Nagycsaládban élni jó! :)

Jót tett ez az előző három miabajoma poszt a lelkivilágommal. Megfogalmaztam a gondjaimat, és most sokkal nyugodtabb vagyok, amitől a gyerekek is, én sem látom annyira borzalmasnak a helyzetet, ettől megint nyugodtabb vagyok, könnyebben kezelem a konfliktusokat, ettől nem is mérgesednek el, szóval lassul a mókuskerék. Éljen az írásterápia.

Tegnap éjjel egy fél órás anyai alvás után sikítóroham következett, és az elején azon gondolkoztam, hogy vajon beleírtam-e a tegnapi posztba az idegesítő dolgok közé, amiken kiborulok, azt, hogy nem hajlandó fekve enni, mindenképpen fel kell ülnöm, hiába veszem magam mellé az ágyba, és a sóhajtós közé, hogy muszáj kétkortyonként üvöltenie egyet. Az rémlett, hogy az éjszakai torkaszakadtából üvöltést írtam. 

De azért a mostani éjjel kissé durva volt. Az elég hamar egyértelművé vált, hogy fáj valamije. Mert sírt, abbahagyta, sírt abbahagyta. Aztán sírt.  Nem is sírt, sikítozott. Ez már a fájdalomcsillapító és az én idegesedésem után volt. Szóval sikítozás volt ágyban, szülői ágyban, evés helyett, kézben ringatva, világosban, sötétben, mindenhogy. Levittem végül, hogy tudjanak a többiek aludni, és negyed óra sírás után megpróbáltam teljesen felébreszteni, hátha az is baj, hogy rosszat álmodik, vagy belegabalyodott valamibe a kis agya. Elég nehéz volt, de sikerült végül  kiráncigálni az álomból, és utána további negyed óra alatt megnyugtatni. Közben - kb egy óra volt a menet -  azon gondolkoztam, hogy harmadik gyerek ide vagy oda, mindennek van határa, és mikor is érkezik el az, mikor bepakolom az autóba, és bemegyünk az ügyeletre, mert benn van a fájdalomcsillapító, be van kenve az ínye, valami baja van a gyereknek. Megmasszíroztam a pocakját, megmértem a lázát, minimális kis hőemelkedése volt, kakilt is, amitől sírt újra. Aztán elbeszélgettünk még egy ideig, megszoptattam, majd felhoztam, betettem az ágyába, és hang nélkül elaludt. Kettőkor már aludtam is. Viszont innentől egészen 7ig aludt egyvégtében, így én is, ráadásul vidáman ébredt. Ez jót tett nagyon, bár alig tudtam kinyitni a szemeimet :) Délelőtt viszont már öt foggal harapott, úgyhogy ez volt a bűnös.

A péntekünket is mindenképpen meg akartam örökíteni, ugyanis 5gyerekes voltam :) Oviszünet volt, nevelés nélküli munkanap, és RÉka két ovistársa átjött játszani. Hát, voltak kisebb kemény időszakok. A hármasfogat mindig ilyen, egyiket ki kell rekeszteni. És ez most az én lányom volt. Nem volt jó. Nehéz kezelni egy olyan szituációt, mikor két gyerek azért támadja a sajátot, mert az nagyobb biztonságban van, és ezzel kompenzálnak. Kivált akkor, ha az a saját meg érzékeli ezt, és anyához rohangál a biztonságért, ezzel mégjobban magára vonva a népharagot. Nem egyszerű. Aztán valahogy túl lettünk ezen, és akkor megpróbáltak rászállni Nándira, szerencsére szintén csak ketten, és Réka védelmezett, ami jó volt az anyai szívemnek nagyon. 

Még az is volt, ami érdekes volt, hogy iszonyú sokat evett Réka, amíg itt voltak a többiek. Ezzel megint azt látom alátámasztani, amit már máskor is gondoltam, hogy Réka anyja lánya, eszik a frusztrációtól... Szegény gyerek! Mondjuk nem egy gombócka, egyenlőre nem árt neki, meg megfelel a gyümölcs is szerencsére.

Egyébként lehet, én sem játszanék szívesen Rékával, ha ovis lennék... Semmi kompromisszumra nem volt kész, mindent csak úgy lehet játszani, ahogy ő kitalálta, a legkisebb ellenállásra is visítás és árulkodás volt a válasz. Bár lehet, hogy a hazai pálya miatt volt ez. Amikor Marci délben elment haza, és csak Évike, a kislány maradt, megszűnt a konfliktus, és teljesen jól eljátszottunk, egészen addig, míg a memória játékban Évike - aki egy rettenetesen okos és ügyes kislány, kenterbe veri a legtöbb korabelit, akit ismerek, meg kell vallanom, hogy az én lányomat is - bizony begyűjtötte a foltoskutya-párt és a nyávogómacska-párt. Ez megbocsájthatatlan volt, és Réka zokogva bevonult a fürdőbe. De okos anya elővette a Micimackós memória játékot, és azzal már jó volt játszani mindenkinek, Réka mondta is hüppögve, hogy az jó lesz, mert abban nincs kedvence.

Egyébként porig aláztak a lányok. Becsszóra nem hagytam magam, de szarrá vertek. Míg nekem 2-3 párt sikerült kiszedni, a csajok simán 7-8-9 egyformát gyűjtöttek a játék végéig. Megalázó. Múlt héten a felnőtt szinten buktam meg, most az óvodások is laposra vernek. Ez van :)
 

A Suttogó c. könyv is sokat forgatott volt korábban, most már kiválogattam azokat, amiket tudok használni. Ebből az egyik, hogy a gyereknek ajánljuk fel a választás lehetőségét. Ezt most már ők is felajánlják nekünk. 

Réka este  villanyoltás után az ajtóban állva, miután kategorikusan kijelentettük, hogy nem alhatnak a felnőtt szobában, csak átjöhetnek éjjel:

- Anya! Melyiket választod? Hogy az ágyamban alszom, és nagyon nyomja a hátamat, vagy a felnőtt szobában? 
 

Nándi:

- Anya! Választasz! Játszosz velem, vagy harapás?

Aztán Rékával beszélgettünk a minap:

- Anya! Én már 5 éves vagyok!

- Nem kislányom, majd februárban leszel öt éves, karácsony után, tudod, akkor lesz a születésnapod.

- Anya! - kiált rám szemrehányóan, vádlóan, és az összes hasonló érzést belesűrítve - Te nem hagyod, hogy öt éves legyek!

Nándinak mesélek - gyakorlatilag állatmesét, csak autókat kell beletenni az állatok helyett. Nyuszi helyett kisautó, róka helyett versenyautó, farkas helyett motor, stb.

- Törték, törték a fejüket az autók, hogy mit tegyenek....

- Nem! Nem a fejüket törték! A tetejüket!

Misivel?

Hát, igaziból csak az, hogy kicsi. Meg hogy kel éjjel, vagyis még a keléssel talán el is lennék, de torkaszakadtából üvölt. Felver mindenkit a házban, és nem igazán lehet rájönni, hogy mi a baja.

Az is az idegeimre megy, hogy eeeee eeeee eeee-zik -szerintem- ok nélkül, és nem tudok figyelni rá, mert van más is állandóan, amit muszáj megcsinálni. És valahol az agyam mélyén szól, nem is a fülemben, rezonál tőle az egész fejem, és sík ideg leszek, mire odajutok, hogy ő is sorra kerül.  

És az is nagyon rossz, hogy reggel, ha már muszáj fél6 és 6 között felkelnie, nem bír békésen eljátszani mellettem az ágyban, meg mászkálni, hanem muszáj neki torkaszakadtából óbégatni kb 10 perc után, amit szintén nem értek, van neki ott játék, fel tud állni, ott vagyok, de nem, muszáj kiverni engem az ágyból, muszáj felkiabálni a többieket, akik esetleg még aludnának. Aztán lerakom lent, hogy tessék játszani, és megint jön a fába szorult féreg effektus, hogy ő nem ezt akarta. Hát akkor mit???? 

Asszem ezeken szoktam csak kiakadni Misivel kapcsolatban. A többit, pl. hogy muszáj bőgve elaludni, meg felállni 2110242-szer minden fektetésnél, hogy muszáj felállás után a cumit olyan helyre eldobni, ahol nem találom meg, és persze pont nincs pótcumi a közelben, hogy a napirendtől való eltérést keményen bünteti, még akkor is, ha ő húzott át valamit - én nagyon óvakodok ilyesmitől - , hogy nem lehet öltöztetni és pelenkázni, hogy éjjel emiatt kipisil a pelusból, és az ágyunk is csupa pisi, és át kell öltöztetni, hogy kiborul a meleg kajától, csak szobahőmérsékleten, vagy hidegebben eszi meg a pépet, aztán lila tőle a szája, hogy a cici nem megfelelő étel neki mindig, de máskor meg csak az jó... Szóval ezeket, meg a többit, ami most hirtelen nem jut eszembe igaziból egy sóhajjal szoktam csak fogadni, ezek valahogy úgy tartoznak hozzá a kisbaba korhoz, hogy el tudom könyvelni az ezzeljár tartozik oldalán. 

És persze annak ellenére, hogy bosszantanak sokat ezek a kis gézengúzok, meg kifordítanak magamból, és állandó gyötrődésre késztetnek, hogy hogy oldjam meg a helyzeteket, és az összes önbecsülésemet kiirtják belőlem, igaziból nem tudok rájuk haragudni. Haragszom úgy általában a világra, meg magamra, és nagyon ritkán kb 5 másodpercig lehet rájuk. Mert igaziból kis angyalkák. Végülis az ördögök sem mások, mint bukott angyalok :)

Nándival?

Hogy féltékeny. Hogy harap. Hogy nem mondja el, mi a baja. Hogy nem ismerem ki magam rajta. Hogy nem lehet az eszére hatni, pedig baromi sok van neki. Hogy nem fogad szót, ha nem tartja megfelelőnek az indokot.

