Nagycsaládban élni jó! :)

Úgy döntöttem, inkább blogon fogom írni a jövőben a kis mindennapjainkat, annyira fontos napokat élünk szerintem, hogy szeretném, ha dokumentálva lennének, és így olvashatja akit érdekel :)
az alábbiakat még múlt héten írtam a fórumra, de annyira kihalt mostanában, rossz lenne újra és újra úgy belépni, hogy senki nem írt semmit, itt legalább nem várom el a kommenteket :)
Szóval az első napok története:
úgy kezdődött, hogy csütörtökön  befeküdtem a Péterfybe, vizsgálatok, miegyéb, aztán várakozás. vártam vártam, de még éjszaka sem volt semmi bajom azon kívül, hogy nem tudtam aludni, mert misi bemászott a szokott helyére, és nem tudtam felébreszteni, eléggé ideges lettem, aztán miután már a pocakvizezés és a guggolás-felállás meg pocakrázás sem segített, elmentem, hogy nézzük már meg, hogy mi van, szerencsére minden rendben volt, azonnal meglett a megfelelő szívhang. aztán még utána is tudtam aludni, és nem voltam ideges, egész addig, amíg megjött a gergő, és szóltak, hogy akkor menjek az előkészítőbe. na, akkor húzták ki a szőnyeget a lábam alól, és kezdtem el félni, de nagyon. ez 7kor volt. aztán az előkészítőben megcsinálták a mindenfélét, infúzió, miegyéb, és végre eldöntöttük, hogy akkor bendegúz, és nem bulcsú lesz a harmadik név, mert én azt hittem, de a gergő előző nap fintorgott, és hogy jobb lenne, stb... szóval tényleg a 24. órában változtattunk :)
ott az előkészítő ágyon már egyre másra elbőgtem magam, tudtam, hogy nem lesz semmi baj, csak mégis nagyon féltem.
aztán a legrosszabb az volt, mikor jött az anesztes doktornéni, aki egy tündér volt egyébként , de ha megkapom az edát, akkor már biztos nem fognak altatni, és muszáj átélni az egészet. szóval akkor is nagyon bőgtem, de igyekeztem nem hisztizni, de mégsem tudtam nem sírni, persze mindenki magyarázott, hogy miért is nem kell, de azt hiszem, én sem értem, miért féltem... csinálták sorra a teszteket, és megkaptam az utolsó adagot, beállt lassan a hatása, és vittek a műtőbe. mikor áttettek az asztalra, és még gergő nem lehetett ott, akkor lettem nagyon rosszul. több adag gyógyszertől lettem jobban, mire gergő megjött, már jobb volt, de akkor már azért is ideges voltam, hogy kezdődik, és megint így fog menni. ami viszont nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a lábam csak alig zsibbadt, tudtam mozgatni. vagyis le volt kötözve, így nem, de tudtam volna, ha akarom, így a klausztrofóbia is elkerült végül.
aztán kezdtek boncolni, és itt jött a következő meglepi, hogy míg a mávban úgy éreztem, hogy valahol tőlem nagyon nagyon messze van a műtét, legalábbis relatíve, méterekre, ami ugye irreális, hiszen a hasamon matatnak, most úgy éreztem, hogy velem foglalkoznak. Jó lassan sikerült kibontani misi héját, jó 10 perc volt, doki mondta is, hogy rossz lett volna, ha sürgősségi műtétre kerül sor. de aztán jött a lényeg, mondta az egyik asszisztens, hogy na, át van vágva a méh, most szül :) ez is máshogy volt, mint eddig, először kibújtatták a kis fejét, aztán kihúzták, szinte éreztem, ahogy kibújik, most is minjdárt elbőgöm magam rajta :)
elsőre jó nagynak látszott, de aztán kiderült, hogy téves volt. 3620gramm :) kicsit szörcsögött elsőre, de aztán szépen felsírt. odahozták, a hangomra abba is hagyta, nagyon jól esett tőle  :)
