Anyósommal beszéltem ma, és mondta, hogy mivel nem írom a blogot... És belegondoltam, hogy basszus, tényleg nem. Már majdnem egy hete nem írtam. Olyan szinten telnek a napok már megint egymás után, hogy észbe sem kaptam. Mondjuk jó sűrű volt. Meg fogalmazgatom is mindig magamban, hogy mit fogok írni, aztán valahogy nem jutok el eddig, aztán elfelejtem, és már ott is vagyok, ami miatt ezt az egész blogolást kitaláltam.
Leginkább azért nem írok, mert Nándi katasztrofális. Kézenfogva Misivel. Mert Misi szeparációsan szorong időnként, szerencsére nem rám korlátozza, hanem a családból bárkit elég, ha lát, ha nincs a közelben senki más. Többnyire. Éjszaka kel, nappal meg nem akar aludni, csak álllllllni. Meg mászni. Kínszenvedés az altatás, és nagyon gyorsan felébred. De túl leszünk majd rajta, meg egyébként meg csomóminden jobb. Mert tud mászni, és már a falnál is fel tud állni, és nem nekem óbégat, hogy tegyem már arrébb, vagy támasszam neki valaminek. Viszonylag könnyen tudok főzni - ha nincs ott a közelben Nándi, aki az életére tör - ha kukucsolóst játszunk közben. Vagyis néha már nem tudok, mert a nagy ügyeskedésben bátor lett, és ettől hatalmasakat esik, és púpos csomó helyen a feje, így már nem annyira szívesen hagyom ott. Ráadásul Nándi piszkálja többnyire, kis alattomos döggé szokott válni, megkarmolja, megszorongatja, aztán "jaaaaaj, booocsááánat misiike", elvesz tőle mindent. Persze az utóbbi pár napban megint van némi fény az alagút végén, mert nagyon ráálltam a testvérféltékenységre, és kezelem Nándit, meg Misi is sokat okosodott, és mintha ettől jobban emberszámba venné az öcsköst. Ma például már ő mondta, hogy ő a bátyus, holott ezt mindig visszautasította. Mindig azt mondta, "nem vagyok bátyus, csak Nángi!" Már Gergővel beszéltük, hogy lefoglaljuk neki a google-on a csaknandi@gmail.com-ot :)
Szóval ilyenek miatt nem érek ide sosem, az agyam kilúgozva, és még írni sem tudok róla rendesen, mert nem tudom összeszedni a gondolataimat. Nincsenek is. Ez van.