Nándi az a gyerekünk, akit mindenki szeret. Tény, hogy nagyon könnyű szeretni. És most itt van a kis betolakodó az életében, ami nem tudom, hogy felborított-e neki mindent, de mindenesetre elég rosszul reagálja le a dolgot. Nagyon kifordította Misi.

A harapásról már írtam. Elképesztő. Rékát a minap véresre harapta. Pedig már nagyon uralkodik magán, nagyon igyekszik sokszor, de állandóan résen kell lenni, hogy óvatosan, hogy csak a ruhát, hogy a párnát, vagy valamit, de ne okozzon fájdalmat.  

SZóval pikkel Misire. De nagyon. Nagyon sokáig nem vett róla tudomást, az sem volt jó. Aztán jött ez a folytonkézbenlevős időszak, és azóta egyre rosszabb. Előtte akár egyedül is hagyhattam őket egy-egy percre, amíg kiszaladtam mondjuk kivinni a szemetet, vagy összeszedni a mosnivalót. Most már ha két lépésre eltávolodok, nincs biztonságban a kicsi. Nem tudom, hogy akarja-e bántani. Azt hiszem, igen. De az is lehet, hogy csak a figyelmet akarja magára felhívni, mert mikor azt akarja, hogy rossz legyen Misinek, beszél róla. Elég rossz hallgatni, hogy essen le a lépcsőről, és üsse be a buciját... :( De eszembe jut a tesós könyv, és hogy inkább beszéljen róla, mint megcsiinálja. SZóval ezért gondolom azt, hogy nem bántani akarja, csak így sikerül. Elvégre még három éves sincs.

Szóval az van, hogy ha Misi odamegy hozzá, az baj. Oké, ezt még elfogadom, elrontja a játékát. Még azt is meg tudom érteni, hogy nem engedi, hogy hozzá nyúljon az  ő játékaihoz. Irigység, ronda dolog, de rendben van. Az már necces, hogy már az is baj, hogy elindul Nándi irányába Misi, és akkor oda kell menni hozzá, és felvenni, és arrébb rakni, aminek gyakran baleset a vége, de legalábbis méltatlankodás. Az is fura, hogy Nándi tuti biztonsággal ítéli meg, mit szabad egy majdnem 8 hónaposnak a kezébe venni, és mit nem. Akkor is, ha én adtam azt a kezébe. Gyakorlatilag semmit. Tehát elveszi tőle. Azt viszont határozottan elfogadhatatlannak tartom, hogy baj az, ha Misi néz. "Ne nézzen rám a Misi! Ne vigyorogjon ide!". És azt is, hogy a saját játékaival sem játszhat. Nándi egy igazi gyerek. Olyan igazi, akire mindenki vágyik (már, aki nem tudja, hogy milyen hülyeségekre is képes) szóval mindenből játékot csinál, hihetetlen fantáziája van, minden eszköz, minden működik, minden használható, vizsgálható. Ebből kifolyólag pedig a bébijátékok is nagyon tetszenek neki. A csörgés, zörgés, rágcsálás, tapintás csaknem annyira érdekli, mint Misit, csak talán hamarabb megunja, mert emlékszik rá, hogy tegnapelőtt is kipróbálta már. Szóval játszik a bébijátékokkal is. Ami nem lenne baj - ugye, milyen jószívű Misi, megengedi neked, hogy játssz a játékaival -, hanem hogy egyik játszik ezzel, a másik azzal, és aztán Nándi elveszi Misitől, amivel éppen foglalkozik - AZÉRT, HOGY ELTEGYE!!! Misi többnyire még tűrné is talán egyébként, de általában ilyenkor kéz csavarodik, haj tépődik, fejecske koppan. Én viszont ezt nem tűröm. A szabályok 4 évvel ezelőtt le lettek fektetve a háztartásunkban: aki amivel játszik, azt nem lehet elvenni. El lehet cserélni, elvenni nem. Kivált azért nem, hogy aztán ne is játsszunk vele. Grrr. 

De minden mögött érzem, hogy van valami. De Nándi annnyira pasi! ANNYIRA!!! én nem értem meg őt, teljesen más rugóra jár az agya. Ráadásul ugye gyerek-pasi, így még generációs problémáink is vannak. Gergőt kértem, hogy próbálja már megtudni, mi van ezek mögött. Valami gondolat biztos van, de Nándi nem beszél ilyesmiről. Akár az apja.. Meg mikor még nagyon kuszán beszélt, 3-4szer elmondott valamit, de ha nem értettük meg akkor sem, egyszerűen nem foglalkozott velünk tovább. Le vagyunk szarva. És így érzem most is, hogy valami van, amit ő meg akar értetni velünk, de nem értjük meg, és akkor le vagyunk szarva. 

Ahogy a fürdőajtót is be kell csukni mindig. Oké, hogy mindjárt becsukom, de ő most őrül meg tőle, nem bírja ki. Nem mondja már, hogy fél a kazán hangjától, biztosan tudja azt is, hogy most nem megy a kazán, de ő akkor sem tudja elviselni, hogy nyitva legyen az az ajtó. Nem vár senkitől semmit, ő odamegy, és becsukja, de legyen csukva. Mindig. Szivárogjunk át inkább a kulcslyukon, vagy az ajtó alatt. És ez a félelem is van, és nem erőlteti ránk újra és újra, csak bevágja - az ajtót szó nélkül. Mert ő így tudja. TIszta erőből addig csapkodja, amíg úgy nem marad. És inkább bepisil, de nem megy be egyedül "anyuka nélkül". És ezt érzem a Misivel való viszonyában is. Hogy ő megpróbálta elmondani, nem értettük meg. És most ez van, amit ő megoldásnak lát. Ahogy a bepisilést is a lenti egyedül pisilés helyett, vagy hogy csak bevágni tudja az ajtót, becsukni nem. És biztos a mániás Misi-piszkálásnak is van ellenszere, ahogy a kazán hangra a felnőtt általi fürdőszoba ajtó becsukás és a társas pisilés, ha lent vagyunk. 

És az egész szófogadatlansága, öntörvényűsége nagyjából arra vezethető vissza, hogy nem értem meg őt, ő pedig nem is próbálja magát megértetni. Én elmondom neki, hogy nem szabad a kapura felállni, mert leszakad, ő már felállt 4szer, nem szakadt le, hülyeség, amit mondok. Feláll újra. És persze leszakadt most már, nincs is kapunk... Kíváncsi leszek, hogy most már elfogadja-e. Én nem értem meg őt, az indokait, ő pedig nem ért meg engem.

Egyébként más kategória teljesen, mint a Réka. Mert figyelembe próbál minket venni. Kis apró figyelmességeket veszek észre nála. Pl. ez a fürdőszoba- ügy már megint. Bemegyek pl kezet mosni, és most már nem jön utánam csapdosni az ajtót, hanem szól, hogy anya csukd majd be! Most már megtanulta, hogy én nem szeretem magamra csukni az ajtót, hogy halljam őket, hogy mi van. Nagyon rossz neki, a hangokra figyel, amíg nyitva az ajtó, de kibírja. Meg a kívánságainál nem azt az önzést érzem, hogy nekem jár valami, nekem jó legyen, én én én én, hanem valódi szükségleteket, nem is tudom, hogy fogom-e érzékelni ezt a különbséget mondjuk 5 év múlva, de most nem tudom jobban leírni. 

Egyébként Nándit is verem most. Nála sincs eszközöm. Igaziból a verés sem az, mert nem használ, csak nem tudok máshoz nyúlni. A probléma gyökerének a megtalálása lenne az egyetlen megoldás... Szóval ha Rékát megfenyegetem azzal, hogy a seggére csapok, azonnal felfüggeszti a renitenskedést. Réka csak akkor kap, ha visszaeső bűnös, figyelmeztetés után szinte soha nem kell fenyíteni. Nándi viszont olyan, hogy ha mondom neki, hogy ha mégegyszer összefirkálod a falat, kikapsz, akkor meghallgatta, és rajzol tovább. Egyszerűen ilyenkor olyan érzésem van, hogy meg sem hallotta, és nem is akarom megbüntetni, de muszáj, hiszen mondtam. Sokkal többet kap, mint a Réka, pont ezért. És ha Misivel csúnyábban bánik, akkor figyelmeztetés nélkül is. Persze itt is van jókis bizonytalanságom, mert ugye Misi miatt kap. Már megint a kis ellenség... ehh...

Visszatérve viszont biztos hallja. Ez megint egy olyan dolog, hogy neki meg van az a nagyon komoly oka, ami miatt pont azt a falat pont akkor össze kellene firkálnia, és a büntetés, legyen az bármilyen komoly, nem rettenti el, megéri az ár-érték arány...Fura. Nándi számomra igazi rejtély.

Aztán persze ott van az azonnal odacsapás meg harapás Rékának, ha valami nem tetszik, ami a jogos önvédelemből alakult ki támadó eszközzé, meg ugyanez felénk, a világgá menés - menj csak fiam! - de nem is akarok menni - akkor maradj, annak jobban örülök - és a többi. Türelem kéne meg figyelem. Sok, mind a kettőből.

Szóval ezek vannak mostanában a Szuper-Nándival. MEg még egy csomó dolog, ami nem jut az eszembe, talán ezek a legnehezebbek. Biztos éjjel, meg holnap jut majd eszembe sokminden még. Kis Nándikám. Szeretgetem nagyon sokat, mostanában megint átjön éjjel is aludni hozzánk. Kicsit mintha jobb lenne egyébként a helyzet nála is az utóbbi napokban egyre pozitívabb, és egyre ritkábban esik el Misi egy-egy puszi után. Kisbabásat is játszott tegnap, aminek nagyon örültem, és úgy láttam, ő is. Ő volt Misi öcsikéje... Előbb utóbb kikecmergünk majd belőle úgyis!

 Rékával?