Na, az én félelmemet itt vágták el, legalábbis a lelkit, mert mint kiderült, a testem eléggé félt, jöttek oda nyugtatni, gondolom a mért értékeim alapján, mivel ugye gergőt elküldtem, hogy fényképezzen, meg nézze meg, hogy jól van-e, minden rendben van-e misivel. én meg győztem mondani, hogy most már minden rendben. gergő is hallotta később, kérdezte is, hogy miért, kellene félni? aztán varrtak, meg szóltak hozzám is, mondjuk a doki nem sok beleélőképességről tett tanúbizonyságot, mikor egyszer elkezdte mondani, hogy jaj, patakokban folyik a vér, újra fel kell nyitni - azért a hangján lehetett hallani, hogy ez nem valódi, valaki rá is szólt, hogy ezt nem kéne most :) fura volt a humora, na. de mondjuk akkor már semmi nem érdekelt. aztán végeztek, kitoltak a szülőszobára, ott voltunk ketten, és küldtük az sms-eket, és nagoyn hiányzott a misi. borzasztóan. annyira természetellenes volt, hogy mi ott vagyunk ketten, és ő nincs velünk. sokkal jobban, mint nándival vagy rékával volt. talán mert szülőszoba volt. aztán két óra után vittek a szobába, ahova látogatók is jöhettek volna elvileg, de megkértem előző nap a szobatársamat (volt, hogy hatan voltak nála egyszerre) hogy délután, amíg ott meztelenül meg katéterezve kell lennem, ne jöjjön senki, rendes votl, megértette. túléltem a hátralevő 4 órát is, amíg feküdni kellett, gergő hozta misit, a szobába már hozhatta, próbáltuk szoptatni, ügyes volt, csak az infúzió zavart nagyon, az okostojás nővérke is csk ledugózta a branült, mikor lecsöpögött az utolsó infúzió is, mondta, hogy majd másfél óra múlva, mikor felkelhetek, kiveszi. köcsög. jól át is szúrta vénám, most is fekete a helye de azért megérte. 4kor keltettek, de nem lehetett zuhanyozni, csak letörölgettek, viszont azonnal fel lehetett kelni, az jó volt. aztán gergő elment 5 körül, akkor misit is visszavitte, mert annyira még nem voltam jól, hogy ellássam. mondták, hogy majd kihozzák. hát, hét körül mentem érte, mondták, kihozták volna, majd fürdékor jönnek érte, és utána még egyszer visszahozzák, 11-ig. Hát, fél 11-kor még nem vitték fürdeni, akkor keltettem, szopiztunk még egyet, ami nagoyn meglepő volt, VOLT MIT!!! és utána elvitték. 5kor hozták, nem üvöltve, békésen,onnantól már végig velem volt, csak fürdetni vittem be, meg aznap a gyerekdoki fél9 körül.
egyébént a kórház elég különleges élmény volt. a dokik nagyon ott voltak. és olyan volt, hogy pl míg a mávban, meg a többi kórházban rád sem néztek, ha nem saját beteg voltál, itt nem finnyáztak, ha valakinek valami gondja volt. viszont az egyéb emberek, a csecsemősök tragédia volt. misi karját kidörzsölte a karszalag, és kértem, hogy cseréljék ki, azt magyarázta, miért kell ilyen szorosnak lenni, dehát majdnem vérzett! végül feladtam, és mondtam, hogy majd akkor a fürdetésnél, akkor már lehet, mert akkor nem ő lesz műszakban... legalábbis a lényeg ez volt. fürdés után meg öklendezett szegény mindig, szerintem nem igazán figyeltek rá, jól víz alá nyomták őket, azt jólvan. viszont nem volt sem cukrosvíz, sem tea, sem tápszer. ez jó volt nagyon.
voltak még élményeim a kórházzal kapcsolatban. pl. elkeveredett az egyik leletem, a vércsoportos, hosszas telefonálás után mondták, hogy akkor leletmásolatkérő nyomtatvány (senki nem hallott róla, az egész szülészetet átforgatták utána, mire lett) lementem vele, ránéz a nő, hogy mi ez? aztán nézi a nevet, ja, én ezt láttam valahol - és adja az eredetit... ki sem adták.
az anesztes dokinéninek is akartunk adni borítékot, kérdeztem a nővérszobában, bent van-e. nincs, majd csak hétfőn. hát, így jártam, de talán még elcsípjük hazamenetkor. hétfőn keresem megint, mondják, a szobájában, vagy a nőgyógyászaton. keresem, a takarítónő mondta, hogy egész előző nap ügyeletben volt, ma szabadnapos...
