Ma volt utoljára Réka oviban... Már a helyi családi napközire gondolok. Remélem Nándi járhat majd jövőre pár napot, ráférne, de csak ha megkapjuk az önkormányzati támogatást. Sajnos egyébként nincs rá keret. Réka egyébként minden reggel ugye sírt, hogy nem akar menni, de most sajnálja, hogy nem lehet többet... Azt hitte, holnap már az új oviba megyünk, de sajnos nem. Pedig dejó lenne! Nekem is :) Bár úgy tervezzük, hogy elég keveset leszünk itthon a nyáron, ezért is nem fizetünk be egy hónapot sem, nem tudom kiszámolni, hogy mikor mennyit kéne befizetni, sem megmondani előre, hogy melyik napokon mennek. Inkább vegyenek fel valakit a helyükre, aki folyamatosan van, és pénzt is ad érte :) Azért szomorú vagyok, mert kedvesek, aranyosak, igaz, fenntartom, hogy Réka már rég kinőtte ezt a kategóriát.
Nándi meg fogzik. Irtózatosan viselkedik. Egyik este még nyumizni sem tudott, folyton eldobálta a cumiját, aztán bőgött érte. Mivel Réka is benne volt a műsorban, eléggé szigorúan léptem fel, és még fenékrecsapás is sikerült, mikor eszembe jutott, hogy hiszen nekem is fájt a fogam, az egész múlt héten be volt gyulladva, és meg is állapítottam, hogy Nándinak is jön, nem ez bántja? És de. Jól elszégyelltem magam a fenékrecsapásért, hiszen azért dobta el a cumit, mert fájt neki a cumizás, és azért sírt utána érte, mert szüksége volt a megnyugtatásra. Leellenőrizve kiderült, hogy a 19. fogacska 4 csücskéből egy már kint van, gondolom a többi 7 bántja a gyereket, mert a másik oldal is be van dagadva, a 20. helye. Kapott fájdalomcsillapítót, és dentinoxszal is kezeltem a helyét, amitől kiborult, hogy csíp, de aztán 2-3 perc múlva megnyugodott, és mondtam, hogy próbáljuk ki, hátha már finom a nyumi, és finom volt, addig ki is tartott a zsibbadás, míg a hatott a panadol, és így aztán el tudott aludni. De napközben is borzasztó, lépten nyomon elsírja magát mindenen, dühöng, csapkod, én pedig tanácstalan vagyok. Mert tudom, hogy ez nem egyszerű hiszti, hanem fájdalom, de eszköztelen vagyok. Már megint. De legalább a türelmem sokkal több, ha arra gondolok, hogy ez nem határfeszegetés és kíváncsiság, hanem rossz neki, és segítséget vár, még ha nem is hagyja, hogy segítsek. Egyébként csak a figyelemelterelés működik, de Nándi elég magánakvaló, szóval a rohangáláson és önmaga életveszélybesodrásán kívül kevés dolog érdekli. Még az autók, néha a meseolvasás, de én pl. autózásban nagyon rossz vagyok. Nem tudom lekötni. Meg ugye minden rossz. Minden minden. Akármit ajánlok fel, nem, nem, nem és nem. Nagyon a kegyeit sem akarom keresni, mert félek, hogy átcsap határfeszegetésbe majd később a dolog. Szóval nem egyszerű Nándival, de ez úgyis olyan ritka, hogy ki lehet bírni :) Nándi egyenlőre az én ajándék gyerekem. Vele volt eddig a legkevesebb gond, csak aggódni szoktam érte, hogy bajba kerül, mert olyan bátor és szeleburdi is hozzá, de nagyon ügyes, és ahogy nő, azért kezd egyre óvatosabb lenni.