Hát hogy iszonyú engedetlen. Hogy próbál átverni. Hogy a falnak beszélek állandóan, amíg nem fenyegetem meg, egyszerűen nem érzi úgy, hogy engedelmeskednie kellene. Ha ellentmondok neki, hisztéria, kiborulás, csakazértis azt csinálja. A tesókkal is szar a helyzet, mert az oviban tanult hülyeségeket, megalázásokat, gyerek-kegyetlenségeket Nándin alkalmazza, ha az nem akarja azt csinálni, amit ő szeretne. Misi meg az öntörvényűségét szenvedi, ide oda pakolgatja, úgy bánik vele, mint egy játékbabával, és hiába vagyok ott, próbálom elterelni, kivenni a kezéből, mert kapaszkodik, markol, és megint csak Misi issza meg a levét.

Egyátalán az fáj nekem, hogy rajta kívül senki nem létezik. Ő a világ közepe, és ez a közép egészen a peremig tart. Gyakorlatilag rajta kívül TÉNYLEG  nem létezik senki. Még egy olyan sincs benne, hogy ezt én utálom, ha velem csinálják, akkor ez rossz, én nem csinálok ilyent. Azt gondolom, hogy a lányoknál, nőknél alapvető dolog az, hogy figyeljünk a másikra, a másik igényeire, érzéseire. És ha nem is vagyunk önfeláldozók, mert nem feltétlen kell annak lenni, de igenis kell áldozatot hozni a másikért. És ez most egyátalán nem működik Rékánál. Csak annyit, hogy most én nem csinálom, mert ez rossz a másiknak. Nem szenvedni, csak egy fajta örömről lemondani, hogy a másiknak ne okozzak fájdalmat. Mert nem arról van szó, hogy úgy gondolja, hogy ő tudja úgy, hogy nem legyen rossz senkinek. Lehet, hogy ez teljesen normális életkorilag. Lehet, hogy minden 5 éves így viselkedik. De akkor még inkább most van itt az ideje, hogy megtanítsam arra, hogy nem, nem ő a világ királynője, és az áldozathozatal a másik öröméért nekem is örömet okoz. 

Elég nehéz. Már túl vagyunk azon, hogy elmagyarázom. Túl vagyunk a beszélgetéseken, túl vagyunk a kiabáláson, és a fenyegetőzésen. Most ott tartunk, hogy megint verekszem, ha nem engedelmeskedik. Ha nagyon makacs napja van, akkor kap többször is, még ha tudom, hogy sokkal jobban megviseli, mint bármi más büntetés. Alapvetően nem vagyok verés párti ilyen esetben, de mindennel kudarcot vallottam. Lehet, hogy ha az egész napomat rá tudnám szánni, hogy hassak rá, mint annak idején, mikor a dackorszakot csináltuk végig, működne. Így viszont most nem működik. 

Biztosan megvannak ennek az okai. Az ovi, hogy ott muszáj fegyelmezettnek lenni, a nagyoktól tanult dolgok, a Misi, a családtól való elszakadás, az én fáradtságom, Gergő fáradtsága. De ezek most olyan dolgok, amiken nem tudunk változtatni. Nem tudunk többet pihenni, nem engedhetjük meg, hogy ne járjon oviba, nem tudjuk előbb elhozni, nem lesz kevesebb testvére. Valahogy ehhez a helyzethez kell alkalmazkodnia, akárhogy is. És közben tudom azt is, hogy baromi nehéz lehet neki, de akkor sem engedhetem, hogy ilyen önző legyen, mert tönkretenném vele az életét.

Néha már viccesnek is tűnik, amikor kiteszem a két pohár vizet, és sasolja máris, hogy melyikben van egy mililiterrel több, és akkor ő azt választja, akkor is, ha már a Nándinál van. Akkor kitépi a kezéből, lehetőleg lelocsolva vele mindent. A VIZET!!! amiből még 100 literrel is kérhet, ha akar. Vagy neki kell a nagyobb tányér, a nagyobb kenyér, a nagyobb csoki, a pirosabb piros. Mindenből neki kell a legjobb. Nándit egyenlőre nem zavarja. Csak az én szívem fáj, és titokban a nagyobbat adom Nándinak, ha én osztok. De még a szájból is kiveszi Réka egyébként a csokit, és összeméri, hogy ő kapta-e a nagyobbat. És ha nem, akkor megy a hiszti. Én meg akkor elveszem tőle még a kisebbet is. 

Meg mondjuk szilvásgombóc. Kiteszek Rékának hármat, Nándinak kettőt. Gyors pillantás a tányérokra, rendben, enyém a több. Még a villát a kezébe sem fogta, de már kérdezi, van még? És ha netalántán az utolsókat kapták meg, akkor már alkudozik Nándival, hogy ha ő végez előbb, akkor hogy fogja megenni NÁndiét, rosszabb esetben pedig a sajátjához hozzá sem nyúl, hanem élből Nándiét próbálja megdézsmálni, bár mentségére szóljon, hogy ez utóbbi inkább akkor, ha egyformán adtam, mert mondjuk 3 gombóc maradt, és másfél- másfél jutott.  Egyébként 3 gombócra van Réka hitelesítve, annál több csak ritkán csúszik le, ott is marad a tányérján, ha többet kér. A nudlival már nagyobb a gond, mert az olyan sok, hogy nem lehet egy pillantással felmérni, és mivel Nándi gyorsabban eszik, mint ahogy meg tudná számolni, becsülni kell. Azt pedig könnyen leverem a fensőbbséges "de egyforma sok volt"-tal... A kedves vagy ingerült "annyi van még, hogy szét is pukkadsz, ha mind megeszed" nem használ.

Aztán ott van még a felelősségvállalás. Vagyis a teljes hiánya. Réka igazi hadvezér típus, fogja a közlegényt, és előretolja, míg ő a biztonságban hedonozik. Ha valamiről sejti, hogy nem szabad, mondja Nándinak, hogy csinálja meg. Aztán mondja, hogy Nándi volt. Ha nem sejti, hogy nem szabad, és megcsinálja, vagy rosszul sül el valami, és mérges leszek, ha kérdem, ha nem, hogy ki volt, Nándi volt. Erről már írtam is, Nándi meg bevállalja, mert ő meg ezt viccesnek tartja... ehh. Aztán van még a titokban megcsinálja, mikor nem látom, persze az esetek felében kiderül, és szorul a leány, de ott van az esetek másik fele, mikor nem veszem észre. Ez egy olyan randa jellemhiba szerintem. Borzasztóan idegesít. Sokkal jobban kiborít, mint kellene, de a kamaszkor stiklijeit vetíti előre, amiktől rettegek. Én nem vagyok hazudós, és nem csináltam, amit nem szabad, hogy ne legyen felelősségrevonás. Amit viszont csináltam, azért mindig vállaltam a következményeket. Csináltam én is hülyeséget, felmértem, mit kaphatok érte, aztán úgy. Szeretném, ha Réka is ilyen alappal indulna neki a kamaszkornak. Akkor már késő lesz megalapozni, most kell ezen is átsegíteni valahogy. 

Nándi egyébként próbababa más szempontból is... Meg őt üldözik Marcival, ő lenne az ellenség mindig, bántják a játék hevében, és Nándi többnyire tűri is. Jó, az esetek többségében jól eljátszanak hárman, de azért Nándi nem nevezi Marcit a barátjának... Egyátalán nem. Marci egyébként is pikkel Nándira valami miatt, talán mert testvér? De kordában tartható. Na, most eszembe jutott, hogy mi is a bajom ezzel a hármasfogattal. Hogy Réka, ha Marci, vagy bárki más itt van, akkor többnyire a testvére helyett az idegennel fog össze a testvére ellen. Ez is ismeretlen volt nekem eddig. És most meg elég fájdalmas is, hogy anyaként élem meg. Gyerekként én vertem mindenkit, aki a tesóimba belekötött, jó, az emlékeim inkább iskolás korból vannak.

Úgy egészében véve nagyon rossz, hogy családtagok, ismerősök és gyakorlatilag idegenek is mondják most már, hogy hát, milyen nehéz dolgom lesz ezzel a leánnyal később, és egyébként is, micsoda akarata van, meg hogy mikor az ő gyereke hisztizik, akkor mindig eszébe jut Réka, és hogy annyira nem is szörnyű, meg hogy hülye dolgai vannak, és persze, az ember mosolyog ezen, meg igaz, de azért baromi rossz. Meg az ember szidhatja a gyerekét, de ha más mondja, akkor az egészen más. De úgyis meg fogom oldani, nagyon kemény volt az eleje is, de kijöttünk belőle, nagyon kemény most is, és még biztos lesznek rossz időszakok, a kamaszkor meg iszonyat lesz, de túl leszünk rajta, és hiszem, hogy egészséges, normális, boldog felnőttet tudunk belőle majd kihozni.

Vannak egyébként hullámok, amikor észbekap, és tudja, hogy nem jó, amit csinál. Este például volt valami küzdelmünk, ja, igen, lopott cukrot kb 1 perccel azután, hogy harmadszor is rászóltam, hogy nem szabad, és persze lebukott. És talán nagyon sikerült valahogy eltalálni a szavakat és a büntetést - ki kellett ülnie a lépcsőre és gondolkozni, ami már 100x sikertelen volt, mert csak mint az ő királynői akaratának való ellenszegülést értelmezi általában. És este mondta, hogy nagyon szeretne jó lenni. Hogy annyira szeret minket, hogy 10 évig jól fog viselkedni, semmit nem fog rosszalkodni. A következő percben már kimászkált az ágyból, tehát 10 percig sem bírta, de aztán később is látszott rajta az igyekezet, meg főleg az, hogy valahogy sikerült belopni az agyába azokat a dolgokat, amiket szeretnék mostanában megértetni vele. Ma is viszonylag simán ment az elindulás. És annyira aranyos az oviajtóban is, mostanában azt szokta, hogy már bemegy, aztán visszajön, és megáll, mondja teljesen átélve, hogy "Anya! Nagyon szeretlek, és hiányozni fogsz!" És akkor mindenki engem irigyel az egész öltözőben :) (Még akkor is, ha előtte esetleg tanúi voltak egy menetnek)

Meg persze nem is úgy kell elképzelni, hogy folyamatosan így van. Csak ezek a kis közjátékok egészen meg bírják mérgezni a napokat.

