Hát, igen. Réka rágja a körmét. Már nagyon régóta, talán egy évesen kezdte, vagy másfél. Úgy, hogy felszedte a levágott körömdarabkát, és rágta... Aztán rájött, hogy van neki olyan is, amit nem tudunk elvenni, és akkor rágta azt. Nem volt csúnya a keze, nem lett sebes, nem csinálta gyakran, így nem foglalkoztam vele, két éves kora körül már így altatta magát, azt gondolom cumi helyett használta, hiszen ő ugye soha, aztán másfél éves korától cici sem volt, neki ilyen rongyija sem volt még akkor - most már Nánditól elirigyelvén van gyürögetője -, egyszóval ráhagytam, majd kinövi.
Mostanában azonban egyre többet van a szájában a keze. Ami még mindig nem zavarna, ha nem lenne koszos az a kéz. Felállítottuk a szabályt, hogy csak mosott körmöt lehet rágni. Ezt nagyjából sikerült is betartani. De aztán mostanában már nem. És mégtöbb lett a körömrágás. Mivel egy rakás gyerekem van, és egy rágott körmöt nem kell lecsipkedni, nem nagyon vizsgáltam meg Réka kezecskéit mostanában. Apa fürdeti őket, szépen, és alaposan mos egyedül kezet, valahogy tüzetesen nem néztem. De kb egy hete megnéztem direkt, hogy mi a helyzet a körmökkel. Hát, az van, hogy durván vissza vannak rágva. Alig van körme. Sehol nem sebes, sehol nincs tépkedve se hús, se bőr, nem gyulladt, tört, szakadt, de bizony alig van köröm. Szélesebb, mint amilyen magas. Eléggé megijedtem, hogy észrevételenül az elmúlt két hónap alatt ide jutottunk - mert kb. ide teszem ezt a durvább körömrágást, bár az ovi is dobott rajta valószínűleg. Így aztán utánaolvastam. A Hoxán találtam egy összefoglalóbb cikket, ami nem a felnőttekről szól - akik még mindig rágják a körmükat, na szép kilátások...
Egy másik elmélet szerint a körömrágás a szeretteinktől való elszakadás fájdalmát is kifejezheti szimbolikusan, a tépés, szakítás, sebzettség a szeretett személy hiányából adódó bánatot fejezi ki. A gyermek tünetével (mint oly sok más betegség esetében is), a passzívan elszenvedett traumát fordítja aktívba, vagyis saját akaratából újra megéli, miközben környezetének is megmutatja azt.
Bár a körömrágás általában szorongásra utaló jel, nem feltétlenül jelenti, hogy a gyerek beteg, vagy súlyos lelki bánata volna. Felléphet átmenetei jelenségként az ujjszopás elhagyásakor, vagy amikor a kicsi új környezetbe kerül, nagyobb kihívásokkal találja magát szemben, esetleg kórházba kerül, vagy testvére születik. Ha egy-két hét, hónap után a rossz szokás elmúlik, ha a szülő kérésére a gyerek könnyedén le tud mondani róla, nem kell foglalkozni vele.
Oda kell figyelnünk a dologra azonban akkor, ha a gyerek keze szinte folyamatosan a szájában van, ha körmei, ujjvégei már kisebesedtek, vagy, ha a körömrágáshoz más tünetek is társulnak, pl. gyakori fejfájás, hasfájás, alvási gondok, beilleszkedési nehézség.
A szigor, a büntetés-jutalmazás ilyen esetekben mit sem segít, inkább csak ront a helyzeten; a kicsit újabb, szorongáskeltő feladathelyzet elé állítja, miközben figyelmét folyamatosan a körömrágásra irányítja. Ha úgy érezzük, a dolog több mint múló rossz szokás, érdemes szakember segítségével utánajárni, mi okozhatja a gyermek szorongását!
No, ez nem nyugtatott meg... Azt tettem ide csupán, ami úgy érzem, érint minket. (A cikk egészét itt olvashatod) Lelkifúrom nincs azért, mert korábban nem tettem ellene semmit, mindenhol azt olvastam, hogy a szorongásos körömrágás 4 évesen kezdődik, tehát korábban tényleg nem kifejezett lelki oka volt, csak mint a cumi, vagy az ujjszopás, meg szerette, igaziból kis kapaszkodó volt neki. A szorongásos körömrágás pedig a belső feszültségek külvilágnak megmutatása, és most átcsaptunk ide. Hát, nem örülök. Annak sem, hogy most már tudom, hogy igen, a tesó, az ovi, és a rákényszerített elszakadás az oka. Hiszen ő mindig nagyon anyás volt, nagyon nehéz neki az újdonságokat feldolgozni, még ha kívülről felszabadult, barátkozós kislánynak látszik is, az esti beszélgetésekben, a játékaiban mindig kijönnek a kis félelmei, fél attól, hogy mit szólnak hozzá a többiek, hogy fogadják, kis megfelelni akaró kislány.