keresem a dokimat, mondják, műt, elmentem a műtőhöz megkérdezni, kb mikor végez, mondják, ma nincs is műtét... hívom, fogorvosnál. és még egy csomó ilyen. mondják az első választ, ami eszükbe jut.
a gyerekorvos nem nézte meg minden nap a gyereket, holott kiírták neki, hogy nézze meg a nyelvét, meg alig tudtam lebeszélni az egyik csecsemőst, hogy megmutassa, hogy hogy is kell pelenkázni, a kórházi védőnő akkor jött, mikor már felöltözve ültem az ágyon, és a misi záróját vártuk, a házassági anyakönyvi kivonatot betették a lázlapomba, mivel azt hitték, hogy ctg, még meg sem kérdezem, mi van, már rávágja, hogy nincs ott, megnézte... szóval ez durva volt nagyon. azért volt egy-két kivétel, két nagyon aranyos nővérke is volt.
A nagyok nem voltak bent egyszer sem a kórházban, azt hiszem, jobb is volt így. jól elvoltak, legalább az itthoniaknak nem volt gondjuk velük. nem is beszéltünk telefonon, csak egyszer véletlen, az is rosszul végződött.
Pénteken vették ki misit, hétfő reggel jöhettünk haza. gergő jött értünk, ettől pont olyan érzés volt, mint amikor rékát vittük haza. ültem misi mellett hátul, és realizáltam, hogy egyrészt mintha egy élet telt volna el, mióta bejöttünk a kórházba - és ha el nem is telt, mindenesetre egy világrajött - és négy nap alatt kitavaszodott gyakorlatilag.
Brútusz volt a fogadóbizottság első tagja, mikor meglátta a hordozóban a misit, csak állt, mint akit megütöttek :( szegény. aztán megszaglászta, de már nem depizett be, tavasz van neki is, mégsem tél, meg hát most nem korlátozza a kis életében. ezután jöttek a gyerekek, akik persze kitörő örömmel. réka azonnal ki akarta venni, és fogdosni, meg minden, de még aludt, nándi hordta neki az autókat, szóval örültek. Persze mindkettőről nagyon gyorsan kiderült, hogy betegek, a nagy tavaszban nem öltöztek fel eléggé, és megfáztak. estére nándi lázas is lett, réka csak iszonyúan köhögött meg takony. mondjuk elég az (egyékbént csütrtök éjszakára lázasodott be réka)
A legnagyobb döbbenet számomra az volt, és ebben a percben is még az, hogy nándi mennyire megnőtt négy nap alatt. Mikor nándi született, réka ugye majdnem ekkora volt, de ő volt a nagy, mindig úgy gondoltunk rá. igaz megvolt az, hogy úristen, milyen nagy, de nándihoz képest. nándi pedig most magához képest nőtt meg. egy kicsit babaszerű kisfiút hagytam itt, és egy igazi nagyfiút találtam, mikor megjöttem. nem hiszem, hogy változott bármi is. Egyszerűen annyi, hogy a legkisebből középső lett. réka mindigis a Legnagyobb volt. Nem tudom, érthető-e. ahogy megfogom a kezét, vagy megsimogatom, vagy akár csak ránézek, borzasztó nagynak látom. a múlt heti magához képest.
egyébként elég nehezen dolgozza az újabb családtagot. ugye nappalra ő már szobatiszta volt, mikor befeküdtem, akkor is. gondoltam, nem mondom rá, lehet, hogy most visszatérünk a pelushoz. Erre este, lefekvésnél - ami egyébként botrányos volt - kijelentette, hogy csíp a pelus, bugyit kér. kapott, ezen nem veszünk össze. azóta pelus nélkül alszik. az egyik lázas éjszakáján bepisilt egyszer, de még elalvás után. ennyi volt. igazi nagyfiú. első két este egyébként gyakran felkelt, leellenőrizte, megvagyok-e, majd szó nélkül visszafeküdt. napközben nagyon sokat cumizik, meg gyűröget, meg amúgy is fáradt, a betegséggel együtt nehéz neki nagyon. a hisztije is sok, főleg magához képest. egész kezelhető dackorszakos gyerek volt egyébként. kevesebbet, és rosszabbul alszik, és nagyon sokat esik, minden napra jutott valami komolyabb baleset, nekiesett a polcnak, falnak, ágynak, elég rosszul néz ki s kis arca most, lehet, hogy rámhívnák a gyámügyet most, ha nem ismernénk az árnikát...