Ennek a fene nagy önzésnek és irigységnek egy nagy előnye van. Hogy az eddig dicsérhetetlen lányom irigyli a dicséretet a többiektől, és így motiválva van pl. a segítségre, a pakolásra. Sőt, irigyli a Nándira bízott munkát is, így megcsinálja helyette. (persze amit neki találunk ki, azt nem hajlandó semmiképpen) Mondjuk mindig ilyen volt. Úgy szoktam mondani, finoman és nőiesen, hogy fél, hogy egy fingnak mellé esik. 

Réka abszolút dicséretellenességéről akartam írni egyébként, de nem volt rá érkezésem, és most már nem is tapasztalom, így el is felejtettem a részleteket. Annyira motiválhatatlan volt a dicsérettel, hogy egyenesen zokogva rám szólt, hogy ne mondjam, hogy ügyes. Pedig olvastam sokat arról, hogy hogy kell helyesen dicsérni, hogy hogyan ne csináljunk segget a szájunkból, és csak a valódi teljesítményt értékeljük, stb stb. A dicsérettel mi csak az együttműködés-ellenességet növelhettük. De most már kérdezi, ha késlekedek, hogy "Anya, megdicsérsz?" 

Mindezek mellett nagyon szeretem a Rékát (azért foglalkozom egyátalán ennyit ezekkel a dolgokkal mostanában). Olyan sokmindenre megtanított magammal kapcsolatban is. Ő az én nagylányom.  :) Kicsit aggódok is, hogy egyszer majd elolvassa, és akkor mi lesz, el fog keseredni, és lelki törése lesz, hogy anyám ilyeneket írt rólam... Ehh. Talán okosabb lesz annál. Olyan kis okos! Vagy ha megtanul olvasni, zárom a blogot. Asszem ez a jobb ötlet :)

 Élünk azért, csak még mindig hasonló a helyzet. Én fáradt, és idegbeteg, a gyerekek idegbetegek, ettől én mégjobban, és így megyünk körbe körbe. 

Van azért jó is, amiket elfelejtettem, meg van olyan is, amit csak nagyjából, és próbálom átvonszolni magam a napokon. Már ahogy felébredünk, az estét várom. Közben meg szégyellem magam, hogy nem vagyok képes élvezni, csak a csendet, és nem tudok erőt meríteni a csicsergésükből. Teljesen kiborít, hogy 12356235ször mondtam már el valamit, és a következő másodpercben már megint azt csinálják. És nem Misi, akinek még elnézem, hanem mondjuk Réka. Vagy Nándi. De igaziból mindegy is, mert biztos én vagyok az oka, hogy elegem van, és türelmetlen vagyok, és nincs képességem arra, hogy nekilássak, és eltereljem őket, mert nem tudom elhinni, hogy tényleg muszáj 1 évesként viselkedni. Már utálom, hogy egy szalmaszálat nem tudok keresztbetenni, mert azonnal egymásnak esnek, vagy valami kívánság van. Nem bírok gyerekfejjel gondolkozni, és ez a rossz. Nem tudom megérteni, hogy miért kell kiborulni a kazán hangjától, és tiszta erőből bevágni a fürdőszoba ajtót, mikor 2000szer hallotta, hogy becsukom, csak előbb megmosom a kezem. Pedig van realitása bizonyára. És ilyenek vannak. Elképesztő, ahogy adják tovább a kisebbnek a kapott szart. Réka a Nándinak, Nándi meg a Misinek. És idő kérdése, hogy Misi meg a Brútuszon töltse ki a frusztrációit. Én is közel vagyok hozzá, hogy a gyerekek kapják vissza, ami bosszant bennük, direktbe, nem csak akaratom ellenére. 

De volt itt nálunk csajbuli, ami nagyon jó volt, jót beszélgettünk az anyukákkal, ami nagyon jól esett, meg főleg az, hogy eljöttek, a mostani engemmindenkiutál, delegjobbanénmagamat hangulatomnak nagyon jót tett. És a hétvégét Balatonfüreden töltöttük, ami a lelkemnek, és élménygyűjtő énemnek is nagoyn jót tett, a fáradtságomnak már annál rosszabbat, mert ahogy kiment az a plusz, amit az élmények adtak, mintha egy dugót húztak volna ki, és miután hazaértünk már alig tudtam nyitvatartani a szemem, el is aludtam már háromnegyed8kor. És csupán 5ször keltünk éjjel reggel hatig, igaz ebből kétszer egy órát voltunk fent, de azért jobb, mintha három órával kevesebb lett volna. 

SZóval Balatonfüreden nagyon jó volt, gyönyörű időnk volt, és nagyon jó volt a társaság is, gyerekeknek is jó volt, bár vasárnap már necces volt, mert bújkál bennük valami betegség, így ma Réka itthon is maradt ovi helyett, hátha legyűri - úgy néz ki, ez be is jön. De az lett volna csoda, ha nem lesz beteg, azért annyira nem volt jó idő, kivált este nem, hogy mezítláb, pólóban és szabadidő nadrágban mezítláb szaladgáljon kint az udvaron az állatok után... Nándi is köhögött néhányat ugatva, és hangosan veszi a levegőt, de úgy néz ki, ő is túl lesz rajta. 

Volt szülinapom is, ami csomómindenkinek eszébe jutott, akiknek nem is szokott, így egész nap csörgött a telefonom. És többen is sütöttek nekem valami finomságot, ami nagyon nagyon jól esett. Kaptam gofrit Katytól, meg Lilytől iszonyú finom mandulás kuglófot, meg egy elképesztő tortát sütöttek nekem Gabiék Füreden... Teszek képet. Olyan finom volt, mint amilyen jól néz ki :)

A csúcs ajándék Gergőtől az extra csokik voltak, ez leírhatatlan, pl. volt rózsa és ibolya ízű közötte, meg roquefortos!!! a borsost nem tudtuk megenni, annyira csípős volt, de  a chilis jó volt. Paradicsomos-bazsalikomos is nagyon jó volt, meg valami citromkrémes, ami megmaradt, a mogyoróvajas... Nagyon sok volt, vagy 30 féle, mindegyik más, egyik finomabb, mint a másik. Elképesztő, na. Kár, hogy elfogyott :)

És persze a gyerekeknek is vannak nagyon aranyos dolgai, mert mondanak nagyon vicceseket, meg Nándi csomószor már nyitottabb Misi felé, aztán utána megint ráül, meg lenyomja a fejét a földbe, de egyre többet szeretgeti is. Már nem dicsérem érte, hogy ne azért csinálja. Olyan nehéz ez a testvérféltékenység Réka után, aki meg teljes odaadással szerette a piciket. Nándival is csak azóta van baja, mióta saját, kemény akarata van. Meg az oviban tanult dolgokat rajta próbálja ki. :( 

Na, megint elmentem negatív irányba. 

Misi is ügyesedik, Réka is nagyon szeret oviban, szóval vannak itt előrelépések is a sok hátra mellett, meg folytonosságok, csak valahogy én vagyok lemaradva, nem is tudom, mire lenne szükségem, hogy jobb legyen. Aludni? Már abban sem hiszek, hogy az segítene. Bár esélyes, hogy az a baj, nem hiszem, hogy pihentető az óránként megszakított 3-4-5-6 órás alvás, még akkor sem, ha délben sikerül pihenni mostanában. 

No, dióhéjban ezek vannak, válogattam képeket, felteszem gyorsan, ezek mind Balatonfüreden készültek a hétvégén. 

Egyre jobban szeretnénk a Balatonnál lakni... Pedig a kép nem is adja vissza...

Born to be wild... Gabiéknak két fia van, Lilyéknél egy fiú, egy lány. Összesen így hét gyerekkel voltunk. Sajnos Szonja épp akkor esett el, így lemaradt a képről. Misi meg nem motorozott elég gyorsan a babakocsival :) A többin meg még ennyi gyereket sem tudtam befogni egyszerre :) A sétány meg gyönyörű, nem? Gabi mondta, hogy nyáron csak embert lehet itt látni, egymás hegyén hátán, most azért, annak ellenére, hogy a jó idő sokakat kicsalt, sokkal kihaltabb volt...

Réka a Balatonhoz akar költözni. Sírt, hogy adjuk el az otthoni házat. Én is közel vagyok hozzá :)

Éppen csak halfarkat nem növesztett még a kis sellő :)

Nándi is le volt nyűgözve...

Misi meg aggódik :)

Anyósommal beszéltem ma, és mondta, hogy mivel nem írom a blogot... És belegondoltam, hogy basszus, tényleg nem. Már majdnem egy hete nem írtam. Olyan szinten telnek a  napok már megint egymás után, hogy észbe sem kaptam. Mondjuk jó sűrű volt. Meg fogalmazgatom is mindig magamban, hogy mit fogok írni, aztán valahogy nem jutok el eddig, aztán elfelejtem, és már ott is vagyok, ami miatt ezt az egész blogolást kitaláltam.

