Nagycsaládban élni jó! :)

 "...Lehet, hogy holnap ott is alszom"

Azt hiszem, ez minden magyarázatot szükségtelenné tesz :) 

Hát, ottmaradt. Úgy készült, hogy marad, és maradt is. Nem kellett bemennem, nem kellett sírás után kijönnöm, nem kellett sokáig ottmaradnom sem. Nagyon büszke vagyok a nagylányomra!

Reggel sírva jött le, hogy nem akar oviba menni, csak majd csütörtökön, de sikerült megbeszélni valahogy, többek között a "szép" új cipő bevetésével.  (brrrr) Aztán nem messze innen felgyújtottak valami gázt, ami iszonyú hangosan, iszonyú nagy lánggal égett, ez egy darabig elterelte a figyelmet, és megbeszéltük azt is, hogy majd elmeséli az oviban. (azt hittük, valami óriási repülő hajtóműve, de miért nem megy már el?) Akkor már egyre türelmetlenebb volt, hogy nehogy elkéssünk, mikor leszünk már ott. Aztán ott lettünk, bekopogtunk, kijött valaki, és hálát adtam, hogy nem a Süni csoportba jár, hanem a Katicába :) nagoyn ellenszenves volt az óvónéni. De aki kijött fogadni Rékát, az kedves volt. 

Szegény Réka nagyon megszeppent, mikor meglátta a sok gyereket, és nem látta köztük a Marcit. Teljes kétségbeesés és könnybelábadt szemek egy másodperc alatt a lelkes, ovis nagylányból. Kis másfél éves lett belőle tüstént, aki kétségbeesetten kapaszkodik anyukája lábába, mert valaki ránézett. Nagyon megsajnáltam. Alkalmazva az úgybeszélést, szépen elmondtam neki, hogy biztos nagoyn meg van ijedve, meg hogy nem egyszerű ennyi gyerek közé bemenni, és a többi. Aztán megint kijött az óvónéni, és elkezdtünk beszélgetni, Réka elmesélte a "gázkitörést", ez megnyugtatta, aztán óvónéni elment megkeresni a szekrényét, akkor megint kifutott a lába alól a talaj, erre előkaptam a szép cipőt, ez visszazökkentette. Már akkor is megérte megvenni, ha ennél többet nem is tesz értünk, hogy megúsztuk a kiborulást.

Egy füst alatt - és nyugalmi időszakban - azt is megtárgyaltuk, hogy nem akarja, hogy ebéd előtt érte jöjjek, hanem csak ebéd után, hogy megkaphassa a szép hercegnő-nyakláncot, amit az első ebéd utánra ígértünk neki :) Azt az időszakot, amíg kézen fogva bement az óvónénivel a csoportszobába, a szép új csillogós hercegnős-fogkefe segített átvészelni, pedig nagyon szívtam a fogam, szerettem volna egy olcsóbbat venni, de ez, hogy sírás nélkül megúsztuk, nagyon megérte megintcsak :) A következő nem hercegnős lesz úgysem. 

Csak annyit kért a puszik és szeretgetések kiosztásakor, hogy egy picit maradjak ott kint. Megígértem, hogy 10 percig ott leszek, aztán megyek haza. Aztán eltűnt az ajtó mögött. Hát, majdnem elbőgtem magam. Fura itthon nélküle nagyon. Pedig volt már ilyen máskor is ugye, de mégiscsak nagyovis lett! 

Harang lett a jele, és Marcival közös a szekrényük. Tökjó :)

Most a fiúk alszanak, fél óra múlva bepakolom szegényeket az autóba, és megyünk Rékáért. Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen volt neki. Remélem jó. Igaziból azt hiszem, jó neki ott. 

Nem hiszem, hogy ez így lesz mindig, de jó indulás volt. Remélem a héten egy-két kisebb szepegéssel, sírással megússzuk majd, aztán szépen megszokja, és viheti majd a Szilvi is Rékát oviba. Aztán majd az ottalvással is megpróbálkozunk.

Ja, igen. Nándi teljesen kikészült, hogy nem mehet ő is. Hiába biztattam, hogy majd megyünk a játszóházba, nem volt rá vevő. Pedig holnap vagy holnapután már vinném is, biztos élvezni fogja. Taknya-nyála összefolyt apja kezében, torka szakadtából üvöltött. Jó kilátások...

Holnap lesz. De már belengi a napjainkat. Tegnap az ominózus cipővásárlással, és tegnap reggel egy jóóóónagy hisztivel.

Korán reggel, mikor még (és már) csak a lányok voltak fent, volt egy menetünk Rékával. Az a kislány, aki az utóbbi hetekben csak oviba akart menni, és a gyerekekkel akart játszani, kiborult újra, akár szerdán, mikor kiderült, hogy ez most lesz most már.

Teljes műsor, nem akarok oviba menni, nem akarok játszani a gyerekekkel, nem fogok enni semmit, nem nem nem nem nem nem és nem. Elővettem a legnagyobb nyugalmamat, és próbáltam hatni az eszére, de nem. Csak velem akar lenni, és csak és csak és ésésés... Még az sem hatott, hogy anyát megbüntetik, ha nem megy oviba. Biztos lehetne csinálni valamit, de nem szeretném, ha ezt iskolakezdésnél ismételnénk meg, meg egyébként is, tavaly is jól érezte magát, mindenkinek az ovis lét lenne a legjobb, legalábbis most még ezt gondolom. Ez is volt egyébként egy kifogás, hogy ő csak a Pinokkióba akar járni, ergo az ismeretlentől való félelem játszik közre már megint. 

Előkaptam gyorsan a tarsolyból a problémamegoldó-sémát, és megkérdeztem, mi lenne az, ami esetleg segítene neki, hogy jó legyen az oviban. A kezdeti semmik és csakhateisottvagy után erőt vett rajta megint a cigánylány, és a kincseinek kért óóóóriási kincsesládát, és hercegnő babát. Meg is beszéltük, hogy akkor mind a kettő lesz, az egyik az első ottebédelés után, a másik az első ottalvás után. A nagy tervezgetésben el is múlt a sírás, majd kisvártatva újult erővel csapott fel. 

Ezúttal már azért, hogy azonnal menjünk oviba, ő máris ott ebédel és alszik. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből holnapra :)

Basszus, most derült ki, hogy keskeny polcot hoztunk az ikeából, össze akartuk rakni, de kicsi :( így polc mégsincs, hiába szenvedtünk ott annyit... A legrosszabb, hogy megint el kell menni érte. No, mindegy, ha eszembe jut valami, amit akartam, de most inkább csak hajtottam, hogy jussunk haza, legalább célirányosan talán meg lehet szerezni... 

És az egyik konyhaszekrény is alsó szekrény... Na, ennél jobbat...

Az elmúlt két napot mindenféle pénzköltő helyeken töltöttük, úgy érzem, kiöregedtem ebből, pedig az ikeát határozottan élvezni szoktam, de olyan mennyiségű ember volt, hogy célirányosak voltunk nagyon. De lett polc, lett konyhaszekrény is a két éve megvett szagelszívót felteendő, és még Nándinak is vc-hez fellépő, hogy tudjon állva pisilni a vc-be fent is, és ne pisiljen körbe mindent a bili körül. Bejártunk néhány olyan helyet is, ahol járólapokat árultak, hogy végre kitaláljuk, hogy milyent szeretnénk a nappaliba meg a fürdőbe, de a döntés még várat magára.

A legszörnyűbb a cipőboltok végigjárása volt. 6 azaz hat gyerekcipőket is áruló boltot jártunk végig, a terv az volt, hogy Rékának ovis szandál, és őszi cipő, Nándinak őszi cipő, de megbuktunk. A harmadik bolt után az egyetlen célom az volt, hogy a Rékának ovis cipőt találjunk. Lefoszlott minden elvárás, hogy magas kérgű, hogy szandál, hogy hátul zárt, hogy harántemelős, mindegy, csak cipőt, 28-ast, amiben nem fő meg a lába... Egyszerűen nem volt méret. Ha volt méret, az félre volt méretezve, és kisebb volt. Vagy nagyobb. Ha netalántán mégis jó méret volt, valahol szorított, és/vagy sikítófrászt kapott tőle Réka. És most engedtem ennek a sikítófrásznak, mert szeretném, ha simán menne az ovi, olyan szandit akartam neki, amit szívesen vesz fel. És ez giccs a giccs hátán. De az összes hercegnős illetve hello kittys cipőt elvitték már. Volt egy kis közelharc, mikor egy méretben elvileg jó, de gyakorlatban bő másfél számmal nagyobb hello kittys oviscipőt kellett levenni a lábáról. De az is sokat rontott, hogy az utolsó két boltnál már hulla volt, és mindenáron mesét akart nézni, és nem lehetett, csak sikoltozás és őrjöngés mellett elvonszolni.

