A ma éjszakai csodától eltekintve nem élünk annyira jó napokat egyébként. Valami történt megint Misivel, amitől nem tud elaludni sehogy. Eddig azért ha ringattam, vagy szoptattam kifulladásig, elaludt. Néha még magától is, hason a kis ágyikójában, némi cumivisszadogatás és hátsimi árán, legrosszabb esetben is kis dúdolás kellett. Ehhez képest az utóbbi napokban nincsenek módszereim. Kifogytam. Egy 10 perc erejéig azt hittem, ő is Réka nyomdokaiba lép, és a hinta lesz a megoldás, de ez sem vált be végül. Abszolút altathatatlan. Minden elvem ellenére sírni kell hagyni, ami eléggé megvisel mindannyiunkat. Sokáig sír, de nem hergeli be magát általában, csak sír, sír, nem fogadja el a cumit, ugyanúgy sír kézben, cicivel a szájában, vállon, mindenhogy. Így aztán, hogy mindenképp sír, sírjon inkább az ágyában, persze mindig próbálok mindenfélét, kivenni, visszatenni, még egy adag ringatás, cumi, cici, futjuk a köröket, de a vége az, hogy kb háromnegyed óra után taknyosra bőgi magát, orrszívás, és utána elalszik. Próbáltam az orrszívást is előre hozni, de nem vált be sajnos, muszáj taknyosra bőgnie magát :( Egyedül kendőben alszik be hosszas kínlódás után, ott a kínlódás azért kevesebb, de van. Még nem döntöttem el, hogy altassam-e mindig kendőben, de lehet, hülyeség lenne, főleg éjszaka, és mi van, ha ezt is megutálja, vagy megunja... Remélem csak valami átmeneti dolog, a nagyok panaszkodnak most torokfájásra, és Nándinak az orra is folyik, hátha valami ilyesmiről van szó... És persze a hasfájásra is ráfoghatjuk. No meg ugye 6 hetes a drága, akár fejlődési ugrás is lehet. Mindenesetre most már három gyerekem van, akiket nem tudok kezelni, ha probléma van. Egyre jobb kilátások :D
A Csoda éjszakáját megelőző éjjelünk borzalmasra sikerült, de megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy esetleg nem csupán időbeli, hanem történelmi előzménye volt A Csodának. Ugyanis az történt, hogy ugye mikor éjjel felébred a gyerek, én első eszközként cumit dugok a szájába, elmegyek pisilni, vagy inni, kimérem a Gripe Watert. Eddigre pont indítózik újra, visszadugom a cumit, ezt már felháborodottan kiköpi, és jöhet a gyógyi majd a tej. Nos, ez máshogy alakult péntekről szombatra. Elfogadta a cumit, és vagy 10 perc csend következett. Aztán újra. És újra, és újra, és csend. És elaludtunk. Egészen fél3ig. Onnantól viszont kemény műsor volt, nem volt hajlandó visszaaludni, szenvedett, bőgetős visszaalvást rendeztünk jobb híján, semmi általam ismert megnyugtatási módot nem fogadott el, ahogy már fentebb vázoltam. Természetesen a család többi gyerektagja sem tolerálta az üvöltést, főként, mivel még a gyerekszobában időztek, így átcipeltem őket apa mellé, de ott is nehezen bírtak elaludni, nekem minden vágyam az volt, hogy legalább addig hadd dugózzam be a kicsit, míg a nagyok elszenderednek, ami aztán sikerült, de Misi kb 10 percenként nyögött, vagy felsírt, látványosan szenvedett, annyira nem, hogy kivegyem kendőbe, de annyira igen, hogy ne tudjak semmit aludni. Nyilván ez készenlétben fekvés azért pihentetőbb volt, mintha felkelek, és mászkálok, de azért szombaton keményen éreztem a 3.5 óra éjszakait, főleg, hogy ugye ez sem egyben volt, hanem három részletben. Nekem kell a 6 óra, különösen, ha meg van szaggatva, hogy nagyjából ember legyek. A napi - vagyis éjszakai - hat órákkal viszont egészen sokáig bírom, hónapokig is. Ma éjjel, hogy négy és fél órát aludtam egyvégtében, annyira kipihentnek éreztem magam, hogy elég nehezen aludtam vissza, főleg, hogy ugye már pirkadt odakint - az ablakaink keletre néznek.
