, mondtam Rékának, majd én játszom vele, bemegyek a bokor alá, de csak ha ezek az undok kis békák nem lesznek már itt, mert én nem akarok játszani velük, olyan irigyek. Na erre aztán elszégyellték magukat, és beengedték a kicsiket is, és később hallottam, hogy egyesével bocsánatot is kértek tőlük. Azóta múlt héten találkoztak egyszer, de nem nagyon, meg most, msot egész elviselhető volt. Dorka megosztotta még az uzsiját is Rékával, ami ugye Rékának nagyon fontos, mindig mindent meg akar kóstolni, amit más eszik... Sőt, az egyszem almáját is neki adta.
Elszúrtam egyébként, mert anyukámék épp akkor hívtak, mikor ez foglalkoztatott, és elmondtam. És utána azzal zaklattak, apu meg egyenesen ezért hívogatott, hogy küldjem el a fenébe a kiscsajt, meg ilyenek. És nagyon felidegesítettek, mert egyrészt jönnek azzal, hogy ők is elküldték az ilyen "barátainkat", másrészt viszont egyikünk sem tudta gyerekkorában megfelelően kezelni a pajtásait, sőt... Én meg azon agyaltam, hogy Réka nagyon szeret(ne) Dorkával játszani. Ha én most megtiltom neki, sosem tanulja meg, hogy hogy kell kezelni az ilyen helyzeteket, mert úgymond "kimentem" a konfliktusból. Ő persze rám fog haragudni emiatt, és az én "áldozatom" lesz, legalábbis így érzi majd. (én így éreztem annak idején, mikor anyukám kirúgta a "barátaimat", még ha 10 év múlva meg is értettem, hogy igaza volt) Hagyni sem hagyhatom annyiban a dolgot, hiszen akkor meg lehet, hogy egy idő után rájön Réka arra, hogy hogy is kell kezelni, de addig lehet, hogy sérül, de mindenesetre szenved, ha szenved, tehát a nagy "áldozata". Réka ráuszította Nándit Dorkára egyébként, mikor megbántódott, ott álltak a bokrok mellett, és Réka lökdöste befelé Nándit, hogy harapd meg! harapd meg! :D:D:D persze ilyent nem szabad csinálni, de akkor is vicces :) Talán ez a beolvasás, hogy nem játszok velük, kicsit adott némi irányt Rékának, talán nem azt, hogy anyát kell hívni, hanem talán azt, hogy hagyni kell a fenébe az ilyen pajtásokat. Közben én is sulykolom, hogy nem kell nagyokkal együtt játszani, hiszen azok másokat játszanak, és hogy a butáktól félre kell menni. Csak megokosodik majd előbb utóbb. Nem akarom kimenteni a konfliktusokból, ha nem muszáj. Nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy nem engedem vízbe. Inkább dobnék úszógumit, hogy megtanulja, hogy maradjon fenn. Aztán majd egyszer megtanul egyedül is úszni. Persze van olyan víz, amibe nem engedem bele semmiképpen, de azt hiszem, ez még nem ez a kategória...