Réka persze tök hisztis, ő ugye mindent így dolgoz fel, se apját, se engem nem akart maga mellől sehova elengedni, mindig szem előtt legyek, de közben azért nem fogad szót, és lehetetlen dolgokon kiborul. Már mielőtt bementem, a kedvenc aktuális mese a hamupipőke volt, ezt meséltette minden este. ez maradt is, de most a jótündérnek azon kívül, hogy a tökből hintót, meg lovakat, ilyeneket varázsolt, bizony egy anyukát is kell minden este varázsolni, aki aztán le nem marad a hamupipőkétől, ha bármit is csinál a hamupipőke, azt az anyukája is feltétlenül. és persze vegye el őt is a királyfi. kiegyeztünk, hogy odaköltözik hozzájuk :) ja, és nem változik vissza az anyuka, mikor éjfélkor vége a varázslatnak, el kell bújnia. valahogy azzal a problémával még nem szembesült, hgoy mit csinál három anyukával a hamupipőke, rékában valahogy csak egy van mindig, nem tudom, mi történik az elbújtakkal
és nagyon különleges dolog három gyerek anyukájának lenni. Sajnos túl sokat vártam azzal, hogy leírjam, sé nem tudom megfogalmazni ezt sem. van egyszer ez az átalakulás, hogy a a szerepek változnak a családon belül, ahogy nándi nagy lett, réka meg pót anyuka, és van egy megfoghatatlan háttér is, ami teljesen más, mint amikor nándi született. Egyébként az is fura volt, ahogy hazagondoltam a kórházból, otthon volt a családom. az egész. réka, nándi meg gergő. és persze ott volt nekem a misi is, de ez még külön volt. és tudtam még úgy gondolni magunkra, mint kétgyerekesekre. és ahogy közeledtünk haza, úgy lett egyre egyértelműbb, hogy pár napon, héten belül elfelejtem azt is, milyen volt, mikor még nem votl a misi, és elképzelhetetlen lesz, hoyg csak ketten voltak valamikor, ahogy az is évszázados dolog, hogy réka egyke- egyébként szerinte neki mindig volt tesója, ne mondjam, hog ynándi nem volt mindig ott. Egyenlőre még hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, misi olyan csendben van többnyire, felébred, pár percet fent van, visszaalszik. tündéri  :) egyik nap az is volt, hogy az ember úgy végiggondolja, hogy hol is vannak a családtagok. ezt úgy gondolom mindenki, de én gyakran. és pont olyan volt, hogy minden szobánkban volt egy gyerekünk, és valahogy ez volt az a pillanat, ami nándi születésekor az, amikor rájuk csuktam először az ajtót az első este: hogy kerek a világ.
