Olvastam egy könyvet, Őrület a címe, Arthur Herzog írta. Ilyen világvége könyveket írt a 70-es években. Lehet, később is egyébként :) Ez arról szól, hogy véletlen létrehoznak egy vírust, amitől lecsökken az ember és a főemlősök iq-ja, és persze azonnal el is szabadul a laboratóriumból valami hanyagság folytán. Egyébként nem rossz könyv, egy kis időtöltésnek jó, szerintem határozottan jobb, mint a Readers Digest válogatások... Azért még nem irodalom kategória.
A lényeg, ami miatt ezt leírom, hogy megállapítottam, hogy nekem ehhez vírus sem kell. Itthon vagyok most már 5 kerek éve, pár hete kezdtem meg a hatodik évet, és lassan teljesen elveszítem a gondolkozás képességét. Gergőnek akartam írni egy motivációs levelet, és rájöttem, hogy nem tudok fogalmazni. (Nem egy posztom töröltem már ki emiatt, vagy maradt félbe, és amúgy is eléggé utálom, hogy egy csomóminden hiányzik az írásaimból, leginkább a stílus, és mostanában a humor is. ) Valahogy ez a gördülékeny, lényegretörő de mégis személyes írásra való képességem teljesen eltűnt valahova. Ugyanoda, ahova a nevek, akiket ismerek, vagy ismertem, de már nem tudom archoz kötni őket, vagy az arcok, amiket névhez. Vagy a születésnapok - gyakran van egy-egy nap, amiről tudom, hogy ez most egy fontos dátum, és gondolkozom, gondolkozom, de nem jut eszembe, hogy miért is maradt meg. Angolul már régebb óta nem tudok, a szavakat értem, de egyszerűen nem állnak össze mondattá. Az olvasott szöveggel szerencsére még boldogulok. Egyébként gyakran a magyarral is így vagyok, hallom, hallom, és gőzöm nincs, miről van szó.
És persze a tárgyi tudásom is valahol a Holdban van. Nem mondom, hogy hű de művelt voltam, de járatos voltam elég sok dologban, most meg már egy csomó idegen szónak sem jut eszembe a jelentése. Tudok verseket, de nem jut eszembe az írójuk, nem vagyok képes történelmi eseményeket, személyeket elhelyezni az időben, és nem tudnám felsorolni, kik az EU tagállamok.
Mindent kiszorítottak a pelenkák, etetések, pónizások, autózások, lázmérések, öltöztetések, balesetek és a többi gyerekekkel kapcsolatos dolog. Profi vagyok a szoptatásból, a pelenkafajtákból. Határozott elképzeléseim vannak a megfelelő játékokról, óvodáról, iskoláról. Nem lehet sarokba szorítani a hozzátáplálással kapcsolatban, és álmomból ébresztve is tudom, hogy kell ellenőrizni, hogy egy esés után kell-e kórházba menni a gyerekkel, vagy hogy kell a makacs lázat csillapítani.
Egy pillanatra azt gondoltam, hogy na, majd megnőnek, majd összeszedem magam, és majd visszarázódok a felnőtt dolgokba. De hát akkor ott lesz majd az írás, olvasás, a szorzótábla, aztán a mértékegységek, ilyesmi. Vagy majd a gyerekekkel együtt megtanulok újra mindent? Úgyis hipp hopp itt lesz a gimnázium, és újra otthon leszek töriből meg földrajzból.
Talán az irodalom az egyetlen, amiből még valami van, mert olvasni jóóóóóó! AZ legalább kikapcsol. Sajnos csak a regények, mert ami megjegyzendő információ van, ha netalántán véletlenül esetleg oda tudok figyelni, és megtörténik a csoda és megragad az agyamban valami - na most még példát sem tudok hozni, hogy mi -, a következő fél órában biztos hogy kilökdösi valami információ az ekcémáról vagy a gluténmentes diétáról. Ami persze megmarad még 3 év múlva is. Olyan jó egyébként, mikor egy-egy hormonagyas időszak és Agatha Christie meg Arthur Herzog ( :) ) után újra jól esik Merle-t, Böllt vagy Vonnegutot olvasni.
Még két éve is megdöbbentem rajta, hogy vannak - nem is kevesen - akik nem tudják, ki a miniszterelnök. De rájöttem, hogy a minap én is meglepődtem, mikor valami kapcsán előjött, hogy miniszterelnök, és utána, hogy Bajnai. No, láááám! Télleg!
Biztos ez a túlfáradtság is az oka. De azért szörnyű. Ha Misi végre aludni fog éjszakánként, és sikerül elérni nekem is a rendszeres 8 órás átlagot, ezennel fogadom, hogy elkezdem helyrepofozni az agyamat. Nem akarok teljesen és véglegesen beszűkülni, így is közel vagyok hozzá. Hátha még visszafordítható a folyamat.