Végső lehetőségként végül bementünk az Auchan cipőosztályára, ahol általában elég gáz cipők vannak, és most is, de már azt mondtam, bármit, csak legyen valami, vasárnap este van, 6 óra, mindjárt fürdés, és én három gyerekkel nem megyek cipőt venni. És ott megtaláltuk a győztest. Borzalmas. Tiszta műanyag, és flitter és csillogó és szörnyű. Pont olyan, amilyeneket Réka szeret. Próbáltam mellé egy hasonló, de legalább vászon felsőrészű lábravalót agitálni, hogy az legyen a benti, ez a másik szörnyűség meg a kinti, de nem sikerült. Remélem sikerül majd egy textil hercegnőst vagy hello kittyst szerezni, és akkor nem ez a műanyag vacak lesz rajta órákon keresztül, hanem csak ebben megyünk majd...

Viszont Misi már ügyesen feláll négykézlábra, és vetődik a kiszemelt cél felé, igaz még csak ha éppen nem éri el, amit akar. De nagyon ügyes. Még úgy is csinált ma este, hogy egyik térde sem ért le, csak a lábfején és a kezén támaszkodott. Van benne erő rendesen. És egy hős volt Nándival együtt, hogy bírták ezt a két napot, mert én is kikészültem rendesen. Igaz abban ők is közrejátszottak :) 

Sok első van egy kisbaba első hónapjaiban, évében.

Ma megszületett az első fogacska. A bal alsó. Már szenvedtünk egy ideje, kaptunk Katytól hétfőn egy homeós bogyót rá, és lehet, hogy ezhozta meg a hatását, és valahogy jobb napjaink is voltak, amikor nem felejtettem el beadni.

Az előbb, míg reggeliztunk, Nándi nyitogatta Misi száját - aki ez ellen egyátalán nem tiltakozott - és ujjongott, hogy van Misinek foga. Mivel reggel még nem volt, így nem is foglalkoztam vele, ráhagytam, hogy tényleg, nahát, és reggeliztünk. Nem volt szép tőlem.

 Mert mikor elkezdte harapdálni az ujjam Misi, én is éreztem, hogy itt valami nem stimmel. És tényleg, tényleg áttört a fogacska. Elég hamar, de talán nem lesz nagyon könnyen romló. Hátha.

Már többször írtam, hogy az a rögeszmém, hogy Réka nem egészen úgy működik, mint a legtöbb gyerek. Mások a reakciói, stb stb. Emiatt ki van kiáltva nehéz esetnek, meg  hisztisnek, meg mittomén még minek. Meg hogy csak én akarom, hogy kivételes legyen. Persze semmi sem fogja lemosni rólam, hogy ez az én bűnöm, hiába lesz Misi is olyan, mint Nándi, biztos azért, mert már második gyerek, meg harmadik, nem kényeztettem halálra, túl sokat foglalkoztam Rékával, túl sokmindent nézek el neki, stb. 

Mindenesetre akárhogy is, Nándi a legkönnyebben szerethető gyerekünk. Jó korban is van, ez a két-három éves kor, meg lehet vele már rendesen kommunikálni idegeneknek is... De leginkább azért, mert úgy működik, ahogy egy gyerektől elvárható. Persze, vannak hisztijei, vannak dolgai, amikre érzékeny, szokott rosszalkodni, nem szót fogadni, de alapvetően a hétköznapi ember is megérti, hogy miért is csinál valamit, miért nem fogad szót, miért agresszív, és általában ha kezeljük a problémát neves pszihológusok és védőnők és fórumos, illetve játszótéri anyukák tanácsai alapján, pozitív végkifejletet érhetünk el.

A Beszélj úgy... könyv tökéletesen hat rá. Annyira jó élményeim vannak Nándival, hogy azt gondoltam, néhányat meg kellene örökítenem. Ugyanis gyakorlom még az úgybeszélést, többé-kevésbé sikerül is, egyre jobban beépül, és kezd észrevétlen, tudattalan lenni. Azért nem mondom, hogy tökéletesen, meg még mindig eldurran az agyam időről időre, főleg, mivel Rékáról többnyire lepereg, de nem adom fel. Néha el is csodálkozom rajta. 

Szóval, a minap - múlt héten, vagy múlt hónapban, vagy 3 hónapja, összefolyik ugye - többször rászóltam Nándira, hogy ne mászkáljon a pohár innivalóval, de mindig újra és újra elindult, és persze kiborította az egészet a szőnyegre. Már vettem is a levegőt, hogy leüvöltöm a haját, mire megszólalt a kis pöszögő hangján:

"Jaj, kiborult a víz! Sajnálom anya! Hozom a rongyot feltörölni! " - és szaladt, és hozta, törölte. Hát persze, hogy minden mérgem azonnal elpárolgott.

Ma pedig egy szót sem szólt, mikor mellépisilt a bilinek, hanem szaladt, hozta a papírtörlőt, és feltörölte, a nedves papírt pedig beledobta a bilibe, a törlőt az asztalra tette. Lenyűgöző, nem?

Aztán megtanult bocsánatot kérni. Nem úgy, ahogy tanítottam, hogy fiam, tessék bocsánatot kérni, "bocaaanat" és már fut is tovább, hanem valódi megbánásból. Én ezt is ennek tudom be, hogy úgy szólok rájuk, hogy mondom, hogy ez engem nagyon bosszant, hogy mérges vagyok érte, hogy haragszom. Nem akart megbántani, és ezért odajön, bocsánatot kér, megölel, megpuszil, ahogy én is, mikor igazságtalan voltam vele, vagy véletlen bántottam. És tudom, hogy ennek már értéke van, egy napig jobban vagyok tőle. Ezt RÉka is elsajátította egyébként, időnként könnyes szemmel, sírástól remegő hangon kér bocsánatot. Valódi megbánás, és nem félelemtől :) .

A másik megmaradt történetem a dicséretekhez kapcsolódik. Erről is szánok még majd írni egy hosszabbat, persze Réka miatt, ha sikerül majd egyszer. Mindenesetre egy ilyen elv van, hogy csak fogalmazzuk meg, amit látunk, hogy ezt mi megbecsüljük, és egy szóban foglaljuk össze, majd a gyerek megdicséri magát. (ez nekem kicsit fura, és a gyerekeknek is, de értem a teóriát, ami miatt nem azt kellene mondani, hogy te vagy ilyen vagy olyan, hanem hogy ez a cselekedet ilyen meg olyan volt)

Pl. Pakolok, Nándi jön, segít, elviszi a tányért, berakja a mosogatóba, elteszi az autókat a helyére, most már anélkül is, hogy kértem volna. Ma a tányért is elmosogatta reggel maga után!!! Mondom neki, hogy pl. Nahát, Nándi, az összes autót elpakoltad a helyére, ezzel nagyon megkönnyítetted a dolgomat. Ez aztán a segítőkészség! Vagy mostanában inkább úgy mondom, te aztán segítőkész vagy, mert látszik, hogy jobban örül neki! Nándi pedig szörnyen büszke magára, hogy ő segítőkész. Vissza is kérdez, ha elfelejtem mondani, vagy motyogja magában kijelentve: "Segítő kéz vagyok"  Először azt hittük, csak félremondás, hogy segítőkéz -t mond, hiszen a z meg sz az nála még gyakorlatilag ugyanaz a hang. De nem. Jelzős főnévként ő Nándi, a Segítő Kéz :) Biztos, mert most már így kér segítséget: "Anya! Kell segítség! Segítő kéz kell!"  

Na, de a lényeg, hogy nagyon szívesen jön, próbálkozik együtt dolgozással, segít pakolni, szerintem sokkal aktívabban, mint ennyi idősen Réka. Eddig tényleg nem éreztem, hogy olyan fenemód motiválná a dicséret, de mostanában egészen boldogan bír vigyorogni tőle :) Mondjuk Nándit nagyon könnyű boldoggá tenni.

Problémamegoldásban is jók vagyunk, bár ezt nem hiszem, hogy kifejezetten a könyvnek lenne köszönhető. Egyszerűen Nándi, ha normálisan szólnak hozzá az utolsó csepp vérét is odaadná. Talán még az utolsó csokiját is. Az mindenképpen a vére előtt van a rangsorban, még az autók előtt is, ami szintén megelőzi a testrészeit. Nyitott minden megoldásra, amennyiben az nem úgy kezdődik, hogy kirángatják a kezéből a valamit. Ha úgy indítanak, hogy légyszíves, akkor kenyérre lehet kenni. Kevés paranoiás kivételtől eltekintve. Ennek persze Réka az oka, akivel már számtalan rossz üzletet kötött, ha egyátalán volt ellenszolgáltatás, szóval a bizalmatlanság jogos. Idegenekkel még az is megy, ha először azt is mondja, hogy nem, nem adom oda, ahogy közelednek felé, ha szépen elkérik tőle, azonnal odaadja még az egyszem autót is. Lehet, hogy utána megy a másik után, és nézi, hogy hogy játszik, hogy mikor adja vissza, de odaadja. Ma is a játszótéren hatalmas fogócska lett belőle, borzasztóan élvezte.

Az eszére mondjuk nem lehet nagyon hatni, ami elég fura, de Réka is ilyen néha, talán ez a vérükben van, biztos sok hátrányuk lesz belőle, de felnőtt korban előnyük is. Hiába mondok el valamit, ha ő úgy gondolja, hogy nincs igazam, az empirikus megismerési mód mást mutatott: már háromszor felmászott a polcra, és még egyszer sem borult rá, és le sem esett, akkor ő negyedszer is felmászik. És ha ötödször leesik, az már véletlen, és hatodszor is fent van. Az önállóságot nem kell erőltetni.