Leginkább azért nem írok, mert Nándi katasztrofális. Kézenfogva Misivel. Mert Misi szeparációsan szorong időnként, szerencsére nem rám korlátozza, hanem a családból bárkit elég, ha lát, ha nincs a közelben senki más. Többnyire. Éjszaka kel, nappal meg nem akar aludni, csak álllllllni. Meg mászni. Kínszenvedés az altatás, és nagyon gyorsan felébred. De túl leszünk majd rajta, meg egyébként meg csomóminden jobb. Mert tud mászni, és már a falnál is fel tud állni, és nem nekem óbégat, hogy tegyem már arrébb, vagy támasszam neki valaminek. Viszonylag könnyen tudok főzni - ha nincs ott a közelben Nándi, aki az életére tör - ha kukucsolóst játszunk közben. Vagyis néha már nem tudok, mert a nagy ügyeskedésben bátor lett, és ettől hatalmasakat esik, és púpos csomó helyen a feje, így már nem annyira szívesen hagyom ott. Ráadásul Nándi piszkálja többnyire, kis alattomos döggé szokott válni, megkarmolja, megszorongatja, aztán "jaaaaaj, booocsááánat misiike", elvesz tőle mindent. Persze az utóbbi pár napban megint van némi fény az alagút végén, mert nagyon ráálltam a testvérféltékenységre, és kezelem Nándit, meg Misi is sokat okosodott, és mintha ettől jobban emberszámba venné az öcsköst. Ma például már ő  mondta, hogy ő a bátyus, holott ezt mindig visszautasította. Mindig azt mondta, "nem vagyok bátyus, csak Nángi!" Már Gergővel beszéltük, hogy lefoglaljuk neki a google-on a csaknandi@gmail.com-ot :)

Szóval ilyenek miatt nem érek ide sosem, az agyam kilúgozva, és még írni sem tudok róla rendesen, mert nem tudom összeszedni a gondolataimat. Nincsenek is. Ez van.

... és talán már lassan minden rendben lesz. Misi izmai teljesen jól vannak, ha ellenáll - márpedig gyakran ellenáll - akkor feszesek, de jól nyújthatók, nem lesz már gond.  A két hét szünet után sem lett visszaesés. Az egy, hogy még nem mászik. Addig menni kell, amíg nem mászik. De az agyában benne van szerencsére, megy a kéz-láb koordináció, csak egyszerűen nem ér rá.

Lilla jókat röhögött rajta, hogy milyen kis energiabomba a fiú, ezerrel tekerne, akár hason van, akár áll. Gyönyörűen le tudja tenni már a talpait, dehát az is idő! Úgyhogy lábujjhegyen kepeszt. Ha kicsit sikerül lehiggasztani, akkor minden tökéletes. De az elég nehéz. 

Szóval ha tartja valaki a mellkasát, nagyon szépen pakolgatja a kezét-lábát ellentétesen, úgyhogy a diszlexia miatt már nem aggódok, nem ezen fog múlni :) Az agypályák össze vannak kötve, már csak rá kell dugni az áramot, át kell kattannia, és rájönnie, hogy kevésbé fárasztó megtartani magát, és négykézlábazni, mint hason ugrálni, ahogy most teszi. 

De egyenlőre a sebesség az első! Gondolom élvezi az ellenszelet :)

Arra is rájöttem egyébként, hogy miért nem ül. Mert nem lát senkit ülni. Nándi, ha "leül" játszani, leginkább hasal, ide-oda hempereg, fekszik a karján, úgy tologatja az autókat. De többnyire ő is, Réka is mozgásban vannak. Futnak, ugranak, bukfenceznek, négykézlábaznak, felmásznak, lemásznak. Még evés közben sem bírnak megülni a fenekükön. És hát Misinek ők a példa. Van neki anyukája is, az sem bír leülni soha, csak ha a siserehad éppen alszik. Ha "leülök" mellé a földre, az is inkább lefekvés, és akkor áll, belém kapaszkodva. Ha ülök, akkor a hajamba kapaszkodik, ezért nem nagyon ülök. Apa meg... szegény, ha itthon van, ő sem nagyon tud leülni. Meg nyilván, ülésből valakinek, aki nem mászik, sokkal nehezebb elindulni, mint hasonfekvésből valakinek, aki kúszik. Szóval megvan az ideológia. 

Azért fog még ő ülni, és ülve játszani. Egészen addig, míg meg nem tanul szaladni. Akkor már nem fog ülni ő sem. Lesz kivel szaladni :)

...nade mit csináljunk a Nándi harapással???

Mert Nándi harap. Érdekes egyébként, hogy viszont ő volt az egyetlen gyerek a háromból, aki nem harapta a cicimet, mikor kijöttek a fogai. Erre nem kellett megtanítani. Talán azért, mert már nagy volt, mire kibújtak neki az elsők, vagy 8-9 hónapos. Most hirtelen nem emlékszem :)

Szerintem élete folyamán már legalább egymilliószor hallotta, hogy nem szabad harapni. Kipróbáltam az összes eszembe jutott feszültséglevezetőt, dobáljunk labdát, püföljünk párnát, fussunk, ugráljunk, mihelyt észrevettem, hogy túlteng az energia, jön a harapás. Megbeszéltük, mit lehet harapni: husit, kekszet, krumplit, stb, legrosszabb esetben is párnát, játékot. Ha már muszáj. Mikor indulatból harapott, kapott is a szájára, fenekére, kapott kiállítást, szentbeszédet minden alkalommal. De nem megy a leszokás, átszokás. Muszáj harapnia.  Mégpedig élő húúúúúúst!!!! 

Egyszerűen felpörög, és harap. Örömében, bánatában, jókedvében, dühében, játék közben, viszket a foga, vagy nem tudom, és  h a r a p n i a   k e l l ! ! !  Amikor éppen jó kedve van, és eszébe is jut az egymillió emlékeztetésből valamelyik, akkor a saját karjába harap bele :-O És itt meg már úgy vagyok, hogy inkább engem harapjon, szegény gyerek, inkább nekem fájjon, mint neki! De persze nem ez a megoldás. 

Boldog, szaladgál, örül, odarohan, és a vállamhoz szorítja a fogait, nagyon akar nem harapni, nagyon nagyon akarja, hogy ne fájjon, de közben muszáj megharapnia, topog a kis lábaival, az egész gyerek egy nagy feszültség, komolyan, mint egy kis kölyök vizsla. Még morog is közben, süt belőle a boldogság, az életszeretet, de ha fáj! 

És vadidegen néniket is megharap az orvosnál négykézláb mászik, örül a társaságnak, hogy kedves vele a valaki, és ahogy elmászik mellette, beleharap a lábába, jó esetben csak a nadrágját harapja meg... 

Nem tudom, hogy lehet ezt kezelni, én már úgy érzem, megbuktam ezen (is :) ) Marad a kinövi. Vagy az önuralommal talán elmarad ez is... Nándi és az önuralom! egyenlőre elég viccesen hangzik... :D :D Azért még kicsi, akármi lehet!

Kb. 25 éve tudom azt, hogy Isten a mi mennyei Atyánk, aki mérhetetlenül szeret minket. Ezt hittem is, vallottam is, de azt hiszem, csak azóta értem, mióta nekem is gyerekeim vannak. Legalább egy. Azt hiszem, ez a szülői, gondoskodó szeretet elképzelhetetlen annak, akinek nincs gyereke.  Szeretjük a testvéreinket, a szüleinket, rokonainkat, társunkat, barátainkat, és azt gondoljuk, ismerjük a szeretet legmélyebb bugyrait, de nem. Aki nem tapasztalta még meg, hogy hogy lehet az embernek a gyerekét szeretni, az nem ismeri az igazi szeretetet. És nem kérek bocsánatot senkitől. Nem ismeri. 

És azt hiszem, ezzel értettem meg, hogy a mi mennyei Atyánktól jövő szeretetet is csak gondolhatom, sejthetem, hogy milyen. 

Elég komoly bajban vagyok egyébként a lelki életemmel, mert elég fáradt vagyok, és egyszerűen nem megy az elmélyedt ima, a befelé fordulás. Ha elő is veszem a Szentírást, vagy valami komolyabb témájú könyvet, még ha azt is mondom, hogy ejha! pont erre van szükségem, kb 10 perc múlva arra sem emlékszem, hogy milyen témában volt. Szóval borzasztó. A húgom mondta, hogy a feladataim teljesítésével is tudok imádkozni, gyakran forduljak Istenhez egy-egy fohásszal, de valahogy nem érzem teljesnek.  Talán többek között az az oka ennek, hogy hihetetlen nagy alapigazságokat kell nap mint nap megfogalmaznom, és a tudatlanságomra, hibáimra kapok állandóan komoly megvilágítást.

Ugyanis a gyerekeket is igyekszem hittel nevelni. És jönnek a kérdések. És jönnek az általam adott válaszok, 4-5 éves szintre lebutítva. És már padlón is vagyok. Ennyi? Ennyire egyszerű? Én meg évek, évtizedek óta próbálom megérteni, hallgatom a tudományos fejtegetéseket a templomban, olvasom a könyveket - na nem viszem túlzásba, jártam hittanra évekig, katolikus gimnázium, zárda-kollégium, tanultam filozófiát, és nem vitt közelebb. És most itt vannak a kis ösztön-lény gyerekeim a kis korkülönbségükkel, teljesen eltérő életszemléletükkel, és most egyre több mindent értek, amit eddig csak tudtam vagy hittem, elfogadtam, mint igazságot. 

A lényeg az, jónak kell lenni. Amit én várok a gyerekemtől, azt várja tőlem is Isten, hiszen ő az én mennyei Atyám. Nézem a kölköket, ölik egymást, mert az egyik csúnyán nézett a másikra, vagy túl közel ment el mellette, és hozzáért a játékához... UTÁLLAK üvölti máris. Anya meg magyaráz: "elhiszem, hogy mérges vagy, de nem ütheted meg ezért a testvéred! Nem kell szeretni, de hagyd békén. Nagyon elkeserít, hogy bántjátok egymást." Ja, hogy nem olyan egyszerű szeretni a testvéremet (a többi embert) mert van, hogy elveszi a játékomat, vagy megüt?  "Attól még szeretlek, ha nem vagy jó, csak szomorú vagyok tőle." Baromi rossz a szülőnek látni, hogy a gyerekei ölik egymást... De már csak azt is, ha közömbösek egymás iránt. Minden más rossz, ami nem az, hogy szeretik egymást. Hát, ezeket nem éreztem át eddig.  Pedig mennyit hallottam anyukámtól is! És nem értettem ... még mindig bennem van az értetlenség érzése, hogy hogy bír ennyire kiakadni rajta, hiszen csak kicsit megtépáztuk egymást, van ilyen.