Ami mondjuk pl. a viselkedésén velem szemben nem látszik, mert folyamatos határfeszegetés van, és semmibevevése annak, amit én mondok. Pl. tegnap eltettem egy párnát magam mellé, mert miközben szoptattam, dobált vele, ami nem lett volna baj, de többször fejbe dobta Misit, direkt, és mondtam, hogy csak akkor lehet, ha fejére vigyáz, a lábát el lehet találni. Hát, nem vigyázott. Én meg elvettem. És addig ügyeskedett, míg hátulról kilopta, mikor lankadt a figyelem, és nevetve hozta, hogy látod, vissza tudtam szerezni! (mentségére legyen szólva, visszatette, mikor szembesítettem vele, hogy nem az ügyességét akartam próbára tenni, hanem elvettem, mert nem tartotta be a szabályokat... Gondolom azért is, mert én sem kiabálva szóltam rá, mint tettem volna még terhesen, hanem teljesen emberi hangon :) )
Elég sokat ront a helyzeten az akcióterv készítésében - arra vonatkozólag, hogy most ezt hogyan kezeljük - az utolsó bekezdés, amit fent idéztem. Ugyanis így is állandóan kétségek között vagyok, hogy nem vagyok-e túl szigorú, közben gyűlölöm a zsarolásaimat - hogy nem kap édességet, nem csinálhatja ezt vagy azt -, a kilátásba helyezett és esetleg megkapott fenékrecsapásokat, kiabálást, és a többi számomra nem nevelési eszköznek nevezett eszközt, amit mostanában eszközként használok a nevelésre... Igyekszem azt sulykolni, hogy az idézet a körömrágásra vonatkozik, nem az egyéb nevelési "módszereimre", valószínű ez volt a cikk írójának a szándéka, viszont ha nem ez lett volna, szerintem akkor is igaza van.
Node most nem erről akarok írni. Hanem hogy mi legyen. Első lépésként megpróbáltam megbeszélni Rékával, hogy én nem bánom, ha rágja a körmét, de most nagyon nagyon csúnyán lerágta, és most már veszélyes, mert esetleg egészen elfogy a körme, és sebes is lesz, és kicsit hadd nőjenek meg a körmöcskék. Néha képes kivenni a szájából a kezét, mikor emlékeztetem erre, néha látom, hogy a takaróba csavarva rágja a körmét, néha viszont elbújik. Azt hiszem, az lenne a legjobb megoldás, hogy emellett, hogy időről időre, ha látom, hogy lankad a figyelme, emlékeztetem, de nem túl gyakran, hogy ne ez legyen a legfontosabb dolog az életében, és elkerüljük az utolsó bekezdés buktatóit, a megfelelni vágyás feladatszerűségét. A másik, hogy figyelmeztetés helyett olyan dolgot csinálni vele, amihez kell a keze, így nem tudja rágni. Ez lesz a nehezebb. Már a folyamatos figyelés is nehéz lesz, elég könnyen lankad az enyém, és a két nagy már nagyon önjáró, én pedig hajlamos vagyok arra, hogy hagyjam őket, ha egy kis levegőhöz jutok ezáltal. Csináljanak bármit, engem már a konyha rendberakása is ki bír néha kapcsolni, ha folyamatosan csinálhatom, és nem szakítja meg két víz adás, két enni adás, 100 nemadoktöbbfinomságot, és 3 nehúzdmegamásikhaját, esetleg ajátékaddigjátékamígsenkinemsír. Harmadik dologként pedig lesz itthon mindig rágó, hogy az orális fixációját ki tudjuk elégíteni valamivel, ne kezdjen szájat rágni, vagy nyelvet a körme helyett...
Most, hogy jobban belegondolok, ez az odafigyelősdi és figyelemelterelés másra is jó lesz. A szorongás feloldására, és Réka "szeretettankjának" feltöltésére. Már ha nem csak a Misi meg az ovi az oka, hiszen az ovi megszűnik, Misi pedig lassan beépül a családba, így megszűnik, mint szorongásforrás. Réka szeretetnyelvének én a minőségi időt gondolom, bár néha elgondolkozom, hogy a szolgálat, de néha az is eszembe jut, hogy mi van, ha a szolgálatkéréssel kikényszeríteni akarja csak az időt, amit ráfordítok... Talán visszakapom lassan a könyvemet ( Gyerekekre hangolva), és újraolvasva okosabb leszek. Ma megérkezik a Beszélj úgy... is, nagy reményeim vannak abban is, némi erőtadást, és kiabáláscsökkentést várok tőle :)
Hát, remélem bejönnek a terveim, és leépítjük ezt a fránya körömrágást annyira,hogy legalább egy kis körme maradjon felnőttkorára, amire műkörmöt ragaszthat, hogy ne rágja a körmét :)
