Hát, nagyon kivagyok. Nagyon durva ez a koncentrált figyelem arra, hogy mi is esik ki a számon. És még nem is teljes a kontroll. És még nem is hatásos... Bár párszor Réka meglepődött, mikor nem a szokásos válaszok jöttek, lehetett rajta látni. De engem eléggé taccsra tesz, a fejem is megfájdult.
Bizonyára több dolog is közrejátszik benne. Egyrészt Misi délelőtti szokásos folyamatos bőgése. Másrészt nagyon koncentrálok most Nándira, mert éppen jó úton halad affelé, hogy visszarázódjon a normál kerékvágásba, egyre kevesebbet nyumizik, de ennek az az ára, hogy nagyon gyakran félre kell tenni mindent, és csak szeretgetni, közben hallgatni, ahogy bőg a másik, vagy a másik kettő. Hogy ne én tegyem le, hanem ő akarjon elmenni akkor, mikor úgy érzi, elég a szeretgetés. Mindeközben a teljes káosz a lakásban, amin úrrá kell lenni, mert egy nap alatt valami szörnyű, ahova el lehet jutni, tényleg, nincsenek nagy igényeim, de legalább ne essek hasra, ha keresztül kell menni a nappalin, és a konyha se ragadjon. A mi szobánk nem igazán érdekel, ott úgysem vagyok nyitott szemmel, ahogy bemegyek, elájulok. A gyerekeké meg elég nagy, hogy ösvényt lehessen vágni benne az ágyukig, és azért igyekszem összepakolni közösen esténként, Réka mostanában közreműködő ebben.
Olvastam tovább, és a sok ijesztő rosszulcsinálom mellett (amik többnyire azért engem is zavartak) találtam megnyugtató dolgokat. Mert pl. az egyik gondom az volt, hogy oké, hogy azt mondom, hogy sáros cipőnyomokat látok a szőnyegen, (ahelyett, hogy 1000szer megmondtam, hogy ne gyertek be cipőben! esetleg még: Most nézzétek meg! pedig most porszívóztam!) de én ettől a hajamat tépem, mert tényleg ezerszer megmondtam, az elmúlt órában csak 3szor. És éljen! Lehet kiabálni, nem kell kedvesen mondani. Szóval itt pl. a legjobb megoldás, hogy rájuk kiáltok, hogy CIPŐ! (Hiszen tudják, mert tényleg hallották már 1000szer.) Merthogy az van, hogy a kiabálás nekem feszültséglevezetés is. Nekem az kevés, hogy "gyerekek, felbosszant, ha sáros a szőnyeg". Délben már majdnem bőgtem, annyi lenyomott feszkó maradt bennem a sok kedvesen szólás miatt, mikor belül tajtékzottam. Nem kell kedvesnek lenni. Igaziból az, hogy minden megszólalás előtt elgondolom, hogy mit is fogok mondani, hogy fogok megszólalni, és hogy tudok az adott helyzetben legjobban reagálni már elég ahhoz, hogy ne kiabáljak, ha nem muszáj. De tényleg van, hogy KELL kiabálnom. Talán eljutunk majd addig, hogy nem kell, mert nem gyűlik fel, és nekik is elég lesz, ha rendesen szólok.
Réka az, aki jöbban reagál, Nándi pedig az, aki egyenlőre így sem hallja meg, amit mondok. Azt hiszem neki még ez az összezavarodottság is van, amiből már mászik kifelé, remélem a sok szeretgetés, ölelgetés, együtt játszás segít majd. És össze fogom hozni azt is, hogy ketten csináljunk valamit vele. Akárhogy ki fog borulni Réka, akinek nem a közös program kell velem, hanem az, hogy ő is ott legyen, ahol a többiek, nehogy lemaradjon valamiről, és akármilyen rossz lesz szegény Gergőnek, hogy neki üvölt majd Misi. Volt olyan, hogy elvittem Rékát bevásárolni, és már oda úton sírt, hogy a Nándi hogy hiányzik neki, és legközelebb csak úgy akar jönni, ha a Nándi is ott van...
Egyébként Nándi terelhető, kizökkenthető, ha arról van szó, nagyon könnyű dackorszakosnak is, az óriási szívás, hogy nincs idő, energia terelni, mert szét kell szakadni, a hisztik általában egy másik fél miatt is vannak. Meg hogy Réka annyira mindenlébenkanál. Ha egy játékot ajánlok fel Nándinak, már egyezkedik is vele, rosszabb esetben tépi ki a kezéből.
De szép lassan szedem össze magam, és menni fog ez is. Érzem én, ahogy fogynak a hormonok, és remélem tényleg kapok eszközöket a könyvtől is. Ahogy túl leszünk ezen az első három hónapon, sokkal jobb lesz a helyzet. Már ma is volt olyan időszak, hogy Misi lenyűgözve nézte a fellógatott játékot a pihenőszékben, ettől csak az tántorította el, hogy a nagytesók tiszta jóindulatból elkezdték ringatni... hogy majd kiesett... A földön is elvolt egy ideig, és Réka kezében is. Elkezdték érdekelni az arcok, az emberek. Vicces volt, itt volt apukám, aki nagy. És nagy, felnőtt feje van neki. Misi a kezemben volt, apu elkezdett hozzá beszélni, kb fél méterről, Misi arra fordult, és próbálta belőni, hogy hol is van az, aki a hangot adja. Egyre kisebb köröket írt a fejével, majd fókuszált, megtalálta, és elkezdett sírni :D Egyébként most már talán elalszik, ahogy itt blogolok, a babakocsit húzogatom a lábammal, és várom, hogy elaludjon, akkor végre tudok enni ebédet... Ha már aludni nem tudtam miatta. Pedig nagyon kiszámoltam, és rákészültem, dehát ez van. Egy nagy puki felébresztette, és ha felébredt, akkor fél-másfél órát ő bizony fenn is marad. A nagyok meg mindjárt kelnek, így semmi esélyem. Inkább tanulmányozom tovább a könyvet :)