Meg a magyarázatok. "Hol van a  Jóisten?" kérdezi Réka. "Hát, mindenhol. Mindenben ott van, ami jó. Ő adott nekünk mindent. A fákat, a virágokat, a jó levegőt, a meleget, a hideget. Ő adott nekem téged, és neked engem." Nahát, csak nem?! És így élek? Nem. Tele vagyok elégedetlenséggel, félelemmel, azt hiszem, irányíthatom az életemet, mivel felnőtt vagyok, azt csinálom, amit akarok. Így van? Nem, nincs így! Gyakorlatilag ugyanazokat érzem, mint a gyerekem, csak egy más világgal szemben. Gyerek vagyok.  Isten gyermeke egy általam nem - rendkívül töredékesen - ismert világban, amiben  jó lenne, ha betartanám a felállított szabályokat, hogy megkaphassam, amit az én Atyám szán nekem, az örök életet. A boldogságot. Hát nem arra vágyik minden szülő, hogy a gyerekének boldog élete legyen? És ha önző, ha akaratos, irigy, hazug, lusta stb. nagyon kicsi esélye van erre. És én mi vagyok? Önző, akaratos, irigy, hazug, lusta. Azt hiszem, nagyon sokat kell még változnom. 

És ez kétségbeejt. Jó, már elég régóta tudom, hogy tele vagyok hibával, de mindig azt mondtam, hogy ehh, jólvan, ráérek még, majd összeszedem magam, meg majd lesz ez, meg az, akkor majd, és a többi. De most már itt van nekem a lányom, akinél látom, hogy nő, nő, és most már itt az ideje a változásnak. Tudja a szabályokat, pontosan, most már itt az ideje, hogy akarjon ő is jó lenni. Hogy elvállalja, hogy a cipők rendberakása az ő feladata, hogy nem az az igazság, amit szeretnénk, hogy igazság legyen, hogy nem mindig az övé a nagyobb darab süti, vagy a 3ml-el több szörp, és hogy megengedjük a testvérünknek, hogy játsszon a pónikkal. Nekem is itt az idő, sőt, azt hiszem, már eléggé el is késtem. De remélem, hogy még nincs késő. 

Nándi, miután szemügyre vette a produktumot a wc-ben:

- Kikakiltam a nutellát!

És még egy vc-s. Anyósom története.

Nándi a nyáron a bilit semmibe véve a wc-be pisilt, majd kakilt (következetesen állva pisil, és ülve kakil). Anyósom megdicsérte, hogy milyen nagy fiú már, a wc-be pisil és kakil is. Erre Nándi felháborodva:

- Én nem vagyok nagy! Én kicsike vagyok, csak bátor!

Kicsit elszaporodtak a Misis bejegyzések. Ennek nem más az oka, minthogy nincs időm leülni a nagyok  dolgait boncolgatni. Mert a nagyok bonyolultak. Misi meg olyan kis egyszerű. Persze az is lehet, hogy én bonyolítom túl Rékát meg Nándit, de nekem akkor is nagyobb nyugalom kell ahhoz, hogy belemásszak a velük kapcsolatos dolgokba. De már nagyon érik egy-két poszt. Testvérféltékenység, ekcéma, önzés, irigység ilyesmi...

No, mindegy, nem is ez a lényeg, hanem hogy Misi, aki egyébként még mindig beteg, és ma is egész nap 39 fokos lázzal küszködött, ami a csillapító hatására 1-2 órára lement 38-ig, majd ismét fel, azért nagyon ügyeske. Tegnapelőtt este végiggyalogolt a - kicsinek egyáltalán nem mondható - gyerekszobán a járássegítőbe kapaszkodva, hatalmas igyekezettel az arcán. A végére már megijedt, hogy hova megy már ez a valami, állítsák meg! :)

Ma pedig újabb tanújelét adta annak, hogy ő milyen nagy és szociális lényecske. Apával labdázott. Nem csak úgy véletlen, hanem direkt visszadobta a labdát. Aztán ugyanezt Rékával is eljátszogatta. Persze a fényképező lemerülve. (Az alatt a videó alatt merült le, amikor állva a földről próbált felszedni valamit, és hogy ezt elősegítse, kivette a szájából a cumit, és megdobta vele a kiszemelt tárgyat :) Persze ezáltal ez sincs hitelt érdemlően dokumentálva.) Így telefonnal készült a nem túl jó minőségű videó. Talán a lényeg látszik azért. HOgy milyen ügyes. Leginkább a végén, az elején még véletlennek tűnik. Nem mindig határozottan dobja, de a tudatosság látszik. Vagy elfogultak vagyunk? :)

Hát sajnos. Úgy néz ki, szaporodni fognak a betegség-címkék :(

Eddig is takonykór volt az egész családon - apát kivéve - de tegnap reggel Misikének hőemelkedése lett, meg egy-két napja már hurutosan köhécselt is. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, mivel úgyis  arra, és pont akkor mentünk vásárolni, ahol, és amikor a dokinénink rendelt, beugrottunk. És kapott antibiotikumot. Mert egyre rosszabbul lett, és a füle is gyanús. Azért mondta, hogy azért még várjunk, ha ma nincs 38 felett, akkor nem kell beadni, hátha legyőzi egyedül, de úgy érzem, lázas. Majd ha végleg felébred.

Egyébként valami történt vele. Vagy megint nagyon imádkoznak értünk, vagy az a fél tasak smecta hatott, amit beadtam neki, de az elmúlt két éjszaka úgy telt, ahogy még talán a kis életében semmikor. Szóval egyszer felébredt, amikor mi lefeküdtünk ugye. Akkor áthoztam hozzánk - tegnap meg ébredés nélkül, mert ugye lázas. És ez után egyszer arra ébredtem, hogy ébren van. Forgolódott egy darabig, önként megszoptattam - sírás nélkül, sem ő, sem én - és aludt tovább 5ig. Ez az 5 óra egy bűvös szám, igaz egy hete még 6 lett volna, és akkor egy szavam nincs. De nem sírt. Tegnap nem sikerült legyűrni, vidáman kurjongatott - miután összeszarta  magát, és kipisilt valahogy a pelusból. Hát igy nem is lehet visszaaltatni, pelus és ruhacsere, és kurjongatás vidáman. Ma viszont hangja nem volt, és próbált visszaaludni. Talán a láz miatt. Egy órát forgolódott, mire sikerült, az csak az én pechem, hogy abban a percben, mikor egyenletessé vált a kis szuszogás, meghallottam Nándit lefelé dübörögni a lépcsőn... Úgyhogy itt vagyok.

 Asszem, ha alhattam volna hétig, és meglett volna a hat óra, új ember lennék. Így csak reményeimben vagyok új. Ugyanis egészen vérmes reményeket kezdtem el táplálni a nem olyan jövőre nézve, hogy hogy fogok akár nyolc órát is aludni egyvégtében, de legalábbis 5-6-ot egyben. A Smecta egyébként úgy jutott eszembe, hogy mi van, ha a hasa fáj éjjel - említettem múltkor ugye a kólikát - a fogzástól. Sok nyál, túl lúgos vagy savas béltartalom, csikarhat is neki... Ha rendbejött, kiderül. Ha az antibio bemegy, úgyis szenvedni fog megint szegény... Még mindig úgy vagyok, hogy hátha megússza, de egyre kevésbé reménykedek.

Egyébként családi kiszerelést kaptunk az antibiotikumból, mert Nándi is kis nyomika, meg nagyon betaknyosodott, és ő is rosszabbul van az egy héttel ezelőtthöz képest. Szóval ha netalántán belázasodna, vagy egyátalán hőemelkedés, neki is kell adni. Eddig ő még nem is kapott antibiotikumot a kis életében, csak szemcseppben, mert sajnos a kötőhártyagyulladásra hajlamos. Szerintem ez a kiskori csipa folytatása, Rékának sosem volt, de Misi is már kettőn átesett, Nándi is minden évben kétszer...

Na, jól kitárgyaltam a gyerekegészségügyet. Még annyit csak, hogy ilyenkor mindig nagyon hálás vagyok, hogy a világ legjobb dokinénije és védőnője a mienk. Ha valaha elköltözünk - ahogy szeretnénk - ezt nagyon nagyon sajnálni fogom :(

Réka közölte, hogy számítógépezik:

(ez egy hercegnős falinaptár...)

 Ma reggel Misi, ahogy ülésből (mert a hülye anyja próbálja ülni tanítani) átváltott volna hasra, valahogy szerencsétlenül dőlt, és nagy erővel az állára esett. Ettől összecsattant a szája, és az alsó kis fogai belementek a felső ínyébe. Ugh, leírni is rossz volt. Látni méginkább... Eléggé ömlött a vér a szájából, szerencsére nem borult ki nagyon, viszont még most, lefekvésnél is felszakadt, és vérzett. Szegényke :( Azért egy kis hős, jól viseli. 

Misi nagyon nagy fiú lett. Komoly rálátása van az életre, igazi menedzser típus. Tudja, hogy az igazi eredményért másokatis meg kell mozgatni, hatékonyan kell felhasználni az erőforrásokat, és egyenlőre ő még nem hatékony. Így az alárendeltekkel végeztet el mindent. Anya, vegyél fel, tartsd a kezed, fel akarok állni, gyere ide, segíts, most meg elfáradtam, hasalni akarok, ja mégsem! Vigyél oda! Stb... Neki, bár képes ezekre, túl nagy erőfeszítés, inkább eeeee hangokat hallat, ez kisebb munka, a többit megoldják a beosztottak. 