Egyébként Misi nappal sem különösen jó fej... Nincs el egyátalán egyedül. És még ez a kevés is csökkenő tendenciát mutat. Míg pár hete még 5-10 perceket simán elvolt, ha letettem, ez mostanra ha nem is 5-10 másodpercre, de kb 50-100-ra csökkent... És nem igazán tudom, mire fogjam ezt. Azt igazán nem mondhatja senki, hogy elkényeztettem, mert ha kellett, ha nem, kézben volt, vagy foglalkoztunk vele, Rékánál annak idején mindenki ezzel piszkált, holott én tudtam, hogy nem így volt. És most újra. De most talán elhiszik majd, hogy nem abajgatom a gyereket ha kell, ha nem. Elvégre harmadik.
Mondjuk most éppen jó dolgom van, mert a szokásos délutáni nyűglődése után szépen bealudt nagy kínkeservvel, Réka és Nándi pedig a szomszéd Marcival játszanak, kivételesen Marciéknál. Már egy éve mindig csak itt játszottak, és pár napja kezdenek átszokni. Mit mondjak, nem bánom :D Igaziból szerencsénk van, hogy a szomszédban egy pont ilyen korú gyerek lakik, és Nándit is eltűrik maguk körül. Nem akar ő velük játszani, csak ott akar lenni, ahol ők. Megtalálja a maga kis érdekeltségét - autókat 99%-ban - és játszogat. Rékának meg biztonságérzetet ad, hogy ott van :) Mondjuk a nagyok bántják néha, piszkálják, meg vannak történeteim... De többnyire eltűrik.
Hú! Kicsit csapongok, de eszembe jutott még valami a szombatról. Bemutattuk Misit a szentélyben, vagyis elmentünk első nagycsaládos nagybevásárlásunkra az Auchanba. És kellett a biciklipumpához cső, mindegy, mentünk a biciklikhez. És éppen bicikli-akciók voltak, és tele volt minden, de minden kisebbnél kisebb bicajokkal. Hát persze, hogy kerékre kaptak. Nándi is akarta, hát kerestem neki egy olyant, ami jól le volt engedve, mondtam neki, hogy ha nem tud felmászni, nem neki való még. Hát csak feltornászta magát. És utána hogy toljam. Na, azt már nem, Misi rám volt kötve, és a derekam is elégg kivan mostanában. Mondtam neki, hogy hogy kell tekerni, párat segítettem is neki, és bizony az én nagy Nándi fiam megtanult bicajozni. Igaz pótkerékkel, de azt hiszem, ez egy két és negyedévesnél nem is kérdés. Igaz nem tekeri körbe a pedált, hanem csak félig, majd hátra félig, (persze nem kontrafékes bicajról beszélünk) és megint előre, így halad, de tökéletesen. Tökéletesen kormányoz, és normális sebességgel halad. Most itt gondolkozom, hogy fogalmazhatnám meg a büszkeségemet, de nem tudom. Nagyon nagyon ügyes fiacskánk van nekünk. :) Itthon is megy neki a Rékáéval azóta, és a triciklire is rákapott, amit eddig mindig lábbal hajtott. Meglátjuk, meddig tart a mánia, ha nagyon biciklizősek, akkor Rékának veszünk majd egyel nagyobbat, ezt meg megkapja Nándi.
Aztán még az is van, hogy Gergő megint nekilátott az itthoni munkának. Kb két hétig nem nagyon dolgozott mostanában, elég jó volt. Egész családszerűek voltunk, programokat csináltunk, ház körül ezt azt, meg tudnám szokni... És most már látom, hogy soha nem lesz vége, de mindegy, Gergő szereti ezt csinálni, csinálja. Én meg szeretek anyuka lenni, nekem meg erről szól az életem, sokat elvesz tőle is ez belőlem, mégis jól viseli. Gyakorlatilag elég hősiesen. Mindketten bosszankodunk néha, annak ellenére, hogy szeretjük csinálni, de azért jó ez így.