Van egy jó tippje a könyvnek egyébként az önállóságra nevelésre, ha a gyerek kérdez, kérdezz vissza, hogy "szerinted?", mert biztos már gondolkozott a dolgon ő is korábban. Nos, én úgy gondolom, hogy engem ez nem is tudom, hogy hova kergetne, valszeg az őrületbe. Érdekes, hogy Rékánál többnyire működik, ha nincs ötlete, egyszerűen azt mondja, te mondd! Arra is szoktam használni, hogy hülye kérdések előtt időt nyerjek, hogy lássa, figyelek, és közben összeszedjem a gondolataimat. És Nándi géppuskaszerű kérdésrohamainál - ami mondjuk nem gyakori - ez kapóra is jöhetne, de teljesen kiborul tőle, ha sokszor visszakérdezek. Múlkor az autóban elkezdett velem kiabálni, hogy "Anya! rendesen beszélgess velem! Ne te kérdezz!!! Én kérdezem! " Ha teheti, szerintem megüt mérgében. Azóta jobban figyelek, hogy időnyerés céljából ne kérdezzek vissza, csak ha úgy érzem, van tippje :)

Az úgybeszélős könyv ellenzi a büntetést. Mondjuk azt, amit ő ír helyette - a tettei következményét választásként tünteti fel - én büntetésnek hívom. És ez Nándinál nagyon jól működik. Főleg esténként, mikor megy a műsor, mert ő aludt délben, Réka meg nem, és nem hagyja a nagyot elaludni, visong, meg rugdossa, átdobál az ágyába valamit, és akkor jön az, hogy ha nem hagyja abba, mi lesz - pl. elveszem a párnáját, hogy ne tudjon dobálni, vagy az autókat, ha zörög velük,vagy ha a földön alhatnak, mennie kell a saját ágyába. És általában ki is kényszeríti a büntit - ami az úgybeszélés szerint nem is az - , akkor sírdogál kicsit, de megnyugszik tőle. Ez biztos korlátfeszegetés is, az ő korában... Egyébként nem szeretem elfenekelni, bár ha fájdalmasat ütök, használ, de mivel az ő egyik elsődleges szeretetnyelve a testi érintés, és a könyv szerint, ha ütöm, azt ő úgy értékeli, hogy nem szeretem, így nagyon igyekszem a legszükségesebb fenekelésre szorítkozni. Az utóbbi időben nem is tudom, volt-e. Megoldottuk máshogy, de jó napjaink vannak, hozzá kell tenni. 

Az egyetlen, amivel nem boldogulunk, az az agresszió, a düh levezetése. Nándi kis méregzsák bír lenni, ami szerintem ilyen korban teljesen érthető, meg ő amúgy is egy energikus kislegény, szüksége van a levezetésre, és nem mindig sikerül. Még nem találtuk meg a módját, ami neki is tetszene, talán ha nem telepszik majd rá Réka ilyen mértékben, lesz erre is elég figyelem. Mert ha előveszek egy papírt meg ceruzát, hogy rajzoljuk le, már megy is, hogy éééééénakarooook, és új veszekedés, és mittomén mi.

Biztos van még számtalan dolog, mert nem jutnak eszembe a sztorik, amik voltak, hiába, sosem írom le azonnal... 

Hívattam elő egy csomó képet, mert találtam egy helyet, ahol 19 ft egy kép  (Digilabor)  és tegnap meg is érkeztek. Nézegettük őket a gyerekekkel, akik nem nagyon találkoztak nálunk papíralapú dokumentációval az életükről, így nagy élvezettel szórták szanaszét a fotókat. Egyikre-másikra emlékeztek is, kb májusig visszamenőleg voltak, így ez nem nagy ügy. 

Nándi többnyire csak vigyorgott boldogan, ahogy felfedezte magát a képeken, természetesen az tetszett neki legjobban, mikor több cumit gyömöszölt a szájába. Réka ennél továbbment, kigyűjtött néhányat, amin ő "olyan szép, hogy a napra lehet nézni, de rá nem", hogy azokat rakjuk ki a falra, egyiket az ágyához, másikat a házába, harmadikat mittomén, hova, mert ezek az ő emlékei. 

Aztán egyszer csak kezébe akadt egy kép, és elkezdett olvadozni. Félrehajott fejjel álmélkodott, csodálkozott: de édes, mennyire szép, milyen aranyos! Ez is kell nekem. - nem tudom visszaadni, mint ahogy egy anya a gyerekéről, teljes elfogultsággal. Nándi volt rajta. Azt hiszem, ez a kép volt, utána sajnos bekeverték:

Mit mondjak, alig tudtam visszanyelni a könnyeimet. 

Hát, a hozzátáplálásról akartam ma írni este, ha már van időm, de közbeszólt valami. A szomszédasszonnyal üzentek az óvónők, hogy holnap vihetem Rékát oviba. Úgy volt, hogy nem lehet menni, amíg nem voltak családlátogatáson, ami holnap lett volna, de ezek szerint nem jönnek, vigyem én a leányt. 

Szerencsétlenségemre kinn volt pont Réka is, és teljesen kiborult az ötlettől, egyébként én sem tudtam köpni nyelni, úgy volt, hogy hétfőn kezd majd. Erre, hogy csak hétfőn ne menjen először... Hát, nem fog akkor. De holnap sem, mert egyrészt nagyon megijedt, másrészt meg nem tudunk így szervezni mi. Hova teszem a többi kölket, meg egyátalán, fel kell erre készülni szegény gyereknek is lélekben. Megjegyzem szegény gyerek délelőtt még oviba vágyódott, most pedig zokogva jött, mert azt mondták a Szilvi néniék hogy holnap csütörtök lesz - miután ráhagytam, hogy csak csütörtökön megyünk majd oviba. Mikor lehiggadt, és játszott, egyszer csak leült mellém, és azt mondta: "Bárcsak mindenhol velem tudnál lenni, anya!".

Nehéz neki elmenni. Nekem már nem annyira, mert egyrészt öreg vagyok, másrészt fáradt, harmadrészt láttam már, hogy sokkal jobb neki oviban, mint itthon, és igaziból ezt kellett volna elsőnek írni, mert ez a legfontosabb szempont. Lesz itthon eleget úgyis, csomó bacit hoz majd haza, azokkal küszködünk majd, jó lesz :) 

Biztos lesz majd sok sírás-rívás, anya nyakából letépés, aztán 3 perc múlva már nem is emlékszik rá, ahogy a Pinokkióban is volt. És még maradni akar majd az oviban, hogy nehogy lemaradjon valamiről. Jó lesz neki nagyon. 

Jó lett volna, ha tényleg eljönnek családlátogatni, és van előtte egy ismerkedés, ha már ezt mondták. Réka nagyon várta őket, hogy megkérdezze a nevüket, meg elmesélje neki a kis dolgait, készült rá. Hát, remélem az egyebekben nem így tartják a szavukat, mert tényleg nehéz így a gyereknek készülni bármire is...

Úgy döntöttünk most apával, hogy akkor holnap beszerezzük még a hiányzó dolgokat - szandál, egészségügyi törzslap, egészséges igazolás, és pénteken beviszem Rékát egy ismerkedésre, aztán hétfőtől élesben mehet a dolog. Vagy keddtől, mert azért kérték, hogy ne hétfőn menjünk először, mert csak egy óvónéni lesz. Ott lesz Marci, a barátja, lesz ismerős, akivel lehet játszani, elkaluzolja. És ott lesz a hétvége, hogy eméssze a dolgokat, Rékának időre van szüksége mindenhez, hátha ez segít.

 Úgy tűnik, leállt kicsit Misi fogzása, már ideje volt. Már tegnap is sokkal nyugodtabb volt, mint az elmúlt héten bármikor, leszámítva a déli alvást, de az éjszaka tette hitelessé az egészet: 2kor majd 5kor ébredt, végleg pedig hatkor, és nem mellettem, és azonnal visszaaludt, egyszer sem kellett visszamenni. Ötkor már forgolódtam is vagy 10 percig, vártam a riadót, de nem jött :) Szinte kialudtam magam.

Ma reggel pedig csaknem két órát elvolt a tesókkal, meg úgy, hogy tettem-vettem a környezetében, ilyen nagyon-nagyon rég volt utoljára. Most éppen megint rugdosom a lábammal a babakocsit, hogy elaludjon, és terv, hogy ma szárnyakat kapok, és végre sikerül fent portalanítani, mert elég rossz állapotok vannak ebből a szempontból. Mindig csak a papok táncolása helyén sikerült ezt véghezvinni, így a szekrények teteje és az eldugott sarkok ontják a port.

Tegnap még mosómedvévé is váltam, már két hete összegyűjtöttem az őszi-téli ruhatárat, és most elkezdtem kimosni őket, a héten vannak az utolsó nagyon meleg napok, szeretném ezt még most befejezni, aztán a napi 1 mosás már beszárad majd reggeltől estéig. Vagy két nap alatt bent a lakásban...

Kicsit remélem egyébként, hogy most három nap pihi jön nyűglődés szempontból, majd 2-3 überszar nap alatt áttör végre az első fogacska, és megint jön egy kis nyugi. De azt sem bánom, ha most három hónapig semmi fogzásszerű nem lesz. 

 Réka mondta:

Úgy kell letölteni a délt, hogy fogsz egy levelet, beleteszed az egyik számítógépbe, megmelegítik, aztán megfőzik, kinő belőle egy fa, azt eladják, és le lehet tölteni. 

Majd elviszlek a mekdohányszba.  A mekdohánysz egy olyan hely, ahol ennivalók vannak. Hamburgeeer, krumpliiii, bökösinnaaaa... Ja, de nem vihetlek magammal, mert azt mondták a mesében, a hakunamatatában, amit apa letöltötte, hogy nem lehet a barátokat elvinni, csak idegenekkel lehet menni a mekdohányszba. 

Vasárnap reggel az döntötte el, hogy nem, nem megyek el a babás-papás-mamás talira Gergő nélkül, hogy Nándi fosott egy óriást. Aztán még egyet délben, és ezzel úgy tűnt, le van zárva, valószínűleg evett valamit, amit nem kellett volna, van ilyen. Így tegnap el mertünk menni a Katyékhoz, ami nagyon jó volt, bár nagyon elfáradtam. Reggel tiszta hisztis voltam, és már nagyon bántam, hogy előző nap beígértem, ugye hajnalban keltünk, meg éjszaka is többször, aztán a reggel sem indult olyan simán, mindig kiborulok rajta, hogy Gergő ugyanannyi idő alatt készül el, mint én az egy, kettő, illetve három gyerekkel, attól függően, mennyi van éppen. NÉha ezt személyes sértésnek veszem, és a tegnapi nap pont ilyen volt.  

De aztán úgy ítéltem meg, hogy megérte, Nándinak ez hatalmas élmény volt, már az út is, hiszen lehetett vonatozni, vagonokat nézni, aztán a villamos is nagy szerelem, pláne, hogy a Margit hídon elkezdték a felújítást, és ez úgy nézett ki tegnap, hogy felvonultak a munkagépek, darus autók, markolók, teherautók, darus hajók, mindenféle méretben és színben, minden, amit csak egy két és fél éves járműbolond elképzelhet, talán még annál is több. Az egész combino zengett a lelkes visítozástól. Gondolkoztam is, hogy mit kellene beszerezni ezek közül Nándinak a közelgő alkalmakra, hiszen nemsokára névnap, aztán karácsony és szülinap. És ugye nem nagyon kaptak ők játékot szülinap óta, 1-2 kisautót talán.

Aztán ott Réka meg Dávid egymásra találtak, ők a legjobb barátok. Van még a Marci is, de érdekes, hogy a legjobb mégis Dávid, pedig Marcival naponta találkoznak, Dáviddal meg van, hogy hónapokig nem. Jelenleg éppen Dávidhoz akar férjez menni Réka :)

Végül minden lehetséges ajándék-latolgatást törölt az, ahogy NÁndi Katyéknál a vonatokra vetette magát. Eddig is azt gondoltam, hogy idén megint kiadom a tescos favonatokat mindenkinek, aki megkérdezi (sajnos tavaly csak a nővérem szívlelte meg a kérést), mert 4 órán keresztül nem állt fel a sínek mellől, csak kényszerítő erő hatására (értsd vonszolás) ment el pisilni és ebédelni. A többiek mesét néztek, szaladgáltak, mindenfélét csináltak, de Nándi csak vonatozott. Összeraktunk neki egy nagy sínrendszert - Dávidnak és Gergőnek kb egy 20 nm-es szobát beteríthető mennyiségű síne és tartozéka van -, és azzal ő boldog volt.

Mikor haza akartunk jönni, Réka megpróbálta Dávidot is velünk csempészni, de nem sikerült. Aztán a villamoson valahogy összezuhant. Csendben volt, szót fogadott, azt hittem, fáradt. A vonaton nem kért cukrot, ez már gyanús volt. Este panaszkodott, hogy nem tud elaludni, fájlalta a hasát, aztán kakilt egyet, normálisat, jobban lett. 7kor már az egész banda aludt, mert a nagyok délben nem aludtak, Misi meg a nagy alvását kihagyta teljesen, 1szer 20 percet, és kétszer egy órát aludt fél5 től...

Fél nyolckor hallom, hogy sír Réka. Megyek be hozzá, mellé fekszem, vigasztalom, egyszer csak beborít mindent a hányás. Felkaptam, viszem a vécébe, az előtérben jött a következő, ezzel a fürdőszobát és az előteret is beterítettük, de még a klotyóba is jutott azért. Levetkőzés, zuhany, kérte, hogy ne öltöztessem fel. Bebugyoláltuk egy törölközőbe, és jött az ágyunkba. Kicsit később még egyet hányt. Aztán 11kor egyszer csak felült, és a szokásos csicsergő kis hangján vizet kért, mert szomjas. Kapott is, majd megkérdezte, hogy miért meztelen. Kiderült, hogy egyátalán nem emlékszik arra, hogy összehányta a fél lakást, és hogy annyira rosszul volt, hogy csak nyeklett nyaklott mindenhova. Mert aludt közben igaziból a szerencsétlen. Kapott ruhát, és éjszaka még néhányszor nyögdécselt, de azért aludt jól. 

Nekem viszotn olyan érzésem volt, mintha az éjszaka úgy telt volna, hogy egyik gyerektől futok a másikig, nem is tudom, hányszor és mennyit voltam fent, de hosszabb időket, gyakran úgy, hogy égett a szemem, ha kinyitottam, annyira fáradt voltam, így inkább csukott szemmel mászkáltam, úgyis sötét van alapon. Megjártam már annyiszor, hogy tudom, mi hol van... Nándi is nyűglődött, Misi is, takargattam őket, vizet, cicit hordtam, homlokokat simogattam, aggódtam, de azért aludni is sikerült kicsit biztos, mert élek még. :) 

Reggel Réka megint kihányta a vizet. Aztán kortyonként bent maradt, és ropit is rágcsált párat. És nagoyn kis gyönge és elesett. Nem nézett mesét, nem játszott, panaszkodott, hogy milyen gyönge. Nézegette a kezét, próbálgatta összeszorítani, hogy nem erős. Majdnem elbőgtem magam, pedig már megéltünk pár betegséget, ilyent is. Játszottunk Nándival, és nagyon szeretett volna jönni. Azt modnja: Jöjjek, vagy ne jöjjek? Tudok játszani, vagy nem?. Nem tudott. Csak nézni. Még úgy sem, hogy bevittem az ágyába a pónikat, hogy ott játszom vele. Egy mesét meghallgatott, kiránylányost, jó hosszút, de többet nem akart. KIfektettem a teraszra a nyugágyba, betakarózott, ott nézte, hogy homokozik Nándi, meg Misizek. Aztán végre kért mesét, a Maszkabált, ami alatt most elaludt: Anya! Mindig lecsukódik a szemem, nem tudok nézni! Most várom, hogy Nándi is elaludjon, és megpróbálok lefeküdni én is.

Az alvástól biztos jobban lesz, így szokott lenni, de borzasztóan sajnálom szegényt. Csak beteg ne legyen az ember gyereke...

Hogy én milyen álmos vagyok már megint... Borzasztó. Misi boldogan játszik itt mellettem a járókában, magyaráz, sikongat, én is szívesen sikongatnék, de nem a boldogságtól...

Eléggé utálom ezt a fogzás dolgot. Eléggé elhúzódott Nándinál is, de nála azért nem volt ilyen bonyolult. Kicsit nyűgösebb volt, az igaz, meg nagyobb korában dühösen dobálta a cumit, mert kellemetlen volt neki. Azért többnyire a világ lekötötte, elvonta a figyelmét. No de ez, amit Misi művel nem volt még a praxisban... 

Egész nap csak kézben lenne, egyébként üvölt. Nem jó a cumi, nem jó a semmi. Aztán egyik pillanatról a másikra már semmi baja, elvan fél órát. Aztán megint ordibálás meg türelmetlenség mindenre órákon keresztül, még az sem mindegy, hol és hogyan fogod. Az altatás kínszenvedés, tegnap délután egy óra volt, mire sikerült neki elszunyálni. Közben fel-felsír. Vannak napok, mikor enni sem tud, ahogy megszívja a cicit, már ereszti is el, sír, be kell kenni az érzéstelenítő krémmel. De van, hogy addigra felhergeli magát annyira, hogy már elzsibbasztva sem kell már a kaja, csak üvölt, le kell nyugtatni újra.

És mindig elcseszem. Mindig későn kenem a dentinoxot, mikor már felébred, vagy túl mérges. Sosem ítélem meg jól, hogy itt az a határ, mikor már kell a fájdalomcsillapító, nem adom időben, és teljesen, visszaaltathatatlanul felébred. Mert úgy spórolnék ezeken, hogy mégis kevés vegyszer menjen be. Jó, persze, neki mindegy, mert a lényeg, hogy ne fájjon, de jó lenne össszekötni azzal, hogy nekem se. 

Legalább lehetne tudni, hogy pár nap, és kibújik legalább ez az alsó kettő, ami így meggyötri, de akár hónapok is lehetnek, hiába van ott a két kis gyöngyöcske, és simult el már a kis fodor az ínyén. Egyszer csak úgy dönt, hogy leáll - bár az sem lenne rossz, ha lenne egy kis pihi -, aztán ötletszerűen csap le újra a fogtündér. Fogtündér... Inkább fogboszorkány!

És tessék, itt a legrosszabb. Nándi itt fekszik a nappali közepén beburkolózva a takaróiba. Mert ő már felébredt. Mivel itt lenn vagyunk, ő is akar, pedig hulla, csak szeretne részt venni. Nem a hangra ébred fel, hanem mikor megriad éjszaka, mindig ellenőrzi, ott vagyok-e mellette. És ha nem, megkeres. Most már ide is cuccolt mellém, egészen a szék lába mellé. Szegény kicsi Nándi :(

Nándi a tóparton:

- Ezek itt a békák, azok meg a nem-békák!

Nándi rohan kitárt karral Réka felé:

- Nővérkém! Nővérkém! Nővérkém! - odaér, megáll - Pukkantottam egyet! 

 Na, tegnap persze, hogy elfelejtettem, hogy már gyakran be tudja tenni a szájába a cumit, és már egy hónapja is ügyesen tartotta ivás közben a cumisüveget, annak ellenére , hogy ugye nagyon ritkán kap cumisüvegbe vizet.

Hát, mindig úgy várom, hogy írjam ezeket az összefoglalókat, és most teljesen kiment a fejemből. Biztos a nagymamázás miatt, és ugye ott kevesebb időm van, meg fáradt is vagyok mindig estére... Szóval jól el is felejtettem. Pedig megint jó sokat ügyesedett a legényke :) Egyre inkább gyerekformája lesz, egyre többmindent ért, és már nem csak a sírást használja fel arra, hogy foglalkozzunk vele, hanem hízeleg is. Mit mondjak, lehet, hogy ezzel hatásosabb néha :)

Mit is kellene tudnia a babaszoba szerint:

a színeket képes megkülönböztetni: hát, gőzöm nincs :) bizonyára így van :) tanújelét nem adta...
átfordul a hasáról a hátára Igen, és visszafelé is. Már régebbóta, de valami miatt titkolta. Talán írtam is, csak titokban volt hajlandó, mikor azt hitte, nem látjuk, álmában, meg éjjel... Aztán egyik nap megtört a jég, azóta nem mondom, hogy mint a motolla, de azért ügyesen forog. Nem élvezkedik, úgy magától nem gyakorolja, és nem is mindig funkcionális, szóval van, hogy mikor elkezd hason nyűglődni, és tudom, hogy fáradt, akkor én fordítom a hátára. Azt is kipróbáltam, hogy odatettem hason a forgója alá, hogy megfordul-e, és nem. Kitekeredett nyakkal nézte a felhőcskéket, de nem és nem :)
elfoglalja magát, kezével, lábával játszik Szerintem egyik gyerekem nem csinálta ezt ilyen intenzitással, mint Misi. Réka szopogatta a lábujját, rágcsálta, de nem volt ez hosszadalmas játék neki, Nándit inkább mindig a környezetet érdekelte, Misi viszont hosszasan nézegeti, fogdossa kezét, lábát, ide oda hempereg közben, számolgatja az ujjait, vagy az enyémeket, mintha hasonlítgatná... Szóval elfoglalja magát tényleg :)
odafordul a hangok, a beszédforrás felé Szerintem ez már régebbóta van.
figyel a nevére Szerintem nem, bár kb egy hete nem próbáltam. Viszont megkülönbözteti a családtagokat név alapján. Arra fordítja a fejét, ahol sejti azt, akit emlegetek neki. Nem értem, hogy ebbe ő hogy nem fér bele, lehet, a Misi szót nem tudja magához kötni... :)
megtámasztva próbál ülni Hát, igen. Húzza fel magát. Már több hónapja :) És meg is ül a kezembe kapaszkodva, csak nem nagyon hagyom. Igaziból az ujjamba kapaszkodva áll. Igaziból a kanapé szélébe kapaszkodva önállóan áll, úgy tornáztatta a lábát két hete Lilla, akihez Dévény tornára járunk. Fel is áll az ujjamba kapaszkodva. Ha egyszer rájön a négykézlábazással haladásra, szerintem azonnal fel fog állni...
tárgyakat szájához viszi, tapintja Igen, bár nem olyan mániákusan, mint ahogy emlékeztem a másik kettőnél. Lehet, hogy ez később jön? Nem feltétlen kell mindent a szájába vennie, és pl. az sem érdekli, hogy mi mit eszünk, mit teszünk a szánkba. 
már előfordulhat, hogy idegenek előtt szorongani kezd Szerencsére ez még nincs, borzasztóan barátságos baba, vigyorog, kalimpál, magyaráz mindenkinek, aki barátságos hozzá. Apukám hangos dörmögésétől mondjuk megijedt, és beletellt egy fél órába, míg megbarátkozott vele. Remélem még jócskán várat magára a szeparációs szorongása...

Aztán mit tud még. Tud négykézlábra állni. Ez csak pár napos tudomány, és még nem igazán sokáig, és nem igazán ügyesen. Néha csak azt sikerül, hogy gyakorlatilag a lábfején és a kézfején támaszkodik. Ja, ez a fekvő támasz, ugye?  Csak a lábfeje spiccben van. Határozottan, és viszonylagos nagy sebességgel kúszik hátrafelé, miközben előre igyekszik, amitől persze inkább távolabb kerül a kiszemelt céltól, úgyhogy nem tesz meg nagy távolságokat szerencsére.  Hason is magasra felnyúl, és játszik a feje búbjával egy magasságban levő játékkal az egyik kezével. Háton fekve egészen magasan levő játékokat is elér, nagyon ki tud nyújtózkodni, akár a testét is használja ehhez. Nagyon finoman fog, a kis csúcsokat, szarvacskákat, farkincákat is sodorgatja, hüvelykujjal érintgeti, bár azt gondolom, még mindig nem tudatos a hüvelykujj szembefordítása, azért nagyon ügyes.

Egész komoly napirendünk kezd kialakulni lassanként (annak ellenére, hogy én ugye nem erőltetek semmilyen napirendet, csak igyekszem tiszteletben tartani az igényeket - mindenki igényeit - és összecsiszolni kicsit). Szóval  mostanában olyan fél6-6-kor van ébresztő, sőt, újabban ilyenkor magam mellé veszem akkor bírja esetleg fél7ig is, amikor  a nagyok is kelnek. Ébren van kb 2 órát, és alszik egy felet, max háromnegyedet. Ez után megint ébren van két órát, megint egy fél óra alvás, és kb  1-fél2 körültől alszik egy nagyot, ez akár négy óra is lehet egy félálomban evéssel megszakítva. Voltak olyan napok is, mikor egy nagyobb alvás volt délelőtt, és egy még nagyobb délután. A délutáni nagy alvás most elég fixnek tűnik. 
Legkésőbb du. 5kor vége az alvásnak, és fél7-kor fürdés. Néha egy pici csúszás van. Mostanában elvárja, hogy ő is odahasaljon velünk a meséléshez, aztán szépen elalvás. Még mindig nem megy könnyen, kell közben sírnia, de egyre jobb, néha egész kevés nyafival beéri. Máskor meg a foga fáj, vagyis a foga helye, és akkor kell a dentinox. 8kor már mindenképpen alszik, de van, hogy már 7kor beájul. Általában mostanában éjfél körül kel először, és utána jó esetben egyszer, de van, hogy többször is. Sajnos cumival már nem lehet kiszúrni a szemét, meg kell szoptatni. Talán majd próbálkozom a vízzel is, de most nem érzek elég erőt magamban. Egyszerűbb megetetni.  Most megint sokszor előfordult a napokban, hogy nem sírva ébredt, ez nekem mindig nagy kiváltság, örülök neki nagyon. Valami miatt az álomországba való kirándulás nehezen megy, oda és vissza is. De majdcsak kinövi. Igaziból ilyenkor nem is ébred fel, csukott szemmel, még félálomban sír, ébreszteni kell. Amikor már kinyitotta a szemét, azonnal mosolyog, örül, semmi gond nincs. Az ébredés-elalvással van csak gond. 