Azért mikor befektet némi erőfeszítést, szörnyen büszke magára. Addig csetteg a nyelvével, míg oda nem figyelünk, akkor büszkén vigyorog teli szájjal.

Fő tudománya az állás. Nem ül, nem mászik, csak áll. De azt nagyon. Félkézzel könyökölve, miközben mindkét kezével játszik, vagy egyikkel játszik, másikkal a torkát vizsgálja, vajon lehet-e labdázni a mandulájával, vagy teljesen oda van nőve. Néha azért kapaszkodik. Mivel ülni nem tud, így kétségbeesetten sír, vagy még kétségbeesettebben elesik, és koppan. Remélem hamar belejön, mert nem mindig tudok ülni mögötte. Jó, hogy pont most cseréltük le a hajópadlót kőre... Bőszen tanítom lecsüccsenni.

Kedvenc tesója a Réka. Nándit is szereti, csak megtanulta, hogy onnan nincs visszajelzés, így nem erőlködik. De pl. múltkor mentünk Rékáért az oviba, és egyik anyuka kihozta, nem kellett kipakolni a fiúkat, mindegy, szóval száll be Réka, és Misi olyan röhögés, hörgésbe kezdett, szemeit Rékára szegezve, hogy ritkán látni ilyent. Szerelmesen tudnak egymásra nézni, nagyon nagyon aranyosak. Néha csak odabújik Rékához, a fejét odahajtja rá pár másodpercre, én meg tartom vissza a könnyeim. Fénykép persze hogy lenne?

Elég komolyan fogyaszt most már ennivalót is. Majdnem azt írtam, hogy emberit, de nem, mert baba-kaját, amitől én eléggé kilennék, ha nekem kellene enni. Mindenesetre almát eszik almával. Almával keverve úgy néz ki, mindent megeszik. Almán kívül a banánt is megeszi magában, és ezeket kevertem a többi ételbe. Kapott már sütőtököt, krumplit és cukkinit ezen kívül. Almával :) Próbáltuk az őszibarackot meg a répát, de nem jött be. A répától gyakorlatilag hányt. Almával még nem próbáltam :) Kétszer adok neki egy nap, és szeret enni. Mostanra egy teljes adagot megeszik mindkét alkalommal, bár nem hiszem, hogy nagyon  megemészti, nem azt mutatja a pelus...

Beszélni még nem beszél. Magyarázgat ezt-azt, de főleg köpköd, csetteg, berreg, rikoltozik, fújja a nyálát. Réka nagyon nehezményezi, hogy nem mondja, hogy eö eggi :) Ilyeneket hallunk, hogy hhhhe, meg hhebbö... A csettegés a legjobb, és sokkal jobban szeretem, mint a sírást. Mert mostanában néha már így hívja fel magára a figyelmet sírás helyett. Igyekszem mindig figyelni, hátha megúszom az eeeeeee eeeeee-t, és megtanulja, hogy így is lehet. Sokkal anyabarátabb, ha a két veszekedő nagytesót békítve csettegés megy, és nem óbégatás, úgysem fogok tudni előbb menni,  de kevésbé leszek ideges, mire odaérek. :) Vicces hangjai persze vannak, mert általában sárkány és dinoszaurusz rikoltásokat hallat, haláli, jókat szoktunk rajta röhögni. Borzasztóan látszik rajta, mikor büszke magára, márpedig gyakran elégedett az eredményeivel. Keresi a szemkontaktust (csetteg, amíg nem figyelünk), és ha megvan, akkor vigyor és rikoltás :)

Na, mit mond még a babaszoba

támasztással ül, kezét előre nyújtja - hát, most már ha felültetem, úgy marad, de nem igazán érti, miről van szó... nem kell támaszkodnia sem egyébként, de nem érti, minek két kéz, mikor egy kézzel is be tud tömni bármit a szájába.
ütögető mozgással a tárgyakat eléri - igen, ez egy érdekes woodoo :) már nekem is feltűnt, hogy ha nem éri el, amit akar, akkor elkezd először csapkodni. És ha az ujja hegyével eléri, van, hogy közelebb is pattan, ahogy rácsap, vagy messzebb. De ez a csapkodás az első, utána kúszik csak közelebb.
a beszédet utánozza, gagyog - ezt már kitárgyaltam fentebb
felismerhető hangokat ejt ki - ba-da-ha - hááát, nem tudom. Nem tűnt fel. De nincs is időm figyleni rá. FŐleg azt mondja, hogy eeeeeeeeeee
mászni kezd vagy előrefelé kúszik - Kúszik, de azt jó tempóban. Nem a kommandós kúszás maradt meg, hanem a breakelős. Előrerakja a két kezét, kinyomja magát, és egyidejűleg előre is húzza, megint előre a kéz, kinyomja a fejét, és előrehúzza. Ha gyorsan megy, nagyon viccesen néz ki  :)
kézben tartva valamit rövid ideig képes állni - relatív a rövid idő. 10 percet is. Szerintem az sok. Néha lépeget is állva oldalazva, pl. kanapé mellett, vagy tolja maga előtt a dobozt. De leggyakrabban a golyódobálóba kapaszkodva áll, és a tetején játszik.
pápát integethet - nem is tudom, valaha az életében integettünk-e pápát... szrintem nem is látott még ilyent...
a tárgyakat összeüti - és földhöz veri, és bármit, csak hangot adjon. Nagyon szeret zörögni, zörgetni, zenét csinálni. Mindenféle zajra felkapja a fejét, és próbálja ő is kicsikarni. Nagyon szereti a nyomkodós, interaktív játékokat, a kormányt, a golyódobálót, az állathangos zenélő nyomkodót. Reggel a Nándi a rumbatökkel verte a xilofont, Misi leste a háta mögül. Nándi el, Misi odatekert, megfogta a rumbatököt, és már próbálkozott is, és nagyon boldog volt, hogy sikerült :)

A napirendünk nagyon pontos. Eléggé zavar is, mert ugye az van, hogy mindenki igazodik Misihez, ő a kis zsarnok, és kapunk is rendesen az orrunkra, ha megborítjuk az ő kis rendszerét. Hajlamos vagyok úgy látni, mint egy kis mogorva öregurat, aki pokollá teszi a vele együtt élők életét, ha a kakaója nem 37 fokos, hanem 39, ahelyett, hogy egy kétségbeesett, tehetetlen kisembert látnék, aki a kis eltérésektől is úgy érzi, hogy megrántották a szőnyeget a lába alatt.

Szóval 6körül ébresztő, kaki, peluscsere, átöltözés, játék, elcipeljük a Rékáékat oviba, vagy ehelyett is játék. fél9 körül szopi és alvás, egészen 10-ig. 10-kor ébresztő, utána kanalas evés, és ha sétálni megyünk, ilyenkor szoktunk nekivágni, vagy kimegyünk az udvarra. fél1kor leülünk az asztalhoz, Misi kölesgolyózik, mi ebédelünk, utána szopi és lefekvés kb. 1kor. Alvás fél4ig, néha háromig, néha 4ig, de többnyire fél4, közben egyszer fel szokott ébredni enni. Fél 6kor kanalas vacsi, fél hétkor fürdés, és fél8-8 körül már alvás. (most ugye az óraátállítás miatt küzdünk keményen, meglátjuk, menni fog-e) Éjszaka kelünk. Sokat. Ha 3-4szer, az jó nagyon, ha nem kell ébren maradni másfél-két órát éjfél és 2 között, az is. De egyszer majd kinőnek a fogak. 

Mi van még... Fürdést még mindig imádja, már a kádban is feláll, a kiülőbe kapaszkodva, de nagyon kis óvatos, viszont bajban van, mert a kiülő háttal van, és az óvatosság miatt nem tudja elkapni a szemünket,  és rikoltozást csapni, édes, ahogy próbálkozik hátranézni, hogy látjuk-e. Azért csettegni szokott, én meg vissza neki. Van egy felhúzható kacsa meg egy hal, amikkel játszani szokott, kergeti őket, meg vizsgálgatja, követeli a felhúzást. Aztán rárabol, mint egy csuka. Vagy inkább macska, csak az nincs is a vízben. SZóval nézi, nézi, két villámgyors ugrás, a hullámoktól nem is látni, mi történt, csak a szájában van a játék :)

Adatok? Hát, kilót, centit, nem tudom. Nagy. És nehéz is. 74-80-as ruhákat hord, nadrágból még jó néhány 68-as, bodyból inkább csak a 80-as. 4 foga van. Haja már nő, de még mindig elenyésző.

Nem egyszerű vele. De lehetne sokkal nehezebb is. Azért nagyon édes pofa, még ha ki is csinálja a családot...

És még két kép a kis 7hónaposról. Tegnapiak.

Mostanában, ha valaki belép a nappaliba, ezt látja:

Vagy ezt. Szerencsére nincs hozzá hang, azt mondja EEEEEEEEEEEE

És még egy kép eszembe jutott, mert nem lehet elég korán kezdeni:

Aki nem lép egyszerre, nem lesz semmi baja.

Aki hátul akar menni, azé lesz a taxi. 

Hát, még bírta, bírta. Háromnegyed kettőkor csendesedett el végleg, úgy, hogy fél1ig még telitorokkból, aztán hüpphüpp, és fel-felsírt. Aztán én is elaludtam, és háromnegyed3kor ébredtem fel, arra, hogy zsibbadok, meg Misi mocorog rajtam. Úgyhogy a székből áthelyeztem magunkat az ágyba. Persze felébredt, ahogy kivettem az ergóból, így meg kellett etetni. Ez a közel két órás üvöltés azt gondolnám, elfáraszt egy ilyen picike embert, de csak mértékkel. Az egy órával később fekvés, és az éjszakázás a háromnegyed 6-os kelésre volt elég, és ez alatt a három óra alatt is megébredt még kétszer... Hmmm... Igaz, ez a reggeli ébredés legalább jókedvű, mosolygós volt -a részéről. Én nem nagyon tudtam kinyitni a szemem. Most bezzeg már szenved, mert álmos. És veri az arcát a földbe... ehh...