egyébként kedd este két órára magunk maradtunk, ötösben, az első próba, hogy fogunk működni, és megbuktunk :) az ellendrukkerek vigyoroghatnak, de katasztrófa volt a köbön. minden volt, amit el tudtok képzelni. Ugye jöttek apósék, és elmentek rögtön egész család a sógornőmet meglátogatni. gondoltam, lezuhizok. beállok a tus alá, hallom, misi azonnal nyekereg, mondom ezt az 5-10 percet ki fogja bírni gergő is, még ha nem bír is vele. megnyitom a vizet, jön nándi, hogy kakilni kell. jó, lehúzom a gatyáját, ül a bilire, kezdek zuhanyozni, jön réka, ő is kakil, közben nándi végez, kezdi töröln ia fenekét, minden csupa kaki, réka is hogy végzett, töröljem, én meg gyorsan igyekszem végezni, közben már jön fel gergő, hogy őt utálja ez a gyerek is, nem tudja megnyugtatni. gyorsan befejezem a fürdést, ellátom a nagyokat, megyek a kicsiért, megszoptatom, közben kitalálják a nagyok, hogy akkor ők most fürdenek, nem később. gergő belemegy, csinálja a vizet, misi végez közben, kakál egyet, akarom tisztába tenni, közben réka meg nándi egymásba futnak a fürdőnél, nándi nekiesik a polc élének, iszonyú erősen, 3mp alatt két szeme lett, villámgyors csere, misi ott, nándi itt, réka kiakad, mert nem akarta, hogy nándinak rossz legyen ("nem érvényes volt! nem érvényes volt!" hajtogatja, hogy tudjuk, nem votl szándékos) árnika, szeretgetés, lassan normalizálódik a helyzet, fürödjünk, attól jó lesz, jó lett, valahogy aztán a misit is megfürdettük, persze elfelejtettük, hogy is kell, de legalább nem volt életveszélyben, mint annak idején nándi. vicces volt a teljes család a csepp fürdőben, mindenki misit fürdette persze elfelejtettünk befűteni, meg ne fázzon, persze elfelejtettük a ruhát kikészíteni, meg mindent gyakorlatilag. arra már nem is emlékszem, hogy kerültek aztán ágyba, a többit meg sem jegyeztem, ami még volt, csak mikor adódott valami, jól összeröhögtünk gergővel, hogy ez nem lehet igaz, tényleg, mi lesz velünk csütörtöktől.
jelentem egyébként csütörtök van, és minden gyerek életben van, és talán már jobban is érzik magukat, mint kedden, bár egyik szülő sem áll a helyzet magaslatán, néha ingerültek vagyunk, én szörnyen fáradt, és néha nem tudok mozogni, és néha azt gondolom, igazi kínzás a szerepjáték egy fantáziával nem rendelkező anya számára, és ha nem jutna eszembe, hogy biztos rékának és nándinak ez most különösen fontos, vágnám a falhoz az egészet. és szégyenszemre küldtem már el, hogy inkább nézzen mesét apával, mert játék közben majdnem elaludtam, de az a másfél óra alvás, amit kaptam, egészen életre keltett
gergő sokat segít, de közben ő dolgozna is, mert nagyon nyomasztja megint valami probléma az itthoni munkával kapcsolatban, amit nem tud megoldani sehogy, így nekem eléggé hiányzik. ellátja valahogy a gyerekeket, elég nagy szenvedés árán de jó lenne, ha rám is jutna, reméltem, hogy tényleg szabin lesz, de úgy néz ki, nem annyira.
Misi cuki, eszik, alszik, nézeget. ÉJszakánként mostanáig felkelt olyan fél2 körül, és nyűglődött vagy két órát, ezt most már sikerült fél órára redukálni, azt gondoltam, a hasa fáj, úgy sírt, meg húzogatta a lábát, nyögött, de úgy néz ki, ilyenkor fáj neki az élet, ugyanis úgy sikerült ezt a fél órát, hogy magam mellé vettem, egyik kezem a fejét takarja be, másikat két kézzel szorongatja, és nyomja be vele a cumit a szájába - amire nagy igyekezettel szoktatom, több kevesebb sikerrel - majd cumi ki, szorongatott tovább, majd szépen fellazult, és aludtunk.
én lassan, lassan gyógyulok, úgy néz ki a hátam a rosszabb, néha bekattan, és a lábam is alig tudom emelni, még nem találtam semmit, amit szedhetek, próbálom melegíteni, az reggelre sokat segített, de aztán ugye sokat vagyok fent, és egyszer csak nem megy tovább... a hasam most már egyre jobb. az utófájások borzalmasak voltak, még most is jönnek szoptatáskor, de már elviselhetőek. a műtét után elg szörnyű volt, ki volt rágva a mellem, fájt a hátam, a sebem, és jöttek, jöttek a görcsök, hát, volt nem egyszer, hogy félbe kellett hagyni a szopizást, mert nem bírtam tovább, és inkább cumit adtam, bár nem egy átverhető gyerek. de komfortszopi nem nagyon volt a kórházban...

visszaolvastam, elég káoszosra sikerült, főleg a kórházas rész, talán mert úgy is éltem meg :) ezért is kell frissen leírni az élményeket. A jövőben igyekszem majd nagybetűket is használni, talán attól áttekinthetőbb leszek :) (?)