Meg az is volt ma, hogy kiborítottak ma. Kezdődött reggel a gls ügyintéző csajával, akit felhívtam, hogy szóljak, ha jön a futár a könyvekkel, amiket rendeltem, akkor délután jöjjön, mert nem leszek itthon délelőtt. Mondta, hogy fél óra múlva telefonáljak, mert még nem vette fel a futár a cuccot. Mondtam, nem tudok fél óra múlva telefonálni, mert nem leszek itthon, de ő nem tud segíteni. Fájt volna neki felírni a csomagszámot, és fél óra múlva telefonálás nélkül ellenőrizni, hogy felvették-e, és beírni, hogy délután hozzák. Mondtam, hogy jó, akkor legfeljebb feleslegesen jön a futár, viszlát. Töröm én itt magam, hogy ne dolgozzanak hiába... Aztán végülis szerencséje volt a csávónak, mert sikerült abban az egy órában jönnie, amikor itthon voltam, így mégsem jött hiába. Ezek után a boltban egy vénasszony jön oda megnézni a Misit, aki előtte kapta a szurit, és amúgy is jó rossz napja van, kézben is bőg. És persze a hordozóban is, ami a bevásárlókocsira volt téve. De bevásárolni kell, úgy döntöttem, dugdosom a cumit, és minél gyorsabban igyekszem elintézni az egészet, nem próbálom kivenni és vigasztalgatni, úgysem lesz jobb, már a dokinál a várót is végigsírta, ott is a sajnálkozó pillantások, és még akkor a szurin innen voltunk. "Jaaajbiztoséhesvagykicsike! nemadenniazanyu!" De elszúrta, ezek már leperegnek rólam, három gyerekem van. Látja, semmi reakció. Következő:"jaaaajmertanyucinembeszélhozzádazértsírsz" Na, itt már kezdett felmenni a pumpa, de nem válaszoltam, pont nem is sírt már 2-3 perce, csak szomorúan nézett. Mikor erre sem adtam választ, egyenesen nekemszegezte, hogy "Miért sír a baba?" hirtelen köpni nyelni nem tudtam, hogy egyrészt mi köze hozzá, másrészt egy felnőtt ember nem tudja, hogy nem tud beszélni egy két hónapos? Mondtam, hogy mert fáj neki az élet, vagy fáj a hasa, vagy biztos van valami baja, talán azért. "De hát miért nem veszi fel akkor?" Na, itt már elég ideges lettem, mondtam, hogy mert akkor is sír. Elég baj volt az nekem, hogy sír, hogy hiába veszem fel, és hogy otthon hagytam a kendőt, nemhogy még vadidegenek is piszkáljanak vele. " De a babának az anyukája kezében van a helye, ott biztos nem sírna ennyire, meg ott úgyis jobb, ha ott sír" Na, mondtam, hogy nagyon rossz sora van ennek a gyereknek, igen nagyon rossz neki nálam, rossz anyja vagyok, és otthagytam. A pénztárnál aztán ki tudtam venni Misit, persze bőgött tovább, tudom én, mi van a gyerekemmel. Mondta az egyik pénztárosnő, emlékezett ránk, hogy múltkor hogy megdicsérte, milyen jó gyerek, mondtam, hogy akkor az is volt, most rossz napja van. Meg azt is, hogy milyen nehéz egy ilyen picivel bevásárolni. Hát, elnevettem magam, hogy ááá, nem nehéz, nincs itt a két nagy, na, azokkal nehéz. Hú, hát nem irigyel, három gyerek. Na, ez kellett még csak, szegény beletrafált, más napokon biztos mosolyogtam volna, és hajlandó lettem volna elérteni, hogy nehéz nevelni őket, vagy ilyesmi, de most támadólag riposztoztam, hogy pedig nyugodtan irigyelhet, mert szerintem nagyonis irigylésreméltó vagyok a három gyerekemmel, szegény győzött mentegetőzni, hogy a mai világban három gyereket vállalni, meg ilyenek, de nem javított a helyzeten. Gyorsan leléptem inkább, mielőtt tényleg bunkó leszek, menni akarok én még oda vásárolni. Remélem ma már senki nem mond nekem semmit, mert az alaphangulatom megvan...
Aztán még az is van, hogy Réka tud gombot varrni. Nagyon kis ügyes. Egyszer sem hurkolta át. Néha, mikor elbizonytalanodott, hogy hova is kell most szúrni, alulról vagy felülről, kérdezett, de nagyon szépen felvarrt egy gombot egy darab anyagra. Nagyon büszke vagyok rá :) Egy ideje már néha mondta, hogy meg akar tanulni varrni, és most eszembe jutott, mikor időm is volt. Nándi megijedt a hegyes tűtől, hogy az bökős, és inkább nem fogta meg. Érdekes, hogy a gombostűkkel viszont vidáman játszott. Lehet, hogy félt a kihívástól :)
Tegnap Misi csodálatosnagyot aludt. Elfelejtett 5kor kelni, és utána is visszaaludt, amire szerintem nem volt példa még az utóbbi 6 hétben. Én már nem tudtam, meg Gergő is fent volt már, meg gyerekek is nemsokára keltek, érdemes sem lett volna. Viszont ettől hihetetlen energiáim lettek. Már reggel sütit sütöttünk, tortát Rékával meg Nándival, ez is két vagy három napos kívánság volt. Igaziból meggyes-csokis piskóta lett tortaformában. Aztán a szomszédban voltam fát átpakolni, lemostam a konyhabútor ajtajait kívülről, felmostam, mostam, porszívóztam, eltettem a száraz ruhákat, lemostam a lépcsőt, máskor három nap alatt nem sikerül ennyimindent, mert mindig belebőg valaki, elfelejtem és kedvem sincs. Meg ami nincs meg délelőtt, az már nem is lesz meg. Délután nem tudom miért, de nem nagyon tudok csinálni semmi. Még ha időm van, akkor sem. Addigra lemerülök teljesen. Max egy mosás vagy teregetés. Gyűjtöm az erőt az estére.
Miért voltam a szomszédban fát átpakolni. Van egy nagyon rossz szomszédunk. Nagyon nagyon rossz. Rosszabb, mint amit az emberek 99%-a el tud képzelni. A maradék egy százalék talán már találkozott ilyennel, vagy legalábbis hasonlóval. Ha a Gergőt kérdezzük, ő azt mondaná, nem hiszi, hogy van hasonló. Nem is érdemes róla több szót ejteni. Viszont én katolikus vagyok, és nem szabad utálnom, így edzem magam, és igyekszem ugyanúgy viselkedni vele, mint mással (de nagyon igyekszem elkerülni, hogy találkozzunk). És az történt, hogy Cimbi cica bizony oda ellett hozzájuk. Már egy hete lapos hassal jött haza, írtam is ide, és pár nap múlva láttam, hogy reggelenként onnan ugrik át. Nem mertem szólni, félek tőle. (egy 43 éves, kb ugyanennyi kiló csöpp kis nőről van szó egyébként, aki elsőre telve jóindulattal és kedvességgel és megértéssel) Aztán beszéltem a húgommal, és mondta, hogy bizony bármelyik szomszédomnak szólnék, hogy te, valszeg a macskánk hozzád ellett, nézd már meg, nem tett-e tönkre valamit, meg elhoznám, hogy ne ott, meg minden... Na igen, ez egy jó lépés, hogy ne utáljam, hiszen a szeretet nem érzelem, stb stb, úgy bánok vele, ahogy a többi emberrel tenném. Úgyhogy el is kaptam, mikor jött haza tegnapelőtt. Pont aznap reggel egy cicát találtunk a teraszon, hazahozta Cimbi, gondoltam, akkor rendben is vagyunk, ennyi volt. Azért szóltam, hogy nem tud-e róla, mondta nem, de aztán később jött, hogy ő nyávogást hall a lépcső alól a fák közül. Úgyhogy mentem, vittem Cimbit, de nem hozta ki, ki kellett pakolni a fele fát, mire kimentettünk még egy kiscicát, aki leesett a fák közé, és nem tudott odamenni az anyja hozzá. Ezért hozhatta haza a másikat, mert már ott nem volt biztonságos. Viszont találtunk sajnos egy földi maradvány cicát is, és ezért másnap délelőtt át kellett mennem, kipakolni a fákat, kifertőtleníteni a lépcső alját, és visszapakolni. De most van két nagyon aranyos kis kandúrkánk, olyanok, mint az anyjuk. Eldugtuk őket a gyerekek elől raklapok meg deszkák mögé az erkély alatti száraz részen, elég lesz szegényeknek a kiképzés, ha már elő tudnak jönni. Az egyiknek már gazdája is van, a szomszéd Szilvinek kell.
Érdekes egyébként ez a cica-dolog. Réka nagyon sírt, állandóan cicázni akart, mikor itt lettek ugye kedden délután és este. Igazi durva konfliktusforrás lett, hiszen az állat nem játék. Lehet majd vele játszani, mikor nagyobb lesz, kötünk majd dugót madzagra, lehet majd simogatni őket, stb. De most még csak egy hetesek, és max a helyén szabad simogatni az anyja mellett. És ettől teljesen kiborult. Ki akarja venni, hintázni akar vele, aludni akar vele... MOndtam, hogy jó, apa elviszi a cicákat, és nem lehet velük játszani akkor, addig is a garázsba bezártam őket. És ettől megnyugodott. El lettek "víve" tegnapelőtt este, és egyszer kérdezte reggel. Gyanakodott a szüleire, mert úgy indította, hogy apa elvitte a cicákat? Igen. Megnézhetem a garázst, hogy ott vannak-e? És én pontosan számítottam erre, így egy széles lelki vigyorral nyitottam neki ki nagyvonalúan, minden szorongás nélkül a garázsajtót, hogy tessék, nézz csak körül, ezúttal nem vertünk át!
Na ez elég vegyesre sikerült, és szokás szerint hosszúra. Alszanak a kölykök még mindig. Este jó lesz nagyon... Sebaj, megjött a könyvem, majd jól kiképzem magam!