Mindegy, lesz ez majd jobb is, csak érjük meg. 

Hát asszem, anyukámék imája eddig tartott. Vagyis az imájuk ereje.

Itt ülök, Misi rámkötözve, és bőg. Most már több, mint egy órája. Megtettem mindent, amire képes vagyok, nem sikerült rájönni, mi a baja. Rosszabb, mint eddig bármikor. Most rámkötözve kb húsz perce ordít. Lövésem nincs, mi lehet.

Pontban éjfélkor, szokás szerint, és most már talán abba sem hagyja akkor kettőig...HOgy van egyátalán ennyi ereje. Kólika? ennyi idősen? hiszen ma már hét hónapos. De annyira ugyanakkor van mindig ez a músor. Éjféltől kettőig. Most akor örüljek, hogy átálltunk? nem is tudom...

HÁt, az óraátállítással állítólag Magyarország egy teljes napi energiafelhasználását spóroljuk meg, azáltal, hogy reggel nem kell villanyt gyújtani, este meg úgyis. És vesztünk néhány hónapot az életünkből néhányan, gyerekesek :)

A nagyok simán vették teljesen, ráadásul délben simán altatom Rékát is, de Misi annyira napirendfüggő, hogy nemigaz. Mostanra nem csak a dolgok egymásutánisága alakult ki neki, hanem van kis belső órája is. Reggel 6kor kel, délelőtt fixen 10-ig alszik, délben 1kor kell letenni, és fél4-4ig alszik, fél6kor kanalas vacsi, fél hétkor fürdés. Egy szenvedés a napunk. Na, jó, kicsit túlzás, mert azért annál jobb, de mivel később van minden, én meg nem hagyom magam, túlfárad, és bőgés van az utolsó órában alvás előtt délelőtt, előbb felébred, mert ugye szerinte 10 óra van, hiába látszik az 9-nek, így a délelőtt nyűűűűűűűűűg, aztán megint alvás előtt a szenvedés, mert túlfárad... És most sem hagytam elaludni 7kor, betettem neki egy játékot, a nagyok ovlasgatnak, mindjárt villanyoltás. Hátha holnap nem 5kor lesz reggel (vagyis már négykor próbálkozott, azt még legyűrtem...). Még pár napig hajlandó vagyok próbálkozni, aztán feladom. Majd valahogy kibírjuk.

Réka egyébként itthon lesz a héten, őszi szünet van, és nagyjából meggyógyultam. Hadd maradjon. Nagyon örült :)
 

Gergő ma megmentett. Misit elvitte hatkor, majd nem tudom, hogy, de Rékát és Nándit is csendben tudta tartani, amikor felkeltek. 8 körül hozta Misit, megszoptattam, és aludtunk még együtt háromnegyed 10-ig. Nem tudom, mikor aludtam ennyit utoljára. Nem tudom, mikor maradtak ennyi ideig csendben a nagyok. Cirka 10 órát aludtam kisebb megszakításokkal. Mondjuk olyan 6-7-tel, de ez akkor is nagyon jó arány! Érzem, ahogy gyógyulok, és az antibiotikumnak ebben csak másodlagos szerepe van.

Ezen kívül, mikor előmásztunk mi is Misivel, felöltöztettük az összes gyereket, és elvitte őket még egy bő fél órát sétálni is, és nem rajta múlt, hogy nem többet. Szóval nyugodtan tudtam reggelizni is. Nagyon jól esett a takonnyal teli fejemnek a csend. A lelkemről nem is beszélve. 

Tényleg tényleg tényleg jó fej! Imádom :) 

Hip-hip hurrá!!! Megvan a harmadik fogacska. A bal felső. Egy pici pöttyön már lyukas az ínye. Úgy saccolom, bő egy hét, és a másik is kijön mellette, talán akkor egy időre nyugi lesz.

Bár az éjszakák nem ettől függenek. Bevetettem mindent, amit csak lehet, és tegnapelőtt kiborultam anyukámnak telefonban. És tegnap éjjel, és most is alvás volt éjjel. No, nem egész éjjel, de a két órás ébrenlét elmaradt. És én is el tudtam aludni. 2kor ébredt először, aztán még kétszer hatig. De ez fantasztikus a korábbiakhoz képest. Főleg úgy, hogy bizony sem fájdalomcsillapító, sem kúp, sem tea, sem Dentinox, sem egyátalán semmit nem kapott. 

És kiderült másnap, hogy anyukám és a húgom imádkoztak értünk. Hát, ennyit számít az összes csodaszerrel szemben a hit. 

(Az én hitem azért kevés, mert nem vagyok benne biztos, hogy nem kell nekem ezeket a fáradtságokat, kínlódásokat megélni valamihez, így nem tudom azt kérni, hogy hadd aludjunk végre :) Azt meg nem tudom, Misinek mi a baja, így arra sem tudok kérni... Erőt és türelmet szoktam)

Igen. Ezt előzetesben leszögezném.

Azért a kérdés, mert mostanában egyre inkább csak panaszáradat, amit írok. Mintha olyan baromi rossz lenne nekem, és kezdem viccnek érezni a címet. Azt a kis mosolygós szmájlit nem, nem gúnynak, hanem boldogság-közvetítőnek szántam. És így érzem még mindig. 

És az egész onnan jutott eszembe, hogy ma a dokinéni, akinél voltam a szövődményes influenzámmal, mert most éppen azom is van, elismeréssel adózott az optimizmusomnak. Ami itt nem annyira tükröződik mostanában. 

Ha valaki, akivel ritkán találkozok - és nem olvassa a blogot, tehát nem tud rólunk - megkérdezi, milyen a három gyerekkel, azt szoktam mondani, nagyon jó. Vagy hogy hogy vagyunk: kicsit fáradtan, de jól. És ugyanezeknek az embereknek nem panaszkodni szoktam, hanem jó dolgokat mesélni, hogy milyen ügyesek, okosak, szépségesek a mi kölkeink. A szépségest csak helyeselni szoktam, azt ők mondják. Igazság szerint a többit is mondják, csak tódítani szoktam még. Nem fejtem ki a nevelési gondjaimat, nem részletezem a nehézségeket, mert az alapvető érzésem többnyire nem ez. Van egy alapszintű fáradtság, ami meghatározza az életemet az elmúlt egy évben (a leggyakoribb címke a blogon a fáradtság :) ), de efölött egy olyan szintű teljesség, boldogság, nem is tudom mi van, ami felülírja ezt a fáradtságot.

Van egy cigányasszony, az utcában szokott elmenni, itt lakik a lánya a végén. Be szokott köszönni, meg váltunk pár szót. Ő mondta, hogy 3 gyerek örömből, bajból is elég. Lehet, igaza van :) Nagyon kerek a világ, mióta hárman hortyognak a gyerekszobában. Jó az, hogy betakarom a gyereket, és a másikat is, és még nem értem a végére. Meg a puszikkal is. Főleg, mikor kapom :)

Miért panaszkodok akkor? Hát, mert panaszkodni jó. Mert olyan vagyok, hogy ami bánt, piszkál, megfogalmazom, gyakran én is jobb színben látom utána. Kézzelfoghatóvá teszem magamnak, ami rossz. Már attól is jobb, ha leírtam. Arról nem is  beszélve, hogy megosztottam. Az örömet is osztom, azonnal hívom Gergőt, néha van olyan, hogy mászkálok telefonnal a kezemben, kit hívjak, aki értékelné, aki olyan nagyon tudna örülni velem, ahogy én is örülök a valaminek, ami éppen történt. Az öröm más, ahhoz kell a társaság. A bajaimhoz nem annyira. Persze jól esik, ha jön egy sms, vagy egy komment, egy e-mail, de annyira nem, hogy beszéljek róla élőszóban, nem várok reakciót, sajnálatot. Az örömnél igen. Egészen le bírok törni, ha nem érek el senkit, akivel tudnék örülni azon pl, hogy kijött Misi foga, vagy csak kétszer keltünk egy éjszaka.. Azért van, amit felírok ide is, de többnyire gondolom, hogy majd összegyűlik, és írom. De kimegy a konkrétum, marad a jó érzés, és azt meg hogy írjam le? A rossz meg piszkál, motoszkál konkrétan, folyamatosan tudatban van, amíg nyakon nem csípem, meg nem fogalmazom, ki nem beszélem. 

Szóval ez van. Nagycsaládban élni nagyon nagyon jó! Félhalottan is inkább felkelek a harmadikhoz, mint hogy csak kettő legyen. El sem tudom képzelni, milyen lenne, ha nem lenne Misi. Olyan üresnek tűnne. Nyilván azért, mert kipróbáltuk már ötösben, meg szokva vagyunk a kicsi bébihez.

Emlékszem, mikor Nándi született, még nem éreztem teljesnek a világot, de nagyon jó volt, nagyszerű volt a dupla szuszogás este a gyerekszobában. Misivel már kerek a világ. Bár néha-néha eszembe jut, milyen lenne néggyel... Egyre kevésbé elképzelhetetlen, de még ha, akkor is várunk még sokat ezzel. Jó ez az öttagú nagycsalád nekünk bőven :)

Egyenlőre egyébként azt is nehéz elképzelni,hogy a nem olyan távoli jövőben Misi lesz akkora nagyfiú, mint Nándi, és Nándi mint Réka, Réka pedig elképzelhetetlenül nagy lesz. Már most is alig fér el az ölemben. Mikor nőttek meg ennyire? 

Jó nekünk nagyon! Még ha folyton csak panaszkodok mostanában, akkor is! Az összes kínommal, bajommal, hibámmal együtt irigylésre méltó anyuka vagyok. 

Demjén után szabadon...

Ha elindul a vonat, a szívem fáj.

majd kicsit később:

De ha elindul a vonat, a szívem utoléri.