A gyerekek

Nagycsaládban élni jó! :)

Életünk napjai :) örömök és gondok három gyerek anyukájaként.

Receptesblogunk gyerekeseknek

Friss topikok

  • kikocs: www.youtube.com/watch?v=3tOE-iLrul4 :) (2010.08.31. 13:11) Ötödik fog és egyebek
  • demetnik: Nagyon ügyes kis legény:)Utólag is boldog hófordulót!:) (2010.01.02. 20:28) Misi 9 hónapos (volt 27-én, csak nem értem rá)
  • dharma: Na ez az!!! Nekem nem ilyen gondjaim voltak,de a képekkel pl én is megszenvedtem. Meg úgy sok mind... (2010.01.02. 18:14) Költözök
  • dharma: Jaaaaj Kikocs nagyon sajnálom,h így rátok jár a rúd :((( Előbb a betegeskedések,most ez,remélem az... (2009.12.21. 21:11) Kórház...
  • idiki: Anyával tévedtünk erre a bejegyzésre, és jót röhögtünk! Püszi! (2009.12.17. 21:28) Gyerekszáj

Mi a bajom a ....

2009.11.18. 14:04 kikocs

 Rékával?

Hát hogy iszonyú engedetlen. Hogy próbál átverni. Hogy a falnak beszélek állandóan, amíg nem fenyegetem meg, egyszerűen nem érzi úgy, hogy engedelmeskednie kellene. Ha ellentmondok neki, hisztéria, kiborulás, csakazértis azt csinálja. A tesókkal is szar a helyzet, mert az oviban tanult hülyeségeket, megalázásokat, gyerek-kegyetlenségeket Nándin alkalmazza, ha az nem akarja azt csinálni, amit ő szeretne. Misi meg az öntörvényűségét szenvedi, ide oda pakolgatja, úgy bánik vele, mint egy játékbabával, és hiába vagyok ott, próbálom elterelni, kivenni a kezéből, mert kapaszkodik, markol, és megint csak Misi issza meg a levét.

Egyátalán az fáj nekem, hogy rajta kívül senki nem létezik. Ő a világ közepe, és ez a közép egészen a peremig tart. Gyakorlatilag rajta kívül TÉNYLEG  nem létezik senki. Még egy olyan sincs benne, hogy ezt én utálom, ha velem csinálják, akkor ez rossz, én nem csinálok ilyent. Azt gondolom, hogy a lányoknál, nőknél alapvető dolog az, hogy figyeljünk a másikra, a másik igényeire, érzéseire. És ha nem is vagyunk önfeláldozók, mert nem feltétlen kell annak lenni, de igenis kell áldozatot hozni a másikért. És ez most egyátalán nem működik Rékánál. Csak annyit, hogy most én nem csinálom, mert ez rossz a másiknak. Nem szenvedni, csak egy fajta örömről lemondani, hogy a másiknak ne okozzak fájdalmat. Mert nem arról van szó, hogy úgy gondolja, hogy ő tudja úgy, hogy nem legyen rossz senkinek. Lehet, hogy ez teljesen normális életkorilag. Lehet, hogy minden 5 éves így viselkedik. De akkor még inkább most van itt az ideje, hogy megtanítsam arra, hogy nem, nem ő a világ királynője, és az áldozathozatal a másik öröméért nekem is örömet okoz. 

Elég nehéz. Már túl vagyunk azon, hogy elmagyarázom. Túl vagyunk a beszélgetéseken, túl vagyunk a kiabáláson, és a fenyegetőzésen. Most ott tartunk, hogy megint verekszem, ha nem engedelmeskedik. Ha nagyon makacs napja van, akkor kap többször is, még ha tudom, hogy sokkal jobban megviseli, mint bármi más büntetés. Alapvetően nem vagyok verés párti ilyen esetben, de mindennel kudarcot vallottam. Lehet, hogy ha az egész napomat rá tudnám szánni, hogy hassak rá, mint annak idején, mikor a dackorszakot csináltuk végig, működne. Így viszont most nem működik. 

Biztosan megvannak ennek az okai. Az ovi, hogy ott muszáj fegyelmezettnek lenni, a nagyoktól tanult dolgok, a Misi, a családtól való elszakadás, az én fáradtságom, Gergő fáradtsága. De ezek most olyan dolgok, amiken nem tudunk változtatni. Nem tudunk többet pihenni, nem engedhetjük meg, hogy ne járjon oviba, nem tudjuk előbb elhozni, nem lesz kevesebb testvére. Valahogy ehhez a helyzethez kell alkalmazkodnia, akárhogy is. És közben tudom azt is, hogy baromi nehéz lehet neki, de akkor sem engedhetem, hogy ilyen önző legyen, mert tönkretenném vele az életét.

