Hát, ez a mai értemenés az oviba az volt. Én nem is tudom, volt-e már ilyen szitu az életünkben, borzalmas volt. De persze megőriztem a hidegvéremet, remélve, hogy más is találkozott már ilyennel. Azt hiszem azért páran szörnyanyának tartanak most, de nem érdekes.
Ott kezdődik, hogy beteg vagyok eléggé még mindig, és gyereklerázás van. Amennyire csak lehet. Így tegnap Nándi Pinokkióban volt, amit nagyon élvezett, ma délelőtt pedig a jásztóházban hagytam ott egy órára, és ahogy mentem érte, úgy mentünk tovább Rékáért. Misit persze kelteni kellett már megint, és nagyon nyűgös volt hosszas ordítás után bealudt újra szerencsére. Egy darabig.
Az idő is ideális volt ehhez a kiruccanáshoz. Ha délelőtt hűvösebb van is, biztos, hogy délben hétágra süt a nap, a kocsiban negyven fok van, és csak a napon lehet megállni az ovi előtt is. És a ház előtt is nap van, a fűzfa alatt nem lehet megállni, mert mindenki oda parkol, aki a környéken bármit csinál. Szóval ha kiszállunk, hideg van, a kocsiban meg meleg, szerintem ezért folyatják kicsit még mindig az orrukat a kölykök.
Nos, a következő tényező Nándi fáradtsága, a betegségem, a hőmérséklet és Misi nyűgössége mellett a közlekedés összeomlása volt. Na, persze, túlzok, de elég komoly dugó alakult ki pont azon az egy útvonalon, ami az ovihoz vezető egyetlen lehetőség, és persze azon is, ami a ki vezető. Ez negyven fokos autóban szuper volt odafelé két, majd hazafelé három nyűgös gyerekkel. Réka azért lett nyűgös, mert azt találtam mondani, hogy soha nem fogunk hazajutni. De tényleg, úgy, hogy mi voltunk az elsők a lámpánál, három zöldön keresztül nem sikerült előrehaladnunk egy centit sem.
A katasztrófa kifejezést pedig Nándi ovinál történő mindent megkoronázó kiborulása érdemelte ki. Nándi nem egy dackorszakos, hisztimókus, de azért vannak akciói. Inkább határpróbálgató, de nem így szokta. Most viszont belecsapott.
Állandó konfliktus a motorozási szabályok betartása. Mivel nehezen csípem el, igyekszik kijátszani, amit én azzal szoktam honorálni, hogy elveszem a motort. Az ovi előtt, amíg vártuk Rékát, már máskor ránk szóltak, hogy ne a járdán, mert a pihenésre készülődő gyerekeket zavarjuk. Tehát, az a szabály, hogy a füvön lehet. Háromszor ment vissza a járdára, aztán elvettem. Erre belefeküdt egy kupac nedves földbe, és ott zokogott, taknya nyála összefolyva. Aztán összekapargatott egy marékkal, és megdobott minket Misivel. Hagytam egy darabig bőgni, aztán odamentem, kizökkentettem. Pár percig rendben volt, aztán megint elkezdett hisztizni meg dobálni, már másokat is, akkor már jó sokan voltak. Szuper. Akkor kiültettem. Közben felébred Misi, és nem akart volna, sírt ő is. Közben kinyitották a kaput, lehetett bemenni Rékáért. Nándi elrohant a padról, levetette magát a földre, és zokogott. Megkértem valakit, hogy ne engedje ki a kapun, és beszaladtam, hogy Rékát is engedjék ki. Mikor kijött, mondtam, hogy készüljön össze, kint várom, mert Nándi hisztizik.
Mire kimentem megint (kb 2 perc) Nándi visszaköltözött a nedves földkupacra, mindene csupa sár volt, és egy nagylányt dobált éppen földdel, aki úgy gondolta, neki sikerül majd, ami a szörnyanyának nem. Már nem sikerült kizökkenteni, én meg terveket kovácsoltam, hogy hogy fogom a kivételesen hordozóban vitt Misit, Rékát a cuccaival és a pohárban kapott pudingjával és a hisztériázó, rúgkapáló Nándit a motorjával elhurcolni az autóig, ott belegyömöszölni őket, és valahogy hazaérni. Eddigre már szédültem és remegtem is, de ez nem az idegtől még mindig, hanem a fáradtság, szomjúság, mert elfelejtettem egész délelőtt inni, és a betegség miatt. Hihetetlen, hogy annyira megedződtem, hogy nem borulok ki egy ilyen szitutól, csak leszív, hogy megoldást találjak. És ezzel most nem fényezni akarom magam. Lehet, hogy ez rossz is. Bár megviselni nagyon megvisel...
RÉka megjött ez nagyon aranyos volt. Hol van Nándi, nem látom, nem látom! - kereste a lépcső tetejéről, majd meglátta a földön fetrengeni zokogva, lélekben összecsapta a kezét (ami valójában tele volt a kis vackaival), és azt mondta: "Ó, Nándikám! Túl korán keltél fel???" Azzonnal képben volt :)
Ez végre kizökkentette Nándit, és békésen eljutottunk az autóig, ahol megszabadultam Misitől - betettem az autóba - lehántottam némi közelharc árán Nándi ruháit, ami iszonyú állapotban voltak, letörölgettem nagyjából a sarat az arcáról meg a kezéről, kerestünk egy cumit, és mindenkit bekötöttem, és belevetettük magunkat az újabb dugóba, hogy aztán nagy nehezen hazaérjünk. Közben időről időre ki-kitört valamelyik vulkán, én meg mantráztam, hogy csak érjünk haza, otthon jobb lesz. És lőn.
Most már alszanak, csak Misi van még fent, és ha felébrednek, mesét fognak nézni, amíg apjuk haza nem jön. Nekem ma már semmire nincs energiám. A fejemre valaki egy búrát hozott, ha beszélek, elszédülök, elég volt ez egy hétre is, nem csak egy napra.
Jövő keddtől Réka ott alszik, szerdától a szomszéd Szilvi fogja hazahozni Rékát meg Marcit együtt. Halleluja!
