Erről a szóról mindig Stephen King Halálos árnyékában szereplő ikrek jutnak az eszembe, az apjuk nevezte egyszer őket viccből Pszihonak és SZomatikusnak, mivel annyira össze voltak kötve, hogy ha az egyik megütötte magát, a másiknak is lila foltja lett...
Nos, időnként úgy érzem, én is ennyire össze vagyok kötve a gyerekeimmel. Néha persze úgy gondolom, hogy hülyeség, néha meg egészen meg vagyok róla győződve, hogy valami különleges kapocs van közöttünk. Az első hónapokban én is mindig hasfájással küszködök, most is, mikor jóformán csak vajaskenyeret eszem, néha egy kis müzlit joghurttal, najó, depi ellen némi csokiskekszet, de csupa olyant, amitől egyébként nem fáj a hasam, és a legszigorúbb nagykönyv szerint is eheti egy szoptatós anya. Most, hogy Misi nem tud kakilni, nekem is gondjaim vannak. Persze lehet ezt fordítva is magyarázni, de azért nem én kezdtem a sort... Amikor fogzanak, és szenvednek, nekem is nagyon gyakran begyullad az ínyem, vagy valamelyik fogam megfájdul, aminek különben kutya baja, nem egyszer és nem kétszer jutott eszembe erről, hogy meg kellene nézni, hogy nem a foga jön-e éppen, azért van oda, és telitalálat volt. Vagy egy másik: nem sokkal, egy-két héttel azután, hogy Nándi kruppos lett, én is elkaptam egy vírust, és egyik este pont olyan tüneteim voltak, mint a kruppnak, holott felnőttkorban ez rendkívül ritkán fordul elő, és hát nem tudunk róla, hogy gyerekkoromban nekem ilyen gondom lett volna. Bár nem fulladtam be, a nehéz, sípoló belégzés, meg az ugató, fájdalmas köhögés megvolt.
A barátaim, ismerőseim meglehetősen viccesnek találták a panaszaimat, miszerint az én gyerekeimnek radarjuk van, mikor alszom el. Pedig tényleg így van. Réka és Nándi az éjszakai keléseik egyikét arra a percre időzítették, mikor éppen átsuhantam az ébrenlétből az álomba: garantáltan rángatott is ki a nyöszörgés, sikítás, sírás, anyázás, életkornak megfelelően. Misi egyenlőre nem produkálja ezt, hálás is vagyok neki, bár a nagyok is 3-4 hónaposan kezdték. Ezt sokan nem hiszik el egyébként, hogy biztos túlzok, de így van, kevés kivételtől eltekintve. Akár korán, akár későn feküdtem le, ez várható volt. Vártam is. Volt időszak, hogy annyira idegesített, hogy este nem tudtam elaludni, mert tudtam, hogy azonnal kelni kell, és nem, nem ébredt fel, megvárta, míg elszunnyadtam, és akkor, akkor! Volt olyan, hogy nagyon gyűlöltem az éjszakákat. Egyébként az volt az elmélet, azért pont akkor, mikor elalszom, mert a biztonság, az odafigyelés megszűnik, és megijednek. Álmukban. Elég hülyén hangzik, de valamit ki kell találni elméletnek :)
Persze visszafelé is működik ez a kapocs, Rékánál, ha nem is azonnal, de jópár hónap után, mikor már csak 2-3szor kelt éjjel, kialakult, hogy éjszaka én ébredtem előbb, csak aztán a gyerek, Nándinál már rövidebb idő után működött. EZt már sok anyukától hallottam, hogy ők is így vannak vele, így talán kevesebb szkepticizmussal találkozom :) Misinél már most megvan ez, először én ébredek, így tudok pisilni még szoptatás előtt :) Persze lehet azt mondani, hogy az én mozgolódásomra ébred fel, de ha nem mozdulok, csak fekszem az ágyban, akkor is felkel. És persze az is elképzelhető, hogy nyöszörög egyet, ami nem tudatosul, és arra ébredek meg, bár ilyenkor rögtön nagyon éber vagyok, és tudom, hogy fel kell majd kelni, míg nem egyszer riadok fel nyöszörgésre, és tudom, hogy nem lesz rám szükség. Az is érdekes, hogy a házaséletünket egyetlenegyszer zavarta meg Nándi, szóval még erre is odafigyelnek :)
Szóval lehet, hogy az egész hülyeség, én sem hiszek benne mindig, máskor meg úgy gondolom, hogy de igen, van, és bár meg lehet magyarázni mindent máshogy is, lehet, hogy szeretném úgy hinni, hogy különlegesen össze vagyunk kapcsolva, és talán ez mindig megmarad.