Egyébként napközben általában jól elvan, egyre többminden érdekli, egyre több mindent lát, lát meg. Figyeli, hogy mi hogy reagálunk, és ettől függően fogadja el, vagy ijed meg. Ha mosolygunk rá közben, akkor egyre kevesebbszer kezd el sírni a hangos, éles hangok hallatán, amik mindig megrémisztik. És persze az új dolgoknál is többnyire a mi hozzáállásunk dönti el, hogy mi legyen a reakció. Még mindig kihasználjuk a tornázókat, de egyre többet érnek az egyéb bébijátékok, próbálja hason elérni őket, vagy utánuk fordul. Még mindig az van, hogy ha hanyatt fekve kap valamit a kezébe, egyszer csak elhajítja, annak ellenére, hogy igaziból játszani akarna vele, és ha kimegy a látóteréből, hiába van a kezében, elég hamar elfelejti, akár sír is, hogy hova lett, ha már fáradtabb. Szívesen tépked újságot, zörget zacskót. Ha a pónik és az autó között kell választani, mindkét nagytesó bánatára az autót választja: genetikus az autók szeretete :)

Van kaki. Ez is egy külön bekezdés, mert elég sokáig szenvedtünk vele, jó négy hónapig. De most már beállt, úgy néz ki. Idegenben, meg vendégek között nehezen megy, ha nem vagyunk itthon, nem megy a napi, de a múlté az 5-6 napig tartogatott bűzös csomagocska. Így már gyakran észre sem veszem, kiáltson ki bárki perverznek, de szerintem egyátalán nem büdös a csak anyatejes kaki, ha nem tartogatja napokig. Észre sem veszem néha, még jó, hogy Misi azonnal reklamál. Nem bírja, ahogy a pisis pelust sem. Réka ezekkel nem foglalkozott. Azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy azért, mert pl. a pisis pelus ugye már nagyobb, és lehet, hogy az nyomja a fütyijüket, kényelmetlen. Már anyukámékhoz négyes pelust vettem, de még egy hónapig szerintem jó lesz a hármas Liberó is. A 3-as Pampers már nagyon necces, és csak napközben. Éjszaka már átázik.

Megint bírja a hordozást, ez nagy öröm, de nem alszik többet, mint egyébként, még a délutáni nagy alvást nem próbáltuk így, olyasmi módon kezeli, mint a babakocsit. 

A hónap szenvedése a fogzás most, remélem valami megoldást találunk, mert eléggé rossz mindenkinek, szerintem egyik nagyot sem gyötörte meg ennyire, vagy ennyire egyértelműen, lehet, még tapasztalatlanabb voltam, vagy jól viselték a nagyok... De csomószor van, hogy enni sem tud, csak dentinoxszal, vagy fájdalomcsillapítóval, annyira kellemetlen neki, éjszaka is kellett már többször adni neki Panadol szirupot, amit mondjuk nagyon szeret :) Többször nagyon nehezen állom meg, hogy ne adjak neki nappal is, de nem tömném halálra mégsem, akkor inkább nyugodtabban aludjunk, nappal igyekszem cipelős, figyelemelterelős fájdalomcsillapítást használni, több-kevesebb sikerrel. Túl vagyunk azon, hogy jól esik neki a dörzsölgetés, attól is képes sírni, ha ő maga ér hozzá az ínyéhez. Egyértelműen az alsó két fogacska készül kifelé, de anyai tapasztalat, hogy akár 4 hónap is beletellhet, mire ebből lesz valami, de holnap is kint lehet. Szóval várunk, és bizakodunk, hogy csak 20 fog van, előbb-utóbb mind kibújik. Evéshez még úgysincs szüksége rá, még mindig nem kap mást, mint anyatejet.

Biztos még sokminden van, amit még leírnék, de hirtelen nem jut más az eszembe. Isten éltesse a kicsi Misit :)

Már írtam arról, hogy Nándi hogy mondókázik. Mond mindent, vegyesen, ahogy emlékszik, ahogy tetszik neki, nem az a lényeg, hanem az öröm, amit a ritmus ad. Amúgy is szeret játszani a szavakkal, nagyokat kacag, ha valamit, ami már belekövült a kis emlékezetébe, valahogy máshogy mondunk. Egy hetes sláger a helikoffer helyett nyumikoffert énekelni :) (persze ő nyumi helikoptert énekel...)

És most egy videó arról, hogy nem csak a ritmus, hanem a dallam is. Mostanában dúdol is rengeteget, dalokat költ, és énekelve játszik, szaladgál, fürdik, mindent, ha nem zavarjuk meg. Sikerült a minap egy ilyent elkapni, elég nehéz volt, de egy fél percet összehoztam. Sajnos pont akadt a kis agyában egy probléma, amit pont akkor kellett megoldani, és apa kellett hozzá. Pedig ügyes voltam, nem vett észre, így csak ennyi. Persze biztos van, akinek épp elég, de én órákig el tudnám hallgatni, ahogy dudorászik :) . 

Azt tudtuk, hogy Nándi egy állat, de ez is komoly bizonyíték. Én meg egy szörny vagyok, ahogy felveszem a gyerekeim öngyilkossági kísérleteit. Legalább a legkisebb biztonságban volt az apjánál.

Most úgy csinálok, mintha nem telt volna el egy hét, hogy nem is írtam semmit, és igyekszem nem megpróbálni leírni amik voltak, úgyis hamis lenne. Persze lehet, hogy visszautalok majd :)

Szóval tegnap voltunk megint mamanetes találkozón, ami jó volt. Megint vitt minket Gergő, és játszott a gyerekekkel. Réka pedig, mikor hazajöttünk, és ketten maradtunk, megkért, hogy ha egy idegen találkozik vele, mostantól úgy kell neki köszönnie, hogy "Szia nagylány!" Van hozzá egy hangsúly is, amit nem tudok visszaadni :) Mert így köszönt egy nagyobb lánynak valaki, és Rékának ez nagyon megtetszett. És még szomorú is volt. Mondja, hogy valahol máshol kellett volna hagyni a rolleremet (vittünk rollert meg motort is). Kérdem, miért. Mert nem játszottak vele a gyerekek. Kicsit megzavarodtam, eddig mindig az irigység dolgozott, nem adja oda, az övé, stb, de azért szomorkodni, mert nem játszottak vele.... A Nándi jó helyen hagyta, oda kellett volna tenni mellé. Mert a Nándi motorjával játszottak. No, mondom, biztos nem tudtak rollerezni a gyerekek, mert túl kicsik voltak. Nem, nem. Ezek iskolás nagy gyerekek voltak.

Szóval elérkeztünk oda, hogy nagy akar lenni. Az utóbbi időben mindig kicsi akart maradni, nem akart megnőni, nem akart anyuka lenni - ennek is van egy beszélgetése, amin túl lettünk, talán majd alkalomadtán -, csak kicsi, nem akar tanulni, ovis lenni. És most már nagyon vágyik az ovira, de leginkább az iskolára. Ez a mértékegysége mindenek. Ha majd iskolás leszek, akkor lehet majd ezt vagy azt, kapok majd ezt vagy azt... Néha vadidegeneket megszólít az utcán, akik rámosolyognak, vagy valami, hogy elmondja: két karácsony, és utána iskolás lesz. (Ez egyébként ijesztő :) )

Jövő hét utáni héten kezdődik az ovi. Várjuk mind nagyon. Egyre jobban. Mutogatom neki a szerzeményeket, ezt vettük, azt vettük, hogy majd az oviban ezt hordod, használod. Nem ömlesztjük, csak szépen óvatosan.  Ma szekrényrendezés a terv, hogy lássuk, mi kell még, ezt is közösen. Az ottalvásról egyenlőre nem beszélünk, de tudjuk, hogy lesz.

Én a szülőit várom, hogy lássam, milyen beszoktatás lesz, mennyi időre kell segítséget hívni, kell-e egyátalán. Nagyon várom azt is, hogy hármasban legyünk a fiúkkal, hogy felsóhajthassak, hogy milyen könnyű is két gyerekkel. Persze nem, mert a két nagy nem foglalja majd le egymást, igaz veszekedni sem fognak, de a bezártságtól szabadulok majd. Most szinte sehova nem indulunk el, mert sok, nem tudok ennyi felé figyelni, igaziból Misi miatt, mert ő szinte teljes figyelmet igényel, és a maradékot kétfelé osztani nagyon nehéz, vagyis nem az, csak nagyon kevés, ami jut fejenként. Valószínűleg nem lenne gond, csak én aggódok, mert aggódós vagyok. Így inkább nem indulunk el, csak amit muszáj. 

Azt is várom, hogy milyen lesz Nándi, hogy nem telepszik rá Réka, nem veszi ki a szájából a szót, nem erőlteti rá a játékait, hagyja elmagyarázni, amit akar, hagyja elmélyülten játszani. Kíváncsi vagyok, mennyiben lesz más. 

Misinek is jót fog tenni a decibel-csökkenés, bár szívesen elnézi a nagyokat, azért gyakran felkiabálják, Nándi is kevesebbet fog kiabálni talán egyedül.

Megnőtt Réka. Büszke vagyok rá. Holott semmit nem tett érte, egyszerűen eltelt az idő. Mégis nagylányom lett. Középső csoportos nagylányom rögtön. Olyan jót fog tenni neki a közösség, a játék a gyerekekkel, az, hogy látja, hogy mások is csinálják azokat, amiket ő, vagy amik ellen ő tiltakozik. Nagyon hiszek benne. Úgy látom, ő is, és szívből remélem, nem nagyon konkrétak az elképzelései, és nem fog csalódni. Néha, mikor tétován mászkál, hogy unatkozik, mert egy gyerek sem játszik vele, mondom neki, hogy majd az oviban lesz sok gyerek. "Minddel fogok egyszerre játszani! Minddel!"