Néha már viccesnek is tűnik, amikor kiteszem a két pohár vizet, és sasolja máris, hogy melyikben van egy mililiterrel több, és akkor ő azt választja, akkor is, ha már a Nándinál van. Akkor kitépi a kezéből, lehetőleg lelocsolva vele mindent. A VIZET!!! amiből még 100 literrel is kérhet, ha akar. Vagy neki kell a nagyobb tányér, a nagyobb kenyér, a nagyobb csoki, a pirosabb piros. Mindenből neki kell a legjobb. Nándit egyenlőre nem zavarja. Csak az én szívem fáj, és titokban a nagyobbat adom Nándinak, ha én osztok. De még a szájból is kiveszi Réka egyébként a csokit, és összeméri, hogy ő kapta-e a nagyobbat. És ha nem, akkor megy a hiszti. Én meg akkor elveszem tőle még a kisebbet is. 

Meg mondjuk szilvásgombóc. Kiteszek Rékának hármat, Nándinak kettőt. Gyors pillantás a tányérokra, rendben, enyém a több. Még a villát a kezébe sem fogta, de már kérdezi, van még? És ha netalántán az utolsókat kapták meg, akkor már alkudozik Nándival, hogy ha ő végez előbb, akkor hogy fogja megenni NÁndiét, rosszabb esetben pedig a sajátjához hozzá sem nyúl, hanem élből Nándiét próbálja megdézsmálni, bár mentségére szóljon, hogy ez utóbbi inkább akkor, ha egyformán adtam, mert mondjuk 3 gombóc maradt, és másfél- másfél jutott.  Egyébként 3 gombócra van Réka hitelesítve, annál több csak ritkán csúszik le, ott is marad a tányérján, ha többet kér. A nudlival már nagyobb a gond, mert az olyan sok, hogy nem lehet egy pillantással felmérni, és mivel Nándi gyorsabban eszik, mint ahogy meg tudná számolni, becsülni kell. Azt pedig könnyen leverem a fensőbbséges "de egyforma sok volt"-tal... A kedves vagy ingerült "annyi van még, hogy szét is pukkadsz, ha mind megeszed" nem használ.

Aztán ott van még a felelősségvállalás. Vagyis a teljes hiánya. Réka igazi hadvezér típus, fogja a közlegényt, és előretolja, míg ő a biztonságban hedonozik. Ha valamiről sejti, hogy nem szabad, mondja Nándinak, hogy csinálja meg. Aztán mondja, hogy Nándi volt. Ha nem sejti, hogy nem szabad, és megcsinálja, vagy rosszul sül el valami, és mérges leszek, ha kérdem, ha nem, hogy ki volt, Nándi volt. Erről már írtam is, Nándi meg bevállalja, mert ő meg ezt viccesnek tartja... ehh. Aztán van még a titokban megcsinálja, mikor nem látom, persze az esetek felében kiderül, és szorul a leány, de ott van az esetek másik fele, mikor nem veszem észre. Ez egy olyan randa jellemhiba szerintem. Borzasztóan idegesít. Sokkal jobban kiborít, mint kellene, de a kamaszkor stiklijeit vetíti előre, amiktől rettegek. Én nem vagyok hazudós, és nem csináltam, amit nem szabad, hogy ne legyen felelősségrevonás. Amit viszont csináltam, azért mindig vállaltam a következményeket. Csináltam én is hülyeséget, felmértem, mit kaphatok érte, aztán úgy. Szeretném, ha Réka is ilyen alappal indulna neki a kamaszkornak. Akkor már késő lesz megalapozni, most kell ezen is átsegíteni valahogy. 

Nándi egyébként próbababa más szempontból is... Meg őt üldözik Marcival, ő lenne az ellenség mindig, bántják a játék hevében, és Nándi többnyire tűri is. Jó, az esetek többségében jól eljátszanak hárman, de azért Nándi nem nevezi Marcit a barátjának... Egyátalán nem. Marci egyébként is pikkel Nándira valami miatt, talán mert testvér? De kordában tartható. Na, most eszembe jutott, hogy mi is a bajom ezzel a hármasfogattal. Hogy Réka, ha Marci, vagy bárki más itt van, akkor többnyire a testvére helyett az idegennel fog össze a testvére ellen. Ez is ismeretlen volt nekem eddig. És most meg elég fájdalmas is, hogy anyaként élem meg. Gyerekként én vertem mindenkit, aki a tesóimba belekötött, jó, az emlékeim inkább iskolás korból vannak.

