Már többször írtam, hogy az a rögeszmém, hogy Réka nem egészen úgy működik, mint a legtöbb gyerek. Mások a reakciói, stb stb. Emiatt ki van kiáltva nehéz esetnek, meg hisztisnek, meg mittomén még minek. Meg hogy csak én akarom, hogy kivételes legyen. Persze semmi sem fogja lemosni rólam, hogy ez az én bűnöm, hiába lesz Misi is olyan, mint Nándi, biztos azért, mert már második gyerek, meg harmadik, nem kényeztettem halálra, túl sokat foglalkoztam Rékával, túl sokmindent nézek el neki, stb.
Mindenesetre akárhogy is, Nándi a legkönnyebben szerethető gyerekünk. Jó korban is van, ez a két-három éves kor, meg lehet vele már rendesen kommunikálni idegeneknek is... De leginkább azért, mert úgy működik, ahogy egy gyerektől elvárható. Persze, vannak hisztijei, vannak dolgai, amikre érzékeny, szokott rosszalkodni, nem szót fogadni, de alapvetően a hétköznapi ember is megérti, hogy miért is csinál valamit, miért nem fogad szót, miért agresszív, és általában ha kezeljük a problémát neves pszihológusok és védőnők és fórumos, illetve játszótéri anyukák tanácsai alapján, pozitív végkifejletet érhetünk el.
A Beszélj úgy... könyv tökéletesen hat rá. Annyira jó élményeim vannak Nándival, hogy azt gondoltam, néhányat meg kellene örökítenem. Ugyanis gyakorlom még az úgybeszélést, többé-kevésbé sikerül is, egyre jobban beépül, és kezd észrevétlen, tudattalan lenni. Azért nem mondom, hogy tökéletesen, meg még mindig eldurran az agyam időről időre, főleg, mivel Rékáról többnyire lepereg, de nem adom fel. Néha el is csodálkozom rajta.
Szóval, a minap - múlt héten, vagy múlt hónapban, vagy 3 hónapja, összefolyik ugye - többször rászóltam Nándira, hogy ne mászkáljon a pohár innivalóval, de mindig újra és újra elindult, és persze kiborította az egészet a szőnyegre. Már vettem is a levegőt, hogy leüvöltöm a haját, mire megszólalt a kis pöszögő hangján:
"Jaj, kiborult a víz! Sajnálom anya! Hozom a rongyot feltörölni! " - és szaladt, és hozta, törölte. Hát persze, hogy minden mérgem azonnal elpárolgott.
Ma pedig egy szót sem szólt, mikor mellépisilt a bilinek, hanem szaladt, hozta a papírtörlőt, és feltörölte, a nedves papírt pedig beledobta a bilibe, a törlőt az asztalra tette. Lenyűgöző, nem?
Aztán megtanult bocsánatot kérni. Nem úgy, ahogy tanítottam, hogy fiam, tessék bocsánatot kérni, "bocaaanat" és már fut is tovább, hanem valódi megbánásból. Én ezt is ennek tudom be, hogy úgy szólok rájuk, hogy mondom, hogy ez engem nagyon bosszant, hogy mérges vagyok érte, hogy haragszom. Nem akart megbántani, és ezért odajön, bocsánatot kér, megölel, megpuszil, ahogy én is, mikor igazságtalan voltam vele, vagy véletlen bántottam. És tudom, hogy ennek már értéke van, egy napig jobban vagyok tőle. Ezt RÉka is elsajátította egyébként, időnként könnyes szemmel, sírástól remegő hangon kér bocsánatot. Valódi megbánás, és nem félelemtől :) .
A másik megmaradt történetem a dicséretekhez kapcsolódik. Erről is szánok még majd írni egy hosszabbat, persze Réka miatt, ha sikerül majd egyszer. Mindenesetre egy ilyen elv van, hogy csak fogalmazzuk meg, amit látunk, hogy ezt mi megbecsüljük, és egy szóban foglaljuk össze, majd a gyerek megdicséri magát. (ez nekem kicsit fura, és a gyerekeknek is, de értem a teóriát, ami miatt nem azt kellene mondani, hogy te vagy ilyen vagy olyan, hanem hogy ez a cselekedet ilyen meg olyan volt)
Pl. Pakolok, Nándi jön, segít, elviszi a tányért, berakja a mosogatóba, elteszi az autókat a helyére, most már anélkül is, hogy kértem volna. Ma a tányért is elmosogatta reggel maga után!!! Mondom neki, hogy pl. Nahát, Nándi, az összes autót elpakoltad a helyére, ezzel nagyon megkönnyítetted a dolgomat. Ez aztán a segítőkészség! Vagy mostanában inkább úgy mondom, te aztán segítőkész vagy, mert látszik, hogy jobban örül neki! Nándi pedig szörnyen büszke magára, hogy ő segítőkész. Vissza is kérdez, ha elfelejtem mondani, vagy motyogja magában kijelentve: "Segítő kéz vagyok" Először azt hittük, csak félremondás, hogy segítőkéz -t mond, hiszen a z meg sz az nála még gyakorlatilag ugyanaz a hang. De nem. Jelzős főnévként ő Nándi, a Segítő Kéz :) Biztos, mert most már így kér segítséget: "Anya! Kell segítség! Segítő kéz kell!"
Na, de a lényeg, hogy nagyon szívesen jön, próbálkozik együtt dolgozással, segít pakolni, szerintem sokkal aktívabban, mint ennyi idősen Réka. Eddig tényleg nem éreztem, hogy olyan fenemód motiválná a dicséret, de mostanában egészen boldogan bír vigyorogni tőle :) Mondjuk Nándit nagyon könnyű boldoggá tenni.
Problémamegoldásban is jók vagyunk, bár ezt nem hiszem, hogy kifejezetten a könyvnek lenne köszönhető. Egyszerűen Nándi, ha normálisan szólnak hozzá az utolsó csepp vérét is odaadná. Talán még az utolsó csokiját is. Az mindenképpen a vére előtt van a rangsorban, még az autók előtt is, ami szintén megelőzi a testrészeit. Nyitott minden megoldásra, amennyiben az nem úgy kezdődik, hogy kirángatják a kezéből a valamit. Ha úgy indítanak, hogy légyszíves, akkor kenyérre lehet kenni. Kevés paranoiás kivételtől eltekintve. Ennek persze Réka az oka, akivel már számtalan rossz üzletet kötött, ha egyátalán volt ellenszolgáltatás, szóval a bizalmatlanság jogos. Idegenekkel még az is megy, ha először azt is mondja, hogy nem, nem adom oda, ahogy közelednek felé, ha szépen elkérik tőle, azonnal odaadja még az egyszem autót is. Lehet, hogy utána megy a másik után, és nézi, hogy hogy játszik, hogy mikor adja vissza, de odaadja. Ma is a játszótéren hatalmas fogócska lett belőle, borzasztóan élvezte.
Az eszére mondjuk nem lehet nagyon hatni, ami elég fura, de Réka is ilyen néha, talán ez a vérükben van, biztos sok hátrányuk lesz belőle, de felnőtt korban előnyük is. Hiába mondok el valamit, ha ő úgy gondolja, hogy nincs igazam, az empirikus megismerési mód mást mutatott: már háromszor felmászott a polcra, és még egyszer sem borult rá, és le sem esett, akkor ő negyedszer is felmászik. És ha ötödször leesik, az már véletlen, és hatodszor is fent van. Az önállóságot nem kell erőltetni.
Van egy jó tippje a könyvnek egyébként az önállóságra nevelésre, ha a gyerek kérdez, kérdezz vissza, hogy "szerinted?", mert biztos már gondolkozott a dolgon ő is korábban. Nos, én úgy gondolom, hogy engem ez nem is tudom, hogy hova kergetne, valszeg az őrületbe. Érdekes, hogy Rékánál többnyire működik, ha nincs ötlete, egyszerűen azt mondja, te mondd! Arra is szoktam használni, hogy hülye kérdések előtt időt nyerjek, hogy lássa, figyelek, és közben összeszedjem a gondolataimat. És Nándi géppuskaszerű kérdésrohamainál - ami mondjuk nem gyakori - ez kapóra is jöhetne, de teljesen kiborul tőle, ha sokszor visszakérdezek. Múlkor az autóban elkezdett velem kiabálni, hogy "Anya! rendesen beszélgess velem! Ne te kérdezz!!! Én kérdezem! " Ha teheti, szerintem megüt mérgében. Azóta jobban figyelek, hogy időnyerés céljából ne kérdezzek vissza, csak ha úgy érzem, van tippje :)
Az úgybeszélős könyv ellenzi a büntetést. Mondjuk azt, amit ő ír helyette - a tettei következményét választásként tünteti fel - én büntetésnek hívom. És ez Nándinál nagyon jól működik. Főleg esténként, mikor megy a műsor, mert ő aludt délben, Réka meg nem, és nem hagyja a nagyot elaludni, visong, meg rugdossa, átdobál az ágyába valamit, és akkor jön az, hogy ha nem hagyja abba, mi lesz - pl. elveszem a párnáját, hogy ne tudjon dobálni, vagy az autókat, ha zörög velük,vagy ha a földön alhatnak, mennie kell a saját ágyába. És általában ki is kényszeríti a büntit - ami az úgybeszélés szerint nem is az - , akkor sírdogál kicsit, de megnyugszik tőle. Ez biztos korlátfeszegetés is, az ő korában... Egyébként nem szeretem elfenekelni, bár ha fájdalmasat ütök, használ, de mivel az ő egyik elsődleges szeretetnyelve a testi érintés, és a könyv szerint, ha ütöm, azt ő úgy értékeli, hogy nem szeretem, így nagyon igyekszem a legszükségesebb fenekelésre szorítkozni. Az utóbbi időben nem is tudom, volt-e. Megoldottuk máshogy, de jó napjaink vannak, hozzá kell tenni.
Az egyetlen, amivel nem boldogulunk, az az agresszió, a düh levezetése. Nándi kis méregzsák bír lenni, ami szerintem ilyen korban teljesen érthető, meg ő amúgy is egy energikus kislegény, szüksége van a levezetésre, és nem mindig sikerül. Még nem találtuk meg a módját, ami neki is tetszene, talán ha nem telepszik majd rá Réka ilyen mértékben, lesz erre is elég figyelem. Mert ha előveszek egy papírt meg ceruzát, hogy rajzoljuk le, már megy is, hogy éééééénakarooook, és új veszekedés, és mittomén mi.
Biztos van még számtalan dolog, mert nem jutnak eszembe a sztorik, amik voltak, hiába, sosem írom le azonnal...