Ha jól érzi magát, én is boldog leszek, még akkor is, ha továbbra sem akar majd rajzolni, és fésülködni, copfot hordani. A lényeg, hogy sokat legyen gyerekekkel!

Na nem az enyém, az még messze van.

Csak életjel, hogy élünk, megvagyunk, csak Gergő szabin van, meg nagyszülőztünk, meg ruházok, meg meg meg meg, és nem érek ide. Pedig van mindenféle.

Például Nándit le sem lehet lőni már, kezd ő is olyan lenni, hogy onnan tudod, hogy alszik, hogy nem beszél.

De most nem merülök bele, mert ma van a 8. házassági évfordulónk. Csak ideültem kikapcsolni a gépet, és hát észrevétlen frissítettem néhány oldalt, és eszembe jutott, hogy nem is néztem ide már vagy egy hete...

Majd. Lesz időm. Egyszer. Szakítok :) Ha én is szabin leszek :) 

 Megint azon kaptam magam, hogy négy napja nem írtam... Hogy maradnak meg így az emlékek... fogalmazom, fogalmazom, aztán nem jutok el addig, hogy leüljek, és leírjam. 

Gergő itthon van, szabin, nagyon élvezem! Néha kezébe nyomom Misit, meg tudok nyugodtan enni, és úgy kelek fel, hogy itthon lesz egész nap, ez nagyon nagyon pihentető! Mondjuk jól ki is használtam, hogy van, és úgy döntöttem, végre belevágok a munkába. Mikor a vatera kiszúrt velem, és bevezették a termékfeltöltési díjat, ittmaradt vagy 2000 ruha. Csomót visszaadtam az eredeti tulajdonosának, szabaduljon meg tőle ő, csomót kiselejteztem, és megy jótékonyságra, de még így is maradt majdnem 1000 ruhadarab. Zoknitól a nagykabátig. És a nagyoknak nincs őszre-télre való ruhája, főleg Rékának, de Misinek is kell most néhány holmi, mert Nándi cuccainak nagy része kölcsiben volt. Turiba nem tudok menni, marad az, hogy megveszem a zsákot, kiveszem, ami jó, a többit meg feltöltöm valahova. Mivel semmi időm nincs, marad az, hogy fénykép és fényképalbum. Van vagy 400 címem, akik vettek tőlem valaha valamit, azoknak most szétküldtem a címet, már vásárolnak is. 

(ha valakit érdekel, nézzen körül, és jó vásárlást, olcsó vagyok, szép cuccokkal :) : http://picasaweb.google.hu/gabikikocs ki is teszem oldalra is, hogy máskor is megtaláljátok. a cím pedig gabikikocs kukac gmail pont com )

De jó dolgokkal is telik a szabi. Pl. nem csinálunk semmit, ez nagyon jó. Aztán voltunk játszóterezni családilag, meg sütöttünk szalonnát, és persze vásárlás is volt. A játszóterezés baba-mama találkozóval egybekötött volt, jó volt nagyon. A gyerekek is jól érezték magukat, NÁndi meg Réka hemperegve gurultak le a domboldalon, meg Nándi einstandolt egy dömpert, amit telerakott homokkal, és húzta körbe körbe az óriási játszótéren vagy egy fél órán keresztül. Pont neki találták ki azokat a játékokat, amik nem jók semmire egy felnőtt szerint, a gyerek kreativitását hivatottak fejleszteni - találja ki, mit lehet vele csinálni. Réka is tanácstalanul állt a gömbök és fura végű rudak előtt, de Nándi feltalálta magát. 

Rékának is jót tesz, hogy apa itthon van. Vagy csak változott egy nagyot, de bizony a nap nagy részében egyedül játszik valamivel. A maradék részében pedig nem engem nyúz, hogy játsszunk valamit, csak néha kér meg, egyébként gyerekekkel akar játszani. Biztatom, hogy majd az oviban mennyi gyerek lesz, egyre jobban vágyik rá. Már én is :) Jó lesz mindenkinek azt hiszem. Kell nekik a gyerektársaság.

Tegnap az auchanban beiskolázási vásár volt, és Réka kunyizott magának egy Hello Kitty-s füzetet. Az iskolához. Nos, fél délután iskolásat játszott. Eljutottunk addig, hogy én lettem Misivel a tanítónéni - Misi kínai tanítóbácsi volt, és én fordítottam -, ő meg az iskolás kislány. Volt rajzóra, énekóra meg matekóra. Simán elszámol 20-ig. Büszke is vagyok rá. Az énekhangja még hagy némi kívánnivaló maga után :) Rajzolt egy fát is odúkkal rajzórán. Elég kicsi lombja van a fának, gyakorlatilag egy hullámvonallal van lezárva a törzse, biztos jelent valami kellemetlent a gyerekrajz-pszichológiában ez... :( 

Egyébként Réka mostanában mindent az iskolához köt. Ez lett az új időmérő egység. Majd ha iskolás lesz. Mindent majd akkor. És legjobban azt várja, és mondja mindenkinek, hogy kettőt jár óvodába, és utána már iskolás lesz :) Remélem nem éri majd csalódás, de februári, csak nem lesz évvesztes. Én olyan okosnak tartom, de kis szeleburdi, és ugye az is nagyban számít. 

Nándinak meg rengeteg mondanivalója van, mondja, mondja mondja ő is egész nap, fejhangon csicseregve, a felét nem értem gyakran, mert úgy beszél, ahogy mindent csinál, nem foglalkozik a szépséggel, csak dobálja egymás mellé a szavakat, ragokat, nekem úgy tűnik, egyre helyetelenebbül mondja, ha helyesen elismétlem, elismétli utánam tűnődve, helyesen, majd a következő percben megint mondja, ahogy sikerül.

Misi most egész jó gyerek, ha leszámítjuk a szenvedéseit a foga miatt. Elaludni csak dentinoxszal tud napközben, és gyakran fel is sír álmában. Este alszik fél8 körül, van, hogy már hétkor, aztán legkorábban éjfélkor, egykor, de nem ritka, hogy 2-fél3kor kér enni. Az 5-fél6 órás riasztás megvan, de utána mostanában még van, hogy mellettem, cumit visszadugdosva 1 órát még szunyál. Nem mindig. Érdekes egyébként, hogy sem az ébrenlétből álomba, sem az álomból ébrenlétbe átlépés nem megy sírás nélkül. Azt mondják, ez nehéz, csak olyan fura. Kell sírnia az elalváshoz. Nem jobb, ha ringatom, ha hordozom, ha suttogok, énekelek, simogatom, nem alszik el cicin. A legjobb, ha hagyom sírni, és visszadugdosom neki percenként a cumit, míg átbillen. Talán ki kell panaszkodnia magából a napot. Ébredni sem tud. Eljut addig, míg cumival a szájában is, tologatva is sír, olyankor ki kell venni, beszélni hozzá, fújogatni az arcát, míg magához tér, ha kinyitotta a szemét, egy két tétova holvagyok másodperc után már fülig ér a szája. Nagyon ritkán előfordul, hogy magától felébred, és elnézeget a babakocsiban. Reggel soha. 

Dióhéjban ezek vannak most. Meg semmi :) pihenés. Lesz majd nagyszülőzés megint, meg évfordulónk is, amit megintcsak szolídan ünneplünk majd. Családilag :) 

Telnek múlnak a napok. Folyósan. Nem is telnek, valahova folynak, és ott összekeverednek, mert tegnap történt események mintha hónapokkal ezelőtt lettek volna, múlt hetiek meg tegnap.  Abszolút probléma mostanában az idő kontrollja. Zűr van az agyamban. Az is alátámasztja, hogy folyamatosan lelkizek meg gondolkozok mindenfélékről mostanában, amik nem illenek ide, lehet, tényleg kellene nyitnom külön a baromságaimnak egy blogot... 

Na, mik vannak. 

Voltunk ma játszóházazni, amiről írtam a múltkor is. Megerősödtem benne, hogy ez milyen jó hely lesz Nándinak, csak legyen más gyerek is :) Mert egyenlőre kevés a biztos kölyök, ami nekünk sem jó, de a tulajnak sem, aki nem szerelemből, hanem pénzből él... Majd próbálom én is népszerűsíteni...

Aztán Misi nagyon okosodik. Jó lüke volt az elmúlt napokban, vagyis nyűglődött a szokásosnál is többet, tegnap például alig aludt, és fél4-től fél7ig nem tudtam letenni este, mit mondjak egyszerű volt. Itt volt Dorka is, meg Marci, aki már rég volt nálunk, a másik szomszéd kisfiú, így 5 gyerekem volt. Igaziból nem nagy különbség, mert eljátszanak. Háromnál már nincs több gyerek. Úgy értem, nem nehezebb, nem veszi észre az ember. Nyilván ha nem újszülötttről, vagy mindenre felmászó kétévesről van szó, hanem ennél nagyobbakról.