Úgy egészében véve nagyon rossz, hogy családtagok, ismerősök és gyakorlatilag idegenek is mondják most már, hogy hát, milyen nehéz dolgom lesz ezzel a leánnyal később, és egyébként is, micsoda akarata van, meg hogy mikor az ő gyereke hisztizik, akkor mindig eszébe jut Réka, és hogy annyira nem is szörnyű, meg hogy hülye dolgai vannak, és persze, az ember mosolyog ezen, meg igaz, de azért baromi rossz. Meg az ember szidhatja a gyerekét, de ha más mondja, akkor az egészen más. De úgyis meg fogom oldani, nagyon kemény volt az eleje is, de kijöttünk belőle, nagyon kemény most is, és még biztos lesznek rossz időszakok, a kamaszkor meg iszonyat lesz, de túl leszünk rajta, és hiszem, hogy egészséges, normális, boldog felnőttet tudunk belőle majd kihozni.

Vannak egyébként hullámok, amikor észbekap, és tudja, hogy nem jó, amit csinál. Este például volt valami küzdelmünk, ja, igen, lopott cukrot kb 1 perccel azután, hogy harmadszor is rászóltam, hogy nem szabad, és persze lebukott. És talán nagyon sikerült valahogy eltalálni a szavakat és a büntetést - ki kellett ülnie a lépcsőre és gondolkozni, ami már 100x sikertelen volt, mert csak mint az ő királynői akaratának való ellenszegülést értelmezi általában. És este mondta, hogy nagyon szeretne jó lenni. Hogy annyira szeret minket, hogy 10 évig jól fog viselkedni, semmit nem fog rosszalkodni. A következő percben már kimászkált az ágyból, tehát 10 percig sem bírta, de aztán később is látszott rajta az igyekezet, meg főleg az, hogy valahogy sikerült belopni az agyába azokat a dolgokat, amiket szeretnék mostanában megértetni vele. Ma is viszonylag simán ment az elindulás. És annyira aranyos az oviajtóban is, mostanában azt szokta, hogy már bemegy, aztán visszajön, és megáll, mondja teljesen átélve, hogy "Anya! Nagyon szeretlek, és hiányozni fogsz!" És akkor mindenki engem irigyel az egész öltözőben :) (Még akkor is, ha előtte esetleg tanúi voltak egy menetnek)

Meg persze nem is úgy kell elképzelni, hogy folyamatosan így van. Csak ezek a kis közjátékok egészen meg bírják mérgezni a napokat.

Ennek a fene nagy önzésnek és irigységnek egy nagy előnye van. Hogy az eddig dicsérhetetlen lányom irigyli a dicséretet a többiektől, és így motiválva van pl. a segítségre, a pakolásra. Sőt, irigyli a Nándira bízott munkát is, így megcsinálja helyette. (persze amit neki találunk ki, azt nem hajlandó semmiképpen) Mondjuk mindig ilyen volt. Úgy szoktam mondani, finoman és nőiesen, hogy fél, hogy egy fingnak mellé esik. 

Réka abszolút dicséretellenességéről akartam írni egyébként, de nem volt rá érkezésem, és most már nem is tapasztalom, így el is felejtettem a részleteket. Annyira motiválhatatlan volt a dicsérettel, hogy egyenesen zokogva rám szólt, hogy ne mondjam, hogy ügyes. Pedig olvastam sokat arról, hogy hogy kell helyesen dicsérni, hogy hogyan ne csináljunk segget a szájunkból, és csak a valódi teljesítményt értékeljük, stb stb. A dicsérettel mi csak az együttműködés-ellenességet növelhettük. De most már kérdezi, ha késlekedek, hogy "Anya, megdicsérsz?" 

Mindezek mellett nagyon szeretem a Rékát (azért foglalkozom egyátalán ennyit ezekkel a dolgokkal mostanában). Olyan sokmindenre megtanított magammal kapcsolatban is. Ő az én nagylányom.  :) Kicsit aggódok is, hogy egyszer majd elolvassa, és akkor mi lesz, el fog keseredni, és lelki törése lesz, hogy anyám ilyeneket írt rólam... Ehh. Talán okosabb lesz annál. Olyan kis okos! Vagy ha megtanul olvasni, zárom a blogot. Asszem ez a jobb ötlet :)

1 komment

Címkék: gyereknevelés hiszti átverés nevelés réka veszekedés bosszantó

A bejegyzés trackback címe:

https://kikocska.blog.hu/api/trackback/id/tr471534261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beo · http://bogyokank.bloglog.hu 2009.11.19. 16:21:55

hát kikocs ez nem semmi... kitartás. én el nem tudom képzelni mit csinálnék egy ilyen lánnyal. Én is ugyan ilyen vagyok, makacs, konok és önfejű. Lehet, h együtt mennénk világgá, és az út végén szétválnánk... drukkolok, h jól megtudd csinálni!
süti beállítások módosítása