Vasárnap reggel az döntötte el, hogy nem, nem megyek el a babás-papás-mamás talira Gergő nélkül, hogy Nándi fosott egy óriást. Aztán még egyet délben, és ezzel úgy tűnt, le van zárva, valószínűleg evett valamit, amit nem kellett volna, van ilyen. Így tegnap el mertünk menni a Katyékhoz, ami nagyon jó volt, bár nagyon elfáradtam. Reggel tiszta hisztis voltam, és már nagyon bántam, hogy előző nap beígértem, ugye hajnalban keltünk, meg éjszaka is többször, aztán a reggel sem indult olyan simán, mindig kiborulok rajta, hogy Gergő ugyanannyi idő alatt készül el, mint én az egy, kettő, illetve három gyerekkel, attól függően, mennyi van éppen. NÉha ezt személyes sértésnek veszem, és a tegnapi nap pont ilyen volt.
De aztán úgy ítéltem meg, hogy megérte, Nándinak ez hatalmas élmény volt, már az út is, hiszen lehetett vonatozni, vagonokat nézni, aztán a villamos is nagy szerelem, pláne, hogy a Margit hídon elkezdték a felújítást, és ez úgy nézett ki tegnap, hogy felvonultak a munkagépek, darus autók, markolók, teherautók, darus hajók, mindenféle méretben és színben, minden, amit csak egy két és fél éves járműbolond elképzelhet, talán még annál is több. Az egész combino zengett a lelkes visítozástól. Gondolkoztam is, hogy mit kellene beszerezni ezek közül Nándinak a közelgő alkalmakra, hiszen nemsokára névnap, aztán karácsony és szülinap. És ugye nem nagyon kaptak ők játékot szülinap óta, 1-2 kisautót talán.
Aztán ott Réka meg Dávid egymásra találtak, ők a legjobb barátok. Van még a Marci is, de érdekes, hogy a legjobb mégis Dávid, pedig Marcival naponta találkoznak, Dáviddal meg van, hogy hónapokig nem. Jelenleg éppen Dávidhoz akar férjez menni Réka :)
Végül minden lehetséges ajándék-latolgatást törölt az, ahogy NÁndi Katyéknál a vonatokra vetette magát. Eddig is azt gondoltam, hogy idén megint kiadom a tescos favonatokat mindenkinek, aki megkérdezi (sajnos tavaly csak a nővérem szívlelte meg a kérést), mert 4 órán keresztül nem állt fel a sínek mellől, csak kényszerítő erő hatására (értsd vonszolás) ment el pisilni és ebédelni. A többiek mesét néztek, szaladgáltak, mindenfélét csináltak, de Nándi csak vonatozott. Összeraktunk neki egy nagy sínrendszert - Dávidnak és Gergőnek kb egy 20 nm-es szobát beteríthető mennyiségű síne és tartozéka van -, és azzal ő boldog volt.
Mikor haza akartunk jönni, Réka megpróbálta Dávidot is velünk csempészni, de nem sikerült. Aztán a villamoson valahogy összezuhant. Csendben volt, szót fogadott, azt hittem, fáradt. A vonaton nem kért cukrot, ez már gyanús volt. Este panaszkodott, hogy nem tud elaludni, fájlalta a hasát, aztán kakilt egyet, normálisat, jobban lett. 7kor már az egész banda aludt, mert a nagyok délben nem aludtak, Misi meg a nagy alvását kihagyta teljesen, 1szer 20 percet, és kétszer egy órát aludt fél5 től...
Fél nyolckor hallom, hogy sír Réka. Megyek be hozzá, mellé fekszem, vigasztalom, egyszer csak beborít mindent a hányás. Felkaptam, viszem a vécébe, az előtérben jött a következő, ezzel a fürdőszobát és az előteret is beterítettük, de még a klotyóba is jutott azért. Levetkőzés, zuhany, kérte, hogy ne öltöztessem fel. Bebugyoláltuk egy törölközőbe, és jött az ágyunkba. Kicsit később még egyet hányt. Aztán 11kor egyszer csak felült, és a szokásos csicsergő kis hangján vizet kért, mert szomjas. Kapott is, majd megkérdezte, hogy miért meztelen. Kiderült, hogy egyátalán nem emlékszik arra, hogy összehányta a fél lakást, és hogy annyira rosszul volt, hogy csak nyeklett nyaklott mindenhova. Mert aludt közben igaziból a szerencsétlen. Kapott ruhát, és éjszaka még néhányszor nyögdécselt, de azért aludt jól.
Nekem viszotn olyan érzésem volt, mintha az éjszaka úgy telt volna, hogy egyik gyerektől futok a másikig, nem is tudom, hányszor és mennyit voltam fent, de hosszabb időket, gyakran úgy, hogy égett a szemem, ha kinyitottam, annyira fáradt voltam, így inkább csukott szemmel mászkáltam, úgyis sötét van alapon. Megjártam már annyiszor, hogy tudom, mi hol van... Nándi is nyűglődött, Misi is, takargattam őket, vizet, cicit hordtam, homlokokat simogattam, aggódtam, de azért aludni is sikerült kicsit biztos, mert élek még. :)
Reggel Réka megint kihányta a vizet. Aztán kortyonként bent maradt, és ropit is rágcsált párat. És nagoyn kis gyönge és elesett. Nem nézett mesét, nem játszott, panaszkodott, hogy milyen gyönge. Nézegette a kezét, próbálgatta összeszorítani, hogy nem erős. Majdnem elbőgtem magam, pedig már megéltünk pár betegséget, ilyent is. Játszottunk Nándival, és nagyon szeretett volna jönni. Azt modnja: Jöjjek, vagy ne jöjjek? Tudok játszani, vagy nem?. Nem tudott. Csak nézni. Még úgy sem, hogy bevittem az ágyába a pónikat, hogy ott játszom vele. Egy mesét meghallgatott, kiránylányost, jó hosszút, de többet nem akart. KIfektettem a teraszra a nyugágyba, betakarózott, ott nézte, hogy homokozik Nándi, meg Misizek. Aztán végre kért mesét, a Maszkabált, ami alatt most elaludt: Anya! Mindig lecsukódik a szemem, nem tudok nézni! Most várom, hogy Nándi is elaludjon, és megpróbálok lefeküdni én is.
Az alvástól biztos jobban lesz, így szokott lenni, de borzasztóan sajnálom szegényt. Csak beteg ne legyen az ember gyereke...