De már megint agyalok, szóval Misi. Kacag. Gurgulázva, göndören kacagott, mikor harapdáltam a hasát. Eddig csak tág szemekkel nézett, aztán hörgött vigyorogva, és most hangos göndör kacagás :) Nem Rékánk lesz ebből a szempontból sem :) Aztán meg mééég KAKIL! egy hete naponta kakil, vagyis mikor hétfőn itt voltak Katyék, akkor nem, gondolom meg volt szeppenve, és visszatartotta, de másnap már ment. És nem híg, nem nyálkás, semmi, szóval ez nem egy hetikétszerkakilós gyerek hasmenése, hanem talán rendbejött. Aztán repülőzik is. Hasán egyensúlyozva felemeli kezét lábát fejét :) Hasán is nyúl játékokért, kétkézzel játszik. Próbálja bevadászni a cumit a szájába. Forogni még mindig csak hasról hátra, az sem sikerül mindig, fordítva csak oldalig jut, nem is próbálkozik tovább. Hátán fekve is kétkézzel játszik, megtartja a szeme előtt a játékokat rövid ideig, bár még mindig az van, hogy ha kiesik a látóteréből, elfelejti, hogy valaha volt ott valami. A cumisüveget - vizet kap benne - ügyesen megtartja, és iszik belőle. Megindult a foga is, ma hatott  a dentinox, ebből következtetek :) a bal alsó foga mintha jobban be lenne dagadva, de még hónapokba is telhet, míg kijön, még nem tűnt el az ínyéről a perem. Ez sem lesz könnyen fogzó gyerek... Állandóan állna, kinyomja magát a lábával, meg is tartja magát, ha kapaszkodik valamiben, kezemben, bútorban. A minap így masszírozta a gyógytornász a lábát álláshoz... Én még ezt nem próbáltam, nagyon fura volt így látni. De nem is dolga még ez, szóval muszáj lesz hasalnia még egy darabig :) Azért lehet, egy fotót majd csinálok még.

Réka meg várja az ovit. Úgy örülök neki. Nem beszélünk róla többnyire, de a minap ő hozta szóba, hogy ugye lesznek ott kislányok, és hogy majd csinosan fog felöltözni, hogy legyen sok barátja. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy a kedvességtől és jószívűségtől lesz barátja az embernek, nem a csinosságától, remélem megmarad :) Sokat várok nagyon az ovitól egyébként, hogy kicsit átlagosabban reagáljon, hogy lássa, nem csak az ő anyukája ilyen szörnyeteg, hogy nem enged meg mindent. Talán az eddigi ovi-bölcsi is túl szabad volt neki, hiszen az inkább bölcsi volt. Mondta, hogy majd megkérdezi, hogy hogy hívják a gyerekeket, és az óvónéniket. Tudja, hogy ott fog aludni, és nincsenek egyenlőre előre-hisztik. Többek között ezek elkerülésére nem beszélünk az oviról. Beszéltükn szerintem már eleget, látta, hogy mi történik ott, hasonlóban volt már, nem akarom felébreszteni benne az újdonságtól való félelmét, úgyis ott lesz,mikor eljön az ideje, már kiderült, hogy nem tudja előre lejátszani ezt.

Nándi meg Nándi. Vele csak a szokásosak vannak. Nála nagyon sokminden beért az úgybeszélésből, tegnap is volt egy látványos élményem (vagy múlt héten, vagy 5 napja, ki tudja) kiborított valami vizet, miközben a mosogatóba akarta önteni - szerinte víz volt, szerintem szörp, amit csak fel kellett volna keverni, de ő kiöntötte - és rákiabáltam, hogy most csupa olyan lett a konyha, és mondta, hogy jó, hozom a felmosót. Mert jobb napjaimon, mikor úgybeszélek, akkor azt mondtam volna, hogy csupa szörp a konyha, fel kell törölni valamivel. Édes egy pofa, nagyon imádom. Tényleg ő a legkönnyebben szerethető gyerekünk. Az életveszélyességétől eltekintve úgy működik, mint a gyerekek nagy többsége. 

Holnaptól apa szabin. Vagyis ma délután 4től. Kevés dolog van, amit jobban vártam az elmúlt időben. Talán a karácsonyt szoktam ennyire. Nagyon hiányzik már, szeretem, ha velünk van folytonfolyton! Most fáradt vagyok lelkileg, kell a közelsége nagyon. 

 Hát, rosszul viseljük most ezt azidőváltozást...

Tegnap katasztrofális napunk volt... A nagyok veszekedtek mindenen, amikor nem, akkor nyafogtak meg nyávogtak, amitől én a falnak megyek, Misi csak tologatva tudott aludni. Nem csináltam egész nap semmit, csak ültem mellettük és játszottunk, néha hagytak egy kis levegőt, de belefogni semmibe nem tudtam. 

Aztán az este volt a korona. Már napok óta eléggé fáradt vagyok, és elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, most én bizony lefekszem korán. Nos, Misi már 7kor aludt, de 8kor Réka meg Nándi felveszekedték. Hátára fordult, sé ugye ő úgy nem tud aludni, szóval bizony kinyitotta a szemét. És negyed11-ig nem is aludt vissza. Én annak a híve vagyok, hogy az alvásidő az alvásidő, így bizony nem vettem ki, hanem dugdostam vissza a cumit, és ennél többet nem voltam hajlandó tenni érte. Ja, és kétszer megszoptattam, de nem volt éhes, miért is lett volna. Közben veszekedtem a nagyokkal, mert azok is próbáltak ezt-azt, szóval teljesen ki lettem facsarva, mire negyed11kor vége lett a 7 óra óta tartó folyamatos altatásnak. Ez persze nem akadályozott meg senkit abban, hogy a szokásos időpontokban, 5kor, illetve fél7kor felkeljenek... ehh...

Ma Misi nyűgös nagyon, folyamatosan kézben van, vagy alszik. Inkább aludjon. Gondolom azért hiányzik neki az az éjszakai két óra... Dorka itt van, így Rékának van társasága, meg is állapítottam, milyen jól elleszünk mi a két fiúval, ha majd a nagylány oviban lesz napközben. Jól eljátszanak a lányok egyébként. Mostanában Réka akárkivel eljátszik, csak lány legyen. A fiúkkal is, ha nincs más, és továbbra is Dávid a legjobb barátja, és persze Nándihoz akar hozzámenni feleségül, esetleg Misihez, de azért egyre inkább lányos dolgokat játszana, és ha kis illetve kicsitnagy lányt lát, azonnal csapódik, figyel, hogy hogy is kell lánynak lenni :) .

Misi meg nagyon ügyesedik. Most már hason is két kézzel játszik, nyúl a játékokért, húzza a szájába morogva, sikítozva. Hanyatt fekve is tartja a játékot, és nézegeti, néha csak a kezét, lábát. Nem mindig kell már a tornázó. A pihenőszékből lassan kinő, mert kifeszengi magát, de még remélem egy ideig tudjuk használni. 

Nándi meg itt kómázik mögöttem, Dorka hozott át egy vödör legót, amihez volt katalógus is, tele autókkal, munkagépekkel, egészen meg van bolondulva tőle, azt nézegeti órák óta. Azon már túl vagyunk, hogy kiválogatta a kerekeket, összeraktunk egy repcsit és egy sánta autót - mert csak két kereket lehetett rögzíteni - azóta nézegetés és alvás volt. Nagyon aranyos.

És tegnap NÁndi bemutatta, hogy tudja pörgetni az R betűt. Naggggyon cuki. Feltétlen fel kell tennem a videót, este majd, ha mégsem tudok korán lefeküdni... Szóval pörgetni pörgeti, de használni nem nagyon tudja. Onnan jött az egész, hogy hogy csörög az óra: csrrrrr. Gyönyörűen. És aztán rrrrr lépa! rrrrr letek! rrrr léka! De néha sikerült neki azért. A legviccesebb az volt, mikor ennek analógiájára elkezdte mondani, hogy: cöll (csörr) léka, cöll ligó! cöll blútusz! Meg azt, hogy rrrrrr blútusz, rrrrrrr léka, rrrrrrrr nándi, rrrrrrrrr misi! rrrrrrrrr apa! És így tovább... :D

Megállapítottam, hogy Nándi most sem mutogat. Annak idején annyira furcsa volt, hogy míg Réka folyamatosan kis ollóban tartotta a kezét, és mutatott, kérdezett, miaz?, vagy előtte csak ö-ö, vagy csak nézett ránk kérdően, Nándi ilyesmit nem csinált. És most jöttem rá, hogy ő még most is a hüvelykujjával mutat rá mindenre, ami előtte van :) 

Van egy félkész írásom egyébként a kis csicsergésükről, de nem véletlen nem posztoltam. Nagyon erről szól az életünk, az ő kis kommunikációjukról, és nem tudom ezt, és az ezzel kapcsolatos érzéseimet, szerelmeimet visszaadni, összeszedni, leírni. Tulajdonképpen az egész napjukról, az összes szavukról érdemes lenne hangfelvételt csinálni, és eltenni, néha elővenni és meghallgatni. Még azokat is, amiktől kiborulok. Nagyon szeretem, hogy beszélnek, ahogy és amit mondanak, ahogy bomlik ki ez a bimbó, és lesz belőle teljes, mindenki által értékelt virág. Nagyon büszke vagyok rájuk ezen a téren is :) Már most várom, hogy Misi ideérjen, remélem már csak fél év az első szavakig